Mit tehet az ember fia, ha rájön, kezében a világ sorsa? Valószínűleg azt, amit a korábbi ezer fantasy regény hőse: nem akar az lenni, aki, pedig kell. Nikodémusz pontosan egy ilyen ifjú, akit az átlag fantasy-olvasó olyan jól ismer, hogy már akkor előre köszön neki, mikor épp csak befordult a sarkon. Egyetlen egy dologban különbözik társaitól: akárcsak kiötlője, Blake Charlton, ő is diszlexiás.

Ezt leszámítva azonban adott minden, amiért lelkesen a Nagy Fantasy Klisék Toposzok noteszunkhoz nyúlhatunk, hogy sorra pipáljuk ki az ismerős elemeket. Sokak szerint Nikodémusz a régiek által megjövendölt Jégmadár, azaz a varázstudó, aki majd jól elkeni a démonok száját, akik már alig várják, hogy átkeljenek a tengeren, és elhozzák a világ végét az emberek számára. Viszont diszlexiája – bocsánat, kakográfiája – miatt sokan a Viharfecskét látják benne, aki pont a démonok malmára hajtja a vizet. Hiába, no, a nagyemberek csak a két végletet ismerik, erről egy bizonyos Rand al’Thor is mesélhetne hősünknek.

spellwright-by-blake-charltonAki azonban nincs egyedül, mert hát ott van öreg, szakállas mentora, Agwu Shannon, akire különc nézetei miatt – pl. kakográfusok felkarolása – sokan ferde szemmel néznek. Egy varázslatnak köszönhetően elvesztette szeme világát, azóta famulusán, egy Azúr nevű papagájon keresztül lát. Minden tőle telhetőt megtesz, hogy felkészítse tanítványát az életre a varázslóiskola falain belül és kívül, és milyen jól teszi, mert persze hősünkre vadásznak az őt felhasználni kívánó erők.

Ezek egyike egy rejtélyes, magát fehér lepel mögé rejtő figura, aki sorra gyilkolja az iskola kakográfusait. Teszi ezt azért, hogy felhajtsa Nikodémuszt, akinek nevéről nem, csak furcsa alakú anyajegyéről tud. Biztos nehezebb lenne az iskola felcserét felkeresni, és kedvesen megérdeklődni, hogy a nebulók közül kinek van a testén ilyen ismertetőjegy, vagy bármilyen ismertetőjegy, elvégre a Harry Potter az mégsem idejár. Nem, gonoszunk a régi, jól bevált módszerre esküszik, a sorra gyilkolásra („Te sem vagy az, meg te sem, nem baj, egyikőtök sem fog újra megtéveszteni, mert borzalmas az arcmemóriám”). Emellett előszeretettel nevet gonoszul, mert az megfiatalít, illetve szeret órákat tölteni indítékai ecsetelésével, mert hát a rosszemberek legfőbb vágya is az, hogy megértsék őket.

Persze a modus operandija mégsem olyan tökéletes, mert Nikodémusz egy idő múlva találva érzi magát, és lelép az egyetemről tarka, ám annál hűbb társaival együtt, miközben a gyilkosságokért őt meg mentorát teszi felelőssé a többi mágus, mert az, hogy egy nem teljesen emberi, lepelbe csavart alak kövesse el ezeket, az olyan klisés. De hát a történetben csomó minden az. Nem baj, a végső leszámolásnál szembe jön velünk egy fordulat, mert hát arra van igény.

mapNa most tévedés ne essék, a Spellwright ezek ellenére egy kimondottan jópofa, szórakoztató regény, ami ráadásul kívül hordja a szívét. Elég csak pofás borítójára nézni, ami leginkább egy D&D regényére emlékeztet (nem véletlen, elvégre Todd Lockwood illusztrációja). Ahogy a belsejében található térkép, a kicsit ad-hoc személy-, isten- és helynevek, illetve a különböző népek, fajok és kasztok is ezt az érzést erősítik. Akárcsak az, hogy az égen három hold virít, egy fehér, egy fekete és egy színes.

Ezek következtében nem tehettem róla, de az a történelmi háttér, hogy az őshazájukból elüldözött emberek átkeltek az óceánon, és egykor fejlett civilizációval bíró humanoid kultúrák romjain emelték újra sajátjukat, is egy D&D világot, az Eberront juttatta eszembe. Csak hát persze ennyi erővel ez igaz bármire, ami kicsit is az amerikai történelmen alapul, másrészt az Eberronban emlékeim szerint Kommunista Álomdémonok hajtották el az emberek őseit, nem pedig holmi szokványosak. (Oké, Kommunista Álomdémonok alatt lovecrafti borzalmakat kell érteni, nem hálósipkás, Sztálin-bajszos devlákat, de most csapongok.)

A regényt D&D-alkotások közül nem is egyedi mágiarendszere emeli ki, hanem a megannyi apróság, aminek egy része a mágiarendszert színesíti, a többi viszont személyes élményből fakad. Ilyen például, amikor a segédtanítóként csetlő-botló Nikodémusz kiszúr egy ifjú diszlexiást, vagy amikor visszaemlékezik arra, tanítónője miképpen vette rá, hogy saját maga kezdjen el olvasni, hátrányát legyőzendő. Emellett nehéz a kakográfusoktól félő mágusokban nem azokat az embereket belelátni, akik egy bevásárló listát nem mernek olyasvalakire bízni, akinek valamelyik papírján ott virít a diszlexia.

Blake CharltonDe persze nem mehetek el szó nélkül a varázslás mellett, mely itt voltaképpen különféle nyelvekből áll, saját nyelvtannal. A létrejött varázslatokban sokszor láthatók az őket megalkotó szavak (legalábbis a varázstudók számára), melyek kakográfusok esetében hajlamosak széthullani, de ugyanezek a varázsszavak alkotják a különböző varázsteremtményeket, a vízköpőktől a sárkányokig. És persze a mágia nem kis része szójátékra épül. A szellemíró itt olyan mágus, aki szellemek mágikus felépítését újítja meg. Az egyik mágiafajta bíborprózában nyilvánul meg, a renegát mágusokat cenzúrázzák, de egyáltalán varázslás maga az angol spell szó kettős jelentésén alapul.

De ötletes az is, hogy Nikodémuszt valódi alakot öltött gyerekkori képzelgései mentik meg (vö. eszképizmus), és tetszett az is, hogy bár Jámbor John elsőre Hodor klónnak tűnik, később kiderül, hogy Charlton pont ezt a toposzt forgatja ki. Emellett egyik kedvencem, amikor a káosz egyik képviselője azon elmélkedik, hogy pont a hibás nyelvhasználat, a szabályoktól való eltérés miatt változhat, fejlődhet a nyelv, és ez teszi sokszínűvé.

Ezek az apróságok teszik szeretetreméltóvá a regényt, és kárpótolnak minket a hiányosságaiért, amik közé a már említett sablonosság mellé tartozik az is, hogy az utolsó húsz oldalon gyakorlatilag megkapjuk azt, amivel a következő regény elején kellett volna találkoznunk: magyarán, hogy tengeti az első összecsapás után hősünk a napjait, hogy edz, hogy verbuvál maga köré sereget, hónapokat felölve néhány oldal alatt.

Meglátjuk, mit hoz a jövő Nikodémusz számára. Én szívből remélem, azt, hogy Charlton a történetszövésbe is annyi ötletet fog beletenni, mint a világalkotásba.

Érdekességek:

- Az író oldala

- Todd Lockwood oldala

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon