Milyen érzés lehet Half-Life-ozás közben a Piknik az árokpartont olvasni, miközben a tévében az Aliens megy? Aki minderre képes, valami olyasmit kaphat, mint amilyen a Metro 2033 című könyv olvasása által adott élmény. Dmitrij Gluhovszkij a science fiction, a disztópia, a horror és a nagy orosz életérzés szerencsés vegyítésével írta meg első regényét, amely úgy tud szerethető ponyva lenni, hogy nem lesz hűtlen az orosz tudományos-fantasztikum szép hagyományaihoz sem.

metro2033-boritoArtyom sokszoros túlélő: csecsemőként túlélte az emberiséget a föld alá kényszerítő atomháborút, kisgyermekként pedig leendő nevelőapja menti ki a halál torkából. Moszkva városa kevésbé volt szerencsés: a metropolisz pusztulásának túlélői a metróalagutakban, metróállomásokon vívják kilátástalan, mindennapos küzdelmüket a puszta életben maradásért. A föld alatt világnézeti, etnikai alapon újraszerveződő társadalmakat pedig nem csak az egymás közti torzsalkodások, hanem a szennyezett felszín és a félelmetes mélység teremtményei is fenyegetik.

Egy ilyen fenyegetés az, ami Artyomot, a viszonylagos békében élő fiatal férfit kimozdítja addigi életéből, és amelynek elhárítása érdekében útra kel a gigászi, szövevényes óvóhely, a moszkvai metró idegen és sokszor ijesztő „tájain”. Főhősünk átlagos, néha kissé már bugyutának is tűnő alak, aki jóindulattal viszonyul mindenkihez, a rá kirótt feladatokat zokszó nélkül végrehajtja, néha még egy gyerekre sem tudja ráerőltetni az akaratát – másfelől viszont talpraesett, és képes megbirkózni a váratlan helyzetekkel, cselekedeteit pedig mélyről jövő humánum vezérli még a legnagyobb veszedelemben is. És ez utóbbi tulajdonságának köszönhetően bármikor kezet foghatna például Kirill Bulicsov, Vagyim Sefner vagy a Sztrugackij fivérek írásainak hőseivel. Ennek megfelelően a regényben időről időre felbukkan az orosz irodalomra olyannyira jellemző moralizálás, enyhe kelet-európai búsongással fűszerezve, és Gluhovszkij megtalálja a lehetőséget arra is, hogy kisebb-nagyobb utalásokkal tisztelegjen a nagy elődök munkái előtt.

Természetesen nem csak elmélkedés van a könyvben, sőt. Alapvetően a Metro 2033 egy szögegyenes, a végkifejlet felé céltudatosan haladó történet, egyetlen komolyabb csavarral. Gluhovszkij nagyszerű mesélő, lelkesen mutatja be a metró világát, amiért néha a cselekmény szempontjából totálisan öncélú kalandokba is belesodorja főszereplőjét – ezt azonban egyáltalán nem bántam, ugyanis a világ változatosan kidolgozott, az atmoszférája pedig már az első oldalakon beszippantja az olvasót. A háttéranyagokból az derült ki, hogy a könyv hosszú éveken át készült és csiszolódott, és nem tudom, vajon ezért-e vagy tudatosan, de Gluhovszkij valóságos stíluskavalkádot szerepeltet. Van itt atomháború utáni disztópia, természetfölötti horror, kalandregény és a vége felé megkapjuk a túlélőhorrort is, az obligát kommandóscsapattal. Ez nagyon komor felsorolásnak tűnik, a regény általános atmoszféráját mégis oldja egy érdekes, nagyon finom humor – és természetesen az Artyom jelleméből áradó emberség.

metro-2033_1Mindezekkel együtt a könyv hiányosságaiból látszik, hogy tizen-akárhány éves fejjel elkezdett történetről van szó. Nem tudom másnak felróni a női szereplők teljes hiányát – maximum a háttérben, csúnyán mondva díszletként tűnnek fel nők, de még így is kifejezetten ritkán. Ironikus, hogy a legjobban kidolgozott jellemű, az olvasó által leginkább megismerhető női szereplő egy olyan valaki, aki már évtizedek óta halott. (Érdekes, hogy ezzel szemben a gyermek szereplők alakjait meglepően jól sikerültnek találtam, holott a gyerekek viselkedésének, beszédének, gondolkodásának hiteles ábrázolása szerintem az egyik legnehezebb írói feladat.) A másik zavaró tényező a kalandok során úton-útfélen érkező deus ex machina, mintha Gluhovszkijt elragadta volna a hév és belehajszolta volna hősét a slamasztikába, hogy aztán, mikor nem tud épkézláb megmenekülést kitalálni, valahonnan előrántson egy csodálatos véletlent. A regény végén szerencsére kapunk magyarázatot ezekre a jelenségekre, hogy aztán ez kinek mennyire elegendő, talán már ízlés dolga.

A cikk írása közben sokat törtem a fejem, nevezzem-e ponyvának a Metro 2033-at: egyértelmű, hogy nem magas irodalom, ugyanakkor az író üzenete átgondoltabb és mélyebb, mint ahogy azt talán az átlag sci-fi horrortól várhatnánk. Talán nem is fontos a minősítgetés, hiszen az összhatás számomra egyértelműen pozitív: ezt a könyvet jó olvasni, ideális akkor, ha az olvasó „csupán” annyit szeretne, hogy a történet magával ragadja és elvarázsolja. Csak magában a kitalált világban olyan hatalmas potenciál van, amely még jó néhány regényre elegendő anyagot biztosíthat a szerzőnek, a főhős kalandjainak, vargabetűinek pedig megvan az a hozadéka, hogy a már bemutatott mellékszereplőket kényelmesen újra elő lehet hozni a későbbi történetekben, és még belőlük is sokat ki lehet hozni. Arról nem is beszélve, hogy például a Lukjanyenko-féle Őrség-sorozat rajongói sok ismerős helyszínt fedezhetnek fel – a felszínen játszódó jelentek után már kapcsoltam is be a gépet, hogy Street View-ban bejárhassam Artyom útvonalát. A regény alapján, de tudtommal önálló forgatókönyvvel készített számítógépes játékhoz ugyan a hardverem gyengesége miatt nem volt szerencsém, mostanában mégis újra foglalkoztat a gondolat, hogy fejlesszem a számítógépemet és ezen a fronton is jobban elmerüljek a Metro 2033 világában. Mert érdemes.

Udvari Máté (Envoy)

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 5 hozzászólás érkezett.

  1. Vackor szerint:

    Jó könyv, jó ismertető. Hamarosan érkezik az Európától egy olasz szerző könyve is, mely ugyancsak a Metró 2033 világában játszódódik:

    http://europakiado.hu/index.php?l=h&s=2&n=1938

  2. Belánszky István szerint:

    @Udvari Máté: Nyugodtan nevezd gamer regénynek, az minden szempontból jól minősíti és a helyére teszi műfajilag.

  3. WagnerUr szerint:

    @Belánszky István: Igen, főleg hogy a könyv még a játékok előtt született:)

  4. Belánszky István szerint:

    @WagnerUr: Lényegtelen, hogy ezt speciel tudtam amikor a hozzászólásomat írtam. Sajnos a “gamer”-színvonal, mely stilláris klisék jellegzetes együttese, egyre kevésbé korlátozódik a videójátékokra.

  5. Envoy szerint:

    @István:
    Az általad írt gamer regény, mint meghatározás, miben más, mint egy ponyva? Érdekelne a véleményed!

    @Vackor: köszönöm a linket! Kíváncsi leszek, hogyan oldják meg, hogy az elvileg egymástól elszigetelt közösségek történetei érezhetően ugyanabban a világban játszódjanak (holott a városok között nincs semmilyen kapcsolat, legalábbis a 2033 szerint).

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon