SFmag

Kuczka Péter mesél el egy történetet A Bika órája utószavában, amelynél nem hiszem, hogy pontosabb elemzés született volna Ivan Antonovics Jefremov munkásságáról.

 „1945-ben, szinte abban a pillanatban, amikor a szovjet és amerikai csapatok találkoztak az Elbánál, megjelent egy novella az „Astounding” című amerikai science fiction magazinban. Címe „Az első kapcsolat” volt, Murray Leinster írta, és arról szólt, hogy egy földi űrhajó találkozik a csillagközi térben egy „idegen” nem-földi űrhajóval. mindketten gyanakodva, bizalmatlanul nézik egymást.  A novella az „idegenséget” hangsúlyozza…

Jefremov találkozott a novellával, és megírta a téma szocialista szemléletű és igazságú változatát, a „Kígyó szíve” címmel. Ebben a novellában az értelmes lények közti távolság és idegenség nagyobb, mint Leinster írásában, mégis létrejön a kapcsolat, hiszen az értelem, az ember jövője nem a gyanakvást sugallja, hanem a kölcsönös bizalmat.

Illusztráció A Bika órájához

 Vitatkozott „Az Androméda köd” is, de még nyíltabban, még erőteljesebben vitázik Jefremov új regénye nézeteinek szinte összefoglalása, „A Bika órája”.

„«A Bika órája» – írja előszavában az író -, válaszként született.”

 Úgy gondolom, ez jó kiindulópont egy olyan író bemutatására, aki a Szovjetunió polgáraként elismert volt a nyugaton is, mert jól kifejezi szellemiségét és egyúttal szembenállását is.

Jefremov egy nagyon jó ró volt, abban az értelemben, hogy ragyogóan el tudta mesélni gondolatait, mondanivalóját. Annak, hogy ez a mondanivaló kemény társadalmi-politikai töltettel rendelkezik, egyszerű oka van. Amikor Jefremov művei keletkeztek, minden – ma médiának nevezett – formátumú kulturális kommunikáció politikai töltettel rendelkezett, mert a kort úgy nevezték, hogy „a hidegháború kora”.

Minden alkotó ember – művész, tudós, és minden gondolkodó – úgy érezte, mondania kell valamit a világ helyes haladási irányáról. Sokszor nem is gondoltak arra, hogy egy – akár abszolút kommersz – alkotásuk politikai, hatalmi felhangot kap.

Bizonyára sokan ismerik a sztorit: Cleve Cartmill képzeletbeli atombombáról szóló novellája, a Deadline (Határidő, illetve más magyar fordításban Sürgős küldetés; a Galaktika 62. számában jelent meg nálunk) miatt az FBI meglátogatta az Astounding Science Fiction irodáit. Ne felejtsük el, hogy a kiadó vezető szerkesztője akkor a legendás John W. Campbell volt. Komoly botrány is lett belőle, mert kiderült, hogy nem történt hazaárulás, kémkedés.  Az író bebizonyította, hogy egyszerűen a napi sajtóban, és tudományos folyóiratokban megjelenő ismeretek alapján egy író fejben felépíthette azt az atombombát, amelyet ledobtak Hirosimára…

Tehát Jefremov műveivel kívánt válaszokat adni a  kor által felvetett kérdésekre, illetve az általa helytelennek tartott válaszokra. Ennek eredményeképpen született meg három, talán legismertebb műve, amelyekről bővebben fogok írni, és amelyek által be szeretném mutatni egyúttal az író munkásságát is.

 Az Androméda köd

Az elsőként említendő, és fiatal korom egyik meghatározó sci-fi műve Az Androméda köd. Ez a műve volt céljaiban leginkább a klasszikus sci-fi példája, melynek története két szálon fut. A Tantra űrhajó mélyűri kutatóútjáról hazafelé tart, melynek során látható és láthatatlan veszélyek leselkednek az űrhajósokra. A Vascsillag mélybe húzó sugárzása, a fekete bolygó elektromos kisülésekkel támadó lényei, egy korábbi, itt pusztult földi űrhajó maradványai. Valamint a legnagyobb felfedezés, egy szintén kihalt, de teljesen idegen, óriási űrhajó.

Ezeken a veszélyhelyzeteken keresztül igazi hősöket mutat be. Kezdve a kemény, acélos képességű űrhajóparancsnoktól, a szerelmes és önfeláldozó hősnőn át, az ambivalensebb, rémüldözni is képes űrhajóstársig.

Az űrhajó technikai leírása – és általában a tudományos-technikai hihetőség – az egyik erőssége a könyvnek. Amikor ez a mű született, a valós emberi tudomány még nem sokat tudott a legújabb kvantumfizikai összefüggésekről, de Jefremov már a mezonok rombolásán alapuló űrhajó meghajtási technikát vizionál. Ez az előremutató képessége a többi könyveiben is megmutatkozik, mert akkoriban döbbenetesen modernnek számító űrhajózási koncepciókat vetett fel.

A Föld és csodálatos emberségű, tudású világának bemutatása hasonlóan utópisztikus, nagy ívű panoráma, rendkívül gondosan kidolgozott, civilizációs, kulturális, tudományos-technikai bemutató.

Itt élő hősei is szépek, magas szintű kultúra képviselői. Hatalmas keresztmetszetet adva mutatja be a földi világ gazdasági, tudományos céljait, amelyek szorosan kapcsolódnak az ekkor már létező, galaktikus Nagy Gyűrű rendszeréhez. Ez talán a legfontosabb koncepcionális elképzelés Jefremovtól. A fejlett, magas szintű kultúrájú világok szövetségbe tömörülnek. Ne felejtsük el: ez a mű még a Star Trek előtt született…

Ennek a szövetségnek az erősítése, céljainak befogadása az emberi célok közé a fő feladat. Egyre növekvő távolságig eljutó űrhajók fejlesztése, a más világokkal történő azonnali hatású (az ansible eszköze által) kommunikáció tudományos-technikai kidolgozása. Vele együtt, legalább ennyire, ha nem fontosabb az ember életének szebbé, jobbá tétele. Egészség, erő, szépség, emberhez méltó életcélok, köztük az örömteli, alkotó munka mindenki számára. Természetesen tragédiák is történnek a mindenségről megszerzendő tudás érdekében végzett kutatások, kísérletek közben. Itt gondosan értelmezi a modern értelemben vett bűn, büntetés kapcsolatát, amelynek csak egyetlen célja lehet: a bűnöst büntetik, de emberségesen, és a folytatható jövő reményében.

A történet végén a hazatérő Tantra hőseit üdvözlő emberiség azonnal indítja legújabb, a világűr még nagyobb mélységeibe hatoló űrhajóját, amelynek parancsnoka Erg Noor, a Tantra volt vezetője lett.

A történet katartikus záró momentuma, amikor a tudósok megállapítják, hogy a fekete bolygón talált idegen, óriási űrhajó az Androméda ködből jött. A történet másik nagy hőse, a Földön élő Dar Veter javaslata alapján, vállalva az óriási költségeket, ezt a hírt a Hattyú után küldik, mert hősei megérdemlik, hogy megtudják az élet és magasrendű civilizáció univerzális jelenlétének ezt a csodálatos tényét.

Ezt a könyvet 1957-ben írta Jefremov, első magyar kiadása 1960-ban volt.

 A Kígyó szíve

Függetlenül, hogy ez a novella nem része a Nagy Gyűrű világának, azért került az ismertetett három mű közepére, mert olvasása során úgy érzékeltem, valahol a két nagy mű között játszódhatna térben és időben.

A Tellur az első pulzációs űrhajó, és már más tér- és időtávlatokat nyit az ember számára. Kellemes szakzsargonnak tűnő leírásból megtudjuk, hogy az idő összesűrítésének elvén a nulla térben halad, ezért a normál tér és idő törvényin kívül.

Egy tudományos feladat végrehajtása közben – véletlenül – találkoznak egy idegen űrhajóval. Itt kezdődik a történet igazi értéke. Jefremov, mint minden művében, az ember más kultúrák elfogadásában és a kapcsolatok felvételében megjelenő bizalmát emeli ki. Nem tudják kik az idegenek, de alapvető hitük, hogy az az értelem, amely az űrt meg tudja hódítani, csak magasrendűen jó és elfogadó lehet. Ennek megfelelően a másik fél is ilyen a Kígyó szívében. Technikai megjelenésük a földi embereknél fejlettebb civilizációt sejtet, de a bizalom ugyanakkora, mint az övéké. Természetesen komoly eltérések vannak, többek között a kémiájukban – fluort lélegeznek be – ezért minden közvetlen fizikai kapcsolat lehetetlen közöttük. Ez nem akadályozza meg őket a kapcsolat azonnali felvételében, a klasszikus értelmezési módszerek kifejtésével. Az ismerkedést félbeszakítja egy esemény: az idegenek értesítést kapnak, hogy valahol az űr mélyén egy hajójuk bajba került. Azonnal a segítségükre kell indulniuk.

A búcsú szakaszában kiderül, hogy a földi emberek hatalmas ajándékot nyújthatnak át idegen testvéreiknek. A Tellur egyik ifjú nőtagja rájön, hogy az Univerzum elemeinek előfordulási statisztikája alapján, szinte lehetetlen lesz az idegeneknek az ő létformájukat működtető anyagi környezetet találni. Ezért a fiatal földi ember azt javasolja, alakítsák át fiziológiájukat fluoros rendszerről a gyakori oxigénesre. Ettől kezdve terjeszkedésük és fejlődésük útjába semmilyen akadály nem állhat. Az idegenek vezetőjét villámcsapásként éri a felismerés igazsága. Megköszönik a segítséget, és útjukra indulnak, miként földi testvéreik is.

Erről a műről csak azt lehet mondani, hogy az üzenet a lényeg, amit Jefremov kifejtett benne. Egy adott intelligencia és társadalmi szint felett lehetetlen a bizalmatlanság. Csak az együttműködés, és a másik elfogadása lehet a járható út. Már ebből is látható, hogy ez  a mű volt a válasz a korábban említett Murray Leinster novellára.

Azt, hogy az író műve politikai-ideológiai válasz volt, egyértelműen bizonyítják Leinster művének záró sorai, amikor az egyik fiatal földi űrhajós kifejti véleményét kapitányának:

 „ – Nos, volt köztük egy, akit én Baknak kereszteltem el, mert a neve semmiképpen nem volt hangokkal visszaadható – mondta Tommy. – Ezzel nagyon jóba keveredtünk. Szinte azt mondhatnám barátságba. Mielőtt a két hajó elvált volna, együtt töltöttünk két teljes órát, és nem volt semmi különös tennivalónk. És akkor módunkban állt meggyőződni, hogy az emberek és ők, ha csak egy kis lehetőség van rá, feltétlenül jó barátok lesznek. Mert tudja, uram, azzal töltöttük a két órát, hogy egymásnak vicceket meséltünk.”

Ez a befejezés nem csak a bizalmatlanságról szól. Arról, hogy lehet egy hivatalos kapcsolat merev, óvatos, bizalmatlanságra épülő, de az emberek, amikor csak lehet a közeledést választják, talán még az idegenek is.

 A Bika órája

Ez a műve az, amely leginkább képviselt egy komplex koncepciót a kétpólusú világ bemutatásaként. A fejlett társadalmi életű és kultúrájú, a minden ember egyenlő elven alapuló tökéletesen fejlett civilizáció, a Föld képviselői és a zsarnoki rendszerű, az emberi élet poklaként bemutatott Tormansz világának urai állnak egymással szemben.

Nem áll meg itt, nem elégszik meg a bemutatással és szembeállítással. Egyértelmű célja, – és hite – hogy az elnyomást meg kell szüntetni, akár harc árán is. Ennek megfelelően a fejlett, demokratikus oldalnak joga és kötelessége ezt a harcot megvívni az elnyomott tömegek oldalán.

A mű szerkezeti kialakítása is ezt a célt szolgálja. Vékony keretbe foglalja az egész történetet azzal, hogy egy későbbi kor iskolájában az ifjú generáció egy csoportja tanárával, egyfajta történelmi konzultáció keretében megismerkedik a Sötét Láng ESCS (Egyenes Sugár Csillaghajó) útjával, küldetésével és tragikusan győztes sorsával. Az út ismertetése fontos nevelési feladat. Történelmi ismeretek, társadalmi fejlettség értelmezése – tökéletesen humánus és demokratikus vs. elnyomás, zsarnokság és embertelen hatalom gyakorlása. Közben az olvasó megismerkedik Jefremov természetfilozófiájának újabb elemével. Az ESCS űrhajók a már A Kígyó szíve című novellában kifejtett nulla tér elméletére épülő meghajtással mennek, de annak teljes lehetőségét kihasználva. Itt egy kis bepillantást nyerünk az óind létfilozófia rejtelmeibe.

A mindenség kétpólusú szerkezete – a sötétség képviselője Tamasz, a tétlen létóceán, és a mi fénnyel, ragyogással teli világunk, amely az élet képviselője, a Sakti világa. Tehát az anyag-antianyag polaritására épülő erők világáról van szó. Ennek a két erőnek a határán mozog a Sötét Láng, amikor kozmikus távolságokba mélyedő útját járja. Itt, a két világ- és létforma kettős spirálisa mentén létező semleges térben halad az űrhajó. A leírt tudományos elv meglehetős analógiával bír a modern féregjárat elmélettel…

Ez a történet Az Androméda köd után olyan 150 évvel játszódik. Még fejlettebb minden, mint az előző mű által bemutatott korban. A teljes demokrácia és egyenjogúság még szembetűnőbb a szerepek elosztásában. Az expedíció vezetője Fay Rodisz, nő. Az űrhajó parancsnoka, és az annihilációs berendezések mérnöke Grif Rift, férfi (aki természetesen halálosan szerelemes a gyönyörű és okos nőbe).  De ha végignézzük a szereplők elosztását és helyzetét, fontosságát, egyértelműen kiviláglik, hogy az a társadalmi különbség, amely még mai korunkra is jellemző a nemek között, itt teljesen eltűnt. Az expedíció küldetésének kiváltó okát egy váratlan tudományos esemény hozta létre.

Az űr mélyén felfedeztek egy bolygót, amelyen emberek élnek. Feltételezve a sok száz évvel korábban elindított, lassú térben haladó expedíciók szerencsés sorsát, logikusnak tűnik, hogy az akkor már fejlett földi emberek utódai élnek ott.

Az odaérkező expedíció ezt a tényt regisztrálja. Amivel viszont emberi szempontból találkoznak, az maga a pokol.  A bolygót felfedező tudós mintegy megérezte ezt, amikor egy rég elfeledett nyelvből vett névvel ellátta. A Tormanszról, a kínszenvedés bolygójáról van szó.

Elnyomás, zsarnokság, a totális hatalommal való visszaélés világa. Tudatlanság és nyomor az elnyomott tömegek oldalán, magasrendű tudományos-technikai ismeretek az uralkodó réteg számára. Döbbenetes ellentmondású világot vázol fel Jefremov ebben a művében. A földi középkor keleti kényuraihoz hasonló hatalmi formában vezetett elnyomó, kapitalista jellegű gazdaság és szociális rendszer, a természet kifosztásával, környezetszennyezéssel.  Hosszú életű, jólétben tobzódó arisztokrácia és az őket kiszolgáló hivatalnoki és tudományos vezetők rétege. Rövid életű, nyomorral és betegségekkel küszködő tömegek.

A hatalmi status quo fenntartására gátlástalanul felhasznált tömegkommunikáció – teljes elzárása az igaz információknak és felnagyított erejű bombázás a hamis téveszmékkel és ismeretekkel –, az elképesztő luxus és hihetetlen méretű nyomor fenntartása érdekében.

Természetesen a Föld képviselői az elején – a tények ismeretének hiánya miatt -, bizalommal és konstruktivitással közelednek a bolygó urai felé. Az ismerkedés, a tárgyalások során aztán rájönnek a valóságos helyzetre, és eldöntik, be kell avatkozni és meg kell szüntetni ezt a borzalmat. Klasszikus cselszövésekkel, konspirációkkal teli történet bontakozik ki. A földiek megtalálják a kapcsolatot a lázongó tömegek szellemi vezetőivel, és elkezdenek együttműködni velük. Személyes kapcsolatok alakulnak ki, amelyek során, többek közt egy tormanszi tudós szívét elrabolja Fay Rodisz varázslatos szépsége, nőiessége és magasrendű intellektusa.

Felmerül egy olyan megoldás lehetősége is, hogy ráeszméltessék a bolygó vezetőit a változásra. Ezek a tárgyalások azonban kudarcba fulladnak, mert a Tormansz nagyhatalmú ura, Csoio Csagasz ugyan megérti, hogy a változás szükséges lenne a bolygó fejlődéséhez és természete megóvásához, de mint azt a földi történelemből is tudjuk, a felső vezetőket körülvevő, és abból élő hatalmi réteg soha nem érdekelt a változásokban. Az uralkodót körülvevő háló, amely még a hozzá eljutó információkat is szűri, megállíthatatlanul sodorja az eseményeket a végső konfliktus felé.

A történet végén Fay Rodiszt csapdába csalják, és hogy az elnyomók ne juthassanak azokhoz a magasrendű technológiai információkhoz, amiket az ő agya tartalmaz, öngyilkos lesz. Előtte még kiadja utasítását az űrhajó parancsnokának, hogy azonnal induljanak haza, mert félő, hogy a szerelmes, fájdalomtól félőrült férfi olyat cselekszik, ami romba dönti egész addigi munkáját, elpusztítja a bolygót.

A záró epilógusban a diákok és tanár levonja a történtek legfontosabb tanulságát: csak a teljes egyenlőség, az emberség és a magasrendű erkölcs az, ami méltó életet ad minden értelmes lénynek.

Végső katarzisként a tanulók, a legfejlettebb embertípus képviselő megtudják, hogy a legfrissebb hírek szerint a Tormanszon győzött a forradalom, és az ott élő embertömegek elindultak azon az úton, amelynek végén ott ragyog a Nagy Gyűrű értelmes világainak fénye…

A Bika órája egy remekül megírt, izgalmas, de naiv emberi karakterekkel és fantáziával felépített történet, egyértelműen programmű. Egy adott ideológiára épülő világ és civilizáció, valamint annak kontrasztja, illetve bemutatásuk. Egy adott civilizációs kultúra exportja, amit a valós emberi történelemből ismerünk, és az eredményét is tudjuk. Tiszteletben tartva Jefremov hitét és elkötelezettségét, mint íróét, tudjuk, hogy az igazságnak tartott álláspont ráerőltetése értelmes lényekre, nagyon veszélyes játszma.

Volt a szovjet sci-fi irodalomban ennek az álláspontnak egy sokkal kritikusabb és pesszimistább megközelítése. A Sztrugackij-fivéreknek van egy hasonló problémákat feszegető műve, a Nehéz istennek lenni. Ott sokkal szkeptikusabban láttatják az alkotók, azt, hogy milyen hatással jár, ha egy adott kultúrára rá kívánják erőltetni a sajátjukat, akár egy fejlettebb civilizációét is.

 Természetesen van ennek egy másik oldala is, amely Jefremov irányvonalát tovább gondolva, szinte isteni képességű lényekként mutatja be azt az embert, amely a fejlődés alapvető feltételeként az emberi egyenjogúságot tartja.

 Az íróról és hatásáról

Ivan Antonovics Jefremov, a biológiai tudományok doktora, paleontológus 1907. április 22-én született, meghalt 1972.október 5-én.

Jefremov, az antropológus

Tudományos képzettsége alapján műveinek tudományos-technikai látomásai rendkívül életszerűek. Azok a technológiák, amelyeket fenti könyveiben megjelenített, elvükben helyesek, és sok hozzájuk hasonló eszközt alkotott meg azóta az ember. Ez még nem emelné ki a sci-fi írók tömegéből.

Mindig könnyebb elképzelni, megérezni egy-egy tudományos elvből levezethető technikai eszközt.

Amit ő jól csinált, az az általa szükségesnek tartott társadalmi harc, a szinte felsőbbrendű embertípus ábrázolása, és az ennek elérésére kijelölt út értelmezése. Ennek értékét egyáltalán nem csökkenti, hogy a valóság erőteljesen eltért ettől a vágytól, mint azt elmúlt történelmünk bizonyítja.

Hihetően és remek írási módszerekkel mutatja be világát, melyet elképzelt.

Egyedi ízt adó írástechnikai módszerének látom, hogy rendkívül láttató erejű, szimbolikus tartalmú névrendszert épített fel művei érdekében. Az ilyen nevek, mint Tormansz, Sakti, Tamasz, Tantra, vagy a korok elnevezése – Megosztott Világok Kora, Összekulcsolt Kezek Kora, Nagy Gyűrű – mind rendkívül láttató erejű, érzékletes megjelenítési forma. Külön érdekessége az általa használt emberi személynevek jellege. Hol jelentéstartalmú, pl. Dar Veter: Szél Ajándéka, hol csak csengése adja meg jó (Fay Rodisz), erőt sugárzó (Erg Noor), vagy rossz érzést (Csoio Csagasz) keltő voltát.

Zárszóként

Jefremov igazi hard sf köntösbe öltöztetett harcos társadalmi-politikai műveket alkotott. Ez az alkotó művész megfellebbezhetetlen joga. Az, hogy elképzelései, vágyai, amelyek egy gyönyörű, magasrendű emberi világot vizionáltak, nem valósultak (még) meg, nem rajta múlt.

Bernátzki Lajos (dbl)

Hozzászólások

hozzászólás