Az Abarat-sorozat első részét imádtam. Nagyszerű könyv volt, egy szimpatikus és erős központi karakterrel, remek világgal és érdekes, imponáló negatív szereplővel. A Varázsórák, véres éjekhez képest visszalépés, a cselekmény közel sem tudott annyira lekötni, mint az első kötetben, valamint eltolódtak a hangsúlyok is, a főszereplő egyre kevéssé volt lényeges, aktív résztvevője az eseményeknek. A harmadik kötet inkább ötvözi az eddigiek előnyeit, de pár hátrányos tulajdonságot is átvett.

Mivel ez a regény egy sorozat harmadik darabja, ezért a cikk óhatatlanul tartalmaz olyan információkat, amelyek a sorozatot nem ismerőket zavarhatják, ha bele akarnak kezdeni az előzményekbe.

Haplatán Cuki kezdi megunni azt, hogy a fejében egy nem túlságosan kedves hercegnő tanyázik, ezért igyekszik megszabadulni tőle. Amíg azonban a saját gondjaival foglalkozik, Abarat elindul a végzete felé: Mánia Mutter elhozza az Abszolút éjfélt a szigetekre, és ezzel mindenki veszélybe kerül. Az általános káosz közepette az immár magányos Cuki barátaival mindent megtesz, hogy megmentse ezt a különös világot.

Arról beszéltem, hogy bizony van gond ezzel a könyvvel, az egyik legfontosabb az, hogy nem koherens a története. Barker sok szereplőt mozgat, soknak ad arcot, de emiatt néha nagyon nehéz követni, kivel mi történik. A cselekmény szétesik, ide-oda kapkodunk a különböző helyszínek között, gyakran éppen csak felvillantja, mi történik, de ez kevés ahhoz, hogy tényleg átérezzük az adott történés súlyát.

Mert dráma az van. Egyes teremtmények eltávoznak, mások újjászületnek, még olyanok is vannak, akiket megszállnak. De a szerző nem bontja ki eléggé az egyes alakok sorsát, így nagyon nehéz, sőt egyes esetekben lehetetlen együtt érezni velük. Különösen fájó ez olyan lényeges szereplőknél, mint Gazza, aki hősnőnk szerelmeként lép elő, ám jelenléte teljesen súlytalannak és erőtlennek hat. Más, korábban hangsúlyos, kedves szereplőket pedig teljesen elhanyagol, így felbukkanásuk nem indokolt, sőt egyes helyeken zavaró. A legkellemetlenebb azonban az, hogy a szereplők közül sok sorsát egyáltalán nem rendezi, egyik pillanatban elsvenkel róluk a kamera és végig nem tudjuk meg, mi történt velük, noha a cselekmény nem ezt indokolná.

A Szigetek

És mi a helyzet Cukival? Míg az első kötetet épp az ő alakja miatt lehetett méltatni, mert talpraesett, kedves, élő karakter volt a sok idegen arc között, addig itt éppen hogy ő a legismeretlenebb és legélettelenebb. Már nem alakítja az eseményeket, csak sodródik velük, most nem látjuk benne azt, ami miatt annak idején megszerettük. Lehet, hogy a sorozat később részeiben Barker kiküszöböli ezt a csorbát, de az Abszolút éjfélen ez már nem segít.

Pedig vannak olyan alakok is, akikben van potenciál és ezt ki is használja az író: ezek pedig a Kremátorok. Kétségtelen, hogy már eddig is ott vannak a legjobb főellenségek listáján, de erre még tesz is egy lapáttal a harmadik kötet. Különösen azért, mert egyre többet megtudunk múltjukról, hogy hogyan kerültek Éjfél szigetére és hogy mi is az ő háttértörténetük. Azt is meg merem kockáztatni, hogy emberi főhősnő ide vagy oda, a Kremátorok története és jelene messze a legemberibb és legmeghatóbb Abarat világán. Féltékenység, őrület, megbocsátás, megváltás és harag cikázik a három alak között (mert most kapunk régi-új családtagokat is), sorsuk képes megindítani az olvasót, jeleneteik a legjobbak a regényben.

Ez persze annak is köszönhető, hogy a főgonoszok jelenlétének felduzzasztásával Barker kiélheti azon nyelvi leleményeit, hangulatait, ami az Abaratot kiemeli az átlag ifjúsági regények közül. A világ így lesz igazán bizarr és eredeti, a leírt képek ugyan sötétek, de ebben van szépség is. A szöveg, a nyelv ritmusa és költészete hasonló az eddigiekhez és aki értékeli, hogy Barker Tim Burtonhöz hasonlóan kézen fogva közénk vezeti az éjszaka teremtményeit, az ebben a könyvben sem fog csalódni.

Felemás érzésekkel tettem le az Abszolút éjfélt, mert hiába a nagyszerű hangulat, ha maga a történet nem tudott lekötni és a szereplők sorsa sem igazán érdekelt. A befejezés természetesen most is magában hordozza a folytatás ígéretét, így remélem, a következő kötetben a szerző kicsit következetesebb lesz mind szereplőivel, mind magával a cselekménnyel szemben. Addig is inkább nézegetem a sorozat remek címlapjait, mert azok inkább elkapták Abarat világának hangulatát, mint ahogy ennek a regénynek sikerült.

Benkő Marianna (makitra)

A szerző 1986-ban

Clive Barker

1952-ben született angol író, filmrendező, producer. Az 1980-as években vált ismertté horrornovelláival, -regényeivel, melyek közül magyar nyelven több is megjelent (többek között: Kárhozat, Pokolkeltő, Korbács). 1987-ben saját novellájából rendezte meg a Hellraiser c. filmet, amely teljesen új irányt hozott a horrorfilmek zsánerébe. Első Abarat könyve 2002-ben jelent meg. A sorozatban az eredeti tervek szerint még két további regény fog megjelenni.

Hasznos linkek:

Abarat világának hivatalos honlapja.

Nagyszerű gyűjtemény a könyvekhez kapcsolódó képzőművészeti és egyéb alkotásokból.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon