Úgy látszik, ez az év nálam inkább a fantasy-regényekről fog szólni, bár még nagyon év eleje van az ilyen kijelentésekhez. Diana Wynne Jones műveivel már régóta szemezek, és a sorozat második kötetének megjelenése jó apropóval szolgált ahhoz, hogy végre kezembe vegyem az elsőt is. Az már más kérdés, hogy olvasás után vegyes érzelmekkel hagytam ott ezt a varázsvilágot.
Pedig nagyszerű a felütés: Rupert Venables egyszerű, kezdő mágus. A zöldfülűek mindig a Földön kezdik a szolgálatuk teljesítését, így hősünk is itt múlatja az idejét programozóként dolgozgatva. De egyszerre hirtelen két jelentős
konfliktus középpontjába kerül: egyrészt a varázsvilágok középpontját jelentő Koryfón Birodalom egy merénylet következtében uralkodó nélkül marad, és kis promágunkra jut az a nemes feladat, hogy megkeresse a trónörököst. Ugyanakkor meg kell találnia a Földért felelős másik varázslót is, mivel a mestere elhalálozott. Persze egyik feladat sem megy könnyen…
Az írónő remek ötlet köré építi fel a cselekményt: ebben a világban „párhuzamos univerzumok” vannak, amelyek között lehetséges az átjárás. A világok közötti különbséget az adja, hogy az adott bolygón elismerik-e, illetve létezik-e a mágia. Ezen tulajdonságok mentén megkülönböztetnek „defelé” és „nefelé” eső világokat. Ha a mi Földünk nefelé esik, akkor mindenki meg tudja mondani, mennyire ismerjük el a természetfeletti létezését. Hát igen, semennyire.
Diana Wynne Jones látható élvezettel vázolta fel a világok képeit, illetve rejtett törvényszerűségeiket: hogyan lehet utazni közöttük, mi történik, ha rossz ajtót nyitunk vagy éppen egy emberen keresztül próbálunk bejutni, valamint a mágia különböző ágait és alkalmazásuk nehézségeit egyaránt bemutatja. Ezért maga a háttér mindvégig szórakoztató és koherens marad.
Ezt sajnos a történetről már nem igazán tudom elmondani. Ugyanis valahogy elcsúszik az egész, nincs egy olyan központi szál, ami mentén jól lehet haladni. Persze a különböző történetek összeállnak a végén és egy nagy „leszámolásban” tetőzik a történet, mégsem sikerült izgalmasnak maradnia. Holott van itt rejtély szép számmal, de sokszor masszív érdektelenséggel küszködtem az olvasás közben. Pedig vannak jópofa, érdekes szereplők is szép számmal, különösen azt használja fel ötletesen az író, ahogy a földiek a különböző megmagyarázhatatlan jelenségeket megpróbálják racionálisan értelmezni.
Különösen az fájó pont, hogy hiába dolgozik két nézőponttal, nem igazán lehet érezni az elbeszélésből, hogy két különböző karakterről van szó, ugyanis mintha ugyanúgy beszélnének, éreznének mindketten, annak ellenére, hogy férfiról és nőről van szó. Nem tudom, hogy ez a fordítás esetleges hibája vagy maga az írónő is hibázott ebben a tekintetben, de nagyon egyhangúvá válik a történet. Sokan kiemelik a könyv fanyar, már-már Adrian Mole-os humorát, de nekem ez nem volt elég jellegzetes ahhoz, hogy a szöveg problémáit orvosolja. Ennek ellenére remek ötlet, hogy a nagy eseményekre egy Hotel Babilon nevű helyen, egy sci-fi/fantasy találkozón kerül sor, ez a fricska mégsem elég az igazi szórakozáshoz, ezt a lehetőséget sem aknázza ki eléggé a szerző.
Így hiába látszik az írói kvalitás és a magasabb szellemiségre való törekvés, illetve az, hogy a regény érezhetően át akar nekünk adni valamit, mégis hiányérzettel tettem le. Abban reménykedtem, majd a második kötetre megtaláljuk azt az igazi spirituszt, ami hajtja majd a szekeret.
A Merlin-összeesküvés főszereplője az első kötet egyik mellékszereplője, Nick Mallory. A fiú a korábbi kalandok hatására elhatározta ugyanis, hogy promág lesz és ehhez mindent be is vet. Mikor aztán egy váratlan pillanatban elsodródik a Földről, és a világok közötti térben kezd bolyongani egy másik mágus után szaladva, egyre-másra különböző bonyodalmakba keveredik, ráadásul összefut egy lánnyal, aki a segítségét kéri a saját bolygóján szőtt összeesküvés kibogozására. A szálak természetesen itt is összeérnek, és a Stonehenge ismét betöltheti misztikus szerepét, mikor a régmúlt lényei felébrednek régi álmukból.
A megalkotott világ nyilván nem változott a folytatásban, csak más szegletét ismerhetjük meg, így túl sok újdonság e téren nincsen. Az írónő kicsit jobban megmutatja a mágia különböző természeteit, bemutat egy igazi nagyágyú mágust, akitől mindenki reszket, valamint számos érdekes lényt és teremtményt. A háttérrel kapcsolatban itt sem lehet okunk panaszra.
Azonban ismét a cselekménnyel vannak gondok. Hiába a sok-sok rejtély és érdekesség, ha nem izgalmas, nem kötnek le az események és a karakterek. Pedig újfent tobzódunk a sok furcsa életforma és szereplő között, de az apró egyéni tulajdonságok nem állnak össze egésszé, számomra megint érdektelen volt mind a végkifejlet, mind a megoldás.
Itt is ugyanaz a probléma érződött, nevezetesen, hogy a két központi szereplőnek nincs egyéni hangja, ráadásul a személyiségük sem tudta közelebb hozni a karaktereket, nem voltak igazán szimpatikusak. Pedig őket is eljuttatja az író A-ból B-be, fejlődnek az utazás alatt, de az ő belső útjuk sem érintett meg. Arra jutottam, ez a regény is inkább a tizenéveseknek mondhat valamit, nem nekem.
Világteremtésből ötöst, cselekményvezetésből és karakterábrázolásból azonban rosszabb jegyet kell adjak Diana Wynne Jonesnak. Itt látszódott számomra igazán, hogy hiába van egy nagyszerű ötleted, ha nem tudsz neki igazi lelket adni. Akik szeretik a mágikus világokban játszódó, varázslókat szerepeltető történeteket, azok persze így is élvezhetik, hiszen az apróságokban sok élvezet van, csak a nagy képből nem áll össze semmi lényeges. Külön dicséret illeti a magyar kiadás remek borítóit, különösen, ha a legtöbb eredeti angol „cover” silány kivitelezését nézem.
Benkő Marianna (makitra)
Diana Wynne Jones
1934-ben született angol író. Irodalmat tanult Oxfordban, itt olyan előadókkal találkozott, mint J. R. R. Tolkien. Első sikerét a Chrestomanci-krónika első kötete, a Varázslatos élet (Charmed Life) c. könyvvel érte el. A vándorló palota (Howl’s Moving Castle) c. írásából Hayao Miyazaki készített nagyszerű animét, amit többek között Oscarra is jelöltek. Számos gyermekkönyve kapott rangos elismeréseket. 2011-ben hunyt el rákban.
Hozzászólások
[cikkbot további írásai]
