Oblivion – Feledés

Közzétette: lorinczy_judit 5 hozzászólás

Alapvetően nem követem a filmes előzeteseket, és ha moziban járok, az aktuálisan nézett film előtti trailerek is rendszerint kihullanak a fejemből azzal a címkével, hogy „na, ezt sem nézem meg” (vagy azért, mert a trailer alapján is látszik, hogy iszonyú gagyi, vagy mert az előzetesben tulajdonképpen elmesélték az egész filmet). A Feledésé azonban más volt. Ez az, gondoltam én, talán végre megint egy olyan SF filmet kapunk, mint az Eredet, vagy mondjuk a Különvélemény filmes változata…

Tom Cruise legújabb posztapokaliptikus filmje (ezúttal elkésett a teljes világmegmentéssel) azonban nem fogott meg annyira, mint az említett két másik mozi. Sőt. Ha tömören akarnám összefoglalni, azt mondanám: a Feledés nem volt rossz – de jó sem.

Az alaphelyzet lényege, hogy az emberek pürrhoszi győzelmet arattak a Földet megtámadó idegen faj fölött, ám a bolygó alapvetően radioaktívvá vált, ezért az emberiség kénytelen volt elhagyni a bolygót. Az óceán vizét összegyűjtendő óriási gépezeteket hagytak hátra, amelyeket meg kell védeni a dögevők még élő, agresszív példányai ellen. Ez Jack Harper és társa, Victoria Olsen feladata. Már nincs sok hátra a küldetésből, aztán ők is mehetnek az emberiség után a külső Naprendszerbe, a Szaturnusz egyik holdjára, a Titánra. Harper azonban kötődik a bolygóhoz, még egy titkos házikója is van egyfajta idilli montanai tájban, ahová a régi Föld emléktárgyait gyűjti (pl. könyveket).

A kezdés pofonegyszerű, néhány mondatban eligazítják a nézőt a történteket illetően (miként a Dűne elején), eközben a kamera elsuhan a táj felett. A hangulat, a képi világ, Jack és Vica (Tom Cruise, Andrea Riseborough) futurisztikus villája, a szétlőtt Hold az égen mind remekbe szabott – de az idő előrehaladtával már nem elég. A posztapokaliptikus tájban fel-feltünedezik néhány emblematikus Egyesült Államokbeli helyszín (ha ki is tekintettek volna a nagy Amerika-központúságból, feltehetően akkor sem jártunk volna jobban, ilyenkor általában a ledőlt Eiffel-toronyig jutnak el), miközben a főszereplőben fel-feltörő emlékek megalapozzák az orosz származású űrhajós, Julia (Olga Kurylenko) megérkezését a történetbe.

Kurylenko szerepe azonban semmit sem tartogatott, lényegében ő a főhősnek ígért nő, akit meg lehet menteni, és aki jobbára bociszemmel nézi az eseményeket. Mindenben ellentéte – színészi játék szempontjából is – Andrea Riseborough-nak. A megmaradt emberiség képviselői is csupán statiszták, van bölcs vezérük (Morgan Freeman), meg egy lázadó, ifjabb, ámde tehetséges parancsnokuk (Nikolaj Coster-Waldau). A két férfi és a Jack közötti lehetséges konfliktus azonban nem mélyül el (a bölcs fővezér bízik Jackben, míg a parancsnok nem).

A film második felében mind többet lehetett kitalálni, ezzel párhuzamosan veszett el a kezdeti feszültség. A Feledés végigjárta a szokásos dramaturgiai lépcsőfokokat: a főszereplő választás elé kerül, felborul addigi világa, aztán persze (különösebb hezitálás nélkül) a helyes út mellett dönt. A végén igazából csak két dolog tetszett: a fekete dobozban rejlő igazság felfedése, és az emberek búvóhelyén, a mélyben összehordott, még ép kultúrkincsek felvillantása.

A Feledés alapötlete számos filmből merít, kezdve azzal, ahogy Tom Cruise a Mission Impossible-ből szerzett rutinjával ereszkedik alá egy drótkötélen. Elmaradhatatlan az emléktörlés miatti, már-már szappanoperás amnézia; vörössel villog a radioaktív tiltott zóna; akad benne kötelező romantikus szál (ami aztán a végén indokolatlan giccsbe hajlik, teljesen áthúzva a tragikus, ámde felemelőbb véget).

Aztán van benne szuperintelligens idegen lény, droidekák (csak itt az a különbség, hogy drónnak hívják őket, és nem gurulnak, hanem repülnek), némi Mátrix-nyúlás a klónokkal. Arra sem vették a fáradtságot, hogy a dögevők egyediséget kapjanak: ők is újrafelhasználtak, mint a többi ötlet (eszünkbe juthatnak pl. a buckalakók, vagy a Firefly fosztogatói).

Aztán amikor lepereg az utolsó filmkocka is, és igazán elmerengünk az ötleten, a valós háttéren, arra is rájövünk, hogy az egész alapjaiban recseg-ropog. Hollywood nem tért vissza az igazi sci-fi történetmeséléshez, ami a Feledést kultfilmmé avathatta volna – ehhez a még oly lenyűgöző képi világ nem elég.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: film

Eddig 5 hozzászólás.

  1. crei szerint:

    Igen, a legtalálóbb szó erre a filmre az „újrahasznosított”. Százszor látott panelekből összefércelt valami. Ha legalább következetes lenne, de nem. Tele logikai buktatókkal, a néző hülyének nézésével.

    Pozitívum, hogy legalább nem kellett 3D-ben végigszenvednem, és a képi világ – természetesen – nagyon meggyőző volt.

  2. archnihil szerint:

    Hamár itt tartunk, a szétlőtt Hold meg a 2002-es Az időgép filmből lehet ismerős…
    …úgy látom egyébként, hogy a film alapján lehet ivóversenyt rendezni – valahányszor más sci-fi alkotásból ismerős elemet látunk, iszunk. Nem tudom persze, ez mennyire volt szándékos, de persze ennyi erővel lehetne Homázs is a cím. 🙂

  3. dbl szerint:

    1. Minden komolyabb költségvetésű, ennek megfelelően szinvonalas technikájú film komoly pénzbefektetést jelent.
    2. Miután pénzbefektetés,a lehető legkisebb rizikót szabad csak vállalni.
    3. Ennek érdekében mind téma, mind kivitelezés szempontjából ügyelni kell a fogyaszthatóságra.
    4. A fogyaszthatóság azt jelenti, hogy könnyen emészthető is.
    5. Ezért nincs szükség a tartalmas gondolati világra.
    6. Ezt pedig úgy lehet a legolcsóbban megoldani, hogy korábban már jól bevált kliséket alkalmazunk.
    7. Ezért az Oblivion minőségével kapcsolatos jelzőt nem kívánok ideírni, mert nem akarok a szerkesztők moderációs lehetőségével összecsattanni… 🙂

  4. hackett szerint:

    A nulla elvárásaimhoz képest meglepően nézhető film volt, ezerszer jobban tetszett, mint a lélektelen Ironman 3.
    Ettől még nem volt jó film, de én értékeltem azt a helyenként naiv és ügyetlen próbálkozást, hogy valami történetet meséljenek el. Sikerülhetett volna, de csak helyenként villant fel, ennek ellenére én az utóbbi idők nagyköltségvetésű scifijei után sokkal rosszabbat vártam.

  5. e(x) szerint:

    A verda és a kéró – kiváltképp a mödanszijé – priceless, a többi fájt, pedig direkt francia szinkronnyal néztem, hogy ne üssön a bugyuta történet, de az még a nyelvismeret totális hiányán is átjött.

    Továbbra sem értem, ha van CGIre millió dollár, storyra miért nincs százezer?

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon