Már egy ideje lement az American Horror Story második évada, amelynek – antológiasorozat lévén – nincs köze az első évadhoz. Ez utóbb megkapta a Murder House alcímet, a másodikat pedig már eleve az American Horror Story: Asylum címmel vezették fel. Következetesen most tehát nem egy kísértetjárta ház, hanem egy mindenféle „agymenésjárta” intézet kapja a főszerepet. Visszatérnek az előző évad színészei, más szerepben, más szerepidő-arányban, és az innovatív vágási-operatőri fogásokat is megtartották: így lesz konzisztens az első történettel.
A legérdekesebb, hogy az új évad egyáltalán nem próbálja ebből a tébolydás alapból kihozni a maximum horrort, hanem több alzsánert kever a receptbe. Van itt kézikamerás borzongás, álarcos sorozatgyilkos, idegen lények, mutánsok, ördögűzés, mentális zavarok, bibliai jelenések, nemi erőszak, testi fenyítés, valamint irgalmatlan mennyiségű és intenzitású szexualitás, olykor korrupt vallásos tekintélyekkel. Mindezt néha egy részen belül válogatás nélkül tálalja.
Szívesen mondanám erre, hogy ez szakbarbárság és igénytelenség, de az American Horror Story már-már inzultálóan jó egyensúlyérzékkel tölti ki a műsoridőt nézettségi fogásokkal, valamint egy komoly, összetett és kellően sötét történeti textúrával. Ennek az egyik kulcsa kétségkívül a jól megírt karakterek, akiket bámulatosan jó színészi alakítások töltenek meg élettel. A másik kulcs pedig az észrevehető önbírálat. A sorozat tudja, hogy mennyi képtelenséget hord össze, és összekacsint a nézővel: élvezd inkább a szellemvasutat.
Élvezni pedig lehet. A feszes forgatókönyv és az elliptikus vágás lehetővé teszi a komplex dráma kibontakozását. Hiába tűnik minden második jelenet egy másik film előtti főhajtásnak (Szörnyszülöttek, Péntek 13, Rosemary gyermeke, A ragyogás, Jákob lajtorjája stb.), mögötte felfedezhető az összefüggés a szereplők között, majd az is, hogyan hatnak egymásra és a történet egészére.
Ami a legkényesebb az ilyen darabos, szaggatott stílusú történeteknél, az mindig a befejezés. Az American Horror Story: Asylum nem ad választ minden kérdésre, inkább érzelmi totalitásra játszik rá. Az utolsó két részre a szereplők nagy része már nem él, de mégis viszontlátjuk őket, és egy nagyon erős, nagyon jól levezetett és mindenekfelett kielégítő befejezést kapunk. A történet egésze nagyon szépen körbeér, a kirakósdarabok a helyükre kerülnek, és ha elfogadjuk a természetfeletti elemeket, elfogadjuk a történetet is.
Brad Falchuk és Ryan Murphy sorozata tehát, mint kiderült, nem egy egyszeri siker, hanem képesek megismételni a varázslatot. Hangsúlyozom, hogy a sorozatformátum néhol ellehetetleníti, hogy de facto horror legyen, vagyis nem képes elemi rettegés kiváltására, de ezt kompenzálja azzal, hogy ismeri a zsánert, képes dekonstruálni, majd úgy összerakni, hogy az sötét, morbid, felkavaró, de ugyanakkor rendkívül szórakoztató és kreatív legyen. A horrornak ez az antitézise egyben a horror tökéletes hazatérése, amelynek évszázadok óta legfontosabb alapköve: az igazi szörny az ember. Falchuk és Murphy jól tudják ezt, és ezért működik a sorozat. Másodszor bizonyítják.
Hozzászólások
[fbdbh további írásai]
Érdekes, nekem épp a befejezés nem tetszett. Ugyanúgy, mit az első évadnál, egy giccsparádé volt, túl hirtelen lezárva.
Főleg az ördögös-náci doktoros szál lezárása volt semmilyen.