John Scalzi 2006-ban megjelent első regénye, a Vének háborúja hatalmas kritikai sikert aratott, és Scalzit a legjobb sci-fi írók közé emelte, a művet pedig sokan az évtized egyik legjobb science fiction regényének tartják. Scalzi azóta több folytatást, illetve ugyanazon univerzumban játszódó regényt is írt a világhoz, ezek közül az első a Szellemhadtest.

A Vének háborúja méltatását rengeteg kritika – köztük az SFmagos is – az első két mondat idézésével kezdi. A Szellemhadtest esetében az utószó első mondatát érdemes kiemelni: „Először is, mindenkinek, aki azt gondolja, hogy folytatást írni könnyű, hiszen már megteremtetted a világodat: Bwa, ha, ha, ha, ha, ha, ha, ha. He. Nem.”

Szellemhadtest nem közvetlen folytatása a Vének háborújának, hanem egy különálló történet, ami nem sokkal a Vének háborúja után játszódik, részben új, részben régi szereplőkkel, és betekintést nyújt a Gyarmati Véderő, a GYV speciális osztagának, az úgynevezett Szellemhadtest tagjainak az életébe. Ők már az Vének háborújában is fontos szerepet játszottak, amikor John Perry is kapcsolatba került egy a Szellemhadtest speciális alakulatába tartozó nővel, Jane Sagannal.

A Szellemhadtest nagyon bizarr szervezet. A GYV-be ugye a Földről sorozzák az embereket, miután azok elérték a 75. életévüket. Vannak azonban, akik a 75. születésnapjuk előtt elhaláloznak, de mivel aláírt szerződésük van, a korábban levett DNS-ből a GYV„újratenyészti” őket, és genetikai módosítások segítségével szuperkatonákat teremt belőlük. Ők a Szellemhadtest, akik sokak szerint már nem is emberek, és akiktől minden élő ember irtózik.

A Szellemhadtest tagjai felnőtt testbe zárt újszülött tudatok, akik semmit sem tudnak a világról, ellenben a AgyGép implantjuk révén extra gyorsan tanulnak és töltenek le minden szükséges információt, emellett a normál beszéd helyett a sokkal gyorsabb közvetlen tudati kapcsolat révén cserélnek gondolatot. Születésüket követő néhány nap, hét után már annyi tudást és tapasztalatot halmoztak fel, hogy küldik is őket bevetésre. A vezetéknevüket régi tudósok után kapják, mint Jane Sagan, Jared Dirac, vagy Szilard tábornok, hogy legyen némi magyar vonatkozás is.

A történet szerint három idegen faj, az obinok, az eneshák és a rraeyek szövetkeznek az emberi faj és a GYV ellen, mégpedig egy áruló emberi tudós, Charles Boutin segítségével, aki sajnos ismeri a GYV legnagyobb katonai titkait. Ahhoz, hogy megakadályozzák a katasztrófát, a GYV-nek meg kell tudnia, miért vált árulóvá Boutin, ezért Boutin tárolt DNS-éből klónoznak egy új katonát, Jared Diracot, és megpróbálják a testébe táplálni Boutin elektronikusan rögzített emlékeit. A művelet azonban nem sikerül, így Diracot besorozzák a Szellemhadtestbe, ahol megkezdi  szürreális kiképzését.

A GYV-t eközben súlyos csapások érik, a speciális egység hajói sorra tűnnek el a küldetések során, és a vezetés tisztában van vele, hogy az idegen szövetség Boutin segítségével valami komoly akcióra készül az emberi kolóniák ellen. Dirac emlékei szerencsére mégis elkezdenek a felszínre törni. A kérdés csak az, hogy ez jó-e az emberi fajnak?

A regény majdnem olyan jó, mint a Vének háborúja. Lassabban indul, a főhős megjelenésére is hatvan oldalt kell várni, de aztán a Szellemhadtest bemutatása nagyon impozáns és ötletes, Jared  karaktere pedig hozza azt a nagyon erős emberi oldalt, ami a szikár, rendkívül feszes és egyszerű stílussal együtt szerintem sikeressé tette Scalzi regényeit.

Amit negatívumként tudok felhozni (de sokaknak ez lehet, hogy éppen pozitívum lesz), hogy ezúttal kicsit több volt az akció, mint kellett volna, valamint a végső dráma és események egy kicsivel a várakozásom alatt maradtak. Mindenesetre sikerült úgy lezárnia a történetet, hogy az olvasó mielőbb olvasni akarja a harmadik regényt, a The Last Colonyt (Az utolsó kolónia) is. Ami remélhetőleg hamar várható magyarul is.

További információk:

  • A Vének háborúja univerzum további kötetei a The Last Colony és a Zoe’s Tale című regények, valamint a Sagan’s Diary kisregény, és most kezdett el folytatásokban megjelenni, e-formátumban a legújabb könyv, a The Human Division, ami majd papírkönyvként, egyben tavasszal szintén kiadásra kerül.
  • Az Agave kiadó Facebookján olvashatjátok a Vének háborúja  kapcsán Scalzi idei, szórakoztató visszaemlékezését arról, hogy miként adta el 10 éve a regényt a Tor Booksnak.
  • Érdekes, hogy Scalzi eredetileg nem is akart folytatást írni a Vének háborújához, csak a nagy siker miatt tette meg, némi kiadói rábeszélésre.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 3 hozzászólás.

  1. vackor szerint:

    Köszönjük az ismertetőt, meghozta a kedvemet elolvasni. Viszont a magyar kiadás borítója finoman szólva nem sikerült valami jól…

  2. auer szerint:

    „művet pedig sokan az évtized egyik legjobb science fiction regényének tartják.”

    Azért _ennyire_ nem volt jó.

    A borító meg az előző hypo-s változata 🙂

  3. Dworkyll szerint:

    @vackor: pedig de 😉 A koncepció jó, mondjuk én más arcokat tettem volna rá. De a koncepció okés.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon