SFmag

Rossz vagyok, de ez jó. Sosem leszek jó, és ez nem rossz. Soha nem lennék más, mint aki vagyok.

Ugyan 2012-ben mégsem következett be a világvége, ez volt az az év, amikor a Pixar egy Disney-filmet adott ki (Merida, a bátor), míg a Disney egy Pixar-filmet (Rontó Ralph), ami már valahol felér egy ómennel. Hogy mi is a különbség? Míg a Disney-alkotások előszeretettel nyúlnak mesékhez, és szerepeltetnek lázadó fiatalokat egy coming-of-age történetben, addig a Pixar vesz egy szokatlan koncepciót, és megnézi, hogy e koncepció hősei – legyenek játékok, szörnyek, halak vagy öregurak – miképpen fejlődnek, annak ellenére, hogy már jócskán túl vannak a kamaszkoron. Ezért lehet az is, hogy szerelem helyett a meghatározó kapcsolat ezekben az alkotásokban a barátság.

Csoportos terápia pixel-ellenfeleknek

Ha ezt nézzük, a Rontó Ralph ez ízig-vérig Pixar-film, amit a stúdió legjobb hagyományai szerint készítettek. Címszereplő hősünk egy nagydarab melák, aki harminc éve egy árkádjáték, a Fix-it Felix – vagy magyar fordításban Javító Félix – gonosza. A feladata egyszerű: lerombolni azt a házat, amit az erdejében építettek, a károkat pedig Félix a játékos segítségével becsülettel helyre hozza. Ralph annyira nem örül a hivatásának, ugyanis semmi megbecsülést nem kap érte – egy tisztességesen átzúzott napért cserébe a lakók ledobják az épület tetejéről, hogy csakúgy nyekken. Ezt pedig Ralph már csak azért is nehezen viseli, mert bár hajlamos zsémbeskedni és ingerlékeny, emellett hatalmas szíve is van.

Most persze az olvasó joggal mondhatná, hogy „egy pillanat? Nagydarab, nehéz természetű, az adott közegben ő a gonosz, de helyén van a szíve? Nem kaptuk mi már meg ezt a Shrekben?” Igen ám, csak Ralph ezt a szívet kívül hordja: amikor először látjuk őt, a pixelgonoszok anonim klubjában önti ki a lelkét, hogy aztán hazatérve odaadja az egyik Pac-Manből szerzett cseresznyéjét a munkájukat vesztett Qbert-gárdának. Tehát nem, a csattanó nem az, hogy rájön, vajból van a szíve, azon a történet elég korán túllendül.

Kedves olvasók, mindnyájan, egyszerre, kórusban: "Óóóóóó!"

A másik, hogy míg a Shrekben faji előítéletekről volt szó, addig Ralph az a fickó, aki „csak a munkáját végzi”. Olyan ember, akivel hivatásában senki nem szívesen találkozik, akkor is, ha az a társadalom szempontjából nélkülözhetetlen, még ha ezt senki nem ismerné be. Márpedig Ralph játékának lakói akkor sem ismernék be, ha az életük múlna rajta. Így, amikor a harmincadik évforduló alkalmából megtartott bulira nemhogy nem hívják meg, de beengedni is alig akarják, elhatározza, hogy megmutatja nekik, ő is lehet hős, és beáll katonának egy FPS-játékba. Nem célja háta mögött hagyni eredeti munkáját, ellenkezőleg, az a terve, hogy amint megszerzi a kitüntetést, uzsgyi rohan haza eldicsekedni mindenkinek tettével…

…Csak hát persze a terv és a megvalósítás között sokszor ég és föld különbség van, Ralph pedig egy fiaskó után egy másik játékban, Cukorlázban találja magát, ahol találkozik a szemtelen Vaneloppéval, aki szemet vet Ralph medáljára. Közben a Javító Félix játék szereplői szembesülnek Ralph hiányával és annak következményével: mivel nincs Ralph, nincs, aki romboljon, így nincs, amit megjavítson a játékos. Márpedig ha egy játék nem működik, azt hamar kihúzzák, és akkor a szereplők az utcán találják magukat, mint Qberték. Így hát Félix útra kell, hogy visszahozza Ralphot…

Zsák a foltját

A történet egyszerűnek tűnik hát, amit a karakterek visznek el a hátukon. Csakhogy a film komolyan vizsgálja azt, mit is jelent hősnek lenni, amibe az is beletartozik, hogy segítünk, hogy más is azzá válhasson. Elsőre úgy tűnik, Ralph azért találkozik Vaneloppéval, mert hát minden aranyszívű mufurc elengedhetetlen kelléke egy idegesítő dumagép, akit senki más nem kedvel – csakhogy Vaneloppe álma ugyanaz, mint Ralphé, ő pedig elhatározza, segít a lánynak valóra váltani azt. Egyikük sem tökéletes, de ez így van rendjén – elvégre, ha nem lennének hibáik, min kerekednének felül?

Ugyanígy bár Félix sem tökéletes, ő sem negatív karakter. A legnagyobb hibája az, hogy konformista, senkit sem akar megbántani vagy bármilyen kárt okozni – ez ugyanúgy az ő „javító” karakteréből fakad, mint Ralph romboló mivoltából az, hogy nem ura az érzelmeinek –, így amikor Ralph bekopog, hogy részt vegyen a partin, nem üldözi el, de igazán nem is áll ki érte, mert azzal szembekerülne a többiekkel. Ő úgy kezeli a konfliktusokat, hogy megpróbál minél kevésbé tudomást venni róluk, ahelyett, hogy felvállalná őket. Azonban bár részben a saját munkája megmentése érdekében indul Ralph nyomába, egyike azon kevés karakternek, aki komolyan aggódik érte, így bár megtehetné azt, hogy a keresést a korábban említett FPS egyik figurájára, a kemény Calhoun őrmesterre bízza, ő pedig hazamegy malmozni, mégsem teszi.

Calhoun mögött bárki elbújhat szörnyirtásban - és ezt gyakran meg is teszik

Pedig Calhoun igazi profi, a legtökösebb férfiaknál is tökösebb amazon, és mint olyan, a számítógépes játékok egyik legnagyobb sablonját képviseli, akinek a készítők az egyik legbrutálisabb háttértörténetet írták – amivel, megjegyzem, irónia nélkül találkoztam a Heroes of the Might and Magic V intrójában. Mint a másik három szereplő, a történet során ő is változik, még ha nem is olyan mértékben, mint a többiek. Szót érdemel még Cukorláz uralkodója, Kandi király, aki a mézesmázos külső ellenére keményen tartja magát és másokat a status quohoz.

A Rontó Ralph tehát nemcsak a megszállott játékosoknak készült, igaz, számukra a film dupla akkora élvezetet nyújt. Elvégre mégis csak megvan a bája annak, hogy Ralph Kanonak, Koopa királynak illetve a Pac-Man egyik kísértetének, Clyde-nak önti ki a lelkét. Vagy amikor a Tapper játékban búslakodik – és itt kell megjegyeznem, zseniálisak azok a váltások, hogy mit látnak a „való életbeli” játékosok hőseink világából, és hogy ők ezt hogyan élik meg. De persze említhetném a különböző pályák különböző világát, illetve azt, hogy a Javító Félix mellékszereplőinek mozgását az alkotók szándékosan darabosabbra vették. Sokan már előre a Roger nyúl a pácban c. Zemeckis alkotáshoz hasonlították ezt a filmet, és tényleg cameók sorával találkozhatunk, miközben a hősöket a leghíresebb képviselőikről mintázták – ha ez Roger nyúl esetén Tapsi Hapsi volt, addig itt Felix Mario, míg Ralph Donkey Kong, csak éppen gorilla helyett hillbilly.

Ha lenne egy játék, amiben ők választható karakterek...

De nemcsak a karakter, a közeg és a dizájn telitalálat, hanem a történet elemei is mesterien vannak egymásra építve. Például szinte kötelező elem egymás ellen fordítani a hősöket, csakhogy aztán megtízszereződő erővel újra egymásra találjanak. Azonban ennek az oka annyira eltalált, hogy Ralph helyében mi sem cselekedtünk volna másként. Ugyanígy telitalálat a film gonosza, az, hogy ki ő és miért is éppen ő az, annyira a helyén van, hogy szívem szerint lelőném, hogy ezt kielemezzem. Nem fogom, mindenki járjon utána!

A Rontó Ralph ugyanis megidézi a gyerekkorunkat, csakhogy szembesítsen vele, mivé akartunk válni, mivé váltunk, és mivé válhatunk még. Ezek pedig olyan kérdések, amikkel időről időre szembesülnünk kell mindnyájunknak.

Érdekességek:

– A filmet Rich Moore rendezi, aki többek között olyan rajzfilmsorozatokból vette ki a részét, mint a Simpson család és a Futurama.

– Az eredetiben Ralph John C. Reilly hangján szólal meg, Vaneloppe Sarah Silverman, Félix Jack McBrayer, Calhoun Jane Lynch, Kandi Király pedig Alan Tudyk, míg a magyar változatban Minárovits Péter, Bogdányi Titanilla, Seder Gábor, Pikali Gerda és Kassai Károly kölcsönzik orgánumukat ezen karaktereknek.

– A film zenéje a többek között az X-men: Az elsőket is jegyző Henry Jackman munkája, míg a betétdalt az Owl City szerezte.

Hozzászólások

hozzászólás