„Mostantól kezdve minden sikerülni fog neked. Elvégre szerencsesárkány vagyok!”

Michael Ende – A végtelen történet (Hárs Ernő fordításában)

Életem legelső regénye A végtelen történet volt Michael Endétől. Hétéves voltam, amikor a HBO vetítette a műsorán a belőle készült filmet, és annyi haszna mindenképpen volt a szóban forgó alkotásnak, hogy leemeljem a regényt a polcról. Annyit már hétévesen meg tudtam állapítani, hogy az eredeti sokkal jobb, mint az adaptáció: nemcsak, hogy megtudhattam, a nagydarab kőevő becsületes neve Pörtarkreccs, de maga a történet jóval nagyobb és több, mint amennyi a filmváltozattól folytatásaival együtt tellett, és a világa is színesebb, tele jópofábbnál jópofább teremtményekkel és vidékekkel, és sok olyan elemmel, amit már akkor tudtam, hogy lehetetlenség vászonra vinni.

Jó, persze, nem kell ahhoz irodalmárzseninek lenni, hogy ezt megállapítsuk a fejezetek elején található iniciálékról vagy a más színnel megkülönböztetett valós és képzeletbeli világról, meg aztán egy történetet, melynek központjában a történetek mellett az olvasás szerepel, talán stílszerű elolvasni. De ez egy másik ismertető, és megírására más alkalommal kerül majd sor: ugorjunk hát Fuhurra, A végtelen történet szerencsesárkányára.

Fuhur – vagy angolosítva, Falcor – több szempontból is érdekes eset. A legszembetűnőbb az, hogy más sárkányokkal ellentétben jó arc, és ezt maga Michael Ende is közli velünk, amikor először találkozunk vele. Más kérdés persze, hogy az utóbbi időben azért bőven elláttak minket jószívű sárkányokkal, elég csak Süsüre, a Sárkányszív Dracójára, a Sárkány és Papucs egyik címszereplőjére vagy egy tucat más alkotásra gondolni, ahol e teremtmények rosszhírük ellenére kifejezetten segítőkészek. Szóval, önmagában ez manapság nem lenne akkora csavar.

Ami érdekes, hogy a szerencsesárkányokról köztudott az, hogy, mint a nevük is mutatja, jószerencsét hoznak. Tehát a felsorolt példákkal ellentétben nem áldozatai előítéleteknek, de ez talán abból is fakadhat, hogy míg azok a nyugati sárkányról alkotott klisékkel szállnak szembe, addig Ende Fuhurral keblére öleli a keleti sárkányokról élő képet.

Mert hát milyen vonásokkal és tulajdonságokkal bír Fuhur? Mivel teste levegőből és langymelegből áll, ezért képes szárnyak nélkül, a levegőben cikázva repülni, mint valami lassú villám. Gyöngyház pikkelyes teste hosszú, mint a kígyóé. Sörénye és bajsza van, mint az oroszlánnak. Csodálatos éneke nagy harangok zengéséhez hasonló. Emellett bölcs, hűséges, önfeláldozó, aki kis gazdájáért, Atráskóért a végletekig kitart. Ezekben a tulajdonságaiban a keleti sárkányokra ismerhetünk rá, de aki nem hiszi, az nézzen csak rá a könyv egyik Roswitha Quadflieg által rajzolt illusztrációjára!

Persze, aki csak a filmből ismeri Fuhurt, annak valamivel nehezebb a dolga, ugyanis ott leginkább egy tacskó és egy komondor keverékére emlékeztet, amit az alkotók hangsúlyoznak azzal, hogy szereti, ha a fülét vakargatják. A filmkészítők gondolom azt feltételezték, ez a változtatás szükséges ahhoz, hogy a szerencsesárkány kelendőbb legyen a célközönség – szigorúan film esetén értsd: gyerekek – körében. Pedig ez teljesen felesleges – és kicsit olcsó megoldás –, ugyanis Fuhur személyében már van egy olyan mértékű szeretetreméltóság, amitől akármilyen félelmetes külsővel is bírhatna, akkor is a szívünkbe zárnánk.

Az egyik az, hogy ő nem csupán paripa, de egyben barát és mentor is – tanácsokkal látja el Atráskót, ugratja, igyekszik jobb belátásra bírni. Nem alá-fölérendelt viszony van közöttük, egyenrangú felekként fogadják el egymást, így lehet többek között az is, hogy amikor Barnabás átkerül Fantáziába, nem kapja meg Fuhurt hátasnak, ugyanis a sárkány kitart Atráskó mellett. Hűséges, és nem cseréli le „kis gazdáját” egy nagyobb hatalommal bíró személyre, ahogy ő sem egy más presztízsét növelő tárgy, hogy csereberéljék. Még a „kis gazda” sem több részéről egyszerű becézésnél, amihez hasonlót mi is használunk a gondjainkra bízott gyerekekre.

Hát, legalább a farkát nem kergeti

De hogyan is ismerkednek meg? A film ezt elintézi azzal, hogy ő menekíti ki Atráskót a Szomorúság Ingoványából, a regényben azonban ennél bonyolultabb kettejük találkozása. Ugyanis a film Morlájába és a Szomorúság Ingoványába a készítők belekeverték a következő fejezet Mély Szakadékját és annak lakóját, Igramult, a Tömérdeket (a regényben nála kiált fel rémületében Barnabás, nem pedig a hatalmas teknőcnél). Igramul egy közös tudattal rendelkező rovarfelhő, mely kedve szerint vált alakot és marása halálos – ugyanakkor a csípés elszenvedője képes elteleportálni Fantázia bármelyik pontjára. Ezt használja ki Fuhur is, aki Igramul karmai közt vergődik, míg Atráskó rá nem talál.

Az ifjú harcos ugyan kimenekítené a szerencsesárkányt a szörnyeteg csápjai közül, de az közli vele, hogy Fuhurral nem jutna messzire, és amúgy sem hajlandó lemondani a lakomájáról. Alapból ritka az, hogy egy sárkányt kell megmenteni egy szörnytől – kivéve, ha az a szörny az ember –, Fuhur azonban egyedül is képes kivágni magát a bajból. Ami nem kis kezdeményezőkészségre vall, ez pedig egy olyan tulajdonság, amit csak egy igazi hős tud értékelni, nem olyasvalaki, aki egy ilyen teremtményre eszközként, nem pedig barátként tekint.

Emellett hamár itt tartunk, rengeteg fantasyben a hátas állat funkció betöltése mellett a sárkány a pusztítás eszköze. Fuhur ezzel szemben nem gyalul le városokat, nem perzsel fel seregeket, úgy egyáltalán eszébe nem jut növelni a pusztítás mértékét – amikor Barnabás lesújt Atráskóra, akkor sem tesz mást, minthogy kimenekíti barátját. Védelmező és nem romboló erő hát.

Ha valaki nyugati sárkányra vágyna, akkor annak ott van Szemerd, akit Barnabás kimondottan e célból hozott létre – a történet fősodrában nem sok vizet zavar, egyetlen szerepe nyíltan az, hogy egy ifjú hős a lemészárlásával bizonyíthassa rátermettségét. És hogy mi erről Fuhur véleménye?

„– Egészen elégedett azért nem vagyok a dologgal – mondta Fuhur félig tréfásan, miközben rubinpiros szemgolyóit forgatta –, mert akár rémség ez a Szemerd, akár nem, ha bármily távolról is, mégiscsak rokonom.”

Sárkány-sárkány elleni harcnak tehát nyoma sincs. Ami megint csak azt bizonyítja, hogy Fuhur nem egy hétköznapi sárkány.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 2 hozzászólás érkezett.

  1. tapsi szerint:

    tök jó cikk, és annak idején én is mindig akartam egy saját szerencsesárkányt :)

  2. archnihil szerint:

    tapsi: köszönöm, igen, mindnyájunknak jól esett volna Fuhurral járni a suliba! :D
    Apropó, témába vág a tor.com legújabb reggeli salátája: http://www.tor.com/blogs/2013/01/morning-roundup-the-dude-orders-a-white-russian-white-dragon

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon