Az angyal meghajolva nyit a másik szentélyébe, bágyadt, őszi bíbor glóriával.
– Van neved? – kérdezi a másiktól, aki egy ablak mellett ül. – Úgy értem, jelenleg.
– Nincs. Most épp nincs szükségem rá. És neked? – feleli a másik. Nem fordul az ajtó felé. Aztán hozzáteszi: – Isten hozott.
– Köszönöm. Ami a nevet illeti, igen, én most bírok eggyel. Arra kértek, hogy adjam tovább neked, miután meggyőződtem róla, hogy neked még nincs.
– Elég sok nevem volt az utóbbi időkben. Most nincs egy sem – biccent a másik, aki még mindig ül. – Mondd hát ki nekem akkor.
Az ajtóban álló beljebb indul, keresztül az apró, ragyogó szobán. Árnyakat vet, s egy elhullott toll kört ír le mögötte lassan a levegőben. A toll fekete, csak az őszi dicsfény kölcsönöz neki némi bíbort. Amikor az angyal odaér a másikhoz, odahajol hozzá, és belesúg valamit a másik bal fülébe.
– Nem – feleli a másik, aki ül. Tiszta arcán nem suhan át árnyék. – Nem tudom most felvenni ezt a nevet. Túl derűs vagyok a feladathoz, ami vele jár.
A hollószárnyú angyal köntöse egyik zsebébe nyúl, s karja veszít keveset a színéből.
– Ezért mondták, hogy hozzak neked párat ebből.
– Hogy érted? Miből?
– Tablettából. A belső elhárítás fejlesztése. Úgy hívják, depresszáns. Tablettában adják. Segít bizonyos nevek felvételében. Idővel elmúlik a hatása, igen, azt mondták. Még nem vagyok biztos benne, hogy ez igaz. Igaz, már az könnyebbített rajtam kicsit, hogy átadhattam neked a nevet… De azt még meglátjuk, lehetséges-e valaha is elfeledni ezt az ízt.
Hozzászólások
[cikkbot további írásai]
Lehet, hogy csak a megfelelő szubkulturális csatlakozási pontok hiányoznak számomra, vagy csak nagyon le vagyok maradva valamivel, de ez az írás elég rossz…
Hacsak nem stílusparódiának van szánva.
Én csak egyszerűen nem értem, mire akart kifutni…
Hát, valszeg az a hiányzó pont, hogy az angyalok neve előrevetíti a feladataikat is, gondolom, ő a halál angyala lenne. A begyógyszerezett angyalok jó kép.
(Megint az érzem, amit az elmúlt négy-öt írásnál, hogy jó lehetőség, nem több. Azt hiszem, én tök mást várok el egy novellától.)
Mondjuk egy húszsorosból még Örkénynek sem mindig sikerült a lehetőségnél tovább jutnia…:)
Mindenesetre sokféle elvárás támasztható egy rövid írás felé, pl. csattanó, hangulat, ötlet, mittomén. Te mit?
onsai: miért várod el a vállaltan flashfictiontől (villámnovellától), hogy olyan legyen, mint egy novella? nem az, nem is akar az lenni.
Nem tudom, nekem vagy csattanó kéne, vagy nagyon erős hangulat, ami eljön velem a hétköznapokba. De mindegy, ez sima benyomás, és valszeg egyedül vagyok vele. Szóval így tovább, meg minden.
Hát, azt a kevés hangulatot, amit éreztem teljesen agyoncsapta a „belső elhárítás” szó szereplése. Ez most nem tetszett. 🙁
én kifejezetten nagyon szeretem ezt a novellát 🙂
Furcsa szöveg.
„Mondd hát ki nekem akkor”?
Furcsa.
Jópofa, bár az olyanok, mint az utolsó előtti sorban a két „igaz” – egyik zár, a másik nyit – egymás mellett, zavaróak.
Ha nincs is csattanó, de a vége, az utolsó mondat, amit a cím egyszer már odaad, ezért másodjára még erősebb, szóval az gyönyörű. Nem mondom, hogy minden szava a helyén van, de az egész számomra a helyén van.
Nekem tetszik. Igaz, a korábbi hozzászólók által említett szavak nálam is kikönyököltek, mégis hangulatban maradtam. Talán annyit, hogy hirtelen nem tudtam eldönteni, a sötét angyaltól vagy az antidepresszánstól tartottam-e jobban. Most már tudom: a tabletta jobban megrémít.
Csigás Gábor angyalai emberiek. A depresszió kezelése embertelen. Ettől él az egész.
Köszi, hogy olvashattam!