Kimondjuk, hogy Tolkien, de amire gondolunk, az egy izmos-vaskos téglarakás a polcunkon, amely Ardán Ilúvatartól Csavardi Samu tucatnyi gyermekéig mindent tartalmaz Középföldéről és környékéről. Van persze ez a kérdés, miszerint „mást is írt?”, és ilyenkor többnyire megy a vállvonogatás, hogy hát végül is, igen, de most fontos ez? És nem csak Tolkien esetében érdekes ez a kérdés, sok írónak vannak olyan hegyként előmeredő magnum opusai, hogy minden más csak amolyan bájos remittenda marad a gyűjtőknek. Amikor Tolkien meséihez közeledik az ember, már benne motoszkál a kérdés: kapcsolódnak ezek a Gyűrűhöz? A választ manapság nem nehéz a kedvünk szerint igazítani, de jó szabály, hogy amikor leülünk Tolkien-meséket olvasni, az elvárások iránytűjét el kell fordítani Középfölde magnetikus tömegétől, és süppedjünk egy posztviktoriánus hangulatba, mélyen.

Az itthon második kiadást koptató, ezúttal Alan Lee illusztrációival megjelenő J. R. R. Tolkien meséi négy rövid írást tartalmaz: A woottoni kovácsmestert, A sonkádi Egyed gazdát, A kóborló és varázslót, valamint A levél című mesét. Jól láthatóan a Tom Bombadil kalandjai és egyéb versek kimaradt, noha az eredeti angol kiadásnak része. Ilyenkor eltűnődöm, miért is nincs az Európánál az összes Tolkien-mű joga, ők bizony belevernék mindegyiket és még mást is egy szép nagy könyvbe – a Partvonal kiadó legnagyobb ígérete, hogy illusztrált, elég sovány teljesítményt nyújt, de legalább a Szukits-féle kiadásnál több és kevesebb is. Bele lehet zavarodni. Mindenesetre, ha össze tudjuk szedni az összes, ebbe a kérdéskörbe tartozó műveket (a Szukits annak idején külön is kiadta a legtöbbet), a következőket éljük át:

A sonkádi Egyed gazda: Ennek a mesének a lényege a heroizmus, így, színtisztán. Amikor Egyed (Giles) gazda képen durrant egy óriást, híres hőssé kiáltják ki. Aztán, amikor egy sárkány bukkan fel, a hírneve miatt, és minthogy a király lovagjai már nem éppen lovagiasak, hozzá fordulnak az emberek. A humor, akárcsak a többi mesében, itt is modoroskodó, de azért előfordult, hogy hangosan felnevettem (amikor a sárkány a károk okozása után felajánlja, hogy kárpótlásul mindenkinek fizet tizenhárom shillinget és nyolc pennyt). Dinamikus, színes mese. Volt egy rész, amikor az öreg pap megvizsgálja a kardot, amit hősünk kapott a királytól, és azon töpreng, miféle írások lehetnek rajta… kutakodik és rájön, hogy ez az a kard. Ismerős jelenet.

Kóborló és varázsló: Személyes kedvencem, talán mert egy kutya és egy varázsló a két kulcsfigurája, akik között egy mókás konfliktus alakul ki, melynek következtében egészen színes kalandok sorozata következik. Míg Egyed gazda kalandja közelebb állt a hagyományos fantasy-képekhez (sárkány, király, kard), ez a történet amolyan csodaországi furcsaságokat is tartalmaz. Érdekessége, hogy A hobbit után lehetett volna Tolkien következő publikációja, de valamiért mégsem jelent meg életében. Ez a leghosszabb, kisregény terjedelmű meséje.

A woottoni kovácsmester: Ebben a kisregényben jön elő talán legjobban Tolkien ételfétisizmusa, az egész történet kulcsa egy hatalmas torta, az eredeti címe is ez a műnek: The Great Cake (A Nagy Torta). Maga a történet bár szintén nem kapcsolódik a Gyűrűhöz, benne van a mágikus tárgy, amelyet csak úgy megtalálnak: egy tündércsillagocska, amelyet egy fiú lenyel. A fiúból kovács lesz, és mágikus dolgok sorozata után a csillag megint a tortában köt ki. Nem tartom túl emlékezetes mesének, ez tetszett a legkevésbé, bár megvannak a maga bájos pillanatai.

Tom Bombadil kalandjai: Ismerjük már Bombadilt a nagy történetből, itt tulajdonképpen néhány versben (énekben) ugrabugrálja a szokásos dolgait. Kinek mi, ugye. Én ezeket már A Gyűrűk Urában sem szerettem, de aki fogékony rá, itt megkapja rendesen; plusz a versek közül nem mindegyik kimondottan Bombadil-tematikájú, vannak itt mindenféle mesés dolgok.

A levél: Ez talán az egyetlen olyan írás, ahol megkérdőjeleztem, hogy egyáltalán mesének mondható-e, vagy hogy egyáltalán gyermekeknek tetszene-e. Még ha nem is vizsgáljuk túl akadémikusan, akkor is látszik, hogy allegória az egész, vagy legalábbis van benne valami didaktikus mondanivaló. Egy művész elismertsége a tét, vagyis inkább egy mű jelentősége, totalitása és értelme. A legrövidebb mind közül, és az egyetlen, amely korábban nem jelent meg önálló kötetként.

Amit el lehet mondani ezekről a mesékről, mármint úgy összegezve-átgondolva, hogy egészen érdekes módon dekonstruálják Tolkien mitikus alakját, és odakerül mögé egy allegóriákkal, finom szarkazmussal kuncogó figura, aki látja Britannia hibáit és furcsaságait, és elé tesz egy képzeletbeli vásznat, majd telepacsmagolja színekkel, csodákkal, irgum-burgum szórakozással. Merít ugyan a népmesék formavilágából, de mindig egyet lök rajtuk, mindig kíváncsi, mit tartogat a befejezésen és a narrált világ határain túli birodalom, mindig ott van ezekben a történetekben is a nagyobb után kutató tekintet. Furcsa élmény volt ezeket olvasgatni, s kicsit szomorú, hogy nem voltak a kezem ügyében úgy tizenöt évvel ezelőtt. Először azt hittem, csakis a Tolkien-rajongóként érdemes kíváncsiságból fellapozni őket, de kellemes meglepetéseket okozott egyik-másik történet. Méltó helye van bárki könyvespolcán.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. tapsi szerint:

    A sonkádi Egyed gazda kapcsán nekem a hősiesség nem jutott soha eszembe, emlékszem, amikor először olvastam, nem tudtam abbahagyni a nevetést :)

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon