SFmag

2010. május 18.

Négy nap után lassan feltűnik, hogy valami nincsen rendben, és úgy csorog el az alvásra szánt idő, mintha hajszálrepedés került volna az éjszakáimra. A belső óra minden reggel makacsul ugyanakkor ébreszt, és az bizony korán van, miközben tolódik el hajnal felé az időpont, amikor végre képes vagyok elaludni. A tünetek fokozatosan súlyosbodnak. Először kevésbé hat a második kávé, aztán a harmadik sem működik, nehezebben koncentrálok a lefordítandó mondatokra és egyre többször ütök mellé a billentyűzeten. Ráadásul folyamatosan fúrják a betont a lépcsőházban, kisgyerek bömböl az emeleten, a világból ebben a négy napban kiveszett minden, ami kicsit is a tavaszra emlékeztetett. Kegyetlen az ég, viharos szél hordja a hideg esőt, hiába van május, annak is közepe, amikor egy héttel ezelőtt még kézben szorongattuk napközben a kabátot. Közben pedig nem hagy békén egy történet formálódó csírája, amiben a fekete tündérek zeppelinje valóságzátonyra fut egy budapesti lakótelepen.

Úgy képzelem, hogy az egyik pillanatban még egy formálódó fantáziavilágban szállítják az első őszi viharokat, majd a következőben fülsértő recsegéssel-ropogással akadnak meg a magyar rögvalóság egyik kilógó betontömbjén. A jármű megfeneklik egy lakótelepi lépcsőház alagsorában. Odakint éppen napfényes májusi hajnal van és csend.

A bíbor és arany zeppelin teljesen kitölti a biciklitároló és a szemétledobó aknája közötti folyosót, azonban a nagy része így is a lett-volna-térben pihen, a tervrajzokról végül kitörölt helyeken. A hajó oldala több ponton felhasadozik, a kormányos fülkéjéből postaládák lesznek, a kapitány szalonjában száraz levelekké változnak a díszes párbajtőrök. A raktérből kiszabadult viharok pillanatok alatt szétfutnak az egész országban. A napfényes május váratlanul őszbe fordul.

A kapitány járt már fantáziát vesztett valóságokban, és tudja, hogy hamarosan tovább kell állniuk, különben mindannyian varjakká változnak. Így is kell nekik négy nap, mire a zeppelin üzemkész állapotba kerül. A hajó fikciómérnökei addig mindent megtesznek, hogy elkerüljék a feltűnést. Ebben az időszakban senkinek sem jut eszébe lemenni az alagsorba. Akik hallják a szerszámok zaját, azt hiszik, a szomszédnál kezdődött megint a felújítás, mindig egy emelettel távolabb.

A zeppelin üzemanyagtartályait a lakók álmaiból elszivattyúzott percekkel töltik fel. A vihargondozók az elszökött rakományt édesgetik vissza. A zivatarok először rájuk sem hederítenek – saját fogalmaik szerint remekül szórakoznak, fákat csavarnak ki, vezetékeket tépnek le, árvizeket okoznak, de nagyon lassan azért mégis sikerül a raktér felé csábítani őket.

Az induláshoz azonban még mindig hiányzik egy indítótörténet, ami visszalőné őket a valóságból a fiktív térbe, ahová tartoznak. A fikciómérnökök hosszasan vitáznak: mit tegyenek, ha itt nincsenek dokkok, ahol megfelelő történetet adnának alájuk a hivatásos mesélők.

És nem csak számukra fogós ez a probléma, én is elakadok ezen a ponton. Ebből így nem lesz sztori, és végül az egészet félreteszem aznapra.

Ma reggel kipihenten ébredek, másfél órával később, mint amit a belső vekkerem mostanában rám kényszerített. A viharos időjárás közben barátságtalanná szelídült, majdnem elállt eső, lenyugodott a szél. Senki sem fúr a házban. Hétvégére jó időt mondanak.

*

Ha valakinek úgy tartaná kedve, a villámnovella a Creativ Commons licensszel vihető. (Nevezd meg – Ne add el – Ne változtasd)

Hozzászólások

hozzászólás