SFmag

Chuck Palahniuk amerikai szatírikus regényíró nevét, ha máshonnan nem, a Harcosok klubja kapcsán szerintem mindenki ismeri, ugyanis az ő regénye alapján készült a kultikus film. A Cartaphilus kiadó jóvoltából már szinte minden Palahniuk-mű megjelent magyar nyelven is, ezúttal a Kárhozott (Damned) című, 2011-es regényéről lesz szó.

„Ott vagy, Sátán? Én vagyok az, Madison.”

A tizenhárom éves, kövér és szülei „jóvoltából”  koravén kislány, Madison Spencer drogtúladagolás következtében a Pokolba kerül, ahová nem is olyan nehéz belépőt nyerni. Madison világfelfogása elég sajátos, gyerek létére félelmetesen cinikus és szókimondó, de ennek oka van: hiába a Pokol rémségei és visszataszító helyszínei, mint például a Levágott Körmök Sivataga, a Gőzölgő Hányás-folyó vagy az Elvesztegetett Sperma Óceánja, démonok milliói, akik előszeretettel kínozzák az embereket (és nem a halálig, hiszen itt nem lehet meghalni, mivel már halottak), Madison rövid életére való visszaemlékezéseiből egy igen furcsa családi háttérre derül fény.

„Ha sokat tévézel, akkor a halál már gyerekjáték.”

Madison családja nagyon gazdag, anyja híres színésznő, apja ingatlanmogul, és olyan életet élnek, ami a fényűzés ellenére egyáltalán nem irigylésre méltó, Madison pedig túlságosan belelát a milliomos felnőttek mocskos és élvhajhász világába. Szülei gyermekneveléséről mi sem tanúskodik jobban, minthogy Madison tizenharmadik születésnapjára gyerekpesszáriumot kap ajándékba.

A szülők rengeteg energiáját leköti önmaguk fontosságának bizonyítása a külvilág felé. Ezer dollárt költenek egy salakbetonból épült iskolára Pakisztánban, hogy aztán félmillióért dokumentum filmet forgattassanak, sajtótájékoztatókat tartsanak, hogy az egész világ értesüljön a jótékonykodásukról. Sőt, egy olyan alapítványt pénzelnek, ami zömében újságírókat alkalmaz, akiknek egyetlen dolga, hogy sajtóközleményekben ajnározzák őket.

Madison anyja ráérő idejében azzal szórakozik, hogy a laptopján a világ számos pontján lévő házuk biztonsági webkameráit nézegeti: milánói házuk ablakából az ottani havazásban gyönyörködik és hangulatkeltésként egy billentyűkombinációval begyújtja hozzá a nappaliban kandallót is, vagy egy másik kontinensen távirányítással bezárja a szobalányt a fürdőszobába, csak mert nem sikálta elég fényesre a csempét. A csúcs azonban az örökbefogadáshoz való viszonyuk: Madison anyjának új filmpremierjei előtt vagy apja részvénykibocsátásainak idején mindig örökbe fogadnak egy-egy afrikai gyermeket hatalmas sajtótájékoztatók, médiamegjelenések által kísérve, hogy aztán az esemény elmúltával a gyerekek gyorsan eltűnjenek egy-egy bentlakásos iskola mélyén.

„Két típusú karrier között választhatsz a Pokolban.”

Így Madison számára a Pokol nem is olyan riasztó hely, főleg, miután kiderül, hogy van munkalehetőség is. Az egyik lehetőség a netes pornó világába vezet, ugyanis, mint kiderül, az internetes szenny nyolcvanöt százaléka innen származik: a démonok filmeznek, az elkárhozottak pedig mindent megtesznek, amire utasítják őket. Persze, van egy másik, népszerű álláslehetőség is, mégpedig a telemarketing. A Pokol erői azt figyelik, hogy a világ egyes pontjain mikor van vacsoraidő, ekkor egy számítógép automatikusan felhívja az adott családot, hogy a pokolbéli telemarketinges félbeszakíthassa az étkezést, és értelmetlen piackutatási kérdéseket tesz fel az éhes családtagoknak a rágógumi fogyasztási vagy a szájvíz használati szokásokról.

Palahniuk könyve, mint általában, most is kemény szatíra, ami gátlástalanul állít tükröt annak a valaminek, amit életnek nevezünk. Talán pont emiatt hiába fantáziadús és beteg Palahniuk Pokol-ábrázolása, a valóság, Madison korábbi élete sokkal plasztikusabb és bizarrabb (ez nyilván írói szándék volt), emiatt viszont jóval érdekesebb is, mint a Pokolban történő események. Ettől néhol kicsit felemássá válik a könyv, de ettől eltekintve komoly üzenet és cinikus humorral teli szórakozás is egyben.

Jövőre pedig állítólag jön a folytatás.

Hozzászólások

hozzászólás