Lord Rumata, a távoli és barbár bolygó felderítője küldetése végén kénytelen ráébredni, hogy bármennyire is fejlett civilizációból érkezzék, bármennyire is kulturált és tanult, ő sem képes elnyomni az erőszakot, ami áthatja a világot. Nehéz istennek lenni – szól a könyv (1964) címe. De Rumata nem isten, ő ember. Nehéz embernek lenni. Nehéz túllépni saját árnyékunkat.

Ugyanez Récének sem sikerül, a katonának, akit saját bolygójának háborújából ragadtak el a Progresszorok a Fiú a pokolból (1974) című műben, hogy felnyissák a szemét, ráébresszék a háború esztelenségére és a kegyetlenkedés feleslegességére. Mert Réce sem tudja megtagadni saját magát, erre senki sem lehet képes.

Borisz Sztrugackij

Erről is szólnak a két író, egy testvérpár, Arkagyij és Borisz Sztrugackij történetei. Történetek, melyek bár távoli bolygókon, a jövőben vagy különös szerkezetek között játszódnak, mindig az emberről szólnak, ahogyan az már egyik legkorábbi regényükben is elmondták. A legfontosabb mindig a Földön van – itt, közöttünk.

November 19-én este elhunyt Borisz Sztrugackij. A „fiatalabb” Sztrugackij, aki maga is 79 éves volt. Sorolhatnánk a száraz adatokat, végzettséget, első megjelent írást, és így tovább. De felesleges. Egy íróról a művei beszélnek. Beszéljünk hát mi is erről. De bármennyire is egy emberről kellene megemlékezni, nem lehet teljes egy ilyen írás a „másik”, Arkagyij nélkül. Két óriás – vagy inkább egy. Bátyja 1991-es halála után Borisz Sztrugackij félkarú óriás volt. Ezt ő is érezhette, hisz csupán maréknyi mű került ki a kezei közül, inkább közéleti szereplései miatt beszéltek róla. Ennek ellenére, amit a két testvér alkotott, az nem csupán a science fictionnek, de az orosz és a világirodalomnak is fontos része – még ha ez tankönyvekben nem is szerepel.

Mert hát mi is olvasható ezekben a művekben? Az, hogy az ember bármennyire is fejletté válik technikailag, kulturálisan és morálisan, mindig belebotlik újabb problémákba? Vagy, hogy bár magunk mögött akarjuk hagyni a múltat, ez nem lehetséges? A Sztrugackij-történetek majd’ mindegyike valamilyen kudarc vagy egy rosszul sikerült esemény lezárása. A szereplők és az olvasó sosem azt kapja, amire számít, még ha rendeződnek is a dolgok. És mik ezek a „rendezendő dolgok”? A testvérpár igen érzékeny időszakban alkotott: a Szovjetunióban, ugyan már Sztálin után, de még javában a Hidegháború éveiben. Egy olyan országban, ahol a diktatúra, a cenzúra, más országok elnyomása és a szabad eszmék üldözése volt a jellemző. Mi másról is szólhatnának ezek a művek? A Lakott szigetben (1969) talán a legnyilvánvalóbb a mindenféle diktatúra és szellemi elnyomás ábrázolása és elítélése – nem is csoda, ha nem jelenhetett meg sokáig. De hasonló erkölcsi témákkal foglalkozik például A marslakók második inváziója (1967) vagy a Menekülési kísérlet (1962) című kisregényük vagy a Kárhozott város (1975), ami szintén csak évekkel a megírás után, a nyolcvanas évek végén jelenhetett meg. Ha valaki jól megfigyeli, lényegében az egész Delelő univerzum, Progresszorostól, Vándorostól rejt magában a Szovjetunióra való utalásokat, kezdve a más kultúrák életébe való be- ill. be nem avatkozás kérdésével egészen odáig, hogy ez egyáltalán sikerülhet-e? Az olvasó szeme előtt dátumok és helyek nevei haladnak el: 1956, Magyarország, 1968, Csehszlovákia, 1979, Afganisztán.

Arkagyij és Borisz 1965-ben.

De a Hidegháború és a Szovjetunió után mit mondhat nekünk ez a két szerző? Aki ezek mellett az örök érvényű történetek mellett figyel, rájöhet, Arkagyij és Borisz Sztrugackij számára legalább ennyire fontosak voltak az emberek. A kölyök (1971), Bogár a hangyabolyban (1979), a Távoli Szivárvány (1961-63) szereplői, vagy akár Rumata, Réce vagy Vörös, leghíresebb írásuk, a Piknik a senkiföldjén hőse, mind esendő emberek, hibákkal, erényekkel. Élő, lélegző emberek, Makszim Kammerert ugyanúgy nyomják emberi terhek, mint a Föld biztonsága. Talán aki már egy szabadabb világban nőtt fel, annak ezek sokkal fontosabbak, sokkal átélhetőek, mint az elnyomásról szóló történetek.

Borisz Sztrugackijjal az óriás végleg eltávozott. A testvérek nélkül szegényebb az irodalom, de mi bármikor megidézhetjük őket, elég csak elővenni egy könyvüket, fellapozni, és máris a csillagok között, vagy a távoli jövőben, de akár a Boszorkányság és Varázslat Tudományos Kutatóintézetében találhatjuk magunkat. Egy emberi, érdekes világban, ahonnan mindenki hozhat magával valami értékeset. Talán egy csepp bölcsességet is.

Arkagyij Sztrugackij: 1925. augusztus 28. – 1991. október 12.

Borisz Sztrugackij: 1933. április 14. – 2012. november 19.

***

Linkek:

Wikipedia

Honlap (orosz)

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon