Mocorog valami a magyar fantasy területén. Talán egyre több szerző látja be, hogy a zsáner túlmutat a sárkány-mágus-ork háromszögön. Talán az olvasók is felfedezik végre, hogy a fantasztikum sokszor nem a varázslepte tájon, az ármánykodással terhes királyi várban rejtőzik, hanem saját magunkban.
Benyák Zoltán (leánykori nevén: Jonathan Cross) regénye, az Ars Fatalis – néhány hibája ellenére is – jól példázza, hogy sokkal több van a fantasyben.
A regény főszereplője, a magyar bártáncosnő és az angol költő gyermeke igazi világcsavargó. Anton Pal számára a világ csak egy óriásira nőtt park, amelyen keresztülvág, és ha úgy hozza sorsa, leül egy-egy padra és elbeszélget az arra sétálókkal. A történet szerint Isztambulban egy csodatévő üveggolyót ad neki egy vén fűszerkereskedő. Egy titokzatos fiatal nőtől azután megtudja, hogy az üveggolyóba Isten szikráját zárták. Sőt, vannak más ilyen szikrák is, de vigyáznia kell, mert egy titokzatos alak üldözi, és minden áron meg akarja szerezni a varázslatos hatalmú tárgyat.
A regény tulajdonképpen egy hosszú utazás, melynek során egzotikus helyeket és különös embereket ismerhetünk meg. A nagy kérdés, amellyel a főhős szembesül: mi mozgatja az emberi életet – sors, a vak véletlen vagy felsőbb erők manipulatív összjátéka?
A regény egyik legfőbb erénye az, hogy stilárisan a magyar átlag fölött teljesít. A mondatok nem esetlenek vagy közhelyesek, Benyák Zoltán ennél jobb író. Pozitívum még az is, hogy ennek a regénynek van üzenete. Lehet, hogy régies ez a szó vagy illetlen, ha egy szórakoztató műről van szó, de mégis: nagy intellektuális restségre vall, ha valaki úgy ír meg egy regényt, hogy csak csillogó felszínességet ad át, és a saját fejében lévő ürességet vetíti a papírra. Minden ilyen mű lebukik, hiszen az elolvasás utáni ötödik percben már kimegy az olvasó fejéből, nem kelt hullámokat, nem arat vihart, nem gondolkodtatja el azt, aki időt és pénzt szánt arra, hogy elmerüljön egy másik ember által teremtett világban. Az Ars Fatalis ezen a téren jól teljesít, sőt, néha az az ember érzése, hogy egy füveskönyvet olvas, annyi szentenciát szeretne az író megosztani velünk a világról és az életről. Ennyi bölcsesség közé sajnos óhatatlanul bekúszik néhány coelhós mondat is.
Érdekesek a figurák is, akiknek életét külön fejezetben ismerjük meg, nem a regény fő szövegében. Ettől mesélősebb, fogyaszthatóbb az egész. Mivel utazós regényről van szó, izgalmas helyszíneken járhatunk, nekem különösen az Emlékek Hűtőháza tetszett.
A regénnyel kapcsolatban néhány kisebb tökéletlenség zavart csak. A legfontosabb ezek közül az, hogy nagyon vékonyka a könyv. Ezt arra értem, hogy egy ilyen nagy ívű, óriási tétet felvonultató regényhez képest kevés a tulajdonképpeni cselekmény. Anton Pal ideutazik, odautazik, és máris a végét jelentő 281. oldalon járunk. Az én ízlésem hiányolja a fordulatot, a meglepő felfedezést, a történetben lévő amplitúdót – mivel tele van bölcselkedő mondatokkal, az egész lassú mederben csordogál, és így egysebességűvé teszi a szöveget.
Benyák Zoltán
Anton Pal ráadásul szinte soha nincs olyan veszélyben, hogy komolyan aggódjunk érte. Kicsit olyan ő, mint Gorcsev Iván, hiszen ez utóbbi is világcsavargó, de nem hisszük el, hogy komoly baj érheti.
Persze felvetődik a kérdés, hogy milyen zsánerű művet is olvasunk: inkább az eufémisztikusabb mágikus realizmusba tartozót vagy „sima” fantasyt? A borító és a cím egyértelműen az utóbbi felé billenti a mérleget. Ha tehát fantasy, akkor szerintem nem árt több cselekményt, vagy pontosabb szóval: sztorit belepakolni a történetbe, hiszen figyelembe kell venni az olvasói elvárásokat is.
A regény kisebb problémája, hogy nekem nagyon erősen eszembe juttatja az Amerikai isteneket: abban is megszemélyesített istenségekkel találkozhatunk, és Gaimannél is külön fejezetekben ismerhetjük meg egy-egy szereplő élettörténetét.
De mindent egybevéve Benyák Zoltán regénye kellemes olvasmány, főleg azoknak ajánlom, akik nem folyamatosan hömpölygő epikus kalandokra vágynak, hanem az életen sokat agyaló hősre, egy nagyon nem szokványos magyar fantasyre.
Kapcsolódó linkek:
Hozzászólások
[sfinsider további írásai]
