Nemrég jelent meg magyarul, a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban Robert Charles Wilson újabb regénye, a Kronolitok, amit sok kritikus a Pörgés mellett Wilson legjobb regényének tart.

Thaiföld, közeljövő – a dzsungelben a semmiből előbukkan egy hatalmas kőoszlop, ami egy titokzatos Kuin nevezetű valaki/valami győzelmének állít emléket. Csakhogy a csata húsz év múlva fog bekövetkezni. Ismerjük már ezt a premisszát a fülszövegekről, a reklámokból, az összes kritikáról, amit eddig a könyvről írtak; itt sem maradhat el. Annyira kikerülhetetlenül markáns felütés, hogy innentől kezdve még olvasatlanul is regényeket lehetne róla agyalni. Wilsoni felütés, wilsoni hangulat. Akárki nyilatkozik róla, a Pörgéshez hasonlítja színvonalban, tematikában. Én viszont itt bizonytalanodom el, mert az írót én nagyon alternatív, kevésbé ismert könyvein keresztül ismertem meg, nem a Pörgéssel, és a reakcióm teljesen más.

Eleinte nem is tetszett. Egészen ledöbbentett, mennyire érdektelen tölteléket sikerült a fantasztikus részek közé fúgázni: a főszereplő szoftverfejlesztőnek semmi egyedi hangja, karaktere, vagy egyáltalán a szakmájához köthető történeti fűszerezése nincs. Sabloncsaládjának sablondrámája még úgy sem tudott lekötni, hogy jobban szeretem, ha egy SF végig emberközeli távlatokból szemlélődik. Aztán végül is kiderült, hogy miért nem kell emiatt aggódni: a Kronolitok nem feltétlenül „csak” SF, inkább mondjuk úgy: crichtoni értelemben vett, társadalmi léptékű techno-thriller, s ennek hagyományai szerint a könyv harmadától fogva nem is lesz értelme a karakterekkel foglalkozni. Minthogy a regényben tárgyalt jelenség és különféle hatásai sokkal érdekesebbek, ráadásul a virtuális visszaszámlálás miatt egyre több haját tépi ki az olvasó az izgalomtól.

Itt tehát nem sikerült megkapnom azt, amilyen képet én Wilsonról kialakítottam (érdekes, hogy ez a dolog mennyire egybecseng azzal, ahogy az emberek a könyvben megpróbálják elképzelni és idealizálni Kuint), viszont van helyette egy viszonylag izgalmas, gyors tempójú, gördülékeny regény, mely bár hosszú éveket ír le, mégis képes a lényegre szorítkozni. Ahogy egyre több kronolit jelenik meg (némelyik primitív oszlop, a többi kimunkált, szocreál über-szobor), az emberiség egyre nagyobb válságba sodródik. A kuinisták a hadúr dicsőséges eljövetelét várják, mások nem hisznek a közelgő háborúban, és vannak, akik a békéért harcolnának. Ennek az állapotnak a megrázó következményeit a főszereplő és családja is elszenvedi. A felismerés, hogy a világ tényleg ilyen, társadalmi érzékenységű rettegést is indukál az olvasóban. Mégis, mint a techno-thrillerek javában, a kronolitokat tanulmányozó tudósok tevékenysége a legérdekesebb, és ez lesz általában a fókuszban.

Kapunk tehát tudományt, tau-turbulenciát és téridő-origamit, meg jár hozzá jó adag találgatás mind technológiai, mind társadalmi oldalról: mi fog történni Kuin eljövetelével, ki ő, mi a célja, hogyan valósította meg a hódítást, ami még meg sem történt? Érdekes gondolat, hogy már maga a győzelem megjelölése mekkora káoszt képes indukálni az emberiség életében; Wilson fokozatosan mutatja be, hogy milyen következményei lehetnek egy ilyen tettnek. Minthogy egy kronolit megdönthetetlen (és megsemmisíthetetlen) kinyilatkoztatása az emberiség vereségének, a jövő megváltoztathatatlanságának árnyékában rettegő világ elkerülhetetlenül tönkreteszi önmagát.

Lényegében egy szédületes gyorskaja-regény, de annak is egy szezonális deluxe-példánya: egy jó ötlet, egy viszonylag jól megvalósított levezetés és egy hosszú délutánra elég élmény. Ahogy haladtam a végkifejlet felé, egyre jobban érdekelt, egyre jobban tetszett, noha a végén nincs egyértelműen kielégítő válasz, és mondjuk úgy, túl hamar elfogy. Bízom abban, hogy a Galakitkánál (és az olvasói érdeklődésben) lesz annyi potenciál, hogy a dundibb Wilson-kötetek is bejöhessenek, mert az ilyen Kronolitok-féle könyvek csak arra elegendőek, hogy még többet követeljünk. Ennyire rá lehet kapni.

Hasznos információk:

  • A regény 2002-ben elnyerte a Campbell-díjat, és jelölték Hugóra és Locusra is.
  • Wilsontól egy Theodore Sturgeon-díjas kisregényt olvashattok a “10″ című SFmag e-antológiában, Descartes színháza címmel.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 3 hozzászólás érkezett.

  1. crei szerint:

    Aha. A pörgés valóban nagyszerű könyv, de a folytatása szerintem annyira sz.. lett, hogy még a nevére sem emlékszem. Hát kiváncsi leszek, melyik arcát mutatja majd ebben a könyvben.

  2. Sam_Reed szerint:

    Ez ugyan nem kapcsolódik a témához, de máshova nem tudtam tenni:

    http://www.themoscowtimes.com/news/article/science-fiction-author-strugatsky-dies-aged-79/471707.html

    Meghalt Borisz Sztrugackij.

  3. adeptus szerint:

    Nekem bejött. A Pörgés vagy a Mysterium ugyan jobb, de az előbbi folytatásait vagy a Bioszférát magasan veri.

    Részletes ismertető coming soon… :)

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon