SFmag

Mai nap megjelent Robert Charles Wilson Kronolitok című regénye magyarul is a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban. Ez alkalomból Wilson novelláskötetét mutatjuk be Nektek, Fbdbh, alias Balázs tolmácsolásában.

Már egy jó évtized eltelt azóta, hogy kiadták Robert Charles Wilson eddigi egyetlen elbeszéléskötetét, és még mindig az első kiadás van forgalomban. Igaz, abból se maradt sok. Valahol persze érthető, hogy nem fogyott a kötet, pedig talán a legnagyobb kincs, ami tavaly a kezembe került: kilenc elbeszélés egy kanadai írótól, aki úgy tudja kezelni a tudományos fikció eszközeit és lehetőségeit, hogy közben a végeredmény ne tűnjön soha többnek-kevesebbnek, mint ami: színtiszta, szép és szavahihető irodalom.

Minden alkalommal meglep, mennyire higgadt és nyugodt Wilson prózája, mennyire megbízhatónak és őszintének hallom mesélő kedvű hangját, és az talán még bámulatosabb, hogy ezzel a stílussal lassan, alig észrevehetően egyre nyugtalanítóbb témák felé úsztatja az olvasó képzeletbeli gondoláját. Vannak felfoghatatlanul csodás, s éppúgy sötét dolgok a világunkban: ez ennek a kötetnek a gerince. Wilson elvont filozófiai és tudományos koncepciókat hív életre, hogy szembeállítsa velük az embert, ezt az esendő, kíváncsi, csodálkozó teremtményt, aki bármikor egy olyan eseménybe tévedhet, amelyet sem megérteni, sem kezelni nem tud.

A történetek egy része még csak nem is próbálja túlságosan fantasztikus irányba elvinni ezeket az élményeket. A Fields of Abraham egy bevándorló fiúról szól, aki mentálisan törékeny lánytestvéréről próbál gondoskodni, csakhogy olykor jobban foglalkoztatja, hogy barátságos sakkjátszmákat játsszon egy antikváriussal. Bámulatos, mennyi témát tudunk érinteni ebben az egyszerű alaphelyzetben is: az eszképizmus, a morális felelősség, a hit, az őrület témái kerülnek kontrasztba olyan absztrakt és játékos elmélkedésekkel, mint például a többdimenziós sakk.

Egy másik történetben (Divided by Infinity) azt a lehetőséget veti fel az író (amely gondolattal szerintem már sokan eljátszadoztunk), hogy mi van akkor, ha mindannyian halhatatlanok vagyunk a saját világunkban, abban, amit itt és most észlelünk? Azaz: mindenki más halandó, s mégis mindenki úgy éli meg a saját életét, hogy mindig megússza a halált. Lehet, hogy egy másik valóságban az idő különféle pontjain meghalunk, de ebben, amit mi tapasztalunk, soha nem fog véget érni a létezés. Valami mindig történik, ami továbbvisz: kérdés, hány évezred múlva veszíti értelmét maga a létezés?

A történetekben mindig van egy ilyen központi gondolat, egy „mi lenne, ha?”, amelyre az elbeszélés épül: metafizikai város, idegen jelenlét, drogok által előidézett képesség, kozmikus rémület, stb. Bár a legtöbbször egy nagyon sötét és kifacsart téma felé haladnak a történetek, Wilson soha nem rugaszkodik el az ismert környezetétől: mindegyik Torontóban, többnyire a jelenkorban játszódik, egyes szereplők több történetben is felbukkannak, valamint mindegyik elbeszélést összeköti egy titokzatos antikvárium, a Finders. Nagyszerű, varázslatos képet kapunk Toronto városáról, nagyjából hasonló emberekről, de változatos tüneményekkel, s a furcsaságok rémítő koncepciói ellenére soha nem a félelem, vagy az elkedvetlenedés, hanem a mindig lelkes kíváncsiság, a furcsaságok szeretete lesz a meghatározó hangulat.

A Wells bűvös történeteit és a kortárs irodalom legjobb darabjait idéző gyűjtemény sajnos fájdalmasan vékony, és bár a magyar kiadás lehetősége nem lehetetlen, nem hinném, hogy előnyt élvez Wilson regényeihez képest. Pedig itt minden elbeszélés tartalmaz legalább egy olyan nagy ötletet, amelyek könyvnyi terjedelmű elemzést, párbeszédet kívánnak meg, s így sokszor egy 20-30 oldalas írás is sokkal nagyobb erejű, mint azt sejtenénk. Hátborzongató felismerések és távlatok könyve ez, amelynek egyes darabja is képesek arra, hogy hosszú percekig tűnődjünk még utána, milyen különös is lehet a világ.

Hozzászólások

hozzászólás