George Mann brit fantasy íróval és szerkesztővel az SFmagon eddig csupán érintőlegesen foglalkoztunk steampunk hetünk során, éppen a címben szereplő regénye kapcsán. Mann (aki egyébként Doctor Who hangoskönyveket is írt) novellaíráson és antológiaszerkesztésen túlmenően jelenleg egyszerre két regénysorozaton dolgozik. Utóbbiak egyike a Newbury és Hobbes széria, amely eddig egy ingyenesen elérhető novellából (The Hambleton Affair), a Főnix Kiadó gondozásában magyarul is megjelent Mechanikus Londonból (The Affinity Bridge), és további három regényből áll. Ebben az ismertetőben a Mechanikus Londonról lesz szó.

A magyar kiadás borítója

A könyvet letéve olyan érzésem volt, mintha Mann-nek megtetszett volna a steampunk hangulat, és elhatározta, hogy kotyvaszt valamit a témában. Semmi eget rengetőt, semmi különöset – a steampunk már úgyis önmagában különös, gondolhatta ő. Mechanikusan végigment a recepten, és az üstbe dobálta a hozzávalókat: viktoriánus Anglia, rejtélyes gyilkosságok, Sherlock Holmes és – hogy legalább egy kicsit elrugaszkodjon az előképtől, női – Watson, London, nem kevés horrorelem, belezés, ködből előtűnő élőholtak, okkultizmus, megbolonduló szerkezetek, titokzatos járvány… Aztán ezeket megkavarta, és a végeredmény a Newbury és Hobbes sorozat nyitó regénye lett.

Azt hiszem, olyan sokat nem kell tőle várni; a külföldi ajánlókat végigfutva úgy érzem, több helyütt kissé túlértékelték a könyvet.

A regény 2008-ban látott napvilágot, és legnagyobb erénye kétség kívül az atmoszféra bemutatása: az álviktoriánus kor léghajókkal, ködös albioni időjárással, igen furcsa, sosem, vagy nem abban a formában létezett masinériákkal, a brit társadalmi élet fonákságával. Önmagában azonban ez sem hordoz semmiféle újdonságot, ami engem a sorozat további darabjainak elolvasására, vagy e könyv újraolvasására késztetne.

A brit kiadás borítója

A regényben végig központi szerepet kap a nyomozás, és a rutinos olvasó azt is jó előre sejtheti, hogy az eleinte külön szálakon futó ügyek valójában összefüggenek egymással. Hatalmas fordulatok, a történetet feje tetejére állító cselekmények nem igazán esnek, a regény végig a jól bevált receptet követi, a szereplők egyre több rejtéllyel és megpróbáltatással találkoznak, mígnem a végére az egész egy összecsapásba torkollik a főgonosz és a két főszereplő között.

Bár a végén mindenre – kurtán-furcsán, bakugrások árán – választ kapunk, mégis érződik a folytatás igénye. A Mechanikus London önmagában olvasható; a végére tulajdonképpen csak a két főszereplő közti érzelmi szál lebeg a levegőben – de ez legalább nem rossz értelemben. Valamint Mann utalást tesz egy következő rejtélyre, egy rafinált gonosztevőre, amelynek/akinek Maurice Newbury és Veronica Hobbes nyilván ismét együtt fog utána járni.

Húsba vágó kérdéseket ne tegyünk fel a cselekménnyel és a háttérvilággal kapcsolatban. Az elején az ordító logikátlanságok és a szereplők rettentő bárgyú, hiteltelen viselkedése miatt majdnem letettem a kötetet. Az sem használt, hogy a fordítás végig döcögött, mintha tagmondatonként haladt volna a fordító.

Az amerikai kiadás borítója. A magyar alighanem innen merített...

A logikátlanságok később sem tűnnek el (egy dominó elég, hogy ledöntse a többit), viszont idővel csökken a nagyon buta párbeszédek mennyisége (hogy a lezárásnál megint előkerüljenek), és érdekesek a leírások, az apró momentumok, amelyek a hátteret fel-felélesztik. A szereplők lassan beágyazódnak a világba, felvillannak jópofa jelenetek a sznob társasági életből (a főszereplők természetesen nem azok), és persze növekszik a rejtélyek száma. Azon kaptam magam, hogy megkedveltem a két főszereplőt, Maurice Newbury-t és Veronica Hobbest.

Egyszóval: a Mechanikus London szórakoztató olvasmány, úgy érzem, Mann nem is törekedett másra. Semmilyen szempontból nem kiemelkedő, a Mechanikus London nem más, mint egy szerethető-felejthető steampunk ponyva.

További információk

A steampunkból lassan kifogy a gőz?

A Newbury és Hobbes sorozat további darabjai: The Hambleton Affair (novella, ingyenes PDF formában elérhető), The Osiris Ritual (2009), The Shattered Teacup (2010, ingyenesen letölthető innen), The Immortality Engine (2011).

George Mann blogja


Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 5 hozzászólás érkezett.

  1. fbdbh szerint:

    Zavar, hogy a steampunktól elvárható elegancia valahogy nincs meg mostanában, szinte tömegtermelik, mint a vámpíros-akármis könyveket. Kötelező léghajó a borítón.

  2. juhaszviktor szerint:

    Teljesen egyet tudok érteni az ismertetővel (csak a magyar fordításról nem tudok nyilatkozni). Emlékszem, én sem értettem a kritikai lelkesedést. Egy teljesen szürke, rutinból összedobált steampunk-sablon. Nem túl rossz és nem is túl jó.

  3. dbl szerint:

    Eléggé régi olvasóként már nagyjából eltűröm a fordítási viszonyokat (a jók miatt), de azért itt megkérdezném…
    Ki tanálta ki az Affinity Bridge címről (vagy címre) magyarul a Mechanikus Londont?!
    Tudom, hogy a fordítás művészete nem tükörhegesztés…
    De azért tényleg nagyon rossz lett volna pl. a Vonzódás hídja? Vagy esetleg a Kapcsolat(ok) hídja? Vagy a Vonzás(ok) hídja?
    Könyörgöm. Legalább legyen valamilyen -nem is tartalmi- hanem formai kapcsolata egy lefordított címnek az eredetihez?!
    A félreértések elkerülésére…Rejtőn nőttem fel, és tudom, hogyan lehet átkonfigurálni mindent, ami a nyelv világában előfordul… no de ilyen módon??!!
    A témáról majd később…

  4. noro szerint:

    A könyv sztem átlagos detektívregény, gyenge steampunk.
    A magyar címről én is pörögtem egy sort a moly.hu-n, amikor megjelent magyarul. Nekem mondjuk az a legnagyobb bajom vele, hogy ez nem egy regény, hanem egy világleírás címe. Ha tehát pl. a Castle Falkenstein szerepjátékhoz jelent volna meg, mint kiegészítő szabálykönyv, akkor azt mondom, hogy logikus. De regénycímnek hihetetlenül semmitmondó. Egy szintén légből kapott, de hangulatos címet, mint pl. “Maurice Newbury és a Léghajós Gyilkos esete”, inkább elfogadtam volna. A “Mechanikus London” viszont kb. annyira ötletes, mintha azt a címet adnád neki, hogy “Még egy steampunk regény”

  5. thirlen szerint:

    Valószínűleg pont ezért kapta azt a címet, amit. A Kapcsolatok hídja úgy hangzik, mint valami szociológiai tankönyv, a Mechanikus London gondolom több olvasót vonz. Feltételezem egyszerűen az üzleti megfontolások döntöttek.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon