Darren Aronofsky sok viszontagság után elkészült, 2006-ban bemutatott filmje, A forrás különleges darab. A mű megítélése szinte teljesen kétpólusú: vagy egy elhibázott, érthetetlen, furcsa történetszövésű filmnek tartják, vagy pedig megdöbbentően hatásos, részleteiben is lenyűgöző mestermunkának. Nem tagadom, én is az utóbbiak közé tartozom; szerintem ez a film egyedülálló, megrázó történet szerelemről és halálról.

Éppen ezért ezt a cikket nagy-nagy SPOILER! felirattal látom el, hiszen a történetből is jócskán mesélek, ráadásul a film értelmezésével is megpróbálkozom.

3 az 1-ben

A forrásban három sztoriszálat ismerünk meg: Tomás Verda, az 1500-ban élő konkvisztádor a bibliai örök élet fáját keresi Dél-Amerikában. A 2000-es évek Tomas Creója egy neurobiológus, aki egy dél-amerikai fa kivonatából szeretné meggyógyítani a nagybeteg kísérleti majmot, Donovant. A 2500-ban játszódó epizódban egy csillagköd felé száguld Tom egy aranyló gömb-űrhajóban, amelyben egy élő fa található.

Ahogy a film első, múltbeli jelenete a jövőbelire ugrik, majd a jelenbe, lassan összeáll a kép. Természetesen a 2000-ben játszódó rész a kulcs. Az igazi történet itt kezdődik: Tomas Creo felesége, Izzy gyógyíthatatlan agytumorban szenved. A férj próbálja tartani magában a lelket, azonban éjszakánként magányosan zokog a másik szobában. De felcsillan egy reménysugár: ahogy az ugyancsak tumoros majmot kezelik, Tomas kitalálja, hogy egy tavalyi kísérletben megismert guatemalai fa kivonata hasznos vegyületet alkotna a szerrel. A férfi hihetetlen lelki présben él: egyrészt érzi, hogy alig van hátra valami közös életükből a feleségével, másrészt viszont kutatásaival könyörtelen versenyt fut az idővel, hátha gyógyszert találhatna a gyilkos kórra. Felesége állapota közben rosszabbra fordul, kórházba kerül. A majom idegrendszerében viszont bíztató jelek mutatnak arra, hogy az új vegyület áttörést jelenthet.

Izzy közben az inkvizíció által meggyötört Spanyolországról ír regényt, amelyet átad férjének, hogy mondjon róla véleményt. A középkori mese szerint a spanyol királyságot daganatként falja fel az inkvizíció. A királynő, Izabella Tomást bízza meg azzal, hogy az Újvilágból hozza magával a Genezisben szereplő élet fáját, hogy így véget vessenek az egyre terjedő zsarnokságnak. Az örök élet ugyanis felszabadíthatja Spanyolország lakóit az önmagával is kegyetlen Nagy Inkvizítor halált és pusztítást szétszóró mesterkedései alól.

A nagy orvosi áttörés küszöbén Tomas felesége meghal. Otthon magányosan és összetörve ül ágyuk szélén, és kezébe kerül a regény, amelynek hiányzik az utolsó fejezete. Vérrel és tintával nekilát, hogy pontot tegyen a történet végére – és ekkor a filmben egy grandiózus jelenetben múlt, jelen és jövő összeforr.

Minek nevezzelek?

A film megfejtés után kiált. Mivel a filmet science fiction címkével látták el már a kezdet kezdetén, az ember racionális magyarázatot keres. Eszerint Tom Creo felesége halála után tényleg eléri a halhatatlanságot, amelyre annyira vágyik, sőt, a film soundtrackje szerint ő lesz Az Utolsó Ember, aki valamiképpen egy élő, lélegző fát hurcol magával furcsa űrhajójában. A történet a jelenből a jövőbe mutat, a múlt csak a regény lapjain jelenik meg.

Szerintem azonban A forrás arról szól, hogy felesége halálát képtelen feldolgozni a férj, és tulajdonképpen belső utazását látjuk képekben és történetben elmesélve. A sötétből utazik a fény, a tagadásból az elfogadás, a lázadásból a belenyugvás, a halálból az új élet felé.

Genezis

Darren Aronofsky

A film elkészültéhez Aronofskynak időre, szerencsére és saját, független korszakában megszerzett tapasztalatára volt szüksége. Kezdetben Brad Pitt és Cate Blanchett voltak a rendező kiszemeltjei, de ők kiszálltak az egyre növekvő költségű produkcióból. Végül a Village Roadshow is visszalépett, és a Warner Bros. hivatalosan is leállíttatta az eredetileg 70 millió dolláros film előkészületeit. Aronofsky szavaival: „Anyám akkor kezdte meg kemoterápiás küzdelmét a rákkal, és nekem el kellett utaznom, hogy kirúgjak 300 embert.” Mivel a képregényjog nála maradt, bejelentkezett a Vertigóhoz, ahol szívesen fogadták, és a sokoldalú festő-designer-fotós Kent Williams a script alapján megrajzolta A forrást. De a kivételesen eredeti és formabontó Pi rendezője nem tudta elengedni filmtervét. Isteni szikra gyúlt a fejében: hiszen a pályáját hollywoodi költségvetés nélküli rendezőként kezdte – mi lenne hát, ha ebből a felállásból csinálná meg a filmet? Vagyis elkezdte megnézni, hogyan tudnának spórolni úgy, hogy a végeredmény ugyanolyan jó, sőt még jobb legyen?

2004-ben a Warner felélesztette a projectet, miután a rendező letette a nagyesküt, hogy 35 millióból is kihozza a filmet. Alig hat év, és A forrást már be is mutatták a velencei filmfesztiválon.

Egy fantasztikus film receptje

A színészek. Hugh Jackman nem volt addig az a színész, akit mondjuk Robert de Niro utódjának láttunk; ügyesen bohóckodott a képregényfilmekben és szuggesztíven hajkurászta a szörnyeket, de nyoma sem volt a komolyabb karakterformálásnak. Aronofsky keze alatt azonban egyszerre lényegült át határozott tudóssá és egzisztenciálisan megrendült kisemberré. Ő a rettenthetetlen konkvisztádor és az ismeretlentől rettegő űrhajós. Ő közvetíti a drámát, és ügyesen építi fel a figurát. Rachel Weisz játssza az utolsó stádiumos feleséget. Megrendítő látvány a félig magyar származású, egyébként szép színésznőt rövid hajjal látni, ahogy lavírozik a félelem és az elszántság mezsgyéjén. Rendkívül erős színészi alakítás a Nagy Inkvizítoré (Stephen Mchattie), aki elmondja a film egyik tételmondatát: „Testünk börtön a lelkünk számára. Bőrünk és vérünk fogságunk vasrácsait jelentik. De ne féljetek! Minden test felbomlik, a halál mindent hamuvá porlaszt. Így tehát a halál minden lelket megszabadít.”

A látványvilág nagyon eltér a megszokottól. A film science fiction jeleneteinél, a 2500-as űrutazáskor Aranofsky hanyagolta a CGI-t. Helyette a film operatőre, Matthew Libatique egy makrofotóst keresett meg, és mélytengeri mikroorganizmusok háromdimenziós (!) filmezésével érték el a semmi másra nem hasonlítható űrbéli jeleneteket. A film fényképezése amúgy is bravúr: a fény-árnyék hatásokkal sokat elmond a szereplőkről, a hangulatról, az érzelmekről, a történetről.

A zene külön fejezet a dicshimnuszban. A tágabb értelemben vett fantasztikus filmek sok zseniális trackkel ajándékoztak meg minket. Elég csak John Williams számtalan csodájára, az E. T.-re, a Csillagok háborújára vagy az Indiana Jones-sorozatra gondolni. Vagy ott van a sajnos már elhunyt Basil Poledouris elképesztő munkássága: szigorú aláfestése a Robotzsaruhoz vagy Conan meneteléséhez komponált mesterműve. De A forrás zeneszerzője, a briliáns Clint Mansell egy lépéssel továbbmegy nagy nevű elődeinél: a zongorára, szintetizátorra, vonósnégyesre és egzotikus dobokra komponált filmzene nem egyszerűen csak illusztrálja és megerősíti a film témáit, de teljesen a részévé válik a történetmesélésnek. Egyetlen hasonló bravúr jut eszembe a filmtörténetből: a Volt egyszer egy vadnyugat, ahol például a leszámolásos jelenet se más zenével, se zene nélkül nem tud megélni, hiszen a szájharmónika és az elektromos gitár keserves hangja adja át, mit jelent egy életen át magában hordozni a fájdalmat, mielőtt bosszút áll a főhős. Clint Mansell egész egyszerűen olyan szívbemarkoló, sokoldalúan karakteres zenét szerzett, amely egészében és részeiben is egy-egy történetet mond el Tom és Izzy életéből.

A zeneszerző, Clint Mansell

A film azonban nemcsak a felsorolt részekben erős, hanem összhatásában is. Visszatérő elemei a férfi („Minden rendben lesz!”), a nő („Együtt örökké fogunk élni.”) mondatai, a csillagköd, ahogy megjelenik az égen, egy havas üvegen, a három történet elképesztő egybefonása, a lezárás, azzal az igazi science fiction szemléletű mondattal: „A halál csak egy betegség, olyan, mint a többi. És van rá gyógyszer – én meg fogom találni.”

A forrás az egyik legszomorúbb film, amit valaha láttam, de az egyik legszebb is. Az emberi sors egyik tragikus fejezetével, a szeretett lény elvesztésével, annak feldolgozásával foglalkozik. Ehhez a sci-fi egyik módszerét, a metaforát alkalmazza. Egyszerre jár múltban és jövőben, hogy a jelent bemutassa. Egyáltalán science fiction ez? Szerintem nem, de Aronofsky annak szánta.

Azonban akármilyen dobozba is próbáljuk begyömöszölni: elképesztő, egyedi mű.

További érdekességek:

  • A film elkészülte idején a rendező felesége Rachel Weisz volt.
  • A forrás bukás volt, hiszen a befektetett 35 millióból csak 15 jött vissza.
  • A film első közönségbemutatóján, a 63. velencei filmfesztiválon tízperces vastapssal ünnepelték a filmet.
  • Darren Aronofsky egyszer megkapta a lehetőséget, hogy a Lost egyik epizódját rendezze, de inkább akkor terhes feleségével töltötte az idejét, mondván, utóbbi fontosabb számára.
  • A film Magyarországon moziban nem volt látható, csak DVD-n jött ki.
  • A film zenéje elnyerte a Chicagói Filmkritikusok 2006-os díját (Legjobb eredeti filmzene) és Golden Globe-ra is jelölték.

Kapcsolódó link:

A film nagyfelbontású előzetese

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: film

Eddig 2 hozzászólás.

  1. dominikblasir szerint:

    Talán az egyik legjobb Aronofsky-alkotás: érdekes, elgondolkodtató, lenyűgöző és magával ragadó, csak ajánlani tudom mindenkinek.

  2. énvoltam szerint:

    A film zseniális,magával ragadó és elgondolkodtató. Én is csak ajánlani tudom, hihetetlen élmény volt ahogy összeállt a kép/képek a film végén!

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon