A térképek – akár igazi, akár képzelt világok térképei – a kaland, a távolság, a lehetetlen és a lehetséges tudományos pontosságú festményei: igazi esztétikai élmény őket nézegetni, s minél régebbiek, minél bizonytalanabbak, annál érdekesebbek. A kartográfia egyfajta elvont, de igényes művészet; bevallom, engem mindig is lenyűgözött, s talán Tolkien óta elengedhetetlen a legtöbb fantáziaregény világalkotásánál is. A térképek konkrétan nem mutatják meg a leírt világot, így nem is állnak az olvasói képzelőerő útjába, mégis arra utalnak, hogy a felfedezendő utak ténylegesen ott tekeregnek a sűrű erdők, hatalmas folyók és fenyegető magaslatok között.

Ez az egyszerű külsőség elég volt, hogy felfigyeljek James A. Owen jelenlegi főművére, az Imaginarium Geographica-sorozatra, amely egy titokzatos atlasz körüli kalandokról szól. Részben, mert leginkább az a lényege, hogy minden ismert mítosz, fantasztikus regény és városi legenda különféle karakterei interakcióba kerülnek egymással. Sárkányhajók és beszélő állatok, a Zöld Lovag és Nemo kapitány, Pandora szelencéje és Avalon… napestig sorolni lehetne, mi minden bukkan fel a sorozat nem is túl vastag indító kötetében, miközben a főbb szereplők leplezetlenül olyan személyiségeknek felelnek meg, mint J. R. R. Tolkien, H. G. Wells és C. S. Lewis. S ez, ismétlem, még csak az első kötet.

Ebből a zűrzavarból tulajdonképpen kisülhetett volna egy rettenetes műveltségi kvízbe oltott road-novel… na jó, ezzel jellemezni is lehet az egészet, de ahhoz képest, mennyi ingerrel bombázza az olvasót, egészen ügyesen lavírozik az író. A történet szerint az „Inklings” vitakör tagjainak megfelelő oxfordi fiatalemberek egy rejtélyes gyilkosság helyszínén találkoznak, majd birtokukba kerül egy ősi könyv, az Imaginarium Geographica, amely minden képzelt hely térképeit tartalmazza. A főszereplők küldetése, hogy megóvják a könyvet a nem evilági birodalmak rosszakaróitól, közben persze mindenféle olyan kalandba kerülnek, amelyben felbukkannak a fantáziaregények ismertebb alakjai és helyszínei.

Nagyon-nagyon egyszerű az egész, néha el sem lehet dönteni, hogy a sablonos történeti elemek játékos utalások, vagy a tényleges írói fantáziátlanság jelei. Mégis, valahogy működik. Már csak azért is, mert meg tudja idézni a mesés hangulatot, és úgy juttatja el az olvasót (és a főszereplőket) A-ból B-be, hogy ne tűnjön az egész valami összecsapott rajongói írásnak. És persze olvasmányos. Lényegre törő, kristálytiszta, egyszerű mondatok. Elvégre ifjúsági regény. Sekélyes, de nem inzultálóan – nem is tudom elmagyarázni, milyen ez. Annak ellenére, hogy összességében teljesen tartalmatlan és önállótlan az egész, nagyon szépen gördül.

James A. Owen

James A. Owen eredetileg képregényekkel foglalkozott, mielőtt nekifogott ennek a hétkötetes sorozatnak; ez elég jól magyarázza, miért fektet nagy hangsúlyt a párbeszédekre és a színes, rövid, de kellemesen hangulat-evokatív leírásaira. Nem lennék meglepve, ha különféle vizuális formátumokban is népszerűbbek lennének ezek a könyvek, én nagyon el tudok képzelni egy (rajzfilm)sorozatot, vagy egy epizodikus videojátékot ebben a katyvasz-világban. Kicsit sajnálom, hogy nem testesebb és hogy kissé egyoldalúan „fehér és fiús”, de ezzel együtt is örültem, hogy végre van egy olyan regénysorozat, ami gyermeki vágyaimat marékszámra adagolja, bár bevallom: jobban örültem volna, ha fiatalon olvashatom. Reméljük, hamarosan a magyar fiatalság is kézbe veheti a sorozatot.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. tapsi szerint:

    hú, ezt nem is láttam, mert pont akkor nyaraltam, de érdekesnek hangzik!

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon