SFmag

Szeptember 2-án, vasárnap a 70. WorldConon –  amely egyben a 7. chicagói Chicon – hirdetik ki a Hugo-díj ez évi győzteseit. Számos kategóriában öt-öt jelölt közül választhatják ki a legméltóbbat a szavazók, és ahogyan tavaly is megtettük, idén is bemutatjuk a főbb kategóriák jelöltjeit.

Ezúttal a novelette (a novella és a kisregény közötti), vagyis a 7500 – 17500 szó közötti művek, az elbeszélések kategóriájáról írunk. Ugyanazt a skálát használtuk, amit még évekkel ezelőtt dolgozott ki szerkesztőségi tagunk, Bécsi József, alias orka, és amelyet a Zsoldos- illetve a Hugo-díjra jelölt művek értékelésénél alkalmaztunk tavaly:

10. Mesterien megírt, korszakalkotó, szinte hibátlan alkotás.

9. A zsáner meghatározó, irányadó írása.

8. Kiemelkedően hatásos és ötletes mű, emlékezetes élmény.

7. Jól megírt, igényes alkotás

6. Kellemes olvasmány, határozottan pozitív összhatással

5. Az átlagosnál némileg jobb, olvasmányosabb mű.

4. Az átlagosnál kevésbé kidolgozott, nem túl olvasmányos írás.

3. Komolyabb hibákkal és hiányosságokkal küszködő írás.

2. Alapvetően rosszul, gyengén kivitelezett, sablonos mű.

1. Különösen erőtlen és ötlettelen alkotás, amely kellemetlen emlékeket hagy.

A Hugo-díjra jelöltek majdnem megegyezik a Nebula-jelöltekkel, amelyekről már Crei írt.

A jelölt novellák (a link alatt elolvashatók):

Paul Cornell: The Copenhagen Interpretation (Asimov’s, 2011 júliusi száma)

Rachel Swirsky: Fields of Gold (Eclipse Four antológia)

Brad R. Torgersen: Ray of Light (Analog, 2011 decemberi száma)

Charlie Jane Anders: Six Months, Three Days (Tor.com)

Geoff Ryman: What We Found (The Magazine of Fantasy & Science Fiction, 2011 összevont márciusi-áprilisi számában)

Paul Cornell: The Copenhagen Interpretation (2011. július, Asimov’s)

Az író megnehezítette, hogy igazán maradandó élmény legyen ez a darab. Kezdjük azzal, hogy egy ilyen cím olvastán nyálcsorgatva (vagy finnyásan) készülünk egy jó kis kvantummechanikai sztorira, de ebben csalódnunk kell. Cornell ugyanis egy jövőben játszódó, alternatív történelmet vázol fel, benne hősével, a Naprendszerben meghatározónak számító Brit Birodalom különleges ügynökével, Jonathan Hamiltonnal. Ez a második nehezítés: Hamiltonnal a figyelmes olvasó már nem először találkozik, az előző két, össze nem függő epizód közül a One of Our Bastards Is Missing sikeres volt (antológia, jelölés). De harmadjára a világ már nem eredeti, csak tanúi vagyunk a sorozatmizériának, amely a spekulatív könyvkiadást is mételyezi – a sorozat ikszedik tagja sohasem tud annyira frissen hatni, mint a legelső, de kereskedelmileg kevésbé rizikós vállalkozás.

A The Copenhagen Interpretationban főszereplőnk életében felbukkan egy tizenöt éve eltűnt, senki által nem ismert, origami módjára „összehajtogatott” lány, aki – úgy tűnik – egy napot sem öregedett, és egy mindenki számára ismeretlen nyelven beszél. Ezután, mint egy űrközi James Bond-sztoriban, menekülés, kacagnivaló gravitációs kínzás (!) és rejtélyleleplezés következik. Érdekes, de a magazin becsukása után elfeledjük, hiába próbált a szerző egzotikus-kozmikus magyarázattal szolgálni.

5/10

Rachel Swirsky: Fields of Gold

Rachel Swirsky még csak harminc éves, de már van egy Nebulája, és nevezték többek között Hugóra és Theodore Sturgeon díjra is, mind a rövidebb próza területén. A Fields of Gold egy érdekes és nehezen besorolható írása, mely kellemes érzéseket hagy az olvasóban.
A történet a főszereplő, Dennis halálával kezdődik, aki egy, az ő tiszteletére tartott buliba csöppen. A partin korábban elhalálozott ismerősei és szerettei mellett fiktív és történelmi személyekkel is találkozik, többek között Nagy Sándorral (aki éppen Dennis néhai nagynénjének udvarol), és fiatalon meghalt egykori szerelmével. Ahogy Dennis lépésről lépésre megismeri a túlvilág szabályait, úgy derülnek ki fokozatosan életének és halálának körülményei. A halottak nagyon is emberiek, és még halálukban is a boldogságot keresik. A túlvilág pedig egyfajta keveréke Mennynek és Pokolnak, ahol mindazonáltal létezik megváltás, és létezik második esély. Csak rajtunk múlik, hogy meg tudjuk-e ragadni ezt az esélyt.
Nem az intellektusra, hanem inkább a tudatalattira hat. Kifejezetten tetszett, pedig semmi különös. Talán ezért jó a szerző?

6,5/10

 Brad R. Torgersen: Ray of Light

Az Analogban megjelent elbeszélés egy vízalatti posztapokaliptikus történet. Valamikor a nem túl távoli jövőben idegenek érkeznek a Naprendszerbe, és mesterkedéseik révén drasztikusan lecsökken a Földre jutó napfény mértéke. A modern jégkorszak elől a befagyó óceánok fenekére menekül az emberiség maradéka, ami néhány tucat vízalatti bázist jelent csupán. A leköltözés után néhány évtizeddel kezdődik a novella, amikor az első generáció, mely soha nem látta a Nap fényét, lassan fenőtté érik. Egy ilyen kamaszlány a főhősnőnk, Jenna is. Egy napon eltűnik eddigi otthonáról, a hatos számú bázisról. Édesapja, aki a történet elbeszélője, a keresésére indul. A keresés alatti visszaemlékezéseiből ismeri meg az olvasó az óceán mélyi exodus körülményeit, Jenna születését, első kérdéseit az elveszett fenti világról. Végül az apa talál egy rég elhagyott, elárasztottnak hitt állomást…

Jó kis, hangulatos történet ez, egyértelműen helye van ebben a mezőnyben. Azok közé a novellák közé tartozik, amiket pillanatok alatt befalunk, de amelyekre később sokáig emlékszünk.

7/10

Charlie Jane Anders: Six Months, Three Days

Rendhagyó szerelmi történet két fiatalról, akik látják a jövőt. Judy és Doug már első találkozásukkor tudják, hogy hat hónap és három nappal később végleg szakítanak, és összetörik egymás szívét. Ennek a fél évnek a kivonatát kapjuk a novellában, néhány rövid epizódon és pár felvillantott édes-szomorú életképen keresztül. A főszereplők az utolsó pillanatig küzdenek az eleve elrendelés ellen, de végül legyűri őket az elkerülhetetlen.
Az érdekes alaphelyzeten túl a narratív módszer is említésre méltó: egyfajta dokumentarista-visszaemlékező stílus, amely éles ellentétben van a szerepők állandóan a jövőt firtató dialógusaival.
Őszintén megvallva nem ismertem Anders munkásságát, ezért utánanéztem a novella olvasása előtt. Miután megtudtam, hogy transzszexuális, kicsit megijedtem, nehogy a PC jegyében a gyengébb minőség kerüljön előtérbe. Nos, itt nem erről volt szó, egy nagyszerű és erős írást olvashattam, mely kellemesen keserédes, és ami igen  jó eséllyel indul a Nebuláért.

7/10

Geoff Ryman: What We Found

Kizárólag nyomtatásban olvasható, a Fantasy and Science Fiction hasábjain, és tavasszal ez az írás nyerte a Nebula-díjat.
Az elbeszélés főszereplője, Patrick, egy nigériai joruba tudós, aki a Lagosi Egyetemen kutat a skizofrénia örökölhetősége és az életünk során elszenvedett stressz kapcsolatáról. Ő egyben a történet narrátora is. Megtudjuk tőle, hogy épp házasság és gyermekvállalás előtt áll, és megismerjük ezzel kapcsolatos félelmeit. Fokozatosan feltárul előttünk egy furcsa gyerekkor, ahol egy őrült apa és egy skizofrén nagymama állandó lelki terrorja alatt nőtt fel négy testvér. A folyamatos lerongyolódás története ez: ahogy az apa egyre inkább veszti el az eszét, úgy kerül egyre rosszabb anyagi és lelki körülmények közé a család, ami mindennek ellenére összezár a külvilág előtt. Patrick és egyik testvére dacszövetséget köt, hogy felnőtt korukban az őrület ellen fognak küzdeni, a maguk módján.  Patrickből szép lassan az a kutató válik, akinek a történet elején megismertük, míg testvére a családi hagyományokat követve elveszíti az eszét.

Ha pusztán irodalmi kvalitásait, a szöveg minőségét nézzük, akkor talán ez a legerősebb mű a mezőnyben. A szerző által teremtett karakterek emberiek és szerethetőek, még az őrült apa irányában is érezhetünk szimpátiát. A hányattatott sorsú család mindennapjainak bemutatása is szívbe markoló. Sajnos az író által behozott sci-fi tematika (a megfigyelések hatása a megfigyelt törvényszerűségekre) bár nagyon érdekes, valahogy nem passzol ebbe a történetbe, és kicsit felborítja a történet egyensúlyát. Ennek ellenére egy érdekfeszítő és gondolatébresztő elbeszélést olvashattam, a „vagy utálom vagy imádom”-kategóriából.

6,5/10

Hozzászólások

hozzászólás