Joe Haldeman 1974-es regénye két okból is klasszikus. Egyfelől klasszikus sci-fi, vagyis tudományos alapokra építkező irodalmi spekuláció, amely jól bemutatja, hogy egy változás – az emberiség háborúja az idegenek ellen – hogyan változtat meg minket egyéni és társadalmi szinten. És klasszikus a szó másik értelmében is: lassan negyven év telt el, de az Örök háború mit sem vesztett frissességéből, erejéből, mondanivalójából. Nemrég a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban újra megjelent a regény, mi is írtunk róla, most pedig játszunk egyet.

A kiadó felajánlott számunkra 2 példányt, amit a következő nyereményjáték keretében szeretnénk kisorsolni köztetek:

Ahhoz, hogy részt vehess a játékban, az alábbi kérdésre kell válaszolnod:

 Milyen rangos SF-díjakat nyert meg az Örök háború a megjelenésekor? (2db díj megnevezését kérjük.)

A válaszokat a  jatek.sfmaghun(kukac)gmail.com emailcímre várjuk, a tárgymezőbe írd be, hogy: Haldeman

A jelentkezési határidő 2012.08.05. (vasárnap) 20:00 óra. Utána sorsolunk!

A fülszöveg:

William Mandella csak túl akarta élni ezt a háborút. Nem kitűnni, kiemelkedni vágyott, csupán épségben hazatérni a Földre. Egy olyan Földre, amely távolléte alatt szinte fölfoghatatlanul megváltozott, hiszen a néhány hónapos bevetési idő otthon – átkozott einsteini relativitás! – évszázadok múlását jelentette!

A háborút ugyanis a csillagközi űrben vívja az emberiség egy kiismerhetetlen és legyőzhetetlen ellenséggel szemben, s már az is valóságos tortúra, amíg valaki eljut a csataterekig. Ha pedig dacolva önnön esélytelemségével sikerül életben maradnia, minden megpróbáltatások legkegyetlenebbike vár rá: beilleszkedni egy olyan otthoni létezésbe, mely idegenebb a legtávolabbi bolygók világánál is.

Az SF amerikai nagymestere Hugo- és Nebula-díjas regényében voltaképp a vietnami háború intő freskóját festi meg, galaktikus léptékekre nagyítva. A szereplők azonban így is azok az egyszerű emberek maradnak, akik hazájuk hívó szavát követve fogtak fegyvert, hogy aztán hatalmi játszmák bábjaivá váljanak, és a rendszer végül kifacsarva, hasznavehetetlenné téve elhajítsa őket.

Regény azokról, akiknek a békében sincs semmijük, csak az örök háború.

„Azt mondani, hogy az Örök háború a legjobb SF háborús regény, majdhogynem sértés szerintem. Minden zseniális jövőbelátása mellett ez a könyv egyben az irodalom egészének legszebb, legmegrázóbb háborús történetei közé tartozik.”

– William Gibson

„Ha létezne egy Fort Knox SF-íróknak, Joe Haldemant feltétlenül ott kéne őriznünk nemzetünk legféltettebb kincsei között.”

– Stephen King

 Joe Haldeman Örök háború című regényének új kiadása több egy egyszerű új kiadásnál. A szerző regényét többször átdolgozta, a jelen magyar változat a legfrissebb, immár végleges változat szövegét követi. Ennek megfelelően az eredeti magyar fordítást, ami 15 évvel ezelőtt jelent meg, jelentős mértékben át kellett dolgozni, kiegészíteni.

A szerző kettős előszava magyarázza a változtatások szükségszerűségét, a könyv végén pedig egy speciális függelék tartalmazza a regény legalaposabban átírt szegmensének korábbi verzióját.Nem véletlen tehát, hogy a könyv borítóján a DVD-kről megszokott szlogen hirdeti: „Rendezői” változat – extrákkal!

A könyv kedvezményesen megrendelhető a galaktikabolt.hu weboldalon.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: játék

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon