Amikor először megláttam a könyvet, azonnal éreztem, hogy hiába nem tudok róla semmit , nekem ezt most azonnal meg kell vennem, mert ilyen borítóval csak különleges lehet. Persze tizenöt évesen néha még téved az ember, de ezúttal nem nyúltam mellé: sikerült vakon kiválasztanom a XX. század egyik meghatározó fantasy regényét.

Ezzel a borítóval vett meg a könyv. Vagy ezzel a borítóval vettem meg a könyvet?

A Mythago Wood megírásakor Robert Holdstock már jó néhány regényen túl volt (hat álnevet is elkoptatott), ám ez a könyv nem csak neki jelentett igazi áttörést, de az egész műfajt felrázta. A regény alig háromszáz oldalas, de annyira intenzív, hogy egyáltalán nem tűnik rövidnek: még a leírásoknak is fontos szerepe van benne, hiszen a helyszín, a táj nem csak díszlet – hanem sok szempontból a könyv legfontosabb szereplője.

Ryhope Wood első ránézésre talán kedélyes kis erdőcskének tűnhetne valahol az idilli brit vidéken, arrafelé, ahol minden faluban van egy XII. századi templom, és egy legalább ugyanolyan idős kocsma, de a látszat nem is csalhat nagyobbat. Az erdő egyike azoknak a kis foltoknak, amik megmaradtak még az egykor kontinenseket fedő, hatalmas vadonból, és az időben gyökerezve őrzik a múltat és a meséket. Márpedig a múlt kegyetlen, csak a mesék lehetnek rosszabbak nála – kész szerencse, hogy Ryhope Wood mélyébe nem olyan könnyű besétálni, de még betévedni sem, és rengeteg kegyetlen próbatétel vár azokra, akik mindenképp meg akarnak birkózni vele.

Stephen Huxley a II. világháború után hazatér otthonába. Apja nemrégiben halt meg, a bátyja sem könnyű eset, de ez kivételesen nem okoz problémát, mert Christian hamar eltűnik az erdőben, és Stephen kénytelen lesz apja régi írásaiból megfejteni Ryhope Wood rejtélyét. Természetesen végül neki is be kell verekednie magát a vadon szívébe, de erről nem is mondanék többet, hátha van még valaki, aki nem tudja, mi fán terem a mythago, és miért nem jó, ha bejár az ember kertjébe.

John Howe nagy rajongója Robert Holdstock műveinek.

Közös tudatalatti, archetípusok, regék és kalandok; halál, szenvedés, a megszelídítetlen mesék kegyetlensége. Lenyűgöző tárgyi tudás és alaposság, a mitológia és a pszichológia páratlanul érdekes ötvözete. Stephennek minden szempontból nagy utat kell bejárnia az alig pár négyzetmérföldes erdőben, hogy megtalálja elveszett bátyját, és nem leli sok örömét a viszontlátásban egyikük sem – pedig a Ryhope Woodban játszódó történetek közül még ez a legszelídebb és legkedvesebb.

Bár mostanra sikerült levadásznom az összes ide köthető Holdstock könyvet (a mythago történeteket nem mondanám hagyományos sorozatnak, mert egyetlen közös főszereplőjük az engesztelhetetlen erdő), már a másodiknak zsákmányolt The Hollowing is orrba vágott horrorisztikus részleteivel (zseniális az a könyv, de a negyedét sem akarom elképzelni; a generátorház környéke betett), a Lavondyss pedig úgy nyomasztó, ahogy van. A Merlin’s Wood-ban odáig jutottam, hogy egyszer csak már órák óta a falat nézem, és azt motyogom, „meghalni, esőben”, pedig addig még csak rosszabb dolgok történtek a könyvben.

Aki tehát szeret vidáman elmosolyodni, amikor letesz egy könyvet, az a Mythago Wood-nál álljon meg. Azt viszont mindenképp olvassa el, mert torokszorító, izgalmas, okos és valóban korszakalkotó – legfeljebb utána kicsit máshogy néz majd kirándulás közben a bokor alján horkoló hajléktalanokra, és a szókincsébe beköltözik az Urscumug.

A Ryhope Wood sorozat:

  • Mythago Wood
  • Lavondyss
  • The Bone Forest
  • The Hollowing
  • Merlin’s Wood
  • Gate of Ivory, Gate of Horn
  • Avilion

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 16 hozzászólás.

  1. fbdbh szerint:

    Jól hangzik!

  2. Andris szerint:

    Demarazilyenmiértnincsmagyarul?

  3. fbdbh szerint:

    Puff, hadd ne soroljuk, mennyi minden nincs magyarul, aminek kellene 😀

  4. Sam Reed szerint:

    Andris: ez ugye költői kérdés volt? De nézzük. 1984-ben jelent meg, akkor nálunk fantasyt nem nagyon fordítottak (A Gyűrűk Urát is a Gondolat(!!) adta ki). 1990-től kezdve a fantasy egyre inkább a RP-t jelentette, meg a 10-kötetes trilógiákat 🙂 (ezt nem én találtam ki, valakit idézek, de már nem emlékszem ki mondta). De ezek közül is inkább csak az igénytelenebbeket. Most meg egy 1984-es könyvre elhúzzák az orrukat, hogy elavult.
    Másik lehetséges ok, hogy mivel a kiadók rendre a szerkesztőik egyéni ízlésének megfelelő könyveket adnak ki, esetleg Holdstock nem tetszett, vagy nem olvasták, így kimaradt. Vagy tetszett, de mivel aránylag ismeretlen szerző, nem vállalják a kockázatot. Megjegyzem, valószínűleg bukás is lenne, a Keltika többi része se jelent meg szerintem.

  5. Andris szerint:

    Igen, költői kérdés volt:) Sejtettem nagyjából a felsorolt okokat. Mondjuk mint laikus mindig kíváncsi voltam, hogy mi alapján döntenek a könyvkiadók. Kínzott a kérdés, hogy mégis miért adnak ki egy csomó könyvet, amiről lehet sejteni, hogy nem lesz egy nagy durranás. (Had nem mondjak példákat) Egy csomó olyat, ami meg jó lehetne miért nem…

  6. fbdbh szerint:

    Sokszor bevállalják a kiadók a kockázatot, mert szeretik az írót – pl. kiadnak 30 vámpíros románcot, hogy annak a bevételéből kiadjanak valamit, amit 496 ember vesz meg.

  7. tapsi szerint:

    Fyi, pár éve nagyon kevésen múlt, hogy ez a könyv megjelenjen magyarul, csak közben beért az, hogy az olvasók a pénztárcájukkal szavaztak az efféle könyvek ellen.

    Egyébként hiába 1984-es a könyv, egyáltalán nem hat elavultnak most sem…

  8. tapsi szerint:

    fbdbh: hát, ööö, hogyismondjam, biztos előfordul az ilyen nagy-denagyonnagy-néha, de azért többnyire mégsem így működik…

  9. Sam Reed szerint:

    tapsi: egy szóval nem állítottam, hogy elavult. Nem is tehettem, mivel nem olvastam (sajnos ez van, restellem is).

    fbdbh: biztos így jelent meg a van Vogt és a Zelazny az Agavénál… nagyon sajnálom, hogy nem folytatták.

  10. fbdbh szerint:

    Ja, kicsit sarkítva az Agave-könyvekre gondoltam 😀 De persze, túlzás. De az tuti, hogy vannak egy könyvkiadónál “kedvenc szerzők” és “anyagi haszon” szerzők is, jobb esetben ezek metszetben vannak és win-win.

  11. fbdbh szerint:

    Van Vogt és Zelazny esetében lehettek volna okosabbak egy jobb borítóval, meg némi brand-kapcsolással.

  12. Caius szerint:

    Én azért még reménykedem benne, hogy egyszer majd bevállalja valaki a sorozatot.

  13. sfinsider szerint:

    Az igazán nagy kár az, hogy olvasók garmadája szocializálódott úgy: a fantasy feltétlenül királyos-varázslós-mágiás-öldöklős tematikát jelent, miközben a fantasy is telistele van izgalmas ötletekkel (ilyennek tartom a The Silent Landet vagy a Pandemoniumot vagy a The Shadow Yearst vagy akár a Veniss Undergroundot is, nem beszélve olyan régebbi művekről, mint például a The Deep). Mivel az olvasók ezeken “nőttek fel”, eleve nehezebb a kliséken jóval túlmutatóbb könyveket eladni. Ráadásul a hazai írók is általában ilyeneket olvastak, és látjuk az eredményét: nagyítóval kell keresni a formabontó, igazán eredeti ötletekre épülő műveket (vannak?). A Mythago Wood kötelező jóság szerintem. (És ezt sci-fi sznobként írom:))

  14. digitalisbuskepulovag szerint:

    Kitűnő cikk!
    Sajnos ugyanaz a problémám, mint több hozzászólóé…nem adták ki magyarul.
    Az, hogy a kiváló angol és egyéb nyelvtudással rendelkezőket ez nem zavarja, semmilyen vigaszt nem ad… 🙂
    Már csak azért sem, mert a Mythago Woodról, mint műről kb.15 éve olvastam Brian Aldiss – David Wingrove: Trillió éves dáridó című monográfiájában. Ennek a korszakalkotó elemzésnek, akkor, a lezárás időpontjában az elemző munka utolsó momentuma volt.
    Egy kis részlet (amely gyakorlatilag megegyezik tapsi értelmezésével):
    “Az erdő, az ősi erdő egyik utolsó állása úgy tűnik, azonos az emberi öntudat ősi szintjeivel, vagy éppen Jung faji emlékezetével. Attól a szintről – az erdő közepéből – jönnek a mitágók, az emberi lélek által megidézett, egymással összetartozó lények. Minél mélyebbre merészkedik az ember az erdőben, annál messzebbre kerül a földi időmértéktől. Mintha az ember relatíve a psziché legmélyén utazna. ennek eredményeképpen a Mythago erdő legalább annyira a belső űrről szóló regény, mint mint amennyire fantasy.”
    Egyszóval, függetlenül attól, hogy 1984-ben dták ki, nem hiszem én sem, hogy elavult lenne.
    Abban pedig egyetértek sfinsiderrel,hogy ez a könyv nem a kliséhalmaz egy eleme. Biztos, hogy egy különleges, ragyogó alkotás, amit vlószinűleg soha nem fogok elolvasni…

  15. digitalisbuskepulovag szerint:

    Öööö…a felület informatikusának…
    Nem lehetne valahogy ezt a nyomorult, szerencsétlen, szellemgyilkos capchtát megváltoztatni valamilyen barátibb felületre??!!Tudom…biztonság, védelem, meg ehhez hasonlók…, de ez akkor is csúnya… 🙂
    Irgum-burgum, ejnye-bejnye, meg ehhez hasonló kőkemény vélemény… 🙂

  16. StG szerint:

    Egészen lenyűgöző könyvek – én eddig az első kettőt olvastam. Mondjuk az biztos, hogy legalább olyan súlyos olvasmányok voltak (tartalmukban és nyelvtudásomhoz mérten angolságukban is), mint amilyen nyomasztó a Ryhope Wood, így még nem vettem rá magam a többi rész beszerzésére 🙂 De ez az írás most újabb lökést adott erre…

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon