Az Akadémiai Kiadó gondozásában jelent meg nemrég Douglas Adams életrajza, mégpedig nem kisebb név, mint Neil Gaiman tolmácsolásában. Érdekes és hiánypótló könyv ez egy langaléta, visszahúzódó, depresszióra hajlamos fiatalembert állít elénk, akinek szinte semmi sem akart összejönni. Míg a nagy mű, az ő 42-je megszületik, filléres gondok nyomasztják, és sötéten látja a jövőt.

A kiadó felajánlott számunkra 3 példányt, amit a következő nyereményjáték keretében szeretnénk kisorsolni köztetek:

Ahhoz, hogy részt vehess a játékban, az alábbi kérdésre kell válaszolnod:

1.  Kinek a nevéhez fűződik a világegyetem legrosszabb költészete?

És kérem szépen, vigyázat, beugratós, mert mint tudjuk, a vogonoké csak a harmadik legrosszabb költészet a világon.

„A második legrosszabb Kria Azgótjaié. Amikor az Azgót Költők Nagymestere, Dagályos Morrogh előadta Óda a Kis Csomó Zöld Dagadékhoz, Melyet A Hónom Alatt Leltem Egy Nyári Reggelen című poémáját, a hallgatóságból négyen a helyszínen kimúltak belső vérzés következtében, és a Közép-Galaktikus Művészet-Manipuláló Tanács elnöke is csak úgy menekült meg, hogy lerágta a saját lábát. Morrogh mint jelentették, »csalódottan értesült« a költemény fogadtatásáról, és Kedvenc Fürdőszobai Gargarizálásaim című, tizenkét kötetes eposzának felolvasására készült, amikor is a saját vastagbele elkeseredett gesztusra szánta el magát az élet és a civilizáció védelmében. Egyenesen keresztül szökkent Morrogh nyakán, és kiszorította agyából a szuszt…”

Az első helyezetthez pedig a Galaxus Útikalauz stopposoknak regény vagy a google a barátotok.:)

A válaszokat a  jatek.sfmaghun(kukac)gmail.com emailcímre várjuk, a tárgymezőbe írd be, hogy: 42.

A jelentkezési határidő 2012.07.29. (vasárnap) 20:00 óra. Utána sorsolunk!

A fülszöveg:

A Ne ess pánikba! annak az emberszabású ősöktől származó emberi lénynek, Douglas Adamsnek az életét és munkásságát élteti, akinek 1971-ben támadt egy ötlete egy Innsbruck melletti mezőn – ebből az ötletből kelt életre a Galaxis útikalauz stopposoknak.

Az ismert és elismert szerző, Neil Gaiman a teljes életművet feldolgozza a Ki vagy, Doki? forgatókönyvektől a Dirk Gently regényeken át az Utoljára látható című útikönyvig. És az életrajzban természetesen szerepel minden, ami Galaxis: az eredeti rádióműsor, a könyvek, a televíziós sorozat, a törülköző, a számítógépes játék és az internetes oldal.

A könyv, a közelmúlt eseményeit követve, mesél a mozifilmről, az első regény 30. évfordulójáról és a trilógia Eoin Colfer tollából származó hatodik, Ja, és még valami… című tagjának megjelenéséről.

A könyv megrendelhető a kiadó webshopjában: http://akkrt.hu/1324/nyelvkonyv/magyar/ne_ess_panikba 

Szintén az Akadémiai Kiadó gondozásában jelent meg:

Michael Hanlon: A Galaxis útikalauz tudománya – stopposoknak és bámészkodóknak

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: játék

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. Pyff szerint:

    Köszönet a játékért!

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon