Az Egmont Hungary elképesztő munkát végzett, amikor gyakorlatilag az amerikai kiadással egy időben jelentette meg a Tisztákat, egy új, posztapokaliptikus-disztópikus sorozat nyitó kötetét, melyről többek között Justin Cronin (A szabadulás írója) is elismerően nyilatkozott. Az amerikai kiadó nem YA könyvként pozicionálta a művet (a szerző is YA-adult crossoverként emlegeti), annak ellenére, hogy a főszereplő Pressia tizenhat éves, és a fontosabb szereplők is tinédzserek vagy fiatal férfiak. Ebből sok félreértés adódott, az olvasók/bloggerek jó része YA zsánerbe tartozóként kezelte a könyvet és sok esetben nem is értett egyet a besorolással. (Amíg nem ért el hozzám ez az információ, nálam is nagyon rezgett a léc.) Ebből következően a horror és thriller elemekkel tarkított történet jó bevezető lehet azoknak, akik a felnőtt könyvek felől szeretnének kitérőt tenni a zsánerben.

A Robbanások idején, az akkor hétéves Pressiának egy babafej olvadt a kezére, a szeme mellé pedig félhold alakú sebek égtek. Igazán boldog lehet, hogy ennyivel megúszta. Most, hogy közeledik a rettegett tizenhatodik szülinapja, egy jó tervet kell kieszelnie, ha nem akarja, hogy a Kupolán kívüli világot uraló SZFH besorozza – vagy ami még valószínűbb, hogy kivégezze – és ezzel örökre elszakítsa a lassan haldokló nagyapjától. Egy véletlen folytán megismerkedik a madarakkal összeolvadt Bradwell-lel, aki veszélyes dolgokat vél tudni a Robbanások körülményeiről.

Partridge a kivételesek között is kivételesnek számít a Kupola lakói között, mivel a nagyrabecsült tudós és vezető, Willux fia. Amikor kikövetkezteti, hogy az édesanyja nem halt meg, hanem életben lehet valahol az elpusztult, emberi roncsokkal teli külvilágban, megszökik a Kupolából és a keresésére indul.

Pressia és Partridge útja – nem teljesen – véletlenül keresztezi egymást…

A háttérvilággal kezdem, mert számomra ez volt a legerősebb oldala a történetnek (és a legfőbb ok, amiért a mű a YA és a felnőtt irodalom határmezsgyéjén mozog), mivel a szerzőnek különösen jó érzéke van a leírásokhoz. A Kupolán belüli világból csak néhány helyszínt látunk, és leginkább a felvillanó túlszabályozottság okoz feszültséget az olvasóban.

A leégett, hamutól szürke, lepusztult külvilágban torz emberek élnek, akik összeolvadtak valamilyen tárggyal/élőlénnyel/hellyel a Robbanások idején. A növény- és állatvilág is csupa rendellenességet mutat: a levelek bundát növesztenek és állatfajok keverednek. A házakból csak romok maradtak, minden mocskos és rozsdás, a víz mérgező, kevés az élelem, nagy a nyomor.

Néhány külföldi recenzióban olvastam, hogy egyeseket egy idő után fárasztott a rengeteg leírás a sok borzalomról. Nekem pontosan ez tetszett legjobban, kíváncsi voltam, hogy a szerző még hova tudja fokozni az összeolvadásokat. Jól megtalálta azokat az általános emberi cselekvéseket, élethelyzeteket, melyek közben a Robbanások megtörténtek. Néhány deformálódás pedig jóval az olvasás után is eszembe jut. (A férfi, akit autószerelés közben ért a világvége…) Tetszett, ahogy Pressia és El Capitanis felidézte a múltról maradt emlékeit, illetve az elképzeléseit a Robbanások előtti világról.

Julianna Baggott

Szerettem a cselekmény csavarosságát, elég sokáig fogalmam sem volt, hogy a történet hová fog kifutni. A szerző rengeteg akciójelenettel dolgozott, részben emiatt – részben pedig a háttérbe szoruló szerelmi szál miatt – férfi olvasóknak is ajánlom ezt a könyvet. Tetszett, hogy nem a romantikán volt a hangsúly – egy kis változatosság sosem árt a zsáneren belül –, de azért remélem, hogy a folytatásokban majd többet kapunk ebből a vonalból.

 A szereplőkkel kapcsolatban már vegyesebbek az érzéseim. Baggott adott nekik motivációt, célokat, múltat, a szereplők vágyakoztak (néha szörnyű) dolgok után, ráadásul nem csak egy szemszögből követhetjük az eseményeket, így egészen kerek volt a karakterábrázolás. Azonban több helyen is lyukasnak éreztem a gondolatmeneteket, illetve az érzések leírásai egyik pillanatban még működtek, a következőben már nem. A fordítással néhol problémám akadt, nekem nem jött be a fiatalember és férfi kifejezések váltogatott használata. Utóbbi kifogásaimnak minden bizonnyal köze van az E/3. személyű narrációhoz.

Tetszettek a mű Japánhoz való kapcsolódási pontjai (Pressia félig japán származású, Bradwell ismer néhány japán írásjelet). Baggott a köszönetnyilvánításában reményét fejezi ki, hogy a regénye hatására sokan a kezükbe vesznek majd az atombombák hatásáról (akár Hiroshimáról vagy Nagaszakiról) szóló ismeretterjesztő műveket, hiszen “Nem engedhetjük meg magunknak, hogy elfelejtsük ezeket a szörnyűségeket.”

Összességében azoknak ajánlom a művet, akik szívfacsaró borzongásra (igen, egyszerre mindkettőre), akcióra és egy csipet romantikára vágynak. A sorozat második része Fuse címmel jelenik majd meg, a dátum egyelőre ismeretlen.

Érdekességek:

Julianna Baggott saját és több álnevén mintegy tizenhét könyvet publikált eddig, melyek között vegyesen találunk felnőtteknek és gyerekeknek szóló regényeket, illetve versesköteteket is.

Linkek:

A könyv oldala

A szerző honlapja

Interjú a szerzővel

Julianna Baggott mesél a regény keletkezéséről

A cikket Tóth Fanni írta.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon