Az SFmagosok megint osztották az észt.:) Némi rosszindulattal így is összefoglalhatnánk a július 7-én megrendezett második Fantasztikus Kéziratok Éjszakáját. Kicsit empatikusabban megfogalmazva: az SFmaghoz kötődő írók és szerkesztők a pályájuk elején álló írók rendelkezésére bocsátották mesterségbeli tudásukat.

 A tavaly nyári első hasonló rendezvény után nem volt kétséges, hogy idén is megrendezésre kerül a kézirat-gyorsszervíz. A jelek szerint a jó ötletnek híre ment, mert a tavalyi tizenegynéhány pályázó helyett ebben az évben huszonnyolcan vállalták, hogy a nyilvánosság előtt vesézzék ki alkotásaikat. A pályázók nagyjából egyforma arányban képviselték a két nemet, az átlagéletkor 25 év körül lehetett, de voltak ennél lényegesen idősebbek is.

 Az Építész Pincében tartott est – bár a délután pontosabb lenne – menete a már bevált sémát követte. A szerzők a „vizsgabizottsággal” szemben hallgatták végig az annak véleményét. A nagy létszám miatt két részre oszlott a kritikusi csapat, az egyik csoportban Kleinheincz Csilla, László Zoltán és Markovics Botond boncolgatta a beküldött alkotásokat, a másikban K. Varga Beáta, Juhász Viktor, Kánai András és Szabó Sándor tette ugyanezt.

Ugyan a pályázatok színvonala legalábbis egyenetlennek mondható volt, az ítészek senkit nem engedtek rossz szájízzel távozni, igyekeztek minden kéziratban megtalálni a jót. Ez persze távolról sem jelentette azt, hogy a hibákat szó nélkül hagyták. Az egyes művekre szánt negyed óra bőven elegendő ahhoz, hogy azok mélyére ássanak. Gyakori hiba volt a klisék alkalmazása. Persze illúzió lenne azt várni a kezdőktől, hogy teljesen újszerű ötletekkel álljanak elő, de kívánatos lenne, hogy legalább csavarjanak egyet a megszokott sémákon, vagy azokat egymással kombinálják. Sokaknál előfordult, hogy a választott cím lelőtte a novella slusszpoénját, de arra is akadt példa, hogy tökéletesen semmitmondó volt. Sokszor merült fel, hogy angolszász környezetbe helyezték a cselekményt, de ennek semmi szerepe nem volt, viszont az író nem ismerte kellően ezt a miliőt.

 A pályázók többsége elfogadta a kapott értékelést, csupán néhányan próbálták „magyarázni a bizonyítványt”, de talán őket sem érte csalódás. Ám ami a legfontosabb: a zsánert jól ismerő, ugyanakkor elfogultsággal nem vádolható emberektől kaptak konstruktív kritikát, ami igen nagy segítség minden írónak.

Idén is kiválasztották a három (pontosabban négy) legjobb írást, akik közül az első helyezett részt vehet az Írókör augusztus eleji óbányai alkotótáborán.

Az idei díjazottak:

1. helyezett: Felkai Ádám: Gengsztertanonc
2. helyezett: Tallodi Julianna: Budapest light
3. helyezett: Hollódombi Simon (Gyurics Gergely): Molytánc és Pinczés Ádám: Legkisebb doboz

 Gratulálunk a nyerteseknek és minden résztvevőnek további sikeres alkotást kívánunk!

További fotók az SFmag facebook oldalon találhatók.

 

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 10 hozzászólás.

  1. Kae szerint:

    Remek volt, az imagine-es csapat jövőre is lecsap. 🙂 Ezúton is köszönjük mindenkinek!

  2. Demeter Attila szerint:

    Nagyon tanulságosnak és hasznosnak találtam a délutánt. Remélem, hogy ezt a véleményemet későbbi írásaimban igazolni tudom, és szeretném itt is megköszönni a munkát a rendezőknek, valamint a zsűrinek, amelyik a munkámmal foglalkozott.

  3. szs szerint:

    (Mármint annak a zsűrinek, amit teljes egészében lehagytak a képes beszámolóról… 🙂 )

  4. Puska Veronika szerint:

    Kifejezetten élveztem, és van egy olyan érzésem, az álnevemnek leáldozott 😀

  5. adeptus szerint:

    @szs A képek készítéséért SFInsider, a kiválogatásért Hackett kollégát terheli a felelősség. 🙂

  6. sfinsider szerint:

    Szeretett szs kollégám és harcostársam!

    A hiba az én készülékemben volt, a zsűri másik feléről (azaz rólunk) elfelejtettem képet készíteni – hiszen én is épp zsűriztem.

  7. szs szerint:

    sfinsider: Sejtettem én, hogy nem tudok helyezkedni. 🙂

  8. Puska Veronika szerint:

    Ó, én készítettem fotót a zsűri hiányzó feléről, blogomon fenn is van… 🙂

  9. adeptus szerint:

    @Veronika
    Egy linket kérünk!

  10. Puska Veronika szerint:

    http://ihletkapu.blogspot.hu/2012/07/meozni-jo.html

    A képek saját készítésűek, szabadon letölthetőek.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon