Elindult a nyári díjdömping. A Theodore Sturgeon Emlékdíjat a legjobb tavalyi novelláért Paul McAuley The Choice című írása kapta (részletet olvashatunk belőle az Asimov’s honlapján).

***

A John W. Campbell Emlékdíjnál páros győzelem született: Christopher Priest The Islanderse mellett (a regényről itt írtunk) az itthon is ismerős Joan Slonczewski The Highest Frontier műve lett díjazott.

***

A múlt héten kiosztották a Zsoldos Péter-díjat a HungaroConon (a rendezvényről két beszámoló olvasható, egyik az Avana Egyesület elnökétől, a másik egy résztvevőtől). Novella kategóriában F. Tóth Benedek galaktikás műve, az Éjnek hajnala lett a díjazott, a legjobb regénynek meg Antal József iDealjét választotta meg a zsűri. Az utóbbi kötet érdekessége, hogy a Creative Commons alatt megjelent mű az első Zsoldos-díjas ekiadvány, amelyet ingyen letölthetünk, vagy ekönyvbarát formátumban meg is vásárolhatunk. A zsűri értékelését az sfportal közli (a pontok itt megtekinthetők). A zsűri két tagjával, Dr. S. Sárdi Margittal és Vásárhelyi Lajossal felvett beszélgetés itt meghallgatható.

***

Kazohinia angolul is!

Szathmári Sándor remekművének átdolgozott kiadása látványos borítóval jelent meg a magyar művek friss angol nyelvű kiadójánál, a New Europe Booksnál. Az ősszel vámpírlexikon ugyanott.

***

A Fiction Kult és a Galaktika közös steampunk rajzpályázatot hirdet. A pályázat két fordulós, a jelentkezési határidő augusztus 31. A részletekről ezen a linken olvashatunk.

***

Catherynne M. Valente, a Marija Morevna és a halhatatlan című regény írója Magyarországra látogat. Az érdeklődők július 19-én este hat órakor találkozhatnak vele a Józsefvárosi Galériában.

***

A neves science fiction író és kritikus, a brit Adam Roberts abbahagyja blogjának írását. Az okokról a stílszerű utolsó bejegyzésben beszél.

***

John Scalzi arról írt blogjában, hogy szerinte milyen tényezőknek köszönhető új könyvének sikere (felkerült a New York Times bestsellerlistájára).

***

Az SFsignal júliusi könyvborító-parádéja.

***

Mit vesztünk, ha nem olvasunk fanzinokat, teszik fel a kérdést az Apex Magazinon.

***

Letölthető magyarul Peter Watts 2010-ben Hugo-díjjal jutalmazott írása, A sziget (PDF és ePub formátumban is).

***

Az SF Signal olyan SF könyveket keresett, melyekben forradalmak és szabadságharcok vannak – az amerikai Függetlenség Napja alkalmából.

***

Heti interjúcsokor:

Charles Stross, David Brin, Kij Johnson, Nancy Kress, China Miéville (podcast), Jane Rogers (podcast).

***

A legjobb SF musicalek? Hallgassunk bele, és döntsük el!

***

Filmbarátoknak két kép, az egyik Guillermo Del Toro Pacific Rim, a másik Neill Blomkamp Elysium című készülő sci-fi filmjéből.

***

Az Ad Astra kiadó bemutatja Ian McDonald A dervisház című regényének trailerét:

***

Felolvasóváltóval nyit a The Long Earth, Terry Pratchett és Stephen Baxter várva-várt közös regénye.

***

Amennyiben hírt, sajtóközleményt, új könyvmegjelenést vagy érdekes linket szeretnél megosztani velünk a fantasztikum világából, küldj levelet az sfmaglink_@_gmail.com címre. Az egyszerűség érdekében kérjük, a beérkező ajánlók ne legyenek hosszabbak néhány mondatnál. Az SFmag fenntartja a jogot a beérkező anyagok szelektálására. Az ajánlások akkor kerülhetnek be az aktuális heti hírsalátába, ha az adott héten szerda éjfélig beérkeznek.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: hírek

Eddig 7 hozzászólás érkezett.

  1. Sam Reed szerint:

    Forradalmakról: Miles J. Breuer & Jack Williamson: The Birth of a New Republic, Amazing Stories Quarterly 1931, tél – nyilván borzasztó elavult, de amikor olvastam nagyon tetszett :-)

  2. rorimack szerint:

    “A Fiction Kult és a Galaktika közös steampunk rajzpályázatot hirdet.”

    Azért a pofátlanságnak is van határa…

  3. attila szerint:

    Rorimack:

    Most mit sírsz, biztosan a képregénypályázat győzteseihez kell a borító…

    (ezt a captcha-baromságot meg hanyagolni kéne a hozzászólásoknál)

  4. vinitor szerint:

    Jó összefoglaló, köszönjük!

    ui.: ezt a pofátlanságos dolgot nem értem, kifejtené valaki?

  5. Névtelen szerint:

    Mi is a pofátlanság? Nem értem…

  6. Névtelen szerint:

    Most azt hiszed, hogy megmagyaráztad, pedig nem :) Még mindig nem tudom, de azt hiszem, már nem is olyan érdekes :)

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

 


Keresés az oldalon