Joe Haldeman 1974-es regénye két okból is klasszikus. Egyfelől klasszikus sci-fi, vagyis tudományos alapokra építkező irodalmi spekuláció, amely jól bemutatja, hogy egy változás – az emberiség háborúja az idegenek ellen – hogyan változtat meg minket egyéni és társadalmi szinten. És klasszikus a szó másik értelmében is: lassan negyven év telt el, de az Örök háború mit sem vesztett frissességéből, erejéből, mondanivalójából.

Az első amerikai kiadás borítója (1974)

A regény története 1996-ban kezdődik. Az emberiség fölfedezte a kollapszárugrást, melynek segítségével rövid idő alatt nagy távolságokat lehet megtenni. Végre nekilódulhatunk meghódítani a csillagokat! Az egyik telepeshajót kísérő szonda azonban egyedül tér vissza, és az adatait kielemezve az emberek rádöbbennek: nemcsak hogy nincsenek egyedül az Univerzumban, de az a másik intelligens faj gonosz szándékú, hiszen megsemmisítette a telepesek űrhajóját.

A kollektív irányítást átveszi az ENFE, az Egyesült Nemzetek Felderítőereje. Általános sorozást vezetnek be, melynek értelmében a fizikailag és szellemileg magasan az átlag fölött teljesítők kötelesek az emberiség egyesített haderejében szolgálni. Magyarán háború tör ki a homo sapiens és a tauriaknak nevezett lények között.

A főhős, a fiatal William Mandella közlegény is belép a seregbe, végigcsinálja a sokszor értelmetlenül ember- és erőforráspocsékoló kiképzést, amely sebesülésekkel és sok társa halálával végződik. Amikor azután először szemtől szembe kerülnek a tauriakkal, borzalmas vérengzést hajtanak végre az idegenek között. A furcsán viselkedő és kinéző ellenséget sem kell félteni, hiszen a lények a következő ütközetben már sokkal ütőképesebbnek bizonyulnak.

A Valhalla Páholy kiadásában

A regény történetét több értelemben is jól visszaadja a cím. A háború itt tényleg örök: a főhős (és szerelme, Marygay Potter) a háború kezdetétől részt vesz a csatában, hol kevesebb, hol több igazi harcban. Azonban a kollapszárugrás fizikája miatt az ő szubjektív néhány évük alatt a Földön sokkal több idő telik el. A földi társadalom tagjai tehát úgy tekintenek rájuk, mint akik örökké háborúznak, és az ő szemszögükből sem látszik, hogy más életük is lehetne, mint a gépesített fajirtás.

Pedig bolygónk alaposan megváltozik. Amikor először visszaérkeznek, egy olyan társadalom várja őket, ahol eltűnt a pénz, és kalóriában határozzák meg az árakat; ahol farkastörvények uralkodnak a túlnépesedett területeken szorongó emberek között; ahol minden harmadik ember homoszexuális; ahol az egységes egészségbiztosítása törvény minden polgárról eldönti, hogy mennyire hasznos – ha nem, akkor bizony lehúzhatja magát.

Mandelláék második visszatérésekor még erőteljesebben megváltozott földi életet találnak.

A regény pontosan azért működik ma is, mert Haldeman azt a közhelyet, hogy „a háború értelmetlen foglalatosság”, pergő, izgalmas, dinamikájában sem unalmas történettel mutatja be. Igen, a főszereplők háborúznak, de különböző intenzitással, rokkantak is lesznek, veteránokká válnak, a regény mindig továbblendül egy váratlan irányba. Az író nem prédikál és ítélkezik, egész egyszerűen csak átélhetően leírja, hogyan érzi magát egy intelligens, analitikus elme, aki alapvetően nem katonáskodásra termett, de akit az eltelt évek egyre magasabb ranggal és felelősséggel ajándékoznak meg.

Joe Haldeman, aki vietnami élményeiből merítve írta meg a military science fiction aranykönyvébe illő regényt, jó stílusérzékkel adagolja a katonai élet idegtépő mivoltát. A tauriak tökéletes metaforák: ők az az ellenség, amely annyira idegen, hogy megérteni sem lehet – és nem is kell. Csak húzni kell a ravaszt meg dobni a lándzsát, és ütni-vágni, ahol csak érjük őket!

William Mandella az a passzívan aktív hős, akit bedarál a gépezet. Változni nem nagyon változik, talán egy kicsit bölcsebb és megfontoltabb, meg erősebb lesz, de igazából sodródik az eseményekkel, miközben azért jó taktikai döntéseket hoz.

A mostani, teljes szövegű regény borítója

Az Örök háború esetében kulcskérdés, hogy miként sikerültek a harci jelenetek. A mérleg pozitív: többféle hadműveletben vehetünk részt, feszes a ritmus, jó az izgalom adagolása, és a katonai lét sokféle oldalát megismerjük. Persze a regény erősségét elsősorban nem ezek a jelenetek adják, nem öncélú erőszakleírásról van szó.

A stílus realista, de a humor sohasem hiányzik, ezért nem érezzük azt a szorongató érzést a torkunkban, amit például Stanley Kubrick hasonló témájú filmje, a briliáns Full Metal Jacket nézésekor átélhetünk.

A regény egyetlen gyenge pontja szerintem épp a vége lett, pontosabban a 3143-as éveiben járó Föld. Amikor Haldeman végig azt mantrázza, hogy milyen fontos (lenne) a szabad akarat, jövőbeli leszármozattaink egy boldog, de dögunalmas klóntársadalmat hoztak létre. Ettől eltekintve az Örök háború maradandó, egyedi sci-fi regény. Méltó helye van Robert Heinlein Csillagközi inváziója és Orson Scott Card Végjátéka között. Míg az előbbi a mindent átható katonai (spártai) társadalmat és a kalandokat helyezi előtérbe, az utóbbi egy ártatlan gyerek szemszögén keresztül láttatja a háború borzalmait.

Haldeman főhőse az Átlagos Joe, akivel könnyen azonosulunk, akinek az üzenetét hamar megértjük.

További információk:

  • Egy igazi science fiction irodalmi érdekesség: az 1968-as Galaxy magazin júniusi számában egyszerre jelent meg a vietnami háborút támogató és ellenző sci-fi írók kiáltványa. Kattintásra előjön a jobban olvasható kép!

  • Itthon először a kilencvenes években jelent meg a regény, a Valhalla Páholy kiadásában. Most a Galaktika (Metropolis Media) gondozásában olvasható a regény eredeti, csonkítatlan változata. A kihagyás nem a Valhalla hibája volt. Joe Haldeman azt az eredeti szöveget gyúrta bele, amelyet az amerikai kiadásból annak idején kivetettek.
  • Az Örök háború Nebula-, Hugo-,Locus- és Ditmar-díjat nyert.
  • A regény trilógiává bővült a kilencvenes évek végén: 1997-ben a Forever Peace, 1999-ben pedig a Forever Free látott napvilágot.
  • Sokak számára jó (és a Prometheus után sokak számára rossz) hír, hogy 2008-ban a filmjogok Ridley Scotthoz kerültek. Jelenleg a forgatókönyvet fejlesztik.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 9 hozzászólás érkezett.

  1. crei szerint:

    Úgy gondolom, hogy egyike a múlt század 10 legjobb SF tematikájú regényének. Asimovot, Bradburyt, Clarkeot, Sztrugackijékat stb. beleértve.

  2. Sam Reed szerint:

    crei: egész kíváncsivá tettél. Felsorolnád azt a tízet?

  3. attila szerint:

    “A regény egyetlen gyenge pontja szerintem épp a vége lett, pontosabban a 3143-as éveiben járó Föld. Amikor Haldeman végig azt mantrázza, hogy milyen fontos (lenne) a szabad akarat, jövőbeli leszármozattaink egy boldog, de dögunalmas klóntársadalmat hoztak létre.”

    És ez mitől gyenge pont? Ha happy endet vársz, akkor talán igen, de ki mondta, hogy itt az várható?

    A végjátékkal egy kategóriába sorolni meg erős túlzás, messze nem olyan gyenge könyv ez, mint Cardé…

  4. scifilover szerint:

    Nálam nem 10-ben, hanem az első 5-ben van! n+1-szer lehet újraolvasni. A vége olyan amilyen, ez is egy lehetőség. És nagyon poénos a Középső Ujj nevű világ: ezt mutatom én is annak, akinek nem tetszik ez a regény! :) )))

    Nálam egyébként ez a top fájv:

    Haldeman: Örök háború
    Pohl: Átjáró
    Niven-Pournelle: Szálka Isten szemében
    Card: Végjáték
    Heinlein: Starship Troopers

    Kicsit ellentmondok Attilának, Nem gyenge egyáltalán a Végjáték. Én kötelezővé is tenném általános iskolások részére! Ezen keresztül talán könnyebben lehetne megszerettetni az olvasást. Nem akarom kritizálni az irodalom oktatását, de ezekkel a kötelező olvasmányokkal magunk alatt vágjuk a fát. Kicsit eltévesztik a célt, manapság már nem eszméket kell közvetíteni, hanem egyáltalán, meg kell(ene) szerettetni az olvasást…

  5. Kadar Zsolt szerint:

    A jobb oldali listaban azert tobb kedvencem van. :-)
    Az orok haboru az egyik legjobb SF konyv amit olvastam, de a 90-es evek elejen amikor a Vegjatekot olvastam az nagyobbat utott…
    Persze akkor a valasztek is kisebb volt.

  6. e(x) szerint:

    Nálam a Vének háborúja úgy aránylik az Örök háborúhoz, mint ahogy az augusztus huszadikai tüzijáték egy nehéztüzérségi zárótűzhöz. Utóbbi a megrendítőbb és a komolyabb, de kikapcsolódás gyanánt családi programnak inkább az előbbit választanám.

  7. sfinsider szerint:

    e(x): én is hasonlóan éreztem. Scalzi regénye olyan, mint az Örök háború light verzióban.

  8. scifilover szerint:

    Csatlakozom az előttem szólókhoz! Uez a véleményem! Scalzi műve a hálívúdi változata az Örök háborúnak. :)

  9. adeptus szerint:

    Az Örök háborút már olvastam. Most már tényleg el kell olvasni a Vének háborúját, hogy én is össze tudjam hasonlítani. :)

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon