Amikor a fantasztikus irodalom néha-néha kikerül abból az undort keltő státuszból, ami általában jellemzi, és új utakat (szagokat, színeket?) keres, bizonytalanul tapogató csápjai olykor érdekes területekre nyúlnak ki, s hoznak is magukkal valakit, aki egyből eredeti hangot ütne meg. Mármost, Paolo Bacigalupi első két-három könyvéről egyből le lehet vágni, hol próbál léket verni a fantasztikum gályázó punkléghajóin. Ő lesz valószínűleg az olajos-rozsdás író, gondolja az ember, miközben végigsimítja a megbarnult borítókat. Mármint, távoli jövő, nem a szebbik fajtából, élhetetlen társadalom, meg ugye huszonegyedik századian nem feltétlenül Amerika-centrikus.

A Könyvfesztivál óta kapható.

Amikor A felhúzhatós lányt először a kezembe vettem (akkor még magyar cím nélkül), úgy éreztem, nem, ez egy kicsit túlmegy azon, amit elvárok, talán a borító volt bódítóan túlzsúfolt, vagy maga a tartalmi összefoglaló nem engedett közelebb, nem is tudom. Aztán visszatettem a polcra, de úgy gondoltam, a Bacigalupi nevet nem lehet elfelejteni, olaszul csattan, érdekesen; látni, hogy ő az új, a friss, a trendi, és ezt a díjátadók igazolták is. Végül is a Ship breakerre esett a választásom, mint ismerkedési origó, éppen egy olyan korszakomat élem, ahol az ifjúsági poszt-apokaliptika olyan hiánypótló csemegének tűnik a fantasztikum vidékén, mintha a sarki gyrosos végre felfedezné a fetasajtot.

Amikor ifjúsági irodalomra éhezek, általában nincsenek túl nagy elvárásaim. Csak annyi, hogy az első laptól az utolsóig ne bírjam letenni. Ez technika kérdése, és nem kétséges, hogy Bacigalupi alaposan kitanulta a mesterségét, vagy kifogott egy elit szerkesztőt, mert a próza gördül, soha meg nem akad. Már az első fejezetben veszélybe sodorja a könnyen szerethető főhőst, Nailert, aki csinos kis bandájával a végítélet utáni dűnékből előmeredő hajóroncsokat hivatott megkopasztani mindenféle ingóságuktól. Igazi utcagyerek-életérzés, kis híján dickensi (ne feledjük, Harry Potter sosem kényszerült kukázásra). Az etnikailag színes kis banda azonban feletteseknek dolgozik, kőkemény robot a megváltás reményéért, vagy a legközelebbi szerencsés fogásért. És Bacigalupi üzenete: a szerencse nem mindig elég, okosnak is kell lenni.

Nail'd and shipp'd by P. B.

Nailer történetének két fő konfliktusát ismerjük meg a Ship breaker lapjain. Az egyik az apa, aki már-már sablonosan egy elvesztett feleség után kesergő drogos bivaly, akit érdemes kerülgetni, csak éppen nem lehet. A másik egy swank lány, vagyis egy gazdag rinya, akit az egyik díszveretes hajó mélyén lelnek fel. A lányt kirabolni, megmenteni, kinyírni, beleszeretni? Se vele, se nélküle? Na jó, összességében is, alapvetően: kincset felkapni, rosszfiúk elől menekülni, lánnyal szűkös határidőn belül összejönni. Slussz. A csalódás teszi le a könyvet. Mert ennyi, nem több. Persze, több, de alaposabb szemrevételezés után meg mégsem.

Van egyrészt egy miliő, ami ígéretesnek tűnik, és fellobbantja a felfedezői fáklyánkon a kíváncsiság lángját: mi történt a világgal, hogy is néznek ki távoli városainak ocsmány sikátorai… a plafonról csöpögő fekete olaj azonban kioltja ezt a kis tüzet, mert nem, nem ismerhetjük meg alaposan ezt a mindössze díszletnek odafestett környezetet. Pedig-pedig, ha már a világépítés számít, spekulatíve elvárható, hogy a felfedezési vágy ne maradjon kielégítetlen, pláne egy ifjúsági regényben. Aztán egy-két rejtély, fordulat sem árt a receptbe, de Bacigalupi tolla zsugori. Bár a szereplők ritkán bíznak egymásban, az első nagy árulás rögtön a regény elején le is zajlik, és a felvezetés tulajdonképpen nem is lyukad ki sehová. A könyv minden mozzanata arra szolgál, hogy jobban ráérezzünk a fő akció tétjére, látványára, s megint: színére-szagára, de valahogy ez is olyan felemás, ha maga a fő akció teljesen lineáris. Az egy dolog, hogy célszerű a boldog végkifli, de az, hogy a könyv hatvanadik-nyolcvanadik százalékánál kitűzött célt az utolsó negyven-húsz százalék minden meglepetés nélkül teljesíti, az azért bőr az arcon.

Persze, nem kell lángnak venni a füstölgésemet, mert a Ship breaker egyébként teljesen létjogosult YA-regény, megvannak a maga izgalmai, ökölbeszorulós-sírvamosolygós érzelmei, felismerhető-barátolható karakterei, meg szocio- és ökoérzékeny tanulságai. Ami rendben van. Száz csomóval robogó története nyílegyenesen halad az előérzettől a végkifejletig, főhőseinket ott brutalizálják, ahol csak lehet (vérre, verésre, csonttörésre, sebfertőződésre, halálra, acsargó mutánsokra érzékeny olvasóink keressék fel a legközelebbi mosdókagylót). Akinek ez kell, meg is kapja, hundertprocent. Még kalózosdi-hajócsata is befigyel a végén (és hát pont a végén, ami miatt még bele is szerettem volna, ide nekem a folytatást, ship catcher, ship sinker, ship troller et cetera). Vagy, hogy idézhető legyen: „a Ship breaker izgalmas, eredeti színezetű, élvezetes olvasmány minden korosztálynak” – SFmag.hu.

Az én problémám tulajdonképpen a be nem váltott premissza. Vagy a be nem teljesült vágyálom, ha már itt tartunk, mert az is előfordulhat, hogy én képzeltem nagyobbat a borító mögé, mint kellett volna. Egy kicsit több mellékvágánnyal, hitelesebb lefolyással, több meglepetéssel, kevesebb modoros-párbeszéddel… igen, azt hiszem, pont nekem való lett volna. A vége felé pedig pont nekem való is lett. A hajó viszont elúszott, kikötött vagy kifosztották, nem is tudom. Szükségem lenne arra, hogy ezt a világot alaposan megismerhessem. És úgy tűnik, van rá remény (a “folytatás” The Drowned Cities néven jön, látszólag más szereplőkkel, de ki tudja?). Viszont így, a klasszikus matiné-kalandregény modernre rozsdásított változatában nem találtam igazán maradandó élményt. Amíg tartott, jól tartotta magát, de tarthatatlannak tartottam, hogy nem tartogatott tartalmasságot, tadamm! Egy biztos: fiatalabb olvasó alatt biztos nem feneklik meg. Végérvényesen nem tanácsolok el tőle senkit, és amíg a világ végét várjuk: legyen otthon elég kerozin meg Naturaqua.

 

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 32 hozzászólás.

  1. tapsi szerint:

    “Amikor a fantasztikus irodalom néha-néha kikerül abból az undort keltő státuszból, ami általában jellemzi”

    Izé, excuse me? Ezt most én tényleg komolyan nem tudom hová tenni…

  2. sosehol szerint:

    Sztem kritikád nagy részét simán lehetne alkalmazni a Felhúzhatós lányra is – én csak azt olvastam – mert engem is hasonló érzések töltöttek el utána. Nagy ígéretek, lehetőségek mind elpuskázva 🙁

  3. fbdbh szerint:

    @tapsi: eredetileg a “stasis” szót használtam, a szerkesztés után lehet, tényleg értelmetlen.

  4. attila szerint:

    sosehol:
    ” Nagy ígéretek, lehetőségek mind elpuskázva ”

    Miért, mit puskázott el a Felhúzhatós lányban?

    Ezzel a könnyvel kapcsolatban meg nem értem a jajongást, ifjúsági könyvnek teljsen korrekt. A novelláskötete jobban tetszett.

  5. sosehol szerint:

    @Attila
    Az egész könyv befejezetlen, végiggondolatlan benyomást keltett. Sokáig vártam, hogy egy érdekes/egzotikus világból/helyzetből kiindulva kitalál valami értelmes/logikus lezárást/csúcspontot, de csak a földhözragadt, minden indokínai országra jellemző korrupciót ostorozza. Senkinek nincs semmilyen távlati elképzelése hogyan kellene továbbvinni a világot, mindenki csak pillantnyi kis céljaiért küzd. A felhúzhatós az egyetlen aki egyáltalan akar vmit, de persze az sem derül ki, hogy mi lesz a jövőképével. Nagyon jó lehetőség lett volna szembeállítani a kultúrákat, ugyanezt európai/amerikai szemszögből is megmutatni, de mint a szenzációhajhász újságírók, csak egyetlen szempontot képes láttatni. A korrupciót, környezetszennyezést, átgondolatlan fejlesztéseket naponta ostorozza a sajtó, ehhez nem kell sci-fi. Elég elolvasni a napi híreket.

  6. sosehol szerint:

    Még némi pontosítás:
    1. a kínai non-stop retteg, de ez max. nevetségesnek tűnik – a félelmetes helyett -, mert a szerző semmit nem volt képes átadni belőle, hogy mi is történt vele – nem tudta hitelesen ábrázolni az előzményeket
    2. nem derül ki mit követett el az első fehér ember, hogy leváltották és miért jobb a mostani
    3. végig benne van, hogy valami nagy dobásra készülnek a lendrugóval – a kínait szinte csak ez mozgatja – a végére egyszerűen meg sem említi mit látott benne, pedig a hangsúlyból az jött le, hogy nagyobb üzlet lehetett volna mint a génmanipulált élelem.
    stb.
    Lehetne még boncolgatni, de mint fentebb is említettem az egész olyan befejezetlen/lezáratlan/átgondolatlan rossz szájízzel hagyott.
    A kultúrák szembeállítására sem úgy gondoltam, hogy a szereplők nyavalyognak múltjukon, hanem megmutatni a más országokban levő társadalmat, az ottani hiedelmekkel együtt, hogy érthető legyen a thaik idegenkedése – vagy fordítva – tőlük.

  7. rorimack szerint:

    Lehet, hogy kétszer megy el, de:

    “1. a kínai non-stop retteg, de ez max. nevetségesnek tűnik – a félelmetes helyett -, mert a szerző semmit nem volt képes átadni belőle, hogy mi is történt vele – nem tudta hitelesen ábrázolni az előzményeket”

    A nem túl hitelesen ábrázol előzményekért egy Hugo-jelölést és egy Theodore Sturgeon emlékdíjat kapott:

    http://en.wikipedia.org/wiki/Yellow_Card_Man

    (Valósznűleg azért, mert mégiscsak sikerült (logikusan és ) hitelesen ábrázolni, mi történt a szereplővel.)

  8. sosehol szerint:

    @Rorimack
    Csak azt tudom mondani, hogy a díjak, jelölések nem minden. Nekem nagy csalódás volt 🙁
    UI. Viszont a 3. ponttal, remélem egyetértesz – minimum pofátlanság a fél regényen átívelő motívumot egyszerűen elfelejteni.

  9. csokker szerint:

    Még nem olvastam a regényt, úgyhogy csak abban tudok egyetérteni, hogy a díjak szerintem sem jelentenek semmit, legutóbb pl. a mindennel szétdíjazott, széjjelajnározott Végjáték kapcsán tapasztaltam ezt, de ez OFF.
    (harmadik hozzászólási próbálkozás)

  10. rorimack szerint:

    Sosehol: szóval elolvastad a Yellow Card Mant, tudod, hogy a kínai egy idegroncs, akinek bozótvágó késekkel feldarabolták a családját, és aki retteg, hogy lebukik egy gyilkosságért és a hamis papírokért, de nem érted mi ez a nevetséges rettegés?

    A harmadik ponttal nem értek egyet. Az a baj, hogy egy idealisztikus regényt vársz, ahol mindenki együtt kűzd a közös jóért, és hátrányként hozod fel azt, amit a lényeg: “Senkinek nincs semmilyen távlati elképzelése hogyan kellene továbbvinni a világot, mindenki csak pillantnyi kis céljaiért küzd.”

    (Illetve lásd még az sfportálos válaszomat.)

  11. tapsi szerint:

    “A harmadik ponttal nem értek egyet. Az a baj, hogy egy idealisztikus regényt vársz, ahol mindenki együtt kűzd a közös jóért, és hátrányként hozod fel azt, amit a lényeg: “Senkinek nincs semmilyen távlati elképzelése hogyan kellene továbbvinni a világot, mindenki csak pillantnyi kis céljaiért küzd.””

    hja, azt én sem értem, hogy most egy regénynek miért is feladata totál életszerűtlennek lenni? az embereknek ugyanis úgy általában nincs túl sok használható ötletük a világ továbbvitelére, ha meg van, az ritkán végződik túl vidáman…

  12. Névtelen szerint:

    Irodalom, undort keltő (!) státusszal?
    Boldog végkifli??

    Ember, mutass némi nyelvi igényességet, ha már cikket írsz!

    A könyv érdekesnek tűnik. Fiatalkoromban miért nem voltak ilyen kiadványok? :sóhajt:

  13. vinitor szerint:

    Bocsánat, név lemaradt az előzőről.

  14. sosehol szerint:

    @Rorimack
    Ezért nem folytattam tovább az érvelést az SFportálon sem: mintha el sem olvastad volna válaszom, úgy válaszoltál felvetésemre.
    Itt is ugyanaz a helyzet, idézem:
    “3. végig benne van, hogy valami nagy dobásra készülnek a lendrugóval – a kínait szinte csak ez mozgatja – a végére egyszerűen meg sem említi mit látott benne, pedig a hangsúlyból az jött le, hogy nagyobb üzlet lehetett volna mint a génmanipulált élelem.”
    Tehát miért is akarta a kínai megszerezni a lendrugó gyártás technológiai leírását ? Mert nagyobb üzletet sejtett mögötte, mint a génmanipulált élelmiszerek előállítása és az nem semmi egy éhező világban.
    Nulla válasz, senki nem tudja, a szerző sem …
    Az ilyen méretű következetlenség engem zavar.
    Ez volt a harmadik pont amiben reméltem egyetértésre jutunk, de így nem lehet ha csak szelektíven olvasol.

  15. marcus szerint:

    A Ship Breaker-rel szerintem az a baj, hogy a – kicsit szétesett – cikkben vázolt hátrányai mellett szerintem YA-regénynek sem jó, bár bevallom, túl sok tapasztalattal nem rendelkezem ezen a téren.

    (Halovány emlékeim szerint gyerekkoromban sosem gyerekeknek szóló regényekre vágytam, mégha nyilván részben olyanokat is olvastam. Ez a túlzott célközönség-meghatározás nem biztos, hogy hosszú távon a kívánt eredményt fogja hozni.)

  16. tapsi szerint:

    “Amikor a fantasztikus irodalom néha-néha kikerül abból az undort keltő státuszból, ami általában jellemzi”

    bocs, de ez nekem meg sztázissal is erősen wtf, mármint ha szerinted a fantasztikus irodalom úgy alapból egy undort keltő posvány, akkor miért foglalkozol vele? leginkább ezt nem tudom hova tenni a nyitómondatban.

  17. fbdbh szerint:

    Gah, Omega voltam.

  18. Sam Reed szerint:

    Abszolút egyetértek tapsival. Ha ennyire undort kelt benned, akkor kerüld el a továbiakban.

  19. rorimack szerint:

    “Tehát miért is akarta a kínai megszerezni a lendrugó gyártás technológiai leírását ? Mert nagyobb üzletet sejtett mögötte, mint a génmanipulált élelmiszerek előállítása és az nem semmi egy éhező világban.
    Nulla válasz, senki nem tudja, a szerző sem …”

    Erre márt George Mallory is tudta a választ: mert ott volt. Hok Széngről két dolgot tudunk: egy, hogy mindenre képes, csak hogy előre (vissza-) jusson. Kettő, hogy nem hülye.

    Vagy az lett volna a hitelesebb, ha a pénzéből vesz egy genetika tankönyvet, és elkezd otthon ellenálló növényeket termeszteni, mert abban van a biznisz?

    És mivel egyszer már megtapasztalta, milyen az utolsó utáni pillanatban menekülni, amikor rászakadna az egész, inkább az életét választja, mintsem hogy tovább kockáztasson.

  20. sezlony szerint:

    “a kínai non-stop retteg, de ez max. nevetségesnek tűnik – a félelmetes helyett -, mert a szerző semmit nem volt képes átadni belőle, hogy mi is történt vele – nem tudta hitelesen ábrázolni az előzményeket”

    Ezen meglepődtem. Szerintem elég hiteles volt (így működnek a pogromok), és vissza-visszatérően újabb adalékokat is kaptunk arra nézve, mi történt vele az eredeti hazájában. Így dugják az utolsó pillanatig a homokba a fejüket az áldozatok, így történnek meg a pogromok, így néznek félre a volt ismerősök és munkatársak, amikor az embert kifosztják és megsemmisítik mindenféle ideológiák miatt. Ne is menjünk az ázsai példákig, itt az európai közelmúlt.
    Lehet, hogy nem hatolt olyan mélyre ebben, mint mondjuk a holokauszt irodalma, de azért hiteltelennek semmiképpen nem nevezném.

    Az újfajta lendrugó-technológia elveszése pedig szerintem nem volt véletlen a szerző részéről.

  21. Hanna szerint:

    “Tehát miért is akarta a kínai megszerezni a lendrugó gyártás technológiai leírását ? Mert nagyobb üzletet sejtett mögötte, mint a génmanipulált élelmiszerek előállítása és az nem semmi egy éhező világban.
    Nulla válasz, senki nem tudja, a szerző sem …”

    Kicsit úgy tűnik, felületesen olvastad a regényt, vagy legalábbis nem tűnt fel, hogy amit a szerző tud, nem egyenlő azzal, amit a szereplője tud… Hok Széngnek köze nincs a génbankhoz, amit a főnöke keres, nem is tud róla, ő egyetlen pénzzel kecsegtető dolgot lát, és az a fedősztoriként használt lendrugó, az ő szemszögéből nézve teljesen logikus, hogy annak a gyártási technológiáját próbálja ellopni. A nagy képet nem látja, de nem is kell neki (és amikor a kocka fordul, találékonyan alkalmazkodik a helyzethez, ezért ejti a lendrugó témát, mert látja, hogy egyszerűen az a vonat elment, és pl. a túlélés jelenleg fontosabb…).

    Azt meg nem tudom hova tenni, hogy amikor végre van egy regény, amelyik NEM kizárólag a fehér ember szemszögéből mesél a jövőről, te pont ezt rovod fel neki…

  22. attila szerint:

    sosehol:

    “Senkinek nincs semmilyen távlati elképzelése hogyan kellene továbbvinni a világot, mindenki csak pillantnyi kis céljaiért küzd.”

    Gratulálok, kb ez a volt a könyv egyik fő pontja, amit megpróbált elmagyarázni az olvasónak. Disztópia, meg ilyenek. Egyszerűen nem értem, milyen lezárásra/csúcspontra vártál…

    “Nagyon jó lehetőség lett volna szembeállítani a kultúrákat, ugyanezt európai/amerikai szemszögből is megmutatni, de mint a szenzációhajhász újságírók, csak egyetlen szempontot képes láttatni.”

    Szembe lettek állítva benne a kultúrák, de mégis mit adott volna az egészhez a nyugatiak szemszögének az erőltetése?

    Csimota, az egész cucc arról szól, hogy a szerző fogja a jelenlegi világunkban zajló folyamatok egy részét, feltekeri őket 10-esre, aztán a nem túl távoli jövőbe téve megnézi a hatást. Hogy azok, akik egyébként a napi híreken keresztül tájékozódva esetleg nem látják a következményeket, esetleg elfilózzanak. A jelek szerint teljes sikerrel elmentél emellett…

    “1. a kínai non-stop retteg, de ez max. nevetségesnek tűnik – a félelmetes helyett -, mert a szerző semmit nem volt képes átadni belőle, hogy mi is történt vele – nem tudta hitelesen ábrázolni az előzményeket”

    Nem nagyon mélyedtél el a szövegben, ugye?

    “2. nem derül ki mit követett el az első fehér ember, hogy leváltották és miért jobb a mostani”

    Ez most egy huszad- vagy inkább huszonötödrangú mellékvágány a sztoriban?

    “3. végig benne van, hogy valami nagy dobásra készülnek a lendrugóval – a kínait szinte csak ez mozgatja – a végére egyszerűen meg sem említi mit látott benne, pedig a hangsúlyból az jött le, hogy nagyobb üzlet lehetett volna mint a génmanipulált élelem.”

    Nem tudom eldönteni, hogy ennyire nem vagy képes az értelmező olvasásra, vagy csak mellékes elemekbe csimpaszkodsz és próbálsz okoskodni. Ez az új rugós dolog szintén mellékes elem volt, ami csak a fősztori előremozgatásához kellett…

    “Lehetne még boncolgatni, de mint fentebb is említettem az egész olyan befejezetlen/lezáratlan/átgondolatlan rossz szájízzel hagyott.”

    Legközelebb figyel oda olvasás közben és moss fogat.

  23. fbdbh szerint:

    @tapsi – nem a fantasztikus irodalom kelt undort, hanem, amikor nem akar előrelépni és új utakat keresni (díjakra jelölt regények között is elég nagy arányban mennek a biztosra, ahogy látom) – pont ezért örülök mindennek, amely mégis megteszi. Elnézést a rossz megfogalmazásért. Ilyen napom volt.

  24. Andris szerint:

    Szeretem a hosszú, személyeskedő, a másik személyét gyalázó kommenteket. Ez igen! Kultúráról vitatkoztok kulturálatlanul.

  25. sosehol szerint:

    Tényleg kezd elmenni személyeskedésbe a dolog, ez persze mit sem változtat azon, hogy ez egy középszerű regény 😛
    Részemről téma lezárva és a jövőben messziről kerülöm Bacigalupi műveit.
    Szerencsére lehet mást is olvasni – de a szerző szemellenzős lovagjai továbbra is olvashatják kedvencüket – így csak abban reménykedem, hogy inkább Hannu Rajaniemi stílusú műveket ad majd ki az Ad Astra, mert különben én biztosan nem maradok vásárlójuk. Eddig az összes könyvet olvastam tőlük – Dervisház folyamatban – és mind felejtős kategória – kivétel: Kvantumtolvaj.

  26. Nihil szerint:

    Nem akartam itt nagyon belepofázni, de azért ez a mondat így egyben: “Tényleg kezd elmenni személyeskedésbe a dolog, ez persze mit sem változtat azon, hogy ez egy középszerű regény” plusz “de a szerző szemellenzős lovagjai” azért ad az egésznek egy bájt.

    Majd a Bölcsesség Kövét egyszer kölcsönkérném, hátha rájövök, hogy ojjektíve mi a jó regény, és nem befolyásolják véleményem olyan átkos dolgok, mint személyes ízlés vagy érdeklődési kör, és az ellenérveken sem kell még véletlenül sem elgondolkodnom.

  27. adeptus szerint:

    Későn érkezőként gratulálok a résztvevőknek a parádés offoláshoz, egyben ünnepélyesen bejelentem, hogy a Felhúzhatós lány két helyet előrébb ugrott az olvasandó könyveim listáján. 😛

  28. fbdbh szerint:

    @sosehol: Azért ne írd le Bacigalupit, pl. az Alchemist c. kisregénye izomjó.

  29. Nihil szerint:

    Gyere, adeptus, még épp nem vagyunk elegen a villanykörte becsavaráshoz! :p

  30. tapsi szerint:

    sosehol: nem vagyok egy Bacugalupi fangirl, sőt, de annyi hülyeséget írtál, hogy lassan már megkedvelem…

  31. Juraviel.Ihuan.Bedvin szerint:

    @Sosehol

    A személyeskedést helyesen félretéve, de mit sem változtat a véleményed azon, hogy ez csak számodra és egyesek számára középszerű mű, míg mások mások számára ez nem feltétlenül állja meg a helyét.

    Ez a mondat fölényes, mert a nézőpontodat a többiek fölé emeli és objektívnak állítja be.

    Szerintem tökéletesen érthetőek a karakterek jellemei és motivációi is, szerintem -és azért hangsúlyozom ezt így az elején, mert ez az én olvasatom, tehát szubjektív, éppen úgy, ahogy a tiéd- hitelesen lettek ábrázolva.

    Bár a regény Thaiföldön játszódik, mégis kiolvasható belőle az általad hiányolt nyugati kultúra/politikai hatalmak álláspontja, illetve hozzáállása. Közvetlenül és közvetve is.

    Egyrészt az egyik POV-karakter Lake nyugati ügynök, de számos mellékszereplő is feltűnik mellette, az egyik Carlyle. Másrészt az elejtett megjegyzésekből, visszaemlékezésekből híradásokból is kiviláglik.

    Noha talán felróható az írónak, hogy nem lép túl azon, hogy századok múltán is a nyugati kultúrkör, még egy ilyen sokkoló világméretű esemény után sem változtat a beavatkozó, manipiulatív, “kizsigerelő”, “imperialista” “az erő/nyomásgyakorlás’ politikáján, mégis úgy hiszem, hogy egyes embertípusok változatlan természetét hangsúlyozza ki eme kritika mellett.

    Egyrészt Lake cége is árnyékcégeken keresztül települ az országba, másrészt Carlyle is tele van hátsószándékkal, tervekkel. Mindez nem más, minthogy rátegyék a kezüket thaiföldi gazdasági és politikai hatalomra a génbank/magbank mellett. És ehhez mindenféle eszközt bevetnek, még vírusokat is.

    Viszont a felrovás is igaz, számomra nem negatív értelemben. Mert lényegében már a keleti hatalmak is ezt az terjeszkedő politikát alkalmazzák, lásd Kína afrikai befolyása.

    Eképpen a történet figyelemfelhívás eme mentalitás hibájára, és ez még inkább kidomborodik a jövőbe helyezve. Egy világméretű kataklizma és felborult ökológia ellenére sem változik az emberi természet és könyv végére ismét oda jut, ahová jutnia kell: totáli romboláshoz, kis kultúrák olyan fellépéshez, ahol nekik kell feláldozniuk valamit azért, hogy a mivoltukat megőrizzék.

    Szerintem zseniális a nyugati gőg ábrázolása a végén, a le nem győzött felsőbbrendűségi tévhit, az ami, ide juttatott. mindent. és a rá adott válasz még inkább zseniális: a rombolás és halál ad új alapot az élethez, nemcsak az embereknek, hanem felhúzhatósoknak is.

    A vége csak látszólag nyitott, valahol keserédes, de mégis pozitív.

    Tyájdíban is visszatér az a keleti gondolat, amit Lincoln is idéz: miszerint egy keleti uralkodó megkérdi a bölcseit, mi az a mondat, mely minden korban és minden helyzetre igaz, és a válasz: “Ez is el fog múlni egyszer”.

    Nem akarok kőbunkó pöffeszkedőnek tűnni (meg a következő gondaltsor nem lenezésből íródott, nem is fölényeskedés), de kell egyfajta érzékenység és érzet a kelti kultúrkörhöz, illetve érdeklődés ez irányba az érthetőséghez, nemcsak Bacigalupinál, hanem pl. Frank Herbertnél is (aki rengeteget merített a Dűnékhez a zen buddhizmusból és az iszlám misztikájából, a szúfizmusból). Utóbbi kettőben éppen az az új, hogy szembemegy a “nyugati szemléletmóddal”, Herbertnél meg ott van a Lélekvadász is, ajánlom mindenkinek jószívvel.

    Hok Széng pedig teljesen logikusan viselkedik. Egy üzletember, aki az egész életében helyezkedni próbált, ügyeskedni, hogy jól jöjjön ki a helyzetből. Aztán jött a pogrom, mindene odalett, a hatalma, melyet biztosnak hitt, és fürdött ebben. Emiatt sértett lesz, ám Thaiföldön sem változtat a céljain.

    A lendrugó bár technikailag nincs kifejtve, annyit megtudhatunk, hogy Lake volt embere rájött egy új eljárásra, amivel növelhető a teljesítmény, ennek igaz voltáról mi is megbizonyosodunk a regény egy szakaszában.

    Hok Széng jellemfejlődésen megy keresztül, mert emberek általa, követve okozott halála kell ahhoz -illetve, hogy rádöbben, mi vezette eddig az életét-, hogy rájöjjön, mit kell tennie, és mi vezetett mindig katasztrófához az életében. Emellett pedig olyat tesz, amit addig életlében soha: nem magával, ha hanem másokkal is el kezd törődni.

    És hogy miért pont Thaiföld? Mert ennek az országnak sikerül megszereznie magának azt a genetikust, aki visszatartja a fertőzéseket, cserébe kényelmet és elvonulást kap, tényleges hatalmat, ahol a kezében e gyeplő, amit az agrárcégeknél nem tudott megszerezni.

    Szóval a regény esetében a díjak igenis érnek valamit és mutatnak is valamit a könyv értékéből.

    Ez a szubjektív magánvéleményem.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon