Zsoldos Péter volt talán az egyetlen olyan magyar sci-fi szerző, akinek munkásságát egyöntetűen elismeri mindenki, aki idehaza a sci-fivel foglalkozik. Első regényével, A Viking visszatérrel már 1963-ban megmutatta, hogy egyedi hangot képvisel, mély, emberi történeteiben olyan kérdéseket boncolgatott, melyek minden korban aktuálisak voltak, és mind kortársait, mind a ma emberét meg tudták fogni. Negyedik regénye, az Ellenpont szintén ilyen munka, ami azon túl, hogy kora magyar sci-fijének csúcsteljesítménye – ahogy a legtöbb zsoldosi mű – máig szórakoztató és emlékezetes írás.

A történet valahol egy meg nem nevezett bázison kezdődik, ahol Joker és társai épp egy kutatást végeznek. Lényegében ez a kutatás az, ami köré egész létezésük szerveződik: keresik az embert. Einstein, a telep vezetője kapta még ezt a parancsot Emorytól, aki azóta már csak pár emlékfoszlányban él, és Einstein ennek a célnak rendeli alá a többieket, Leonardót, Keplert, Curie-t, Maxwellt, Mengyelejevet és Jokert, akit azért hozott létre, hogy a váratlan és megmagyarázhatatlan jelenségekkel foglalkozzon, míg ők a kutatást folytatják. Először saját környezetüket térképezik fel, aztán rájönnek, hogy más helyek is léteznek az űrben, majd elindulnak ezekre a bolygókra. A sorra szerzett újabb tudásnak köszönhetően mind többet tudnak meg, lassan rájönnek, Einstein – közülük az első – előtt is létezett már világ, más bolygókon is léteznek hozzájuk nagyon hasonló – de velük ellentétben rosszul működő – lények, és lassan egyre közelebb kerülnek az emberhez.

Többet nem is írnék a regény cselekményéről, azzal ugyanis elrontanám azt a felfedezést és intellektuális utazást, amire a szerző hív bennünket. Einstein és a többiek: robotok. Lassan kibontakozik előttünk a kép: valami történt a múltban, a robotokat magukra hagyták, mindenféle előismeret nélkül, nem csak az emberről nem tudják, micsoda, de saját magukról sem. Önmagukat nem robotként definiálják, és minden más robotot hibásnak tartanak, holott csak másként működnek. Mindegyiküknek megvan a saját feladata, egyedül Einstein és Joker képes komplex szemmel látni a dolgokat, és alrendszereik által – Ei és Jo – mindent tudni a kutatásról és az új felfedezésekről. Viszont saját tudásuk véges, így nem képesek mindent megfelelő információk hiányában helyesen értelmezni, vagy túlságosan elszakadni a programjuktól. Korlátoltak, ugyanakkor rá kell döbbennünk, hogy ilyen módon maguk a létrehozóik, az emberek is korlátoltak. „A robot viszont készen kapott tőlünk mindent, finomabb fogalmazásban legalábbis mindazt, ami születésének századában az emberé volt. Már csecsemőkorában gyorsabb és megbízhatóbb lett alkotójánál, éppen ez a tulajdonsága tette létezését oly kívánatossá. De – hogy csak a legegyszerűbb példánál maradjak – etalonjait az embertől kapta, a világ jelenségeinek – a természettudományoknak – antropocentrikus felosztásáról nem is szólva.” A logika hideg mércéjével mérten mi is korlátoltak tudunk lenni, és ebben rejlik hasonlatosságunk ezekkel a robotokkal.

Ugyanakkor számos más rétege létezik a regénynek. A cím – Ellenpont – utal arra a zenei szerkesztésmódra, mely fellelhető a regényben. Zsoldos a Zeneművészetin végzett, így nem csoda, ha ilyen jól „meg tudta komponálni” regényét. Gyakorlatilag számos ellenpontot találhatunk a regényben, a cselekmény egyes epizódjaitól a szereplőkön át. Legszembetűnőbb Einstein és Joker ellentéte, amire számos esetben utal is a szerző, sőt, Einstein még egy ellen-Jokert is létrehoz. De ugyanígy ellenpontjai egymásnak a robotok logikus, szikár, lépésről lépésre haladó, adatgyűjtő világa és az emberek halódó, a természet vadságában élő, a tudást rég elfeledett, azt csak megőrizni képes civilizációja. Előbbi dinamikus, utóbbi statikus, a szereplők között Joker párja ugyanúgy megvan Seymour személyében, mint Einsteiné Pepperman vagy a Sziget lassú, formalitásokhoz ragaszkodó tanácsnokai képében. Ez a jól végigvitt szerkesztési mód még talán napjaink magyar sci-fi szerzői előtt is példa lehetne.

Számomra mégsem a szerkesztés volt az, ami kiemeli ezt a regényt a hazai sci-fi termésből, hanem a robotok világának aprólékosan, logikusan kigondolt bemutatása. Ahogy az apró információkból, szépen lassan jutnak el Einsteinék egyre messzebb, és vonnak le – számukra – egyre hajmeresztőbb következtetéseket, úgy derül ki számunkra is, mi történt. És mivel mi, olvasók, rendelkezünk olyan háttérismerettel, amivel ennek a világ gépei nem, a szerző apró kikacsintásait hol mosolyogva, hol kissé hüledezve értjük meg. A szerző egy pillanatig sem esik ki az általa kreált világból, nem ad semmi plusz információt, kezdetben mi sem értjük, ahogy a robotok, mi történt, vagy éppen mi is vesz minket körül. Tökéletesen adagolja az információkat, szinte matematikai pontossággal jutunk el egészen addig, amíg a robotok rá nem találnak az emberre. Éppen ezért okoz nagy törést, amikor a nézőpont változik, és az emberek világát kezdjük megismerni. Nem tudja már fenntartani bennünk azt a kíváncsiságot, amit a robotok keresése közben éreztünk, valahogy már csak sodortatjuk magunkat, tudomásul vesszük, milyenné vált a világ a meg nem nevezett katasztrófa után, de különösképpen nem tud érdekelni bennünket. Pláne, mert a szereplőknek nincs olyan kifejezett céljuk, mint a robotoknak, a fiú, Jo – érdekes kérdés lenne, miért egyezik meg a fiú neve az egyik robotéval – eljuttatása a Szigetre nem olyan nagy horderejű. Az embereknek nem csak az életük, de még a céljaik is jelentéktelenebbek, mint a robotoké. Akkor kezdünk el jobban érdeklődni, amikor felcsillan a lehetőség, hogy a két világ találkozik. Persze mint minden jó regény, ez sem ér véget az utolsó mondatnál, Zsoldos nagyon okosan meghagyja az olvasónak, hogy tovább gondolja a történetet.

És hogy mi az, amiről végeredményben az Ellenpont szól? Igazából mindenki maga olvassa ki, mit üzen nekünk az embert kereső robotok meséje. Hogy sose szabad feladni? Hogy kreatívnak kell lenni? Hogy az egysíkú gondolkodás megöli a cselekvőt? Hogy hallgassunk meg más perspektívákat is, hátha előrébb visznek bennünket? Talán ezek, talán egyik sem. Ez egy nagyon jól kigondolt és végigvitt sci-fi regény, a legjobb hagyományokkal és eszközökkel. Zsoldos Péter megérdemelten egyike a magyar sci-fi történelem kiemelkedő alakjainak, műve pedig mindenképpen érdemes arra, hogy ma is olvassuk, és gondolkodjunk rajta.

Hasznos információk:

  • A regény először 1973-ban jelent meg a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatában, majd 1987-ben a szerző saját kiadásában. Legutóbb az SFPortal E-Book gondozásában jelent meg e-könyvként.

Hasznos linkek:

A szerzőről

A Solaris Együttes Ellenpont ihlette száma

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 3 hozzászólás érkezett.

  1. zagrosz szerint:

    Csak a 3. kedvenc Zsoldos Péter regényem. Ezért azonban nem e regény gyengesége, hanem más regényeinek a zsenialitása a felelős.

  2. szikar szerint:

    Zseniális író, remek könyvekkel.

  3. szikar szerint:

    Nagyszerű író, szeretem a könyveit!

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon