Archívum - 2012. május

Stephen Baxter Időhajók című regénye H. G. Wells klasszikus, 1895-ös regényét, Az időgépet gondolja tovább. Nem új bőrt húz le a történetről, hanem logikus, elgondolkodtató folytatást ír, amelyben az időjáró és társa, Nebogipfel különböző korokon és alternatív síkokon utazik keresztül.

A regény a mi tetszésünket elnyerte, most pedig Metropolis Media Kiadó jóvoltából két példányt sorsolunk ki köztetek.

19. heti híreink – Elindult az Ad Astra Kiadó honlapja – Elhunyt Maurice Sendak – Gigacikk Martinról – Haldoklik-e az SF? – Férfi nézőpontok – Interjúk (Gaiman, Mcauley, Jemisin) – Stross továbbra is az e-könyvekről

John Scalzi évek óta írja Whatever című, népszerű blogját, és 2006-ban megjelent első regénye is, a Vének háborúja (Old man’s war), ami hatalmas kritikai sikert aratott, jelölték a Hugo-díjra is, és a művet sokan az évtized egyik legjobb science fiction regényének nevezik. Scalzi azóta több regényt írt még ugyanerre a világra, némelyik folytatás, némelyik párhuzamos történet. Korábban már írtunk a ciklus három regényéről (a négyből), de mivel a Vének háborúja, köszönhetően az Agave kiadónak május 10-én, azaz ma (az író születésnapján) magyar nyelven is megjelenik, újraközöljük frissített és aktualizált ismertetőnket.

Véget ért a nyereményjáték, és már ki is sorsoltuk a nyerteseket (illetve az első nyertes gyorsasági jogon már múlt héten kiderült:)), akik a által felajánlott 3db nyertek egy-egy példányt. John Scalzi Vének háborúja című, angol nyelvterületen hatalmas sikerű regénye holnap jelenik meg magyarul, és könyvbemutatója is lesz, mégpedig a Tündérgyárban 19 órai kezdettel. A könyvről (és folytatásairól) több ismertetőt írtunk már mi is.

Mit érez és mit tehet egy tizenhat éves lány egy világban, ahol az emberiség sorsa pár évtizeden belül véget ér? Hol keressük a reményt egy reménytelen világban? Jane Rogers regénye méltán nyerte el az idei Arhur C. Clarke díjat.

Úgy tűnik, a Végjáték kedvelői számára egy régen várt, idilli világ következik, hiszen a Dáin kiadó újrakiadása után most az Alexandra kiadó elkezdte megjelentetni az Árnyék sorozatot is (mégpedig kifejezetten olvasóbarát árazással). Elsőként már kapható az Ender árnyéka (Ender’s shadow), és a kiadó annyira komolyan gondolja a sorozatot, hogy a következő kötet, A hegemón árnyéka  [ More ]

Dark fantasy, melyet a Gépnarancs ihletett.

„Két dolgot csináltam a hetvenötödik születésnapomon. Meglátogattam a feleségem sírját. Aztán beléptem a hadseregbe.” Jövő csütörtökön érkezik magyarul John Scalzitól a Vének háborúja című, angol nyelvterületen hatalmas sikerű regénye. A könyvről (és folytatásairól) már írtunk korábban, és az Agave Kiadó felajánlott számunkra 3 példányt, amit a következő nyereményjáték keretében szeretnénk kisorsolni köztetek: 1. Az első  [ More ]

Az idei Arthur C. Clarke díj győztese – jön a Vének háborúja és a Sárkányok tánca – Letörölték a Bosszúállókat – Miket olvas Neil Gaiman – Margaret Atwood marslakókkal beszélget

2012. május 4-én (UPDATE: május 10-én!) magyarul is megjelenik végre Alastair Reynolds első regénye, a Napok háza (House of Suns) az Alexandra kiadó jóvoltából. Ez alkalomból 2010. decemberi ismertetőnk aktualizált verziójával ajánljuk újra ezt a remek sci-fit most már magyarul is. A walesi Alastair Reynoldst, az European Space Agency egykori munkatársát 2000-ben megjelent első regénye, a Revelation Space óta sokan  [ More ]

Benedek Szabolcs: A vérgróf

Küldte charon_ - Kategória: irodalom - 9 hozzászólás

Nehéz komolyan venni az újonnan megjelenő vámpírregényeket, a giccses tini irodalom elkoptatta, és méltóságától is megfosztotta a figurát. A vámpírból lovagias szerető lett, elfeledkeztünk a fokhagymáról, a karókról, és arról az elemi gonoszságról, amit eredetileg a vámpír megtestesített. Hobo szavaival: „Hívhatnánk Drakulát, hiába jönne, senki sincs már, aki félne tőle.” Szerencsére Benedek Szabolcs A vérgróf című regénye valami egészen mást nyújt: akad benne egy vámpír (a klasszikus, nem a giccses fajtából), de csupán egyik alkotóeleme a szerteágazó és gazdag történetnek.

Ahogy a Thészeusz ifjúsága tulajdonképp arról szól, hogyan vállalja föl és viseli egy fiatal hős a hatalmat, a The bull from the sea azt mutatja meg, ahogy a fiatalság diadala elkopik, az ember már nem sérthetetlen, nem tévedhetetlen, és ha ezt nem méri fel időben – márpedig hogyan mérhetné fel – akkor elbukik.



Keresés az oldalon