Mindig is zavart a tény, hogy a képregények mennyire hátrányos helyzetben vannak, amikor az irodalmi teljesítmény kérdésköréhez érkezünk – hiába tettek meg mindent a legnagyobb művészek, a képregények világát érdemben felfedezni ritkán hálás feladat. Túl nagy nyomot hagytak az igénytelen, szerializált szuperhős-történetek, és túl nagy sebet ejt a piacon, hogy a képregények célközönségének nagy hányada nem fogadja kitörő lelkesedéssel az eredeti, összetett történeteket alkotó művészeket. Még hátrányosabb a helyzete annak a képregénynek, amely tolkieni hagyományokat követő, középkorias fantasy-opuszt próbál bemutatni nem kevesebb mint 1300 oldalon. Az utolsó, de talán leglátványosabb sokk: vicces rajzfilmfigurák keverednek egy ilyen szituációba.

Jeff Smith teljesítménye, mindezek dacára, hosszú évek munkája után végre elnyerte méltó jutalmát. A Bone-ciklus 1991 és 2004 között jelent meg független kiadásként, rendszertelenül, mégis összefüggő történetet alkotva, nemrég pedig kiadták az összegyűjtött kiadást, majd annak színes változatát is. Ma már kaphatóak plüssállatok, videojáték, kiegészítő művek, készül belőle animációs film, plusz egyre több kritikus és olvasó figyel fel erre a jelenségre, amit úgy hívnak: Bone. Bevallom, még így sem mindig tudom, hogyan hozhatnám fel egy beszélgetés során, vagy egyáltalán: hol kezdjem a bemutatását. Milyen is ez, mi a műfaja, zsánere, stílusa, hangulata… itt ülök egy ilyen vaskos, összetett élmény után, és pazar egyszerűséggel nincs is mondanivalóm. Elakadó szó feat. kényelmes, jóllakott hátradőlés.

A legegyszerűbb, ha nagy levegőt veszek, és abban a sorrendben mondom el, ahogy az hozzám is eljutott. Az első a borító. Innen az jön le, hogy ez egy aranyos mű. Figyelembe véve az aranyosság neoténiából levezetett definícióját, a Bone-kreatúrák lényege a gyermetegség, egyszerű vonalvezetés, vicces-együgyű jellemrajz. Velük indul a történet, s mintegy népmesei felütéssel hárman vannak. És egy kicsit Disney-délutános csavarral: kuzinok. A nem kis elnézéssel főszereplőnek mondható Fone Bone személyesíti meg a klasszikus átlagember-hőst. Műveltsége, bátorsága, egyéniségének zamatosabb vonásai később bontakoznak ki, de vele azonosulhat leginkább az egyszeri olvasó. Aztán ott van Phoncible „Phoney” Bone, aki kapzsi, hataloméhes, intelligens és manipulatív, de annyira szerethetően szerencsétlenül próbálja kamatoztatni ezt az oldalát, hogy nem lóg ki a családból. Az ő komplementere Smiley Bone, akit nem az eszéért, hanem esetleges, naivan őszinte meglátásaiért szeretünk.

Mit csinálnak ők a történet elején? Nagyvonású eltévedést hajtanak végre, amelyhez hozzájön egy harmadkönyvnyi elkülönülés is. Fone Bone történetét követjük, ahogy egyedül marad a rengetegben, és furcsa szörnyek követik útját. Ahogy megismerkedik az erdő karakteres lakóival, úgy kezdi megsejteni, hogy üldözői valami nagyobb játszma ügyén próbálják elkapni (noha szerencsétlen patkány-kreatúráink leginkább quiche-be sütnék kis barátunkat ahelyett, hogy a helyi sötét nagyúr elé cipelnék, ahogy azt megszabták a munkaköri leírásukban). Hogy Fone Bone kiderítse ennek az egyelőre sejtések szintjén élő, ám mitológiai szintű über-konfliktus részleteit, egy Thorn nevű lányhoz kell eljutnia, akibe aztán bele is szeret. Amikor végül összefut eltévedt kuzinjaival és Thorn bivalyerős nagymamájával, a szereplők egyre többen lesznek, és az ember-ember közötti konfliktusok is jócskán elszaporodnak. Noha ez még mind semmi ahhoz képest, hogy a háttérben a Sáskák Ura suttog a patkányszörnyek vezérének fülébe, hogy háborúra készüljenek, mozgolódnak a sárkányok is a távolban, ébrednek a rémálmok, elcsendesednek az erdők… néhány ismerős szereplőnkről pedig kiderül, hogy nagyobb szerepet szabtak rájuk, mint azt sejtettük.

Kibontakozik egy teljesen (hobbitosan-időkerekesen) ismert és halálra unt sablonokból felépülő mitológiai fantasy, és annyira észrevétlenül haladunk az aprótól a nagyig, hogy már az megér egy elismerő biccentést. De nem. Álljunk meg. Ez egy izgalmas, kalandos, érzelmes, nagyszabású történet. Érdekes karakterek, érdekes helyzetek. De nem, még mindig nem. Ez még mindig nem elég arra, hogy elmondjam, mi a Bone. Egyrészt, a vizuális poénok, a kiforgatott klisék, az elvárásokkal szembemenő fordulatok, az ütős átmenetek, az álmokról és az emberi természetről elmondott elmélkedések… ezeket nem lehet elmondani. Fűszerezés és tálalás. A képregények olyan mozzanatai, amelyekről nem lehet beszélni. Aztán, ott van az az izé, amelyet akkor érzünk, ha elkezdünk kötődni egy történet szereplőihez, és látjuk a teljes képet, és a végén, a végén… őszintén! Könnyes a búcsú, de fülig ér a száj. Hát lehet erről érdemben beszélni, kérdem még egyszer?

Jeff Smith

Mi a Bone? Egy nagyszabású mese üdítően egyedi tálalása, egyszeri élmény, továbbadhatatlan varázslat? Talán, de én mégis továbbadnám: keresse fel, aki tudja, olvassa el, aki érti (amíg majd a reménybeli filmsiker esetleg fel nem borzolja a magyar kiadás lehetőségét), és adja tovább, aki szereti. Mert nálam, ezzel a képregénnyel való kapcsolatom katalizálódott a szeretet szintjére. Ismerem Fone Bonékat, épp olyan barátaim most már, mint Pippinék. Egy előítéletet túlélő aranyos borító egy egész életet rejtett. Pazar, monumentális, mégsem képtelen és erőltetett, hanem viccelgetősen-barátian túlélt kataklizma. Ahogy sokan emlegetik: a Bugs Bunny és A Gyűrűk Ura fúziója. Rajzstílusa változatos, hol egyszerűcske, hol meghökkentően aprólékos, s magán hordozza Walt Kelly és Moebius hatását. Azt nem is próbálom megmagyarázni, hogy mekkora irodalmi teljesítmény (mármint amolyan Craig Thompson-szinten), mert nem is érdemes, nincs mit magyarázni. Olyan érzelmi állapotot előidéző élménypark, hogy ennek nem is kell cégér (tíz Eisner- és tizenegy Harvey-díj után meg pláne). Legfeljebb egy kis integetés az út végére ért szereplőinknek, hogy többen felfigyeljenek rájuk. Tessék. Integetek.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: társművészetek

Eddig 5 hozzászólás.

  1. bobzenub szerint:

    “Túl nagy nyomot hagytak az igénytelen, szerializált szuperhős-történetek, és túl nagy sebet ejt a piacon, hogy a képregények célközönségének nagy hányada nem fogadja kitörő lelkesedéssel az eredeti, összetett történeteket alkotó művészeket.”

    *sóhaj* Verjük már ki a fejünkből ezeket az ostoba sztereotípiákat. Épp most esett át a DC kiadó egy eszméletlen komoly átalakuláson, aki képes “igénytelen szuperhős-képregények” címén a sarokba hajítani, például a jelenleg futó Dark line-t, végeredményében ugyanazt az intellektuálisan deficites hibát követi el, mint akik ponyvát emlegetve elzárják magukat a spekulatív irodalomtól. Továbbá ez a “képregények célközönsége” kezdetű litánia is mítosz – ha a TPB-k eladásait is számításba vesszük, a független képregények legalább olyan arányban találnak gazdára a piacon, mint a mainstream kiadványok. A jövőben mellőzük az ilyen és ehhez hasonló, tévedésen alapuló sirámokat, ha kérhetném.

  2. fbdbh szerint:

    Hát nem tudom, sok esetben az ugyanabban az évben kiadott mainstream és független kiadványokat meg lehet nézni, most hányadik kiadásukat élik… most vettem egy “It’s a bird” TPB-t, és még mindig az első nyomásból küldtek. A HC-t újra se nyomták szerintem.

    A képregények célközönsége pedig több évtizednyi nem-mítosz, és értelemszerűen a DC is átalakul, mert ezek az évtizedek elmúltak – de ott voltak. Ez nem sirám, ez egy megfigyelés a teljesen természetes evolúcióról, aminek örülök – az a sirám, hogy a komoly irodalmat olvasók “a tévedésen alapuló” előítélet miatt nem közelítik meg ezeket a műveket. Pont arról beszélek, amiről te. Az új mainstream képregények is vannak elég igényesek. Az, hogy van egy közösség, akik jól meg tudják válogatni az olvasandókat (gondolom ilyen vagy, én is), még nem jelenti azt, hogy mindenki ilyen. Sokan nem. A képregények elég igénytelenül indultak, és ez nyomot hagyott az emberekben. Ezt mondtam. Nem a képregények ismerőiben… a többiekben. Vagy ha az Action Comics és a korai Marvelek szerinted vannak olyan igényesek, mint a maiak, hát… akkor tényleg tévedtem.

    De örülnék, ha ragadnánk le a cikk első pár mondatán. 🙂

  3. fbdbh szerint:

    Na jó, az It’s a bird nem volt jó példa, mert a kiadót tekintve nem független – mondjuk úgy, “szerzői”.

  4. rorimack szerint:

    “Épp most esett át a DC kiadó egy eszméletlen komoly átalakuláson”

    De még mindig csak a piac egy kis részének (ti. a húsz-harmincéves férfikorosztálynak) írnak.

    “Továbbá ez a “képregények célközönsége” kezdetű litánia is mítosz ”

    Sajnos nem az – a fentiek miatt elég nagy a kontraszelekció. Egy Marvelzombit vagy DC-s párját még arról is nehéz meggyőzni,hogy a másik szuperhőskiadótól olvasson valamit.

    Vagy nézd meg azt, hogy Magyarországon (ami ugye nem egy szuperhős-ország) mit értenek “képregényfilm” alatt: az esetek 99%-ban nem képregényadaptációt, hanem egészen konkrétan szuperhősöképregény-adaptációt.

    Persze, változik a Marvel és a DC is, de a cikkben szereplő “túl nagy nyom” még mindig ott van.

    A TPB-k sikere mögött pont az van, hogy olyanok is megveszik, akiket a kiadók első körben nem is tartanak közönségnek.

  5. justin szerint:

    “Érdekes karakterek, érdekes helyzetek. De nem, még mindig nem. Ez még mindig nem elég arra, hogy elmondjam, mi a Bone. Egyrészt, a vizuális poénok, a kiforgatott klisék, az elvárásokkal szembemenő fordulatok, az ütős átmenetek, az álmokról és az emberi természetről elmondott elmélkedések…”

    Izé. Az ismertetőn felbuzdulva elolvastam közel 500 oldalt a képregényből (nagyjából a harmadát). Ebben sablon karaktereket találtam, végtelenségig koptatott szituációkban, sablon történetben, melyben fordulat eddig egy szál sem akadt. Kérdésem: az eddig halmozott klisék ígért kiforgatása, az “elvárásokkal szembemenő fordulatok” (!!!) ezután jönnek, tehát olvassam tovább, vagy a történet, a karakterek a továbbiakban sem nyújtanak többet, mint az első 500 oldalon? Mert ha valaki ígéri, hogy itt jön a nagy változás, és magához tér az egész kliséhalmaz, vállalom, hogy továbbolvasom, tényleg.

    Fura, mert Jeff Smith-től olvasom a RASL-t, és az kimondottan jó!

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon