Jane Rogers nemrég megnyerte az idei Arthur C. Clarke-díjat The Testament of Jessie Lamb című regényével. A Manchester közelében élő, angol írónőről és műveiről idehaza nem sokat tudunk, 10 könyve jelent meg eddig, és az írás mellett szerkeszt és korábban írástechnikát is tanított.

Vasárnap reggel.

Egy tizenhat éves lány naplót ír. Naplót arról, hogy milyen felnőni egy olyan világban, amely mintha a sajátunk lenne, mégis gyökeresen megváltozott. Milyen élni egy olyan világban, ahol már csak évtizedei maradtak az emberiségnek. És mit jelent megtalálni a reményt.

Jane Rogers prózája pár bekezdésen belül magával ragad, a könyvhöz köt, és nem ereszt, akárcsak a bicikliláncok Jessie Lamb bokáin, amiket apja kattintott rá.

A kötet borítója

The Testament of Jessie Lamb

Egyetlen ponton törik meg csak a lendület, amikor Rogers „AIDS vírust” házasít prionnal, majd megfertőzi az egész bolygót, de amint valóságként fogjuk fel az MSD-t, rögtön megtorpanunk. MSD, mint Maternal Death Syndrome – anyahalál-szindróma. Talán egy túl jól sikerült biológiai fegyver, talán valami más, nem tudja senki, hogy mivel van dolga az emberiségnek. Csak annyi biztos, hogy akiben megfogan egy gyermek, összeomlik az immunrendszere, végigsöpör rajta egy elképesztően gyors Creutzfeldt–Jakob szindróma, és heteken belül mind az anya, mind a magzat halott.

Az első tragédia után a megoldás látszólag egyszerű – nem kell gyereket szülni. De mi történik az emberiséggel, ha szembesítik vele: ők az utolsó generáció? Folytatódhatnak-e a mindennapok, ha nincs jövő?

Az alapötletet – az utód nélküli emberiséget – sokan feldolgozták már. Ám azzal, hogy Jane Rogers Jessie Lamb szemszögéből festi le a világot, mégis valami teljesen újat kapunk. Hiszen tizenhat évével Jessie még gyerek – az utolsó, az ártatlan generáció tagja, aki pontosan tudja, kin keresse az ellopott jövőt. A szülei, nagyszülei generációján, akik – a felelőtlenséggel, az oda nem figyeléssel – eltékozolták azt. Ugyanakkor már felnőtt is – tudatosan, a következményeket felmérve vállalja fel tetteit, és az sem érdekli, ha szembe kell helyezkednie szülei akaratával.

Miközben a kinti világ egyre reménytelenebbé válik, utcai bandák csapnak össze tudományellenes ökoterroristákkal és radikális feministákkal, miközben kutatócsoportok ezrei keresik az MDS gyógymódját, Jessie magában kutatja és találja meg a választ. A külső világ lassú összeomlásáról, és a belső döntés kikristályosodásáról szól ez a könyv. Rogers Kazuo Ishiguro Ne engedj el-jét idéző szép, lassú tempóval vezet végig az eseményeken.

És hiába tini elbeszélő, hiába kap központi szerepet a női lét, az anyaság, a(z itt szó szerint) terhesség, Jane Rogers nem csak a női olvasókat szólítja meg. Regényének valószínűtlensége ellenére is hihetően felrajzolt közeljövője a saját valóságunkkal szembesít. Hirtelen valódi tétje lesz annak, mit gondolunk környezetről, környezetvédelemről, gyermekvállalásról, utódaink és az egész emberiség jövőjéről. Hirtelen elgondolkozunk azon, valójában kiért és mit teszünk ezen a bolygón.

Külön élmény, hogy a Jessie Lamb hangján megszólaló történet az alaphelyzet ellenére kerül minden pátoszt és hatásvadászatot, egy tizenéves őszinteségével beszél életről és halálról.

A tavalyi év egyik legjobb SF kötetével van dolgunk, amely méltán nyerte el a Clarke díjat. Ha kézbe vesszük, szánjunk időt az olvasásra – ez a szöveg megköveteli a csendet, a nyugalmat, és ha befejeztük, szükség lesz egy kis időre, amíg elcsendesül bennünk az a vihar, ami Kirstie Cohen borítófestményén is ott kavarog.

 

További információk:

A szerző hivatalos oldala.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 2 hozzászólás.

  1. fbdbh szerint:

    Már a shortlist óta kíváncsi vagyok rá; nyáron biztos sort kerítek rá.

  2. kwindu szerint:

    Hmm, érdekes szívesen elolvasnám.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon