Az utolsó vérfarkas című regény április 23-án jelenik meg az Agave kiadó gondozásában, mi már nagyon várjuk, mert valóban egy nagyon egyedi és érdekes regénynek ígérkezik. Hamarosan írunk is róla, és nemrég lehetőséget kaptunk egy exkluzív interjú készítésére is az íróval, amit alább olvashattok.
Glen Duncan 1965-ben született a Lancashire megyei Boltonban, angol-indiai családba. A lancasteri és exeteri egyetemeken filozófiát és irodalmat tanult, majd 1990-ben Londonba költözött, és négy évig könyvesbolti eladóként dolgozott, szabadidejében pedig írt. 1994-ben édesapjával Indiába látogatott, hogy felfedezze gyökereit. Az utazás során szerzett élményei tíz évvel későbbi műve, a The Bloodstone Papers alapjául szolgáltak. Később az Egyesült Államokba utazott, ahol hónapokig járta az országot vonattal.
Ez alatt az időszak alatt írta meg első regényét, az 1997-es kiadású Hope-ot, egy pornófüggő fiatalember vallomásos történetét, melyre mind Amerikában, mind Angliában felfigyeltek a kritikusok. Az I, Lucifer könyve maró szatíra, melyben a címszereplő az emberek között kénytelen élni, a Weathercock modern kori moralitásjáték egy római katolikus szadistáról, a Death of an Ordinary Man egy elhunyt szemszögéből megírt pszichológiai thriller, az A Day and a Night and a Day pedig az amerikai terrorellenes harccal szemben fogalmaz meg kritikát egy terroristagyanús New York-i férfi vallatásán keresztül.
Műveinek visszatérő témái a szerelem, szex, az emberi perverzitás, a bennünk lakó szörnyeteg, valamint a kívülállók, a társadalom peremén rekedtek világa, regényeinek nyelvezetéről pedig a The Guardian kritikusa azt írta: „meglepő szófordulatai és képzettársításai néha egészen szédítőek”.
SFmag.hu: Hogy mutatná be Az utolsó vérfarkast annak, aki nem ismeri az ön korábbi műveit?
Glen Duncan: Bűnmentes-bűnös élvezet. Tartalmazza a zsáner minden szórakoztató elemét, de ugyanakkor nem hanyagolja el az intellektualitás vagy a morális problémákat.
SFmag.hu: Mielőtt belefogott legutóbbi könyvének megírásába, végzett kutatásokat a farkasemberek mitológiájáról vagy irodalmi hagyományairól? Mik voltak a legfőbb ihletői, forrásai? Miért maradt a likantrópia ennyire erős allegória még a 21. században is?
Glen Duncan: Az égvilágon semmit sem kutattam. Nagyon lusta szerző vagyok. Ihletet és forrást a 60-as, 70-es évek nagyszerű Hammer-horrorjai adtak, na meg az azóta készült néhány remek farkasemberes film – de leginkább az Egy amerikai farkasember Londonban, amivel kapcsolatban a regényem felénél – kicsit megkésve – vettem észre, hogy ez a könyvem formai elődje, mert ez is hasonló elegye a könnyedségnek, a horrornak, egy hihető szerelmi szálnak és annak a szándéknak, hogy komolyan vegyük a történet erkölcsi problémáit. A vérfarkasmítosz népszerűségének oka ugyanaz lehet, mint az összes többi legenda esetében: az emberi képzelet egy alapvető elemét testesíti meg. Ez esetben ez nem más, mint a legősibb félelmünk és vágyunk egyben: félünk a bennünk élő állattól, de vágyunk arra, hogy uraljon minket.
SFmag.hu: Egyesek szerint a regénye irodalmi természetfeletti thriller, vagy irodalmi horror. Mit jelenthet ez az “irodalmi” jelző, és mit gondol erről a kategóriáról?
Glen Duncan: Régen sokat jelentett nekem. Annak a szinonimája volt, hogy komolyan veendő
írónak tartanak. De mára már annyira elegem van az efféle kategóriákat övező vitákból, hogy teljesen hidegen hagy az ilyesmi. Ameddig maga az írás jó – eredeti hasonlatok és metaforák, meggyőző pszichológia, koherens képzeletvilág, átérezhető karakterek, és a közhelyek elutasítása –, addig a legkevésbé sem érdekel, minek hívják az emberek.
SFmag.hu: Kiről mintázta Jacob Marlowe-ot?
Glen Duncan: Magamról. Illetve a nem létező milliárdos alteregómról.
SFmag.hu: Ön szerint mitől olyan érdekesek a vérfarkasok, vámpírok és a többi természetfeletti lény?
Glen Duncan: Nem annyira a különféle „másság”-ok, inkább maga a „másfajtaság” teszi. Ez az irodalmi tradíció, amely szerint egy idegen, egy kívülálló, egy elutasított figurán keresztül mutatjuk be az őt elutasító világot, hosszú és tiszteletre méltó múltra tekint vissza. Egyszerűen azért, mert működik.
SFmag.hu: Az utolsó vérfarkast követően is írt farkasemberes regényt – nyáron angol nyelven megjelenik a folytatás, a Tallula felemelkedése. És mi jön ezután? Esetleg egy harmadik kötet? Mi húzza vissza Jake Marlowe világába? Igaz lehet, hogy minden vámpíros és vérfarkasos könyv előbb-utóbb trilógiává bővül?
Glen Duncan: Jelenleg épp a harmadik köteten dolgozom, amelynek címe Vér szerint élünk. 2013-ban kerül a polcokra. Ha pragmatikusan nézzük a dolgokat, Jake világában egy egyszerű, szerződésbe foglalt ígéret tart: Az utolsó vérfarkast egy trilógia első köteteként adtam el. Az írói képzelet szempontjából viszont egészen addig szívesen maradok ebben a természetfeletti világban, amíg a könyveim üzenetet hordoznak az olvasók számára. És persze ha nem kötelezem el magam teljesen egyetlen zsánerben, az segít abban, hogy jobban – vagy legalábbis fegyelmezettebben – vezessem a cselekményt.
SFmag.hu: Íróként és történetmesélőként mi az ön legerősebb oldala?
Glen Duncan: Ha valamit az erősségemnek mondhatok, az az, hogy a képzelet szintjétől egészen mondatszintig elutasítok minden közhelyet – az összes kép összes mondatában. Ettől lesz az írás hangzatos és erős – és én pont ezt szeretném.
SFmag.hu: Hogy képzeljük el egy munkával töltött hetét?
Glen Duncan: Nagyon egyszerű: hétfőtől péntekig minden reggel 7-kor kelek. Körülbelül délután fél 5-ig írok, néha tartok közben ebédszünetet, néha nem. A hétvégeken nem dolgozom. Azt viszont meg kell jegyeznem, hogy amikor “írás”-ról beszélek, akkor az idő kilencven százalékában kerülöm a tényleges munkát (e-mailezek, youtube-ozok, kávézok, bámulok ki az ablakon), és csak az idő tíz százaléka telik tényleges írással.
SFmag.hu: A könyveit számtalan nyelven kiadták már. Nem szokott aggódni, hogy a történet fontos elemei elveszhetnek a fordítás következtében?
Glen Duncan: Dehogynem, de mivel elkötelezett egynyelvű vagyok, megtanultam együtt élni ezzel.
SFmag.hu: Rengetegen ábrándoznak arról, hogy egyszer íróvá válnak. Ön miért választotta a hivatásos írói pályát, és milyen nehézségeket kellett leküzdenie, mire felépítette írói karrierjét?
Glen Duncan: Mióta tizennégy éves koromban elolvastam John Irving Garp szerint a világ c. művét, azóta vágyom arra, hogy író legyek. Részben azért, mert azt akartam, hogy én is ugyanilyen erős érzelmeket válthassak ki másokból (felélénkültnek és elhagyatottnak éreztem magam), de sokkal inkább azért, mert Garp életére vágytam. A dögös és eszes angoltanár neje minden nap elmegy dolgozni, míg ő otthon marad, főz, és történeteket talál ki képzeletbeli emberekről. Képzelni sem tudtam ennél szebb életet. Még most sem tudok.
SFmag.hu: Mi a véleménye az elektronikus olvasásról?
Glen Duncan: Még sose próbáltam. Imádom a nyomtatott könyveket. Szeretek felnézni a polcomra, és látni, ahogy régi barátokként sorakoznak a könyveim. Valahogy úgy érzem, egy elektronikus olvasó nem nyújthatja ugyanezt az élményt.
SFmag.hu: Milyennek látja a könyvkiadás jövőjét, a nyomtatott könyveket ebben a szép új “e-világ”-ban?
Glen Duncan: Ha a kiadók meg akarják menteni a keménykötésű könyvek piacát, akkor pénzt kell invesztálni beléjük, hogy szép, gyűjthető ritkaságok legyenek, amiket az emberek birtokolni és bemutatni vágynak. A puhafedeles könyveknek véleményem szerint hamarosan leáldozik.
Az interjút Benkő Ferenc fordította.
A lehetőséget köszönjük az Agave kiadónak.
Az utolsó vérfarkas fülszövege:
Jake Marlowe nem mondható fiatalnak. Márciusban lesz kétszázegy éves, de ebből százhetvenet simán
letagadhatna. Jake ugyanis vérfarkas, méghozzá egyik fajtársa balszerencsés és erőszakos halálát követően a legutolsó példány. És bár ereje teljében van, lelkileg kikezdi a magány. Eluralkodik rajta a depresszió, s már azt fontolgatja, végez magával – még akkor is, ha ezzel egy több ezer éves legendát temet el örökre. Első látásra úgy tűnik, mi sem egyszerűbb, mint véget vetni mindennek. Csakhogy két kifejezetten veszélyes társaság is üldözőbe veszi, akik eltérő okokból ugyan, de semmitől sem riadnak vissza, hogy életben tartsák Jake-et. Legalábbis a következő holdtöltéig.
Hozzászólások
[cikkbot további írásai]
„Azt viszont meg kell jegyeznem, hogy amikor “írás”-ról beszélek, akkor az idő kilencven százalékában kerülöm a tényleges munkát (e-mailezek, youtube-ozok, kávézok, bámulok ki az ablakon), és csak az idő tíz százaléka telik tényleges írással.” – Rendkivül szimpatikus fazon…:)
„Ihletet és forrást a 60-as, 70-es évek nagyszerű Hammer-horrorjai adtak.”
Látatlanban letízezem a faszit.
Ezek szerint mindenkinek van egy kedvenc mondata tőle?:D
Az enyém: Az irodalmi… „annak a szinonimája volt, hogy komolyan veendő írónak tartanak. De mára már annyira elegem van az efféle kategóriákat övező vitákból, hogy teljesen hidegen hagy az ilyesmi. Ameddig maga az írás jó – eredeti hasonlatok és metaforák, meggyőző pszichológia, koherens képzeletvilág, átérezhető karakterek, és a közhelyek elutasítása –, addig a legkevésbé sem érdekel, minek hívják az emberek.”
Én meg emiatt tizezem látatlanban.:)
„…neje minden nap elmegy dolgozni, míg ő otthon marad, főz, és történeteket talál ki képzeletbeli emberekről. Képzelni sem tudtam ennél szebb életet.”
Vörtual pacsi.
„Mióta tizennégy éves koromban elolvastam John Irving Garp szerint a világ c. művét, azóta vágyom arra, hogy író legyek.”
No, én ezért tizezem az urat… 🙂
Különben teljesen érthető… Aki ettől a könyvtől nem érzi úgy, hogy írónak kell lennie, annak még olvasni sem érdemes megtanulnia… Nem hiszem, hogy sok ehhez fogható könyv született a világirodalomban.