SFmag

H. G. Wells alzsánert teremtő alkotása, Az időgép első ízben 1895-ben jelent meg. Számos folytatást írtak neki, Stephen Baxternek a száz éves évfordulóra megjelent alkotása azért (is) különleges, mert Wells hagyatékának gondozói hivatalos folytatásnak ismerték el.

Már a Galaktika kiadójának sem ez az első kiadványa, amelyben Wells művének folytatása jelenik meg. 1990-ben a Galaktika Baráti Kör számára jelentették meg az Utazások az időgéppel című kötetet, mely az eredeti művön kívül Egon Friedell Az időgép visszatérése (1946.) és K. W. Jeter méltán híres A morlockok éjszakája (1979.) című regényét tartalmazta. Ezeken kívül figyelmet érdemel Christopher Priest The Space Machine-je (1976.) is, amelynek hősei az égitestek mozgását kihasználva már a világűrben is képesek utazni. Ez utóbbi utalásokat tartalmaz a Világok háborújára is. De ezeken túl még jó néhány alkotás vitte tovább a wellsi gondolatot.

Láthatjuk, Baxteré 1995-ös megjelenésével csak sokadik a sorban. Mi teszi mégis különlegessé, miért érdemes ezt is elolvasni, ha már ennyi bőrt lehúztak a témáról? És egyáltalán, mihez kezd Stephen Baxter ezzel a klasszikus science fiction témával, amikor ő inkább a hard science fiction és az alternatív történelem terén mozog otthonosan? A válasz mindkét kérdésre ugyanaz: a szerző mindkét kedvenc területét beépíti a regénybe.

Az Időhajók egy gyakori trükkel kezdődik: a szerző igyekszik úgy eladni a mesét, mintha egy véletlenül hozzákerült kéziratot közölne. A történet szálát ott vesszük fel, ahol Wells befejezte: az időjáró visszatért a jövőből, elmesélte barátainak – köztük a meg nem nevezett írónak – kalandjait. Ám nem hagyja nyugodni, hogy a jövőben veszni hagyta/hagyja Weenát, az eloi lányt, így vissza akar térni, hogy megmentse. Ám az újabb időutazás során az ismerős képsorokat egy idő után mások veszik át. Az eloik és morlockok egykori jelenében a Föld sötét és kietlen, a földlakók egy kettős Dyson-gömböt építettek, ahová hősünk is eljut. Találkozik a morlockokkal, akik ezúttal felsőbbrendű intelligenciával rendelkeznek, például képesek tetszőleges anyagmanipulációra, míg az emberhez hasonlóbb „emberutódok” a belső gömbben folyamatosan háborúznak.

Az időjáró persze szökni akar, de vele tart Nebogipfel, morlock gondviselője is. És amit eddig is gyanítani lehetett, az bizonyossággá válik: minden időutazás új valóságot teremt, így a sokvilág-elméletnek – melyre Nebogipfel is hivatkozik – megfelelően új meg új univerzumok jönnek létre, melyek között nincs átjárás. Így már nem is olyan meglepő, hogy amikor az időjáró megpróbálja megakadályozni az időgép megépítését, egy hamisítatlan „birodalmi lépegető” bukkan fel az utca végén. Egy alternatív idősíkban ugyanis már 34 éve vívják az első világháborút és az időutazást kívánják végső fegyverként bevetni.

Több kort végigjár az időjáró és Nebogipfel, ám egyikben sem találnak huzamosabb ideig békét. Hihetetlen titkokra lelnek megoldást, bár a Figyelők időn kívül élő faja végig rejtély marad számokra. Bár a regény zárásaként az időjáró nyugalmat nyer, mégis számkivetett lesz: valamikori otthona örökre elveszett számára.

Nem véletlenül adtam ezt a címet cikkemnek: az időjáró éppoly kevéssé lel otthonra a különböző korokban, mint Madách Ádámja. Van, ahol ideig-óráig nyugalmat talál, de előbb-utóbb ott is elromlanak a dolgok. Baxter könyve is negatív képet rajzol az emberiségről: állandóan háborúzó, önpusztító faj vagyunk, kései utódaink ugyan nem így viselkednek, de ők már aligha tekinthetők embernek. Mégis, ahogy Ádámot, úgy az időjárót sem taszítja az öngyilkosságba a kiábrándultság, Ádámot az emberiség továbbélése, az időjárót egy paradicsomi élet reménye lendíti túl elveszettségén.

Az Időhajókkal bejárjuk a történelmet a kezdetektől a végig, úgy, hogy a regény egyszerre kalandos, elgondolkodtató és logikus. Baxter nem egyszerűen folytatást írt Az időgéphez: többszörösen továbbgondolta. Ezúttal a könyv kiadására sem lehet panasz: a fordítás kiváló, a szöveggondozás elfogadható, egyedül a borító kicsit csalóka, mert az alapján talán valamilyen clockpunk műre számítanánk. Baxtertől eddig magyarul csak Arthur C. Clarke-kal társszerzőként írt, többnyire nem túl erős regények jelentek meg, legfőbb ideje volt, hogy saját jogon is kiadják. Várjuk a további köteteket!

További információk:

• A mű elnyerte az 1995-ös év Brit Science Fiction-díját, és az 1996-os év Philip K. Dick- és John W. Campbell-díját.
• A regény számtalan utalást tartalmaz H. G. Wells különböző műveire, Nebogipfel neve például Az időgép előképének tekinthető The Chronic Argonauts című elbeszélésből származik.

Link:

Stephen Baxterről az SFmagon

Hozzászólások

hozzászólás