Idén április 6 és 9 között rendezik meg a 2012-es Eastercont, ahol az 1970-ben létrehozott, rangos brit science-fiction díj, a BSFA-award győztesét is kihirdetik. A díjat többek közt olyan neves szerzők kapták meg eddig, mint például Arthur C. Clarke, Philip K. Dick, Brian W. Aldiss, Dan Simmons, Iain M. Banks, China Miéville, Alastair Reeynolds vagy Ian McDonald. A következő napokban végigvesszük és bemutatjuk Nektek az idei jelölteket. A jó hír az, hogy reményeink szerint nem egy közülük előreláthatóan még idén magyarul is olvasható lesz.

A jelöltek:

  • Kim Lakin-Smith: Cyber Circus (Newcon Press)
  • China Miéville: Embassytown (Macmillan)
  • Christopher Priest: The Islanders (Gollancz)
  • Adam Roberts: By Light Alone (Gollancz)
  • Lavie Tidhar: Osama (PS Publishing)

Van egy másik Föld, ahol a World Trade Centert sosem találta el repülőgép, mert maga a World Trade Center sem létezett, ahol nincsenek mobiltelefonok, internet, van azonban whiskygőzös éjszaka, rejtélyes, öltönyös férfiak és kínai ópiumbarlangok: a megelevenedett noir, egy egyszerűbb világ, terrorizmus nélkül. Joe-t, a Vientiánban élő magándetektívet egy titokzatos nő megbízza, keresse meg azt az embert, aki Mike Longshott néven Oszama bin Ladenről ír ponyvaregényeket.

Lavie Tidhar 1998-ban Dar es-Salaamban tartózkodott az amerikai nagykövetség elleni merénylet idején, és kicsin múlott, hogy feleségével elkerülték a 2004-es Sínai-félszigeten történt és a 2005-ös londoni bombatámadásokat. Tapasztalatait először a „My Travels with Al-Qaeda” című novellában írta meg. Az Osamát több mint húsz kiadóhoz adta be, és bár a legtöbben kedvezően nyilatkoztak a könyvről, egyik sem merte elvállalni. Végül a brit PS Publishing karolta fel, az idén megjelenik. Jelen cikkünk az író által rendelkezésünkre bocsátott pdf alapján készült.

A könyv egyszerre alternatív történelmi regény és noir nyomozás, valamint játék a zsánerekkel, ahol a választott irodalmi toposzok nagyon is tudatos döntések következményei. Joe a ponyvaíró utáni kutakodása során – amelyet rendre félbeszakítanak a különböző merényletek pontos és szenvtelen leírásai, az általa olvasott könyvek részletei – arra is kénytelen választ találni, hogy kicsoda is ő tulajdonképpen azon kívül, hogy Joe, a magándetektív? Van-e a lényének mélysége, mennyire valóságos ő vagy a világ, amelyben él?

Nyomozása során tudomást szerez a „menekültekről” és egy titokzatos szervezetről, amely mindenáron el akarja tántorítani céljától. Vannak ajtók, amelyeket sosem lenne szabad kinyitni, mondja neki az egyik idegen, és Joe a saját bőrén tapasztalja meg ennek igazát. Keresése valójában kulcs önmagához, és bár az olvasó viszonylag hamar összeillesztheti a puzzle darabkáit, ugyanúgy végig kell járnia a teljes utat, mint Joe-nak.

Maga Osama egyetlen jelenet erejéig sem bukkan fel a könyvben, de lénye teljesen rátelepedik, hiánya is csak őt rajzolja ki. Meghökkentően bizarr a terrorizmust nem ismerő világban a köré épülő kultusz, amelyik a népszerű erotikus regényekkel teszi párhuzamba az erőszakot töményen adagoló ponyvaregényeket, várótermi borzongássá fokozva le a mi világunk valós borzalmait. Fonák és nyugtalanító a fejezet, ahol Joe betéved az Oszamaconra, és az olvasó a „kitalált világról” spekuláló rajongókban a sci-fi és fantasy rajongók megfelelőire ismer.

Tidhar tudatosan épít a stílusok és elvárások kontrasztjára. A történet váltakozó jelenetei – a nyomozás és a fiktív regényrészletek – egyaránt valóságtól távolítóak; előbbi a noir toposzainak alkalmazásával gyengíti a realitást, utóbbi száraz, tényszerű megfogalmazásával változtatja adatok halmazává a bombázásokat. Nevek, dátumok, kilók és időpontok hangzanak el, személytelenül, hidegen. Egyszer törik csak meg ez a kiszámított zárkózottság, amikor Joe előtt is feltárul, ki ő valójában és honnan érkezett, amikor kinyitja azt a bizonyos ajtót, amelyet nem lett volna szabad.

Egyetlen fejezetet kapunk az utolsó pillanatokból, a halálokból, a kihunyó gondolatokból, és mivel a regény egészen addig távolságot tartott, sokkoló a hirtelen érzelmi gazdagság. A hatás így nagyobb, és értelmet nyer az is, miért és mi elől menekül Joe valójában.

Olvasás közben egyetlen jelenséggel kapcsolatban volt hiányérzetem: úgy tűnt, Joe nyomozását szinte bármelyik mellékszereplő meg tudná spórolni, mivel mindannyian birtokában vannak a titoknak, amit az olvasó is kikövetkeztet, egyedül a főszereplő nem fedez föl egészen a könyv végéig – ám ez az elégedetlenség rögtön megszűnt, amikor az utolsó fejezetet elolvastam; a látszólagos hiba szintén tudatos döntés következménye volt, része a megfejtésnek, így vált a kisregény kerek, lecsiszolt egésszé.

Az Osama legnagyobb erénye, hogy egy gondolatot, a borzalmak elől menekülő elme sokkos állapotát képes volt megragadni és egy olyan történetté gyúrni, ahol minden, a szereplők, a stílus, az adatok, de még a klisék is az igazolását szolgálják. És hiába tudja az olvasó már az első néhány fejezet után, kicsoda Joe, és hiába oldódna meg a történet, ha a szereplők őszintén elbeszélgetnének egymással, viszi tovább a kisregény, hiszen a mi korunkról szól.

Magyarázat a szereplők kérdésére: „miért én?”, akár a valóságban, nincsen. A háborúba véletlenül belekeveredett áldozatok könyve ez, az értetlenségé, a csalódásé, a halál értelmetlenségének feldolgozhatatlanságáé.

További információk:

 

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 2 hozzászólás.

  1. stb szerint:

    Hannától szeretném kérdezni, hogy _ugye_ a többi, általad itt ismertetett könyv magyar pályafutása is ezét követi majd, és astrás logóval kerülhet a polcomra? :]

    A fentiek alapján egyébként a Nevetések földje és a The Unwritten ugrottak be, ami nem egy rossz dolog (még ha tévedek is).

  2. Hanna szerint:

    @stb
    Jóval több könyvet olvasok, és jóval több tetszik, mint amit esély lenne kiadni (amellett a személyes ízlésem nem biztos, hogy minden esetben piacképes is), úgyhogy inkább fordítva érvényes a dolog: nem választok olyat, ami ne tetszene. 🙂
    De az ismertetőim és a megjelenő könyvek között valóban van némi átfedés… 😉

    A Nevetések földje amúgy nagy kedvenc, de teljesen más, mint az Oszama.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon