Matthew Dicks – vagy Matthew Green, mivel könyve mindkét néven elérhető – regénye mindennel bír, ami közönségsikerré teheti, és úgy tűnik, ez a siker nem is várat magára sokáig. Idén március elsején jelent meg, de máris számos lelkes kritika dicséri. Mi pedig beállunk a sorba.

Főhőse Budo, egy képzelt barát, aki kicsit tovább húzza, mint a képzelt barátok általában, és a körvonalai sem homályosak, mivel képzelője, Max sem közönséges kisfiú. Ugyan a gyereket a többi ember zavarba ejti, és csak a megszokott kis szobájában érzi jól magát, belső világának erőssége kivételes tisztaságot kölcsönöz Budónak, aki éjjelente, amikor Max alszik, a környéken barangolva lesi meg az emberek életét.

A képzelt barátok élete képzelőjük kitartásának és szeretetének függvénye: ameddig észben tartják őket, léteznek. Kifakulásuk és elmúlásuk azonban nem súlytalan; még ha emberbarátjuk is az egyetlen, aki látja és hallja őket, a haláltól éppúgy félnek, éppúgy nem tudják, utána mi következik, és éppúgy meg kell küzdeniük a tagadás és elfogadás fázisaival. Tökéletesen tisztában vannak vele, mennyire függenek gazdáiktól, létük mozgatórugója mégis minden esetben a szeretet.

Maxot is Budo szeretetén keresztül ismerjük meg: megtudjuk, mennyire nehezére esik értelmeznie az emberek reakcióit, mennyire fontos számára, hogy minden pontosan igazodjon a megszokotthoz, mekkora bátorságot igényel a részéről az, hogy a többi gyerekkel együtt minden nap elmenjen az iskolába. S megismerjük a szüleit is; az apát, aki még mindig nem meri beismerni magának, hogy fia nem egyszerűen lassan fejlődik, hanem gyökeresen más, mint a közönséges gyerekek; és az anyát, akit lassan felőröl a helyzet megváltoztathatatlansága.

Amikor pedig Maxnak nyoma vész, Budónak nem csupán a barátját kell megmentenie valahogyan – mások számára nem érzékelhető, a világon csak átsuhanó szellemként –, hanem a szülők kapcsolatát is, miközben ráébred arra, hogy Max megmentésének ára az, hogy neki örökre el kell tűnnie.

Budónak felül kell kerekednie önzésén és halálfélelmén; Maxnak pedig ki kell törnie a világból, hogy képes legyen segíteni önmagán. Velük szemben pedig a féltésből, el nem engedésből és önzésből született gonosz áll, amelyet mindazonáltal meg lehet érteni, gonoszsága talán épp ezért olyan ijesztő.

Ifjúsági regény, amely azonban minden korosztályhoz szól, és minden olvasórétegnek mást és mást tanít. Az a fajta könyv, amit az ember megszeret gyerekként, aztán később, felnőtté válva, amikor ismét elolvassa, egészen új rétegeket fedez föl benne. A Memoirs of an Imaginary Friend a gyerekes környezetet felhasználva beszél halálról, barátságról, mindennapi hőstettekről és a túlvilágról úgy, hogy egyetlen percre sem gügyög az olvasóközönségéhez, és mint ilyen, bár tanulságait tekintve nem mond újabbat vagy többet, mint a hasonló könyvek, egyike lehet azoknak a kapu-regényeknek, amelyek gyerekkortól felnőttkorig elkísérik az olvasót és meghatározó élményként megmaradnak benne. Remélem, hamarosan magyarul is olvashatjuk.

A regény kapcsán elgondolkodtam azon, volt-e gyerekkoromban képzeletbeli barátom, és ha igen, mi lett vele. Szégyellem bevallani, hogy emlékeim már meglehetősen kirojtosodtak, de rémlik egy fekete párduc, aki elkísért az iskolába. Sajnálom, hogy akkor nem figyeltem rá jobban. A valódi barátaimmal próbálom jobban csinálni, nehogy kifakuljanak.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 2 hozzászólás érkezett.

  1. Nihil szerint:

    “A regény kapcsán elgondolkodtam azon, volt-e gyerekkoromban képzeletbeli barátom, és ha igen, mi lett vele.”

    Én az a gyerek voltam, aki magát egy vegyes-felvágott hősnek képzelte el, aki távoli, feltérképezetlen földekre jut el. :) Nem volt képzeletbeli barátom, képzeletbeli alteregóm azonban igen! :D

  2. Ekhnaton szerint:

    Szerintem a “képzelt barát” amerikai divat, itt nálunk nem túl divatos. (legalábbis egyszer csináltam vizsgálatot ismerősi körben, és senkinek nem volt kimunkált képzelt barátja gyerekkorában)

    Őszintén szólva mint ilyen, engem bosszant a jelenség és nem tartom jónak hogy így erőltetik ezt a témát az USAban.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon