Észre sem veszi az ember, valójában mennyi értékes és tanulságos művet hagy maga mögött a gyerekkorával. Ha nem jött volna a komolytalan(nak vélt) ötletem, hogy újranézzük a Balu kapitány kalandjai (TaleSpin) című rajzfilmsorozatot, valószínűleg soha nem tudtam volna értékelni igazán. De most, érettebb fejjel vizsgálva egészen más élményt nyújt ez a húsz esztendős, légcsavaros emlék: felfedeztem benne az alkotói zsenialitást.

Kezdjük ott, hogy a Balu kapitányig vezető út nagyon sok ferdítés, torzulás, extrapoláció és merészség otthona: Rudyard Kipling 1894-es könyve, A dzsungel könyve volt mindennek a kezdete. Egy szolid irodalmi alap, amelyre egy (poszt-)Disney adaptáció adott színes-hangulatos gúnyát, majd újabb évtizedekkel később jött a Disney Afternoon, hogy jól megkavarjon mindent. Fogták a klasszikus Disney-szereplőket, és elkezdték új környezetben felhasználni őket (Kacsamesék, Chip és Dale). Nem tettek kivételt Kipling/Disney karaktereivel sem, bedobták őket is a katyvaszba. Az eredmény pedig egy rendkívül eredeti, szórakoztató sorozat.

Miért eredeti? A dzsungel könyvéből átvett karakterek újszerű bemutatása önmagában is egy érdekes (bár nem kivételes) megközelítés, mivel részben megőrzik eredeti személyiségüket, másrészt viszont a környezet és a kontextus megváltoztatása teljesen mást hoz ki belőlük. Vannak elvárásaink, ugyanakkor képesek meglepni minket, de nem úgy, hogy az logikátlan lenne. A környezet már annál inkább eredetibb: a Balu kapitány egy teljesen átgondolt, hatalmas képzelőerővel felépített fiktív városban játszódik, Cape Suzette-ben. A város egy zárt öbölben épült fel, az öbölhöz vezető szurdokot pedig hatalmas ágyúk védelmezik a légi kalózok támadásától.

Légi kalózok? Ennek a legkiégettebb steampunk-rajongó sem bír ellenálni. És akárhogy gondolkozok, nem tudok még egy olyan művet, amely ezt az elmondhatatlanul szédítő témát ilyen jól kezelte volna. Ha (ésszel) visszagondolunk a Star Wars űrcsatáira, észrevehetjük, hogy valójában repülőgépek csatáját nézzük. Ha ezt a dinamikát függetlenítjük az űropera-köntöstől, még mindig olyan élvezetes-látványos elem marad, amely sokakat el tud varázsolni. Itt van tehát egy érdekes, nem sokszor használt koncepció: a felhőket és a repülést romantizáló, tengerészeti hagyományokkal összehasonlító kalandozósdi. Érettebb nézőknek viszont ez nem feltétlenül elég: karakterekre is szükség van. És itt talán a legerősebb a sorozat.

A többé-kevésbé főszereplőnek mondható Balu (Baloo) nem különösebben motivált, ami az életének egészét illeti. Nagyszájú fráter, többre tartja a szórakozást a társadalmi kötelezettségeknél, nem érez különösebb kötődést, legfeljebb Lajcsi kocsmájához és élete szerelméhez, egy Vaskacsa (Sea Duck) nevű hidroplánhoz. Minden megváltozik, amikor egyszerre két oldalról lépnek be az életébe: az egyik a kétes szándékú gyerek, Kit Cloudkicker, aki egy értékes tárgyat lop el korábbi haverjaitól, a légi kalózoktól; a másik Rebecca Cunningham, aki Balu légipostás vállalkozásánál veszi át az irányítást, s költözik be Molly nevű kislányával.

Balu életében ez a változás nagyon kacifántos, de sokszor használt történeti és motivációs elemet hoz be: a család iránti felelősség szerepét (Papamaci!). Kit Cloudkicker a rosszcsont, elveszett gyermek szerepében dobja be a történeti csavarokat, Rebecca pedig bizonyos értelemben a feleségek-anyák archetipikus viselkedését hozza magával Balu életébe (noha nem feltétlenül beszélünk romantikus szálról). Balu addigi felelőtlen és gyermeteg életét így rázza helyre egy olyan család, amelyet nem próbáltak idealizálni: törött és összefércelt, van benne nevelőszülő és mostohatestvér is. Ugyan Balunak nincs biológiai kötődése egyikükhöz sem, mégis családi értékek kerülnek előtérbe. Ez, azt hiszem, sok szempontból jó húzás egy gyermekeknek szóló műsorban, de ezt kivesézni újabb szociológiai-pszichológiai eszmefuttatást igényelne, szóval lépjünk tovább. Állandó mellékszereplőként jön be még a megbízhatatlan Lajcsi (a kocsmáros, akinek saját szigete van – atyai fáradalmak elől ide érdemes menekülni), valamint a mindig megbízható, de sajnos szerencsétlen és nem túl pallérozott elméjű Vadmacs, a szerelő. A történetet inkább csak színesítik, mintsem mélyítik, így át is térnék a rosszfiúkra.

A légi kalózok Napóleonja

Az első és legfontosabb antagonista Don Kartács (Don Karnage), a humanitárius légi kalóz. Merem állítani, hogy a rajzfilmsorozatok történelmének egyik legösszetettebb, legmegnyerőbb gazfickója. Kartács nálunk elsősorban őrületes magyar szinkronjáról vált emlékezetessé, viszont maga a karakter olyannyira sokrétegű és kiszámíthatatlan, hogy az is megér egy biccentést. Ugyan első ránézésre tipikus kapkodó, szerencsétlenkedő műgonosz, több epizódban viszont megmutatja, hogy több annál, mint amennyit mutat. Szerepe szerint is színészkedő, intelligens és kiszámíthatatlan, nem véreskezű, de morálisan nagyon is kibillent: képes a kegyelemre, de a pusztításra is. Nagyon érdekes jellem, amellett májszakasztóan vicces is a kretén beszólásaival és szójátékaival. Csapatának tagjai általában rendkívül ostoba véglények, s a velük kapcsolatos humor nagy részét az a klasszikus kalóz-börleszk adja, ahogy kapitányukat szétveti az ideg az értetlen és semmirekellő csapat szerencsétlenkedései miatt.

Like a boss.

Egy másik kétes moralitású, de sokszor hőseinket segítő figura a sorozatban Sír Kán karaktere, aki szintén A dzsungel könyve egyik (negatív) szereplőjéből vedlett át. Itt egy obskúrus és hataloméhes nagyvállalat vezetője – egy olyan vállalaté, amely a nyitó történetben pusztító erejű technológiát finanszírozott, majd veszített el a kalózok javára. Befigyel a kiberpunk, ugye. Kán is nagyon jól eltalált karakter: elegáns, félelmet keltő, tekintélyt parancsoló. Szolid, visszafogja a benne rejlő ragadozót (tigrist!) a legmeredekebb helyzetekben is, de végig érezni benne a kitörni vágyó vadállatot és gyilkos ösztönt. A humor ezt is nagyon jól kihasználja, érdemes figyelni rá, milyen ravasz fogásokkal élnek az írók.

Visszatérnék Cape Suzette-re is, mivel a gondosság és a világépítés eredetisége itt mutatkozik meg leginkább: a város maga is egy jól átgondolt, karakteres szereplője a sorozatnak. A védett szurdokon belül, egy kis öböl köré épített város a retrofuturizmus egyik legmeglepőbb alkotása: az art deco/dieselpunk felhőkarcolók tiszták, gyönyörűek, fenyegetően törnek a magasba (itt él a lakosság gazdagabbik része), a város peremén/alsó felén viszont ugyanúgy megtalálhatóak a leharcolt kikötők is és a szegénynegyed is. Érdekes, hogy a légvédelmi ágyúk környékén, a szurdok magas falain is láthatunk néhány épületet: ezek nyilvánvalóan a város kevésbé módos lakóinak otthonai. A technológia és flóra-fauna is egészen figyelemreméltó változatosságot mutatnak: a kalózok steampunk-léghajóból lődöznek lézerágyúval, közelharcban pedig puskaporos pisztolyt és kardot rántanak; Kitnek zsebre tehető, kihajtható légdeszkája van, Cape Suzette pedig tele van furcsa állatokkal és növényekkel. A legtöbb ilyen természetesen csak díszítő elem, viszont nagyon jó munkát végeznek a nagyobb egész sejtetésében. Ami egy nagyon átgondolt, ilyen-olyan „punk” világépítés dicsőséges eredménye.

Rapture, 1930-ban vagy 2130-ban

A már említett nyitó történet (a négy részre osztott, Emmy-díjra jelölt eredeti tévéfilm: Plunder and Lightning) az egész sorozat alapja, s talán a legjobb rész is egyben. A további epizódok nagy részét leginkább csak a fiatalok igényeire szabták, szerencsére nem a „minden szereplő ostoba, mint egy faék” sémára, hanem hőseink tényleg ravaszsággal, leleményességgel másznak ki a kellemetlen szituációkból. Az első történet viszont egy igazi spekulatív/kaland gyöngyszem: tolvajok, kalózok, levegőt szelő furcsa masinák, pusztító erejű steampunk technológia és sodró lendületű, fordulatos cselekmény, finom utalások… bármelyik SF/F-író tanulhatna ebből a nagyszabású forgatókönyvből. Későbbi részek is azért képesek a zsenialitás határát súrolni, főleg amikor különböző zsánerek (horror, krimi, misztikum) hangulatára építenek fel egy-egy sztorit.

Ezt a cikket elsősorban azzal a szándékkal írtam, hogy felhívjam korunk alkotóművészeinek és a spekulatív fikció rajongóinak figyelmét: érdemes visszatekintenünk néhány klasszikus rajzfilmsorozatra, mivel rendkívül friss, sziporkázó ötletek voltak már akkor is a különféle, talán szándékolatlan „cross-genre” stílusjátékokban is. Észrevettem magamon, hogy hajlamos vagyok elvetni az ötletet, hogy régi kedvenc rajzfilmeket újranézzek, holott ezek között akadnak olyanok, amelyben egy extra mélységet fedezhetnek fel az érettebb nézők, ráadásul rendkívül ihlető is tud lenni az ilyen színes kreativitás. A Balu kapitány kalandjai egy lenyűgöző teljesítmény a maga játékos műfajában: egész világot találtak fel és népesítették be nagyszerű karakterekkel, furcsa technológiával, kitalált állatokkal, működő és gazdaságilag-történelmileg átgondolt háttérrel… és mégis, mindez alig észrevehető a pörgős, gyermekien egyszerű, ponyvasztikus kalandsztorik mögött.

Érdekességek:

  • Az eredeti angol cím egyszerre utal a Kipling-mese kiforgatására, valamint a tailspin, azaz dugóhúzó nevű repülős mutatványra.
  • Bár mindössze 65 epizód készült, az internet tele van rajongói oldalakkal, amelyek részletesen feltérképezik Cape Suzette történelmét-gazdaságát, valamint szereplőink életrajzát és jellemét. Ilyen például a TaleSpin Sourcepage.
  • Ugyan a világ rendkívül kidolgozott, nagyon rövid idő előtt dobálták össze az ötleteket, és a koncepció is sokat változott. A sorozat egyik előképe a Tales of the Gold Monkey című sorozat volt.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: tévésorozat

Eddig 15 hozzászólás érkezett.

  1. Nihil szerint:

    Huhh, respekt és tisztelet a cikkért, fbdbh! :D
    Ez a sorozat tényleg nagy, Don Kartács pedig hatalmas arc – pláne Háda János szinkronjával.
    Az utolsó bekezdéssel meg aztán 100% egyetértek! :)

  2. RandomSky szerint:

    Köszi, lesz mit keresni… :)
    Azért kíváncsi lennék, a manga/anime, ill. azon belül Miyazaki Hayao munkássága (már akár a korai Sherlock Holmes rajzfilmsorozata is) mekkora hatással lehetett erre a sorozatra. Mert steam/miegyébpunk elemek, ötletgazdagság, kidolgozott háttér és cselekmény nála is volt/van bőven.

  3. fbdbh szerint:

    Ezen én is filóztam, és a Wikipedia is kitér rá:

    “There is also a more than passing resemblance to Hayao Miyazaki’s film Porco Rosso about a pigheaded man who flies a seaplane and fights air pirates, which the creators of Talespin explain by the influence the previous Miyazaki’s films had on them, and the possibility of Miyazaki watching Talespin at some point. While the film was released in 1992 (two years after TaleSpin had already aired) Porco Rosso is based on Miyazaki’s manga, Hikōtei Jidai which was first published in 1989.”

  4. bokorn szerint:

    tenyleg jo volt, szerettem :)
    viszont egy dolgot nem ertettem soha: miert nem repulnek at a szurdok ill. a varost korulvevo hegyek FOLOTT?
    annyira nem magasak hogy barmilyen gepnek is problemat jelenthetnenek… :S

  5. fbdbh szerint:

    Szoktak fölöttük is repülni. Amúgy elég magasak, de pl. kalózok nem röpködnek felette az ágyúk miatt, meg a szurdok elég széles a közlekedésre.

  6. bokorn szerint:

    fbdbh:
    na de pont ezt mondom
    mi ertelme a szurdoknak, ha a kalozok siman at tudnak repulni a falak folott a varos masik oldalan? a szurdokba repulni netto ongyilkossag

  7. fbdbh szerint:

    Jóval magasabb hegyek vannak, mint a szurdok, pedig már az is magas. Hát, nem tudom. Valószínűleg ki lehetne trükközni, de szerintem azon az oldalon is van védelem. Írd be google képkeresőbe, hogy Cape Suzette, második találat egy panorámakép, ami ezt illusztrálja (sajnos kinagyítani nem lehet, mert lent van a Sourcepage megint).

  8. Manbeast szerint:

    Egy apró megjegyzés, a Crimson Skies univerzuma, bár, ha jól tudom, később jött ki mint Balu kalandjai, de remek feldolgozása a repülő kalózok témájának.

  9. sezlony szerint:

    Emlékeztek Spigot ezredesre és a Dicsőséges Népi Légvédelemre? :)

  10. Crei szerint:

    Popócici, Agyalap és Zsebpiszok. Na meg maxigáz.

  11. fbdbh szerint:

    Spigot csak azért nem került be a cikkbe, mert csak később néztem azokat a részeket… pedig azért befigyelt a sovietpunk :D Hajh, de hiányzik Kocsis György is…

  12. Menelvagor szerint:

    Az is egy nagyon érdekes jelenség, hogy Kartács szerepébe egy kutya került, az ember legjobb barátja, szerintem szépen árnyalja ez azért a gyerekekben kialakult képet, de még ha nem is… legalább egy érdekes társítás.

  13. auer szerint:

    Spigot ezredes több tanárunkra is volt szinonímia annó gimiben :) (alacsony molett idegbajos nők)
    Nagyon jó is rajzfilmsorozat volt.

  14. fbdbh szerint:

    Menelvagor: Kartácsnál vitatott, hogy róka vagy farkas, azt hiszem mindkét állatra hivatkoznak a kánonban, de teljesen nem világos. Olyasmi lehet, mint a Warner fivérek (és a Warner hugi).

  15. Johann szerint:

    Kicsit megkésve:
    + Balu vs. Porco Rosso – szvsz léteznek olyan ötletek, amelyek többek agyában gyökeret vernek, egymástól függetlenül. Az, hogyan is bontakozik ki, már egy csomó más tényezőtől (pénz, támogatók, képzettség, kapcsolatok, miegyéb) függ. [OFF: Kb. 10-11 évvel ezelőtt agyaltam egy (nem túl eredeti) fantáziavilágon (az egyik RPG.hu modulpályázatra készültem vele), ahol a föld széttöredezett, és a népek a lebegő sziget-köveken laktak. A történet egy nagyobb sziklán lévő világítótorony köré szövődött. Aztán a Fiók elnyelte az egészet. Mitadisten, a napokban betévedtem az egyik postára, ahol a 300 Ft-os DVD-kupac tetejéről pontosan ez a kép vigyorgott rám (lebegő sziklán a világítótorony), és egy olcsó anime-hoz tartozott. Érdekes, de gondolom, mással is megesett már hasonló...]

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon