SFmag

Az eposzokat már nem hexameterben írják. A hősök revolverrel küzdenek, hidrák és szirének helyett öntudatra ébredt, skizofrén vonattal szállnak szembe, de sorsuk ugyanolyan előre elrendelt és tragikus. Stephen King hétkötetes ciklusában Roland makacsul tart a Setét Torony felé: társakon gázol át és társakért harcol, gépek, torzszülöttek, mutánsok vidékén vág át a rögeszméért, hogy közben tekervényes utazást tegyen saját lelkében is.

King még egyetemistaként 1970-ben, szinte első komoly műveként fogott hozzá a nyitó kötethez, A harcoshoz: egy könyvtári selejtezés alkalmával kötegnyi színes papírt talált, ami követelte, hogy írjon rá valamit. Amikor az első, ma már ikonikus mondatot leírta – „A feketébe öltözött ember a sivatagon át menekült, a harcos pedig követte.” – még maga sem tudta, mi fog kisülni belőle. Olyannyira nem, hogy amikor harminc év után befejezte az utolsó részt, egy átdolgozott, javított kiadást készített az elsőhöz, hogy az akkori ellentmondásokat elsimítsa. Az ihletet Robert Browning egyik versének sora adta: „Roland vitéz a setét toronyhoz ért”, melyből kibontotta a hétkötetes utazást, a világok hálózatát és köztük az ő elmozdult világát, és azt a modernkori popmitológiát, amit ma A Setét Toronyként ismerünk. A sci-fi, fantasy, horror és klasszikus western filmek monumentális, kissé mágikus, de sokkal inkább szürreális keverékét.

A kortalan Roland talán az utolsó harcos. Szerencsétlen fordítása ez az eredeti gunslinger szónak, mert míg az angol a western hősök pisztollyal párbajozó férfijaira utal, addig a magyar olvasó előtt egy izomtól dagadó, Conan-típusú kalandozó képe sejlik fel. Pedig Roland távol áll mindettől – persze ha úgy adódik, Coltjával egy egész falut mészárol le hidegvérrel – karaktere megfontolt, melankolikus és valahol filozofikus is a csökönyös rögeszme burka alatt. King bevallása szerint Clint Eastwood spagettiwestern alakjai inspirálták, amit a hangulat, a porzó tájak, a süvöltő pisztolylövések miatt nehezen is tagadhatna le.

A Hármak elhívatásában mellészegődött társak sem emlékeztetnek a fantasy könyvekben szokásos, tavernában verbuvált kalandozó csapatra. Eddie a világok közti ajtón nem önszántából érkezik Roland valóságába, sorsa szerint a herointól és a bátyja lelki elnyomásától kell szabadulnia. A fekete, tudathasadt Detta-Odetta-Susannah egy másik idősík Amerikájából csatlakozik, ahol a rasszizmus még sokkal nyilvánvalóbb, és aki egy metróbalesetben mindkét lábát combból elveszítette. Jake tizenéves kisfiú, akinek utolsó emléke a saját halála; Csi beszélő, egyéniséggel rendelkező szőrmókus. A Callai farkasokban Callahan atya King másik regényéből, a Borzalmak városából lép közéjük. Ők alkotnak egy ka-tetet, azt a csoportot, akiknek a sorsa ugyanarra fut: eljutni a Setét Toronyhoz.

Az ókori mitológiák óta fontos elem az axis mundi, a világ tengelye. Legtöbbször magas építményt, hegyet vagy óriási fát értenek alatta, mint Yggdrasil, amely az alvilágot, az óriások birodalmát és az istenek lakhelyét, Asgardot is összeköti; de ugyanilyen világtengely a görögök Olimposza, a bábeli torony vagy akár a magyar népmesék égig érő paszulya. A modernizált alakok között említhető a Lost szigete, a Harry Potter 9 és ¾-ik vágánya vagy a Setét Torony. King megalomániája rögtön az összes valaha létező világ tengelyének definiálja a tornyot, mely különböző vetületekben – például rózsa alakjában – máshol, akár a mi poros és szürke New Yorkunkban is megnyilvánulhat. Ennek a szent helynek a léte kerül veszélybe, mert a tornyot megtartó láthatatlan sugarak elpattannak, a félig robot, félig hús-vér őrzők pedig haldokolnak. Felfeslik a valóság, világok türemkednek át a másikba, oda nem illő, atomtól meddő városok jelennek meg Roland otthonában, az idő pedig értelmét veszti.

Eposzi utazás veszi kezdetét a Torony megmentéséért, mely egyszerre zajlik földrajzi térben, világokon át, és Roland lelkében is. A klasszikus küzdelmeken és rejtvényeken túl szembe kell néznie az elkövetett hibákkal és a magával hurcolt halottak emlékével. Az új társai adnak alkalmat a változásra, hogy régi döntéseit korrigálja, és ez legalább annyira cél, mint felkapaszkodni a Torony legmagasabb fokára: az elmozdult világ megmentése mellett saját szétesett személyiségét is össze kell ragasztania. Ha pedig erre képtelen, mégis hogyan válna méltóvá a világok megmentésére?

Roland ellenpólusa az archetipikus gonosz. Először a feketébe öltözött ember képében, Walter o’Dimként jelenik meg, akinek az első kötetben Roland a nyomában jár. De ő Marten Broadcloak is, aki udvari varázslóként Roland anyja közelébe férkőzik, hogy Rolandot provokálja. A ciklushoz szorosan kapcsolódó Sárkány szemében Randall Flaggként ismerjük, ahogy a világméretű járvány túlélőiről szóló Végítéletben is. A testek csak burkok, a gonosznak nem fontos az arca. King úgy fogalmazza meg: Flagg üres, mert más emberek félelme, gyűlölete és haragja tölti meg. Ha kell, idővel és fizikával dacoló mágus, máskor háttérbe húzódó, látszatra szürke, titokban suttogó alak; ha úgy tetszik, teljhatalmú cigánykártyás, a holtak nyelvén szól, pestist terjeszt vagy azzal kísért meg, amire a legjobban vágysz. Nem válik nevetségessé, mint a sok kacagó fő gonosz, Randall Flaggtől a hideg futkoshat a hátunkon, ahogy azt Kingtől megszokhattuk.

Mivel a Torony minden világgal kapcsolatban áll, King lehetőségei végtelenek. Bár a hősök fizikailag csak Roland jelenében, és a mi ismert Amerikánk különböző idősíkjain mozognak, irodalmi vagy zenei utalások révén tovább tágul a valóságuk. Óz üvegpalotája és Dorothy cipője megelevenedik, Merlint létező, hatalmas varázslóként emlegetik, a Hey Jude című sláger vagy a ZZ Top dalai pedig egészen új színezetet kapnak. King mindent összeharácsol, és eposzába falaz. A mesekönyv szereplő Csu Csu Charlie, a kedves vonat, itt vérszomjas, de intelligens szupergépezet, aki ellen a gyerekeknek szánt találós kérdések gyűjteménye hatásosabb fegyver Roland revolverénél. Ahogy halad előre a történet, King egyre tovább merészkedik, az első kötet szinte földhözragadtságához képest a továbbiakban bármi megtörténhet, Harry Potter cikesze az Északi Pozitronika gyártósoráról valós termékként gördül ki, az eredetileg ihletet adó Robert Browning vers pedig a szereplők kezébe kerül, mint útmutató a saját sorsukhoz. Így alakul ki a klasszikus mitológiára építkezve és a popkultúrát bekebelezve valami rettenetesen egyedi és kicsit szemtelen világ.

King saját műveihez is hozzányúl. Callahan atya felbukkanásán kívül több szereplője ki-be jár A Setét Torony lapjain, így találkozhatunk az Atlantisz gyermekeiből ismert Ted Brautigannel vagy a Nem jön szememre álom című regényben kulcspozícióba kerülő, akkor még kisfiú Patrick Danville-lel. A Ködben világok közti hasadék keletkezik, a Fekete Házban a Torony pusztulásán dolgozó Bíbor király is szerepel. A kapcsolatok hálójával King életművében is egyfajta tengelyként jelenik meg a Torony ciklus, amely köré a többi írása elrendezhető.

A legszorosabb kapcsolat azonban – amely pimasz, ám mégis zseniális húzás – maga King, mint a történet írója, aki többször is feltűnik a regényben. Sejthető lenne ebből némi önimádat, mégis csak a saját karaktereivel ül le beszélgetni, akiknek ő teremtőjük és istenük, de találkozásaik profánra sikerülnek. „Istenük” iszákos, képtelen leszokni a cigarettáról, és hiába érzi a hívást, hogy befejezze a ciklust – amelynek nem írója, inkább csak bértollnoka –, alkotói válsággal küzd. Roland teszi őt helyre, ő érteti meg vele, mennyire fontos számukra, hogy ezt a történetet megírja, mintha King saját magát bíztatná, hogy be tudja fejezni a művét, akármennyire monumentális is. A jelenlét mégsem válik teljesen öncélúvá, a hetedik kötet drámai eseményéhez vezet az az autóbaleset, amit King 1999-ben valóban elszenvedett. Egyfajta terápia is ez neki, ami más művében, a Duma Keyben is megfigyelhető: kísérlet arra, hogy feldolgozza a kis híján halálos gázolást. A baleset után King szinte rohamtempóban írta meg a hátralévő három kötetet, mintha rádöbbent volna saját mulandóságára. Ezzel pedig az eposzi kellékek isteni közbeavatkozása, a deus ex machina is kifordított felfogásban jelenik meg.

Más modernkori világalkotókra – például Tolkienre – történelemírás, nyelvek kidolgozása, mítoszteremtés jellemző. Még a Star Trekhez is készült klingon szótár, de ez alól elsőre A Setét Torony kivételnek tűnik. Roland csak homályos meséket elevenít fel világáról, mint a csillagok története, de az igazi tolkieni háttérmunka elmarad. Kingtől távol áll ez a fajta precizitás, ő elsősorban történetmondó, csak utána bölcsész és világépítő, mégis kapunk olyan érdekes adalékot, amely erősíti a Setét Torony eposzi vonásait. Roland filozófiáról, karól, a mindenkit irányító sorsról beszél, ami ellen fölösleges lázadni, minden úgy lesz, ahogy lennie kell. És akad nyelv is, csak nem szótározható: Roland több elvont, a kahoz hasonló szót próbál megmagyarázni, a szöveg pedig hemzseg a Kingtől megszokott neologizmusoktól, vagy a tájegységekre jellemző speciális nyelvjárásoktól: a Varázsló és üveg kötetben a mejisi lakók egyedi beszédét a magyar fordítás is ügyesen visszaadja.

Az eposzok életre keltéséhez azonban kevés az írói lelkesedés. A Setét Toronynak még úgy is rengeteg a rajongója, hogy a horror írásait kedvelők közül sokan félreteszik a ciklust. Utóéletként képregény-sorozat indult, mely kezdetben Roland múltjának a regényben is megjelenő fejezeteit, később új történeteket mesélt el. Nagyszabású filmtervet készítettek, amelyben (Clint Eastwood helyett) Javier Bardem alakította volna a főhőst, a hét kötetet pedig három mozifilm és egy köztes sorozat formájában vitték volna vászonra. A stúdió és a szponzorok azonban kihátráltak a projekt kockázataira hivatkozva. És mint minden teremtő, King is nehezen szakad el a hőseitől: bár a zseniális befejezés kizárná a folytatást, mostanra mégis megírta a „négy és feledikként” emlegetett új kötetet.

A Setét Torony él és lélegzik. Stephen King grandiózus és szerteágazó ciklusa valahol fő műve, akkor is, ha sok rajongó inkább a horror írásait kedveli. Az olvasó visszavágyik az elmozdult világba, hogy Roland ütött-kopott csizmájában akár másodszor is nekivágjon a hosszú útnak.

További információk:

• A sorozat a következő kötetekből áll: A harcos, A hármak elhívatása, Puszta földek, Varázsló és üveg, Callai farkasok, Susannah dala, A Setét Torony. Az első 1982-ben, a hetedik 2004-ben jelent meg.
• A négy és feledik kötet címe The Wind Through the Keyhole, mely a többitől függetlenül is élvezhető, érthető történet Roland gyerekkorából.
• A ciklushoz kiegészítő kisregény is tartozik, Eluria nővérkéi címen, mely az első kötet cselekménye előtt játszódik. Magyarul King Minden haláli novelláskötetében jelent meg, valamint a Robert Silverberg szerkesztette Legendák antológiában, melybe sok más szerzővel együtt felkérésre írtak történetet saját világukra.
• A kiegészítő képregények közül az első kettő jelent meg magyarul A harcos születése és A hosszú hazaút címen a Cartaphilus kiadónál.

Hozzászólások

hozzászólás