A Rio de Janeiro-ban született Veronica Rossi debütáló young adult regénye január elején jelent meg Amerikában. Az Under the Never Sky egy leginkább disztópikus, posztapokaliptikus alműfajba sorolható trilógia nyitó darabja, melynek jogait már huszonöt országban értékesítették, és a filmes jogokat megvette a Warner Bros.
A könyvről rengeteg pozitív vélemény születik a külföldi blogokon, ezerkilencszázas minta mellett 4,2-es átlaga van a Goodreads-en, szép a borítója, érdekes a címe, talán túl jó az ígérete…
Nagyjából háromszáz évvel járunk a világvége után, egy olyan földön, melyet energiaviharok (Aether viharok) pusztítanak. A fennmaradt emberiség maradéka a high-tech létesítményekben élő fejlett lakosságra, és a vadonban tengődő, alacsony fejlettségi szinten álló, ám extra képességekkel felszerelt kívülállókra oszlik.
A tizenhét éves Aria a Reverie létesítmény biztonságot nyújtó kupolái alatt lakik, ahol a genetikailag tervezett emberek bőven megélhetik a százhúsz éves kort, és a rengeteg szabadidejüket a szemükre illesztett SmartEye eszközön keresztül elérhető virtuális „birodalmakban” ütik el. Aria részben digitális világokban zajló életének egyetlen keserves pontja, hogy miként hívja fel magára az örökké elfoglalt, génsebész édesanyja figyelmét. Amikor megszakad a kapcsolat a Bliss létesítménnyel – ahol az édesanyja dolgozik –, Aria mindent elkövet, hogy kiderítse, mi történt. Még egy energiaviharban megrongálódott kupolába is követi az egyetlen személyt, aki segíthet neki ebben, de a dolgok balul sülnek el…
A kívülállók értékes tagjai az Aether létezésének köszönhetően felerősödött érzékekkel rendelkeznek: a Seerek-nek kíváló a látása, a Scire-öknek szuper a szaglása, az Audile csoportba tartozóknak pedig remek a hallása. Perry, a Tide törzs Vér Urának öccse, két Érzéket is örökölt a szüleitől. A babona szerint ez semmi jót nem jelenthet rá és a családjára nézve. Mindez teljesülni is látszik, miután Perry sorban elveszti a családtagjait, és kiderül: imádott unokaöccse halálos betegségben szenved. Utolsó lehetőségként indul el az egyik közeli modern létesítménybe, hogy gyógyszert szerezzen. Amikor betör a vihar rongálta épületrészbe, nem várt dolog történik…
Richard Dumont illusztrációja a regényhez
Eleinte a világfelépítést nagyon zavarosnak éreztem, Rossi E/3. személyben írta meg a narrációt és váltogatta a szemszögeket, így ugyanazokra a dolgokra a két szereplő más szavakat használt. Ráadásul a nyitójelenet sem volt túl szerencsés: hiányzik a történések mögött húzódó motiváció, és nem ismerjük eléggé a karaktereket, hogy együtt érezhessünk velük.
Nem feltétlenül baj, hiszen teljesen újat nem lehet alkotni, de több részlet esetében is más művek juthatnak eszünkbe. Például a SmartEye eszközön keresztül elérhető virtuális birodalmakról a Caprica sorozat ugrott be, a felerősödött érzékekről és azok ábrázolásmódjáról pedig Ilsa J. Bick Hamvak című regénye.
A könyv második felében elburjánzottak a képességek (nem értem, hogy Aria miért nem maradhatott meg mezei génkezelt embernek, egyetlen extrával. Roarról és Cinderről már nem is beszélve…), illetve a vége felé a szerelmi szál átlépte azt a bizonyos „nyál” határvonalat és a történet lelassult. Mind Aria, mind Perry hisztiztek néha, de a múltjukra való tekintettel – és persze azért, mert addigra az olvasó elegendő mértékben tud velük azonosulni és szurkol nekik – szemet lehet hunyni efölött.
A helyzet egyáltalán nem annyira borzalmas, mint ahogy a korábbiakból tűnhet.
Veronica Rossi
A karakterek jól felépítettek, erősek a motivációik, és ami a legfontosabb, a kiinduló helyzethez képest hatalmas fejlődésen mennek keresztül. Aria és Perry szerelme lassan bontakozik ki, a fiúszemszögek nagyon hitelesek ebből a szempontból (Perry-t nem lehet nem szeretni). Rossi remekül ért ahhoz, hogy apró képekkel árnyalja a jellemeket. Tetszett a két szögesen eltérő társadalom ábrázolása, itt is leginkább Perry családi pillanatai és néhány törzsi szokás melengették meg a szívemet. Nem vártam a Marron’s-éknál és a könyv végén bekövetkező fordulatokat, és elismerően bólogattam, amikor az utolsó oldalakon, a korábban sántító magyarázatok is a helyükre kerültek. Külön dicséretet érdemel a duplán megjelenő címmagyarázat.
Összességében azoknak ajánlom a könyvet, akik erős karakterekről, a vége felé csöpögőssé váló, de megható szerelemről és egy érdekes világról szeretnének olvasni. Lelkesen várom a folytatást!
Hasznos linkek:
Veronica Rossival készült videó a mű születéséről
Még több concept art a regényhez
További információ:
- A címet magyarázó két részlet:
„Do the clouds ever clear?” – she asked.
„Completely? No. Never.”
„What about the Aether? Does that ever go away?”
„Never, Mole. The Aether never leaves.”
She looked up. „A world of nevers under a never sky.”
Another reason to call it the never sky, she thought. It never did what you wanted.
A cikket Tóth Fanni írta.
Hozzászólások
[Kemese Fanni további írásai]
Építő jelleggel jegyzem meg a következőket a cikk alábbi bekezdése kapcsán:
„A kívülállók értékes tagjai az Aether létezésének köszönhetően felerősödött érzékekkel rendelkeznek: a Seerek-nek kíváló a látása, a Scire-öknek szuper a szaglása, az Audile csoportba tartozóknak pedig remek a hallása.”
E mondatnak háromszor futottam neki mire az elejét értelmezni bírtam. A „Seerek-nek” pedig szerintem „seereknek”, legalábbis a raggal egybeírandó mivel kiejtett mássalhangzóra végződik, és talán még a „capitalisation” is elsikkasztható az angol szövegkörnyezetből való kiemelés miatt, hiszen nem személy- vagy helységnév.
Ez a regény már az ismertetőnél nálam meg bukott. Első oka a világ, amit az írónő „kitalált” nem túl eredeti lásd Clarke Város és a csillagok vagy „A tökéletes változat” Szent Mihályi Szabó Pétertől. Jó az utóbit valószínűleg nem olvasta, de nekem egyből beugrott. Szóval ez és az ismertetőbe taglalt szerelmi szál engem már elborzaszt a könyvtől. Valahogy az az érzésem a borzalmas „alkony” sorozat óta meg szaporodtak az sf fantasyba erőltetett szerelmi történetek, amiket én igazából nem szeretek és akkor finom voltam. Főleg az a baj hogy a Sf fanatsy környezet tényleg csak díszlet a főhősök szenvelgéséhez. Egy szó mint száz én ezzel a könyvel már nem is próbálkozom de a cikket köszönöm.
Teljesen igazad van kwindu. Elég csak a borítóra ránézni, hogy ne érdekeljen, és hogy tudjam: egy újabb romantikus lányregényről van szó.
Hová jutott a világ.
Egyesek olyasmire vetemednek, hogy szerelmet tesznek a scifibe. Képletek helyett.
Már az Éhezők viadala ajnározást is túlzásnak éreztem, de úristen, ezt már tényleg ne!!! 🙂
rorimack:Nem az a baj hogy belerakják, ha nem, ahogy, na, az nagy baj. Főleg amikor már az Sf fantasy csak díszlet és nem több, ami előtt megy a szerelmi nyűglődés. Ha netán még is szerepe van az Sf hátérnek, akkor azt is csak arra használja az író (nő) hogy a szerelmi szálat bonyolítsa.
Nekem azért nem tűnik annyira vészesnek – nem vagyok románc-párti, de az ismertető alapján talán van a műben annyi, hogy jópofa kikapcsolódást nyújtson.
Egyrészt pár hete pont én írtam Peter F. Hamiltontól a Földre hullt sárkányról egy ismertetőt, amiben nem kevés ám a szerelmi szál, nekem pl. pont ez volt az egyik erőssége, amivel megvett a regény (Igaz, a boríton meg egy puskával pózoló katona állt.:D)
Másrészt a fenti könyv célcsoportja nyilván nem az érzelemmentes hard sci-fi olvasó, ellenben az SFmag eddig is elég széles körből merített, a fantasztikum minden területéről írtunk ismertetőket. (Még a legutóbbi Twilight filmről is írtunk, kérem szépen.)
Andris, Te olvastad-e az Éhezők viadalát? Csak azért kérdezem, mert én pont vasárnap fejeztem be, és korábban én is igencsak előítéletes voltam. Egyrészt a románc meglepően minimális benne, ráadásul a sztori jóval feszesebb, mint vártam. Óriási tévedés romantikus lányregénynek titulálni egy történetet, amiben gyerekek és kamaszok mészárolják le egymást egy disztópikus világ szórakoztatása céljából.
Ajnározni pedig szerintem nem ajnároztuk a trilógiát, szerintem higgadt ismertetők jelentek meg mindhárom könyvről, erényekkel, gyengeségekkel együtt. Ezt a könyvet szerintem ügyesen pozícionálták Twilight utáni könyvsikernek a siker reményében, pedig ég és föld a kettő.
Szóval, szerintem legyetek kicsit toleránsabbak, mert különben a sci-fi kemény mag is hiába fog küzdeni az ufófanatikus skatulya ellen.:P A kép mindig sokkal árnyaltabb, mint elsőre látszik.
Én csak azt nem értem, mi a baj a romantikus történetekkel. Vagy ha azokkal baj van, miért nincs baj a lövöldözős űrgárdistákkal is egyúttal…
Nem kéne úgy tenni, mintha a tiniknek, a szerelemnek, vagy akár simán a női nézőpontnak nem lenne „joga” betenni a lábát a fantasztikus irodalomba.
Olvasni, szeretni nem kell, de az már egyéni döntés, ki mit olvas vagy nem olvas.
Sőt, a könyv még jó is lehet, a tesztoszterontengeren túlról is. 🙂
(A sarkítás szándékos, hogy felhívjam a figyelmet a hozzászólásomat kiváltó heves tiltakozások sarkosságára.)
Piacgazdasági könyvkiadásnál értelmezhető az, hogy valamilyen irodalmi nézőpontnak van-e „joga” bármihez is? A könyvtől függetlenül kérdezem. Szerintem amire van olvasói igény, az számít. Tekintve a romantikus-fantasztikus regények rajongótáborát a fenti jellegű könyvek teljesen rendben vannak – mint ahogy az is, hogy egy másmilyen érdeklődésű olvasónak meg ez nem jön be. És miért ne lenne joga elmondani, hogy ez nem neki való?
@szs Itt már arról volt szó, hogy ilyesmiről ne is írjunk, ami azért túlzás.
hanna: „miért nincs baj a lövöldözős űrgárdistákkal is egyúttal…”
Mert az űrgárdisták focis huligánok lézerrel! 😛 Az meg a férfiálmok netovábbja! 😀
Lehet én is sarkítottam, elnézést 🙂
Szeretem a könyvismertetőiteket, és szerintem az a jó, ha mindenféléről írtok. Könnyebben el tudom dönteni mit olvassak. (Külön köszönet A Földre hullt sárkányért. :))
A romantikus vonallal önmagában nincs semmi bajom. Egyszerűen ez a regény, és azt hiszem az Éhezők viadala is, nem az én esetem. Az utóbbit amúgy elkezdtem olvasni, aztán félbehagytam, hogy talán majd egyszer előveszem újra. Szerintem maga a könyv teljesen olvasható, csak nem fogott meg. Ennyi. Ha rászánnám az időt, biztos össze tudnám szedni, miért nem működött számomra, de mivel én olvasó vagyok és nem kritikus azt hiszem ennyi elég is.
[Az aktuális regényt nézve, csak egyetlen dolgot említenék. Frissesség: katasztrófa utáni Föld, gazdagokra és szegényekre szakadt társadalom, virtuális valóság, génsebészet, ellentétes oldalról jövő fiatalok egymásba szeretnek. Bámulatos mennyire újszerű így 2012-ben!!! ]
Nyilván másoknak más a véleménye, az enyém röviden ez.
Elő szokott jönni, a „ha már nem hard sci-fi, akkor már nem is jó??” érv. Ehhez annyit tennék hozzá, hogy hard sci-fit elég ritkán látni, és ha csak azt olvasna az ember, akkor nem sok mindent kellene. 🙂
Ha lövöldözős űrgárdistás történetről lesz ismertető, ígérem majd oda is odakommentelem, hogy ez nem az én stílusom, és fújj. Feltéve ha túljutok a captcha teszten.
Űrgárdisták a leg nagyobb királyok.:-) No, félre a tréfát én most olvasom a Hamilton könyvet és abban sem igazán tetszik az elején a szerelmi szál, de még a szex része sem tetszik, túl sok oldalt vesz el a könyvből a történet meg nem halad sehova. Oké ez egyéni meg ítélés kérdése én mindig unom a szerelmi szálat és általában nem is érdekel. Lehet morogni meg lehordani mindenek, de akkor is ez a véleményem.
hackett:Őszinte legyek engem nem érdekel, milyen skatulyába raknak be más stílus képviselői az ő problémájuk. Én toleráns vagyok, de ha valami nem tetszik vagy nem szimpatikus, akkor nem mondok jó véleményt róla.
Andris:
Én meg akkor félreértettelek.:)
„Az aktuális regényt nézve, csak egyetlen dolgot említenék. Frissesség: katasztrófa utáni Föld, gazdagokra és szegényekre szakadt társadalom, virtuális valóság, génsebészet, ellentétes oldalról jövő fiatalok egymásba szeretnek. Bámulatos mennyire újszerű így 2012-ben!!!”
Ugyanez egyébként igaz akár Az éhezők viadalára is, hiszen sci-fiben hányszor megírt sztori ez, és mégis most lett hatalmas siker. Ez persze nem jelent semmit, mert egy lerágott témát is lehet újszerűen tálalni.
kwindu:
„Oké ez egyéni meg ítélés kérdése én mindig unom a szerelmi szálat és általában nem is érdekel. Lehet morogni meg lehordani mindenek, de akkor is ez a véleményem.”
Semmi gond nincs a véleményeddel, én csak arra akartam utalni, hogy szerintem jól megfér egymás mellett a keményvonalas sci-fi és a romantikusabb scifi/fantasy olvasótábora is, és nem egy esetben van átjárás mindkét oldal számára a másik irányba.:)
„No, félre a tréfát én most olvasom a Hamilton könyvet és abban sem igazán tetszik az elején a szerelmi szál, de még a szex része sem tetszik, túl sok oldalt vesz el a könyvből a történet meg nem halad sehova.”
Teljesen igazad van, az elején én is majdnem letettem a Sárkányt, bár, nekem meg pont a szerelmi szál kibontása hozta meg a kedvemet az egészhez.:)
De megint csak ízlések, pl. épp a minap végeztem Hamilton Void trilógiájának első kötetével, és nekem meg egyelőre az nem jött be annyira. (De majd meglátjuk a 2. kötetet.)
Olyan sci-fi hirtelen nem ugrik be, ahol különösen jó vagy rossz benyomást tett rám a szerelmi szál / női nézőpont, de fantasy tapasztalataim bizony kialakítottak két skatulyát 😀 : high fantasybe kell, mint egy falat kenyér, viszont urban fantasyben legtöbbször az idegeimre megy.
Na de nem is egy ifjúsági regénytől várom a csodát, elvégre nem vagyok ifjúság
Ahol űrgárdisták vannak, ott partraszállás is van. A partraszállás pedig jó.
@Andris: Elnézést, én is nagyobb elutasítást olvastam ki a hozzászólásból, mint ami benne volt… 🙂
Ifjúsági könyvnél egyébként azt is érdemes figyelembe venni, hogy a potenciális olvasótábor még nem ismeri azokat a szerzőket, akikhez mérjük a YA sci-fiket. Viszont ha mint olvasmányok, helytállnak ezek a könyvek, elindíthatják azon az úton a tiniket is, amin mi már előrébb járunk. 🙂
@Hanna: Most akkor túlzás vagy nem túlzás? 🙂
„Ahol űrgárdisták vannak, ott partraszállás is van. A partraszállás pedig jó.”
Meg terpeszállás is. Az is kell. 😀
Hackett: „Ugyanez egyébként igaz akár Az éhezők viadalára is, hiszen sci-fiben hányszor megírt sztori ez, és mégis most lett hatalmas siker. Ez persze nem jelent semmit, mert egy lerágott témát is lehet újszerűen tálalni”
Az a baj, hogy nem tálal semmit újszerűen, csak egyszerűen olyan ruhát add a lerágott csontra, hogy a vásárlóerőt jelentő „tinilányok” milliós példányszámban fogyasszák a végterméket. Ettől lesz hatalmas siker, nem attól, hogy eredeti történet, vagy hogy jól van megírva.
nem értem, most mi a baj ezzel az egésszel? Ian Watson Űrgárdistájában is volt érzelmi szál, a nagy puskák, a tesztoszteron, és a génorzóhent mellett – gondoljunk csak Lexandro D’Arquebus és Yeremi Valence mély, a bajtársiasságon túlmutató… khm… kapcsolatára. szóval szerintem egyáltalán nem összeegyeztethetetlen a vibrolánckard és az érzelmi szál egy regényben. :gügye:
Abdul: Az űrgárdisták (csata)testvérek szóval nincs semmi „melegség” a szívükben szerencsére 🙂 Ha volna, én azt se olvasnám 🙂
hackett: Oké, ha a romantikus vonallal kezdi valaki és aztán át tér az igényesebb SF-re az valóban jó. Ha meg a void első rész nem baj nem mindig írhat jót egyik író sem. 🙂
ÁÁÁÁÁÁÁÁ az utolsó mondta hát nem sikerült akárcsak a void de nem minden író tud egyenletesen zseniális műveket kiadni a kezéből 🙂
Ugye olvassátok a hírsalátákat?
Nemrég volt ez a cikk:
The Persistent Neoteny of Science Fiction
http://www.starshipnivan.com/blog/?p=5692
Érdemes összevetni a kommentekkel.
(Szeretem a hard sf-t, de belegondolva legkedvesebb sf és fantasytörténeteim között azért elég sok helyen ott a szerelmi szál: Solaris, Spaceman Blues, Andrew Kaufman összes stb. – és ezek mind férfiírók.)
@szs: Hát, az túlzás lenne, ha nem írhatnánk bármiről, ami fantasztikum 🙂
@Rorimack: Most már csak azt kell elérni, hogy ha egy írónő ír szerelmi szálas sci-fit, azt is elfogadják a férfiolvasók… 😀
Első olvasatra én azért előítéleteket veszek ki a hozzászólásokból, ráadásul klisékkel támadni kliséket szerintem öngól. Pláne ha nem olvasta valaki az emlegetett könyvet, honnan tudja, hogy rosszul van megírva pl. a szerelmi szál?
Mindazonáltal szerintem az ismertető sem az igazi, valahol megértem a kritikus felhangokat. Picit pongyolának érzem, engem a kritika nem győzött meg, viszont a könyvnek utána fogok nézni. [Geek alert]Ráadásul nem tudom, hogyan lett az éterből energia. Azok kéremszépen éterviharok (v.ö.: századfordulós elméletek a kozmikus semmiről, plusz Arthur Conan Doyle: Méregöv)[/Geek alert]
Én az ismertetőt sem tartom vészesnek, kíváncsian várok új kritikákat a t. kolleginától! 😀
Amúgy ez személyes, de hamár érintjük, ki-mit szeret sci-fiben, arra kellett rájönnöm, hogy míg fantasyben elnézőbb vagyok a nagy harcosokkal szemben – bár ott sem ők a kedvenceim -, addig a sci-fiben kifejezetten a kisembereket szeretem főhősnek.
(Bár ha valaminek van jó humora, az még csillagharcossal is jöhet. 🙂 )
Én meg megtanulom tartani a számat. Elnézést az okostojáskodásért. Mivel érdemben nem sikerült megnyilvánulnom, akár törölhető is a hozzászólásom.
Nem azért mondtam. 🙂
Hanna: most már kíváncsi lettem, tudnál ajánlani magyar nyelvű szerelmi szálas sci-fit amit női író írt? Istenbizony elolvasom. 🙂
@Andris: Próbálok, bár legalább annyit olvasok angolul, mint magyarul, és nem kifejezetten ilyen szemmel keresgélek. 🙂 Ugye, az nem fontos, hogy a szerelmi szál töltse ki az egészet? 🙂
Margaret Atwood: A szolgálólány meséje
Raana Raas: Csodaidők-tetralógia
Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége
Elizabeth Moon: A sötét sebessége
Doris Egan: Ivory kapuja
Thea Beckmann: Amazonkirályfi és Pokoli éden
És Anne McCaffrey sárkányos történetei is sci-finek számítanak végül is. Fantasyt tudnék még mondani, mert inkább afelé húz a szívem. 🙂
Botond, a Foldre hullt sarkanynak max 10% -a ha romantikus. 😀
Bar a lezaras nagyon jol sikerult, nagyon hatasos volt, meg az en cinikus lelkivilagomnak is.
Leginkabb egy szexmanias realistanak tunik Newton. Ettol fuggetlenul az utobbi honapok legjobb olvasaselmenye volt. A tesztoszteron viadal pedig kimerult a kocsmai verekedes jelenetben (3oldal).
Ettol fuggetlenul a YA temaknal semmi gond ha romantikusabban kozelitik meg a dolgokat. Elvegre tinilany koromban en is orrba szajba szerelmes voltam, nem pedig kor negyszogesitesen agyaltam. 😀
Kapott a könyv hideget, meleget a romantikus szál miatt, és most már esz a kíváncsiság: szerintetek mi egy ízig-vérig sci-fi illetve fantasy ismérve? Amikor természetesen nem díszlet a sci-fi/fantasy elemek hada és nem a romantika a történet gerince. Könyvpéldákat és személyes véleményeket is várok, komolyan érdekel, mert lassan már nem tudom, mit tartsak sci-finek/fantasynek, és mit nem, és felismerhessem, amikor egy már csak kelléknek használja eme két stílus jellemzőit.
Postfarm javítás, egy szó ugrott:
„…és felismerhessem, amikor egy >mű< csak kelléknek használja eme két stílus jellemzőit."
Erről jut eszembe, Dan Simmons igen sokak által várt Endymion ciklusa egy nagyon szép szerelmi történet is egyben.
Navaratna, a sci-fi (meg a többi fantasztikus irányzat) definícióján máig vitáznak, ami abból adódhat, hogy ezeken belül további alkategóriák is léteznek.
Sci-finek sokan azt tekintik, amikor az alapötletben szereplő találmány, tudományos eredmény (ezek lehetnek részben vagy egészben fiktívek, tehát jelenlegi tudományos ismereteink szerint sosem megvalósíthatók is) stb. _változást_ hoz az emberiség számára; ha a szerző egy adott, jól felépített ilyen helyzetből, történésből logikusan levezet (előrevetít) egy lehetséges utat, következményt.
Ezen elem nem húzható ki a történetből, annak szerves része, sőt, alapja, hiszen minden ebből fakad, _valódi hatása_ van az egész cselekményre, a szereplőkre (társadalomra). Ez erős logikai felépítést, végiggondolást igényel.
Háttér, díszlet csupán a sci-fi elem, ha az lényegében lecserélhető (sőt, kihúzható). Pl. generációs űrhajó – hajó a tengeren bármely korban; idegen bolygón rekedt emberek – lakatlan szigeten partot ért hajótöröttek; egyszerű szerelmi történet a jövőben, ahol az emberi kapcsolatokra valójában nem hatnak (nem ábrázolja ezt a hatást a szerző) mondjuk az emberi testbe épített implantátumok jelenléte; ha a központi probléma mondjuk egy hatalmi pozícióban lévő/arra törekvő család története, a körítés pedig bolygóközi konfliktus űrhajókkal, fiktív vallásokkal stb. – amely országoknak és jelenlegi vallásoknak stb. is megfeleltethető lehet; háttérelem csupán, ha a bolygóközi utazás olyan egyszerű, mint a lélegzetvétel – az űrhajók megfeleltethetők bármely jelenlegi földi járműnek (ezért nagyon jó pl. Simmons, Le Guin, amikor figyelembe veszik az idő relativitását).
Előfordul olyan szerzői álláspont, hogy azért helyezte csupán az elképzelt jövőbe a cselekményt, háttérként alkalmazva sci-fi elemeket, mert ilyen módon azt kívánta ábrázolni, hogy az ember a jövőben is ugyanolyan gyarló lesz, mint mindenkor a történelem folyamán, és a háttérelem ebből a szempontból nem is annyira lényeges, mint az ábrázolt emberi konfliktus. („Sci-fisítés.”)
E hozzászólásom második bekezdése fényében ez nem biztos, hogy minden sci-fi rajongónak elég, mert ők esetleg azt is látni szeretnék, hogy a háttérelemként alkalmazott helyzetnek, találmánynak stb. milyen _tényleges_ levezethető hatásai vannak az emberekre (és a cselekményre).
Fantasy és sci-fi elhatárolásához pedig íme egy nem rossz gondolatmenet:
http://davidbrin.blogspot.com/2012/02/more-on-difference-between-science.html
(a hatodik heti hírsalátánkból)
Hanna: köszönöm a listát. A felsoroltak egy részét ismerem és szeretem is, a többit majd beszerzem. 🙂