SFmag

A disztópia-hónap keretein belül olyan filmeket is szeretnénk bemutatni, amikről mostanság kevés szó esik. Ezek az alkotások elkerülték a reflektorfényt, a korabeli nézők értetlenül álltak előtte, mára pedig szinte megfeledkeztünk róluk. Az egyik ilyen film H. G. Wells segélykiáltása, aki a válságtól meggyötört és a fegyverkezési verseny lázában égő Európa fülébe suttogja próféciáját. A prédikációt azonban senki se vette komolyan.

A sci-fi tematika igazából az ’50-es évektől szerepel a filmes évkönyvekben, bár elvétve fellelhető egy-két gyöngyszem korábbról is. A Metropolis (ami kétségtelenül a némafilmezés esszenciája) árnyékában megbújó korai sci-fik közül kiemelkedik azonban a Mi lesz holnap?, a Korda Sándor produkciójában készült remekmű. A forgatókönyvet  Wells adaptálta saját művéből (A világtörténelem alapjai), a filmet pedig az a William Cameron Menzies rendezte, aki a későbbiekben is szívesen kalandozott a sci-fi világában (Invaders From Mars, 1953).

Tulajdonképpen a Mi lesz holnap? egy történelemkönyv. Az elmesélt történetek ugyanazt a históriát tárgyalják újra és újra, bárhová is lapozunk. Az emberiség történelmét így nem is időegyenesként, sokkal inkább egy cirkulálódó körfolyamatként értelmezhetjük. A teremtés és a pusztítás örökös harcát emberi ösztönként, tulajdonságként ábrázolja a film, aminek köszönhetően a főszereplők is fekete-fehér karakterek, akik illusztrációként szolgálnak az emberiség krónikájában. Az emberi természetről szóló tanmese a haladás – visszaesés szimbiózisát tárgyalja, miközben töretlenül hisz a fejlődésben egy olyan korban, amikor a legoptimistábbak is csupán reménykedtek.

A cselekmény Everytown városának mintegy 100 éves történelmét öleli fel, és ezzel kapcsolatban az egész emberiség jövőjére nyerhetünk rálátást. 1940 Karácsonyát már beárnyékolja a vészesen közeledő háború – a film eleji párhuzamos montázs nagyon érzékletesen ábrázolja az ünnepekre készülődő tömeget és az újságokban, plakátokon virító háborús feliratok közti összeférhetetlenséget. A bombázás még aznap éjjel megkezdődik, és Everytown lakossága az asztalon gőzölgő pulyka helyett az ovóhelyek menedékét választja.

A harmincas évek közepén már érezni lehetett a közelgő világégés első hullámait, mégis, a Mi lesz holnap? látnoki víziója nagyon pontos jövendölésnek számít. Wells alig egy évet tévedett a háború kirobbanásával kapcsolatban, és megelőlegezte azt a rémálmot, ami az angolok Pearl Harbour-ja volt: London bombázását (Everytown számos hasonlóságot mutat az brit fővárossal, például a díszletek közt látható a Szent Pál katedrális hasonmása is). Az Egyesült Királyság nemcsak gyarmatbirodalmának összeomlásával kell szembesüljön a XX. században, hanem az anyaország sebezhetőségével is. Az angol sci-fi ebből a traumából évtizedekig próbál sikertelenül kilábalni.

Fejlődés és harc. Vajon utóbbi megállítja az előbbit, vagy doppingolja? Menzies filmje naivan azt sugallja, hogy a mindenkori háború az emberi természet pusztító hajlamának manifesztációja, de elfelejti azt a tényt, hogy a háború gazdasági fellendülést hoz magával, ami ambivalens módon még a Nagy Gazdasági Válság feloldásaként is értelmezhető. Érthető gesztus ez – a lakosság nagy részében aktívan élnek az alig húsz évvel ezelőtti képek, amikor a belga front lövészárkaiban napok alatt százezer brit katona vesztette életét. A film is táplálkozik ezekből az emlékekből: egy újabb gáztámadás egy pestisszerű járványt indít útjára, ami pusztítóbb a golyónál is, és pár év alatt lefelezi a világ lakosságát.

Ennek tudatában nem meglepő, hogy a film gyakran átlépi a szentimentalizmus határát, és kemény moralizásba csap át. A lelőtt ellenséges pilóta halála előtt felismeri a háború értelmetlenségét, amikor a földön feküdve egy síró kislány jön oda hozzá. Ő szórta rá a gázt a szüleire, akik meghalltak, most meg odaadja a gázmaszkját a lánynak, hogy megmentse őt. Didaktikus, ugyanakkor megható lezárása ez a film első harmadának.

A következő etap a ’70-es évekbe repít minket: Everytown romjai közt középkori életformába süllyedt vissza a maroknyi túlélő. A járvány megfékezése a Vezér nevéhez köthető, aki nem éppen felvilágosult módszerét választotta a járvány megfékezésének: a fertőzötteket egyszerűen lelövette. Ez az újbarbár világ képtelen teremteni, csupán a háború előtti vívmányokból él – a Rollys-Royce-t ló húzza, az emberek a romokból eszkábált viskókban élnek, az orvos a jód elfogyása után képtelen a betegek ápolására. “A tudomány a legfőbb ellensége a természetes dolgoknak.” – mondja a Vezér, aki kétségbeesetten próbálkozik olajat szerezni, hogy összetákolt roncsrepülőit a magasba juttathassa, és végleg befejezhesse a háborút (az üzemanyag, mint a jövőbeli civilizáció mozgatórugója később a Mad Max II-ben is feltűnik). A Vezér ellentmondásos figurája a zsarnok, beszűkült látókörű és következetlen uralkodók sztereotípiája, akik az emberi történelem során oly sok évtizedet vettek el a fejlődéstörténelemből.

Hamarosan egy működő repülő érkezik a romok felé. Pilótája a Szárnyak a Világ Felett eszmeiség egyik képviselője, akik Basra központtal alakították ki az eljövendő új világ központját. Az iráni város szimbolikus jelentőséggel bír, hiszen a sumér civilizáció bölcsőjeként egyszer már magára vállalta az úttörő szerepkört. A Vezér azonban tömlöcbe veti a küldöttet, mert az nem hajlandó elárulni repülőgépének titkát. A Szárnyak a Világ Felett repülőhadosztálya azonban ezt nem nézi tétlenül, és békebombával (ami kiöli az emberből az agressziót) hamar megadásra kényszeríti Everytownt.

Aztán lapozunk egy utolsót. 2036-ban vagyunk, ahol a társadalmi berendezkedés konkrétan a görög antik világot másolja: a középkor után a fizikai valójában is megvalósult reneszánsz egy technokrata “diktatúrában” összpontosul. Az irányítás a tudósok kezében összpontosul, az emberek stólában járnak, amfiteátrumban gyülekeznek, miközben kivetítve nézik az aktuális szónoklatot. Liftek és mozgólépcső szállítják az embereket, a levegőben helikopterek szállnak. A Földet kinőve az emberiség az űr felé tekint.

Az űrágyú feltalálása ugyanis a földön kívüli kolonizáció lehetőségével kecsegtet. Veszélyes küldetés ez, ami anyagi és etikai kudarccal is járhat. Theotokopulosz, a fejlődésellenes reakciós agitátor a kilövés napján lázadást szít, és útjára engedi a jövő luddita mozgalmát. Ezzel ismét pusztulásba sodorja az emberiséget, kezdődhet minden előlről. A film végi monológ pesszimistán konstatálja, hogy bár lehetőségünk lenne a világegyetem meghódítására, könnyen lehet, hogy a nagy semmit markoljuk csak meg.

A Mi lesz holnap? a mai napig páratlan alkotás. Látványvilága nemcsak a korszakhoz képest lenyűgöző, díszletei a mai napig párjukat ritkítják (a tervezésben Moholy-Nagy László is szerepet vállalt). Wells és Menzies nagyszabású és nagyra törő filmje retorikájában bár idejétmúlt, de progresszív szemléletmódja megalkuvást nem tűrően hirdeti az örök tanulságot, hogy a fejlődésnek gyávaság útját állni. „Majd pihenünk a sírban.”

Hozzászólások

hozzászólás