2012. február elsejétől csaknem február végéig tematikus disztópia hónapot tartunk az SFmagon. Az egyre népszerűbb alzsánerbe tartozó művek sokaságával szeretnénk foglalkozni: könyvvel, filmmel, de még egy rendkívül izgalmas háromrészes képzőművészeti sorozatnak is teret adunk. Tartsatok velünk, hogy megtudhassátok: hol és milyen viszonyok közt nem szeretnénk élni – sem most, sem a jövőben!

 

Rossz helyek mindig is léteztek.

A spekulatív fikcióban, a science fictionben, a fantasyben is. Ezek az imaginárius terek azonban csak időleges cellát jelentettek a főhősöknek, ahonnan meg lehetett szökni, melynek őreit ki lehetett játszani, melynek szabályait végzetes következmények nélkül át lehetett hágni.

A disztópiák nem ilyenek.

Nem ellentétei az utópiának, még ha jelentésükben (disztópia = rossz hely) ezt is sugallják. A disztópiák olyan elképzelt társadalmi rendet, rendszert mutatnak be, amely fogva tartja az embert, áthatja életének vagy minden, vagy legfontosabb területeit (párválasztás, munka, érzelem). Nincs menekvés a hatalom figyelő szeme elől: az ember többé nem a maga ura, individualizmusa egy nagyobb egység, a társadalom oltárán válik áldozattá. Néha maga az egyén sem érzi, hogy oly rossz sorsa lenne, hiszen benne él, és már nem képes külső szempontból figyelni magát – többé ugyanis nem tudja a külső megfigyelő helyzetét megélni. (Megjegyzés: a disztópiák nem azonosak a poszt-apokaliptikus alzsánerrel, annyi csak a kapcsolat, hogy sokszor a rossz társadalmakat valamilyen nagyobb katasztrófa következményeiként mutatják be a szerzők.)

A science fictionben a disztópia nem újkeletű jelenség, hiszen például már Jack London 1907-es regényében, A vaspatában megjelenik. Az utópiák legtöbbször valamilyen szellemi folyamat ellen íródtak (anti-szocialista vagy éppen szekularizációellenes; antifasiszta, antikapitalista vagy éppen technológiaellenes éllel és megfontolással; vagy napjainkban a fundamentalista vallásszigor ellen).

Azonban a disztópikus írások megszületésénél igazából a huszadik században erőre kapó totalitárius rendszerek bábáskodtak. A bikacsökkel felszerelt és vasalt cipőkben parádézó múzsák negédes csókot leheltek a sarokban rettegve összekuporodó szerzők fejbúbjára.

Különös kivételt jelent ez alól Aldous Huxley híres regénye, a Szép új világ. A harmincas évek Nagy Világválsága idején született regény a boldogság hajszolását, a nyugati életforma fogyasztói társadalmát extrapolálja fenyegető rémlátomássá. A gunyoros cím tragikus történetet takar, amely annyira ismerős, annyira modern problémát mutat be, mintha csak ma született volna.

Kevésbé ismert, pedig alapvető mű Jevgenyij Ivanovics Zamjatyin regénye, a Mi. Jellemző, hogy a proletárdiktatúra elején, 1920-ban született mű első kiadása nem a Szovjetunióban, hanem Angliában jelent meg. A céltalan, szabályozott – üres – életet élő társadalom képe nagyon erős toposszá vált, a Mi pedig a század legnagyobb hatású regényének a közvetlen elődje.

Igen, a szomorú dicsőség George Orwellé és az 1984-é. Jellemző, hogy a regény szavai, kifejezései (újbeszél, Nagy Testvér stb.) a köztudatba is átszűrődtek, és egyben kortársaink felületességének tudható be, hogy Big Brother néven egy szórakoztató műsorfolyam keresztapjává is vált.

Pedig az 1984 minden, csak nem szórakoztató: a totális állam, a „fasiszta kommunizmus” (copyright: József Attila) kvintesszenciája. A végleges rossz hely, ahol még lázadni sem érdemes, mert az elbukó lázadóból nem hős, nem mártír, hanem legyalult agyú „nemszemély” lesz, aki a végén önként és teljes szívvel a rendszer odaadó hívévé válik.

„Ha el akarod képzelni a jövőt, képzelj el egy csizmát, amely örökké egy emberi arcon tapos.” – mondja O’Brian a főhősnek a kínvallatásnál. Nos, a disztópiák írói pont azért mutatnak be sötét, rossz helyeket, hogy a csizmák többé ne indulhassanak emberi arcok irányába.

Valami egyébként van a levegőben.

Egyre több angolszász (!) regény jelenik meg erős disztópiás háttérrel, még az ifjúsági regényeknél is (gondoljunk csak Az éhezők viadalára). Miközben bolygónkon jó pár hely maga a megvalósult disztópia, a nyugati szólás- és véleményszabadságban élő írók úgy látják: a folyamatok náluk sem jó irányban haladnak, és még idejében szeretnének szólni. Amíg még hagyják nekik.

Nekünk pedig már megvolt a magunk disztópiája, amit úgy nevez a magyar történetírás, hogy Rákosi-rendszer. Nem véletlen, hogy a mai napig a világirodalom talán legnagyobb hatású versét Illyés Gyula jegyzi. 1950-es verse sok tanulsággal, pontos, dermesztő szikársággal mutatja be a disztópiában senyvedők kilátástalan életét.

Az SFmagon már korábban is írtunk olyan művekről, amelyek disztópiák, vagy legalábbis tartalmaznak ilyen elemeket. Ilyen volt:

  • a Metropia című filmről szóló ismertetőnk,
  • Suzanne Collins trilógiájának első két kötetéről szóló ismertetőnk.

(A harmadik kötetről a disztópia hónapunk során olvashattok majd. És ugye hamarosan jön a film is.)

  • Hírt adtunk a Bárka Színház előadásáról (Fahrenheit 451)
  • És még mindig színdaraboknál maradva, Hanna írt Karel Čapek művéről, A robotok születéséről is.
  • Genetikus disztópiát írt Herbert is a Hesienberg szeme c. regényében.
  • Legutóbb pedig picidzé tollából olvashattunk ismertetőt Ernest Cline Ready Player One-járól.
  • A témában íródott még Geoff Ryman Levegője,
  • és Cory Doctorow Kis testvére.
  • Ráadásul ez utóbbihoz kapcsolódóan kétrészes cikket is közreadtunk orka jóvoltából Figyelj, mert megfigyelnek címmel.
  • Bemutattunk feminista utópiát,
  • és az önmaga istenévé lett embert (a cikk végén az első két rész linkjeivel).

Február a disztópia hónapja lesz az SFmagon, de persze nem csak e témában olvashattok majd ismertetőket. Tartsatok velünk!

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 10 hozzászólás.

  1. fbdbh szerint:

    Benjamin Franklin mondta, hogy a társadalom, amely feladná a szabadságát a biztonságért, egyiket sem érdemli meg, s végül mindkettőt elveszíti.

    A disztópiák sajnos nagyon is valós filozófiai problémákat boncolgatnak; kíváncsi vagyok a cikkekre. Főleg, mert én nem nagyon olvasok disztópiát, max a klasszikusokat olvastam: Fahrenheit 451, Szép új világ, 1984, stb.

  2. Nihil szerint:

    „a nyugati szólás- és véleményszabadságban élő írók úgy látják: a folyamatok náluk sem jó irányban haladnak, és még idejében szeretnének szólni. Amíg még hagyják nekik.”

    Apróság, de azért ez elég általános része az emberi gondolkodásnak. Az ember mindig tartott egy világvégétől, kataklizmától, egy eltorzult, embertelen jövőtől. És ez teljesen rendjén is van, mert a dolgok mindig fordulhatnak rosszra, és az embereket éppen ezért mindig is mozgatták a legújabb felmerült problémák.

    Ezért lehetett sikeres Roland Emmerich is – a pasi mindig az éppen aktuális népparanoiára ment rá… huszadik századvégi ufóláz? Függetlenség napja! Globális felmelegedés? Holnapután! 2012? Naná, hogy erre is menni fognak a népek!

    Persze, az emberek azért is készülnek mindig a legrosszabbra, hogy az ne történjen meg. Magyarán jobb félni, mint megijedni. Valahányszor elönt minket a nosztalgiahullám egy tovatűnt éra iránt, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nekik is megvoltak a maguk félelmei, kétségei a jövőt illetően. Éppen ez a nosztalgia vonzereje – olyan időbe repít vissza, amit túléltünk, és amiről már tudjuk, hogy az utána következő időszakot is túléltük. De a világvégi hangulat ott volt pl. a 60as években, illetve a 80as években is (hogy hazabeszéljek, Watchmen, V for Vendetta).

    Ezzel csak azt akartam mondani, hogy a jövő mindig is bizonytalan volt, és azért a dolgok fordultak már nem egyszer rosszra (például „roaring twenties”-ben játszódó, happy enddel záruló filmnél mindig kicsit szívom a fogam, mert tudom, mi vár rájuk). Szóval, a disztópiák mindig is népszerűek lesznek, mert hát…

    Jobb félni, mint megijedni. És ez akár lehetne egy totalitárius rendszer jelmondata is, elvégre nincs az a szó, amit ne lehetne kiforgatni.

  3. lorinczy_judit szerint:

    „Az ember mindig tartott egy világvégétől, kataklizmától, egy eltorzult, embertelen jövőtől.”

    Azért van példa kollektíve optimista, forradalmi-feldobott hangulatú emberiségre is, szerintem ilyen lehetett a felvilágosodás kora, vagy az ipari forradalom (részben), a boldog békeidők, na meg amikor azt hitték, mindenre választ ad majd a tudomány.

  4. marvin szerint:

    Ez a „kollektíve” azért a legfeldobottabb időkben is max. a népesség kis hányadára vonatkozott, a felvilágosodás pl. pár jómódú filozófusból meg a sleppjükből állt, az átlag francia paraszt nem hiszem, hogy sokkal optimistábban látta volna a jövőt.

  5. DBL szerint:

    Öööö…azt szeretném mondani, hogy ha megérem (öreg vagyok), és találkozni tudok a felület informatikusával, lesz hozzá egy-két keresetlen szavam, vagy mozdulatom… 🙂
    Megint elnyelt ez az agyament spamgyilkos betűkészlet egy jól sikeredett hozzászólásomat.

  6. Nihil szerint:

    DBL: én ilyenkor azt szoktam tenni, hogy kimentem a hozzászólásom egy word dokumentumba. Vagy csak szimplán kijelölöm és control cézem a szöveget, aztán ha kellemetlen meglepetés érne, és elszállnam az irományom, rögtön tudom is pótolni. Ez függ a mérettől is, hosszabb szövegeknél az elsőt szoktam tenni.
    Ami a spamszűrőt illeti, én is általában hatszor kérek újat, mire el merem küldeni a hozzászólásomat. 🙂

  7. bepe szerint:

    Tipp: regisztralt es belepett felhasznalok szamara nincs spamszuro captcha.
    (Egyebirant meg ennek hianyaban vagy ti, vagy a szerkesztok kerulgethetnek es takarithatnak unos-untalan a viagras/taskavasarlos/pornos spameket.)

  8. marcus szerint:

    bepe: Pedig van ám spamszűrő belépve is.

    A témához: Mostantól ez lesz az új rendszer, hogy tematikus hónapok lesznek tematikus hetek helyett? Mert én támogatom, tekintve, hogy a tematikus hét ugye max. 4 cikket jelentett, ami kicsit sovány. És tetszik a téma. 🙂

  9. lorinczy_judit szerint:

    marcus: a tematikus hónapot kicsit nehéz összehozni, legutóbb a magyar SF kapcsán sikerült júniusban, ez most így alakult a disztópiával. Nem mindegy téma ér meg egy hónapot is akár, ill. van, akinek meg egy hónap már sok, de azért igyekszünk.

    A spamszűrőhöz: még blogokon is előfordul, én is azt szoktam tenni, bárhol szólok hozzá, akár van szűrő, akár nincs, hogy előbb kijelölöm, másolás, és aztán küldés.

  10. hackett szerint:

    Nekem nincs spamszűrő bejelentkezve.:)

    DBL: Lajos, néhány ilyen elszállás után szerintem Te is rá fogsz szokni a szöveg megírása után a reflexből kijelölés és másolás mozdulatokra, mielőtt bármilyen küldés gombra rákattintasz. Hasznos dolog bárhol és bármikor.:))

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon