Jared Diamond: Összeomlás

Közzétette: lorinczy_judit 7 hozzászólás

Az 1937-es születésű amerikai Jared Diamond korunk egyik legismertebb polihisztora, aki nem csak hallatlan tudással rendelkezik, de közérthető formában képes azt átadni az evolúcióbiológia, régészet, biogeográfia témájában járatlan embereknek. Legutóbbi magyar nyelven is (2007-ben) napvilágot látott Összeomlás című könyvében alaposan körbejárja, miért nem tartható fenn a világ mai berendezkedése, és ha az emberiség egésze (de legalábbis a döntő része) nem változtat életmódján, milyen súlyos problémákkal kell szembenéznünk – még a mi életünkben.

A második magyar kiadás borítója

Sokan szeretnék tagadni a globalizációt, vagy legalábbis gátat szabni neki – ez azonban lehetetlen, a jelenlegi tendenciák túl erősek, úgy is mondhatnám, valamennyien egy óriási sebességgel robogó vonaton ülünk, és egyre kétségesebb, hogy a szerelvény irányítása még a kezünkben van (vagy volt valaha is).

Nap mint nap szembesülhetünk a sajtó révén az immár bolygó méretű gondokkal, és aligha vonná kétségbe bárki is, hogy hiába több ezer kilométerre tőlünk vágják ki az esőerdőt, előbb-utóbb vissza fog hatni ránk. Sok-sok ilyen tényként kezelt, igen lehangoló közléssel találkozhatunk, Diamond pedig könyvében nem csak sorra veszi a mai világ problémáit, hanem megmutatja azt is, mi van mögöttük. A legtöbbet feltett kérdése a miért?

Soha nem éri be a látszatválaszokkal, melyek rendszerint már valamely folyamatnak okozatai, és nem elégszik meg az újabb kérdések feltevésével sem: az Összeomlás olyan könyv, amiben mélyrehatóan elemzi néhány régmúlt társadalom hanyatlásához vezető okokat, majd amikor már az olvasó kellőképpen meggyőződhetett Diamond levezetéseinek igazáról, jön az igazi fekete leves. Az összehasonlítás a mai világgal, a jelen társadalmaival (sorra veszi pl. Kínát, Ausztráliát, a ruandai népirtás hátterét is megmutatja, valamint a nagyvállalatok működésmechanizmusát, lehetséges, pozitív átalakulásukkal együtt).

Kézenfekvő – Diamond maga is azt gondolta először –, hogy a társadalmak összeomlását kizárólag környezetrombolással magyarázhatjuk, azonban a téma kutatása közben ráébredt, hogy még négy lehetséges tényező vezet (hol együttesen, hol részben, hol akár egy is elég) valamely nagyobb emberi közösség (éljenek akár egy néhány négyzetkilométeres szigeten, vagy nevezzük az élőhelyet Ausztráliának) összeomlásához.

 

Az Aral-tó sorsa

A tényezők:

  • környezetrombolás (Diamond kategorizálása alapján: erdőirtás, talajerózió, vízgazdálkodási problémák, túlhalászat és túlvadászat, behurcolt fajok hatása az őshonosakra, túlzott népszaporulat, az emberek környezetre gyakorolt egyéni terhelésének növekedése),
  • az éghajlat változása (mint szükségszerű, embertől független természetes folyamat, pl. hűvösebb periódusok, a „kis jégkorszakok”),
  • az ellenséges szomszédok (avagy kell-e felhúznunk egy Kínai Nagy Falat, vagy menekülnünk kell-e a hunok elől),
  • együttműködő kereskedelmi partnerek megléte vagy éppen hiánya (pl. az USA manapság olajbehozatalra szorul)
  • a társadalom válasza a környezeti problémára (pl. az erdőirtást Japánban teljes mértékben megfékezték, míg a Húsvét-szigetekiek nem hogy nem tettek ez ellen semmit, de szó szerint a vesztükbe rohantak).

 

A jól ismert szobrok. Emberi tevékenység eredménye, nem földönkívülieké

Diamond szerint „a múltbéli világvégék” (mint az említett Húsvét-szigetekiek, de pl. a grönlandi vikingek, vagy a maják és egyes más indián népek tragédiái) megértését több téves nézet és elterjedt sztereotípia nehezíti. Nem szabadna elfelejtenünk, hogy manapság sokkal jobban tudatában vagyunk a környezetre gyakorolt tevékenységünknek, mint akár pár évtizede is volt az emberiség. Őseinkről az a kép él bennünk, hogy „nemes lelkű és bölcs ökológiai érzékkel megáldott emberek voltak”, tisztelték és együtt éltek a természettel. Így aztán nehezünkre eshet elfogadni, hogy az ember már a múltban is ugyanúgy kiirtott teljes erdőségeket, tüntetett el fajokat és élőhelyeket a Föld színéről egyszer s mindenkorra. Az „édenkert”, a tökéletes harmónia ember és élőhelye között sosem létezett, a különbség a mai ember és elődei között az, hogy szerencsétlen őseinknek nem álltak rendelkezésükre hatástanulmányok, és a környezeti katasztrófák legtöbbje egyszerűen előreláthatatlan volt számukra. Még egy különbség van: a múlt emberi társadalmai „elszigetelten”, egymástól térben és időben elválasztva omlottak össze (indultak lassú vagy gyors hanyatlásnak), manapság ez a probléma bolygószinten jelentkezhet.

 

Chaco-kanyon. Az egykor virágzó anaszázi kultúra romjai ma

Diamond sorra vesz több, térben és időben egymástól távol eső közösséget, hogy sorra kimutassa az egyes tényezők hatását, hogy azok megváltozása, közrehatása miként vezetett egy közösség összeomlásához. A maga módján mindegyik leírás rendkívül érdekes volt, a könyvet elolvasva különösen a Húsvét-szigetekiek szimbolikussá is vált tragédiája (egy sziget az óceánban/egy bolygó az űrben), és a grönlandi vikingek sorsa maradt meg bennem (ha az általuk lenézett eszkimóktól hajlandóak lettek volna tanulni, talán egész másként alakul a sorsuk), de a Chaco-kanyon anaszázi indiánjai is számos tanulsággal bírtak (a környezet eltartó képessége véges, és ha ehhez még rájön a szárazság, kész a végzet, hiába oly találékony a nép, hogy kiterjedt öntözéses technikát alkalmaztak).

Mielőtt az olvasó totális depresszióba süllyedne, Diamond hoz pozitív példákat is, a régmúltból és a jelenből egyaránt. Az én benyomásom azonban mindegyik példa esetén az, hogy ezek megvalósítása az egyén szintjén helyileg rendkívüli (sokszor vérrel járó) áldozatot követel, másfelől úgy tudnak gátat szabni a náluk jelentkező problémának, hogy közben más közösséget használnak (zsákmányolnak) ki.

Diamond pozitív példái közül kettőt kiemelve: Tikopia egy félreeső trópusi sziget a Csendes-óceánban. (Rögtön felfedezzük a rokonságot a Húsvét-sziget helyzetével, ugye?) 4,7 négyzetkilométeren mintegy 1200-an élnek, a sziget megszakítás nélkül, 3000 éve lakott! Rendkívüli elszigeteltsége miatt (kenukkal közlekedni a legközelebbi szárazföldig kockázatos vállalkozás volt) rákényszerültek az önfenntartásra, ami pedig igen véges. Ha a népsűrűség 1200 fő fölé emelkedik, a társadalom rövid idő alatt összeomlik – egyszerűen nem tudnak elég élelmet termelni. A talajt nem szipolyozhatják ki égetéssel, mert nincs hova továbbállni, így aztán a sziget valóságos gyümölcsöskertté vált. A halfogást a főnökök engedélyezik – ebből pedig következik valamiféle „tekintélyelvű”, ámde szükségszerű társadalmi berendezkedés. De még ennél is fontosabb: az „édenkert” fenntartásának kulcsa az, hogy a népesség ne növekedjen hosszú távon. Manapság rendelkezésre áll számos „fájdalommentes” módszer, de ez egyrészt továbbra sem hatásos, ha globálisan nézem a Föld népességének növekedését, másrészt Tikopia még a mai modern módszerek előtt is megoldotta a népességnövekedés visszafogását. A húszas években a szigeten járt antropológusok – a megszakított közösülésen kívül – olyan módszereket írnak le, mint a szintén „kézenfekvő” csecsemőgyilkosság, abortusz nem sokkal a szülés várható időpontja előtt különféle fizikai behatások révén, öngyilkosság (veszélyes hajóútra indulás, vagy kiúsznak a nyílt vizekre – ami gyorsabb, mint az éhhalál)… El tudjuk képzelni, hogy globálisan is ilyen árat fizessünk a túlélésért?

A másik példa Japán volt, ahol szintén szembe kellett nézniük az erdőirtással és annak környezetre, majd a társadalomra gyakorolt hatásával (talajerózió, a talaj kimerülése, sőt, eltűnése, az élelem csökkenése pedig véres konfliktusokhoz vezet). Egy, Tikopiánál és a Húsvét-szigetnél jóval nagyobb területű és népességű élőhelyen felülről, tekintélyelvű, állami közbeavatkozással kellett (és lehetett) gátat vetni a rövidtávú haszonra törekvő, hosszú távon mindent tönkretevő magánzókat. Az 1600-as években a fakitermelés szabályozására hozott, aprólékos rendeleteket egy módon lehetett betartatni: ha részletes nyilvántartást vezetnek, és mindent, az utolsó faszállítmányt, az utolsó eldugott területet is állandóan ellenőrzik, miközben azt is meghatározták, hogy a kivágott fák helyére újakat kell ültetni. Ugye, senki nem fogja azt gondolni (Diamond erre maga is rámutat), hogy az átlag 1600-as évekbeli japán parasztember kizárólag azért ment ebbe bele, mert a kényszerű, társadalmi felismerésen túl „a japánok hagyományosan természetszeretők, és a buddhista vallás amúgy is ránevelte őket minden élőlény tiszteletére, a konfuciánus erkölcs pedig a mértékletességre”? És ugye, senki nem hiszi azt, hogy manapság és már akkor is, Japánnak megszűnt volna, vagy nagy mértékben lecsökkent volna a fa iránti igénye? Vajon az egyes óceániai szigeteken és más, harmadik világbeli, erdőségekkel még rendelkező országok fái – a nagyon is durva rablógazdálkodás következtében – mely országok piacain kötnek ki?

Ezek miatt Diamond pozitív példái – bár önmagukban szemlélve tényleg azok – számomra egy kissé felemásak. Diamond később maga is leírja – Montana kapcsán –, hogy a nyugati fejlett, fogyasztói társadalmaknak visszább kell(ene) venniük pazarló életmódjukból. Egyre kevesebben szeretnének gyötrelmes, verejtékes munkából élni, mint ami általában a gazdálkodó emberek sajátja (a montanai gazdálkodó családok példáján keresztül), akkor is, ha a rendszer jó része gépesített. Ezért, ha megtehetik, a (montanai) fiatalok a városokba mennek szerencsét próbálni, irodai vagy más, hasonló munkát találni. Bármit, ami nem igényel folyamatos fizikai igénybevételt, ahol van néha hosszabb szabadság, és amivel legalább annyit, ha nem többet keresnek…

Diamond végeredményben (saját bevallása szerint óvatos) optimista, ami a jövőt illeti. Hisz abban, hogy meg tudjuk oldani a már most bolygószinten jelentkező kihívásokat, és e könyvvel (és az előadásaival) is a felvilágosítás volt a célja. A könyv nemzetközi bestseller lett, kérdés, ha sok helyre, sok emberhez el is jutnak a gondolatai, megszívlelik-e őket, különösen, ha ehhez akár egész népek aznapi betevő élelmét kellene másként megoldani. Bárhogy is, nem lesz egyszerű menet, és még a mi életünkben látni és tapasztalni fogjuk azt a bizonyos ötödik tényezőt.

 

 

 

 

Jared Diamond

 

 

 

Érdekességek

  • Egyes feltételezések szerint a Húsvét-szigetek faragványai földönkívüli lények beavatkozása révén jöhettek csak létre. Diamond azonban szépen levezeti azt is, miként volt lehetséges a szobrok kifaragása, majd miként szállították és állították talpra azokat. A művelet minden lépéséhez irtózatos mennyiségű – a mi szemünkben értelmetlenül kivágott – fára volt szükség. Döbbenetes látvány lehet a kőbánya, ahol a hosszúkás tömböket kihasították a hegyből; egyes szobrok máig ott hevernek, félig készen. Diamond felteszi a kérdést: vajon mit gondoltak a sziget lakói, amikor kidöntötték az utolsó fát?
  • Diamond 1998-ban Pulitzer-díjat kapott Háborúk, járványok, technikák c. könyvéért.

 

Jared Diamond: Összeomlás

Typotex Kiadó (második magyar kiadás), 2007.

Fordította: Vassy Zoltán

4.800 Ft.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: tudomány

Eddig 7 hozzászólás érkezett.

  1. fbdbh szerint:

    Az igen, jó drága. Pedig érdekesnek tűnik.

  2. Hanna szerint:

    @fbdbh: Mivel te angolul is sokat olvasol, olcsóbban megveheted a Bookdepositoryról. ;) Igaz, hogy csak a paperbacket.

  3. szs szerint:

    A “Háborúk, járványok, technikák” is nagyon ott van a szeren, azt is érdemes elolvasni, bár az inkább visszafele néz.

  4. Dralius szerint:

    Nem pontosan ugyanazok a témák és végkövetkeztetések, habár a Diamond könyvet nem ismerem, szóval tévedhetek, de Végh Lászlónak is hasonló elmélkedései vannak, és ráadásul ezek egyetemi előadás formájában futottak és ingyenesen elérhetőek.

    http://www.atomki.hu/kornyezet/

  5. fbdbh szerint:

    @Hanna: Hát igen, ez volt nekem is az első gondolatom, csak már kezdem cikinek érezni, mennyire hanyagolom a magyar könyvpiac támogatását :D

  6. Jud szerint:

    4.800 Ft, de a tárgymutatót és a képeket nem számítva 559 oldal, meglehetősen apró betűvel.

  7. tapsit már megint kijelentkeztette a rendszer szerint:

    Azért az hozzátartozik, hogy VAN olyan ország, ami szinte teljesen lepusztította a faállományát, és mégsem omlott össze. Sőt. Elég hatékonyan meghódította a világot, mondjuk elég jó hajókat ácsoltak abból a sok fából, meg szerencsésen és jó irányba kezdtek el kapálódzni. De a Brit-szigeteken azért a mai napig szép, holdbéli tájak vannak az egykori erdőségek helyén. (És van olyan ország, nagy hajósnép hódítása és hazája, ahol gyakorlatilag sosem volt helyi faanyag, csak az, amit a nagy szibériai erdőkben kidőlt fákból épp a partjukhoz mosott a Golf-áramlat (mondjuk Izlandon azért történelme első 900-1000 évében nem lehetett jó az élet).)

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon