Doctor Who 6. évad

Közzétette: cikkbot 4 hozzászólás

A végső kérdés az Életről, a Világmindenségről, meg Mindenről.

Igen, eddig csak a választ tudtunk, de most már megvan végre a kérdés is – sóhajthattak fel a Galaxis útikalauz és a Doktor közös rajongói a hatodik etap végeztével. Vajon csak egy fricska volt ez az egész évad, vagy még mindig nem tudjuk az egész Matt Smith-es őrületnek az értelmét – nos, ezt mindenki döntse el maga. A kritikus meg csak vakarja a fejét, hogy honnan is kezdje ezt az egészet…

"The only water in the forest..."

Anélkül, hogy elárulnék valami fontosat – sajnos, a történet miatt még utólag sem tudom eldönteni, mi a lényegi információ és mi a sallang –, annyit talán mondhatok, hogy ez az évad River Song körül forog. River még David Tennant „Doktorsága” idején bukkant fel, mint olyan személy, aki a Doktorról rengeteget tud, mi azonban még róla semmit. Ezt követően szerepe az ötödik évadban egyre hangsúlyosabbá vált, és a Doktorral való kapcsolata is fokozatosan átalakult és így egy izgalmas aspektussal gazdadogott szeretett időutazónk személyisége.

A hatodik évad vele is kezdődik, meg anélkül, hogy különösebb titkot elárulnék, a Doktor halálával. Elég nagy sokk, de az „Impossible Astronaut” dupla része igen magasra tette a mércét az egész évad tekintetében, sőt nem túlzás azt állítani, hogy az új sorozat eddigi egyik legjobb részével van dolgunk. A „Csend” megjelenése, leszállás a Holdra, Nixon és egy fez – ezek a kulcsszavaink, amivel megpróbálhattunk fényt deríteni egy titokra. Remek tempójú, feszült, izgalmas és fordulatos nyitórészek voltak, remek mellékszereplőkkel. Újra lelkesedtem és újra hinni kezdtem, hogy lesznek itt még fantasztikus dolgok (a Pandoricával záródó előző szezon nem tartozik a kedvenc részeim közé).

Egy erős kezdés után óhatatlanul mindig visszaesés következik. A Lily Cole-lal és Hugh Bonneville-lel felálló harmadik rész szórakoztató mellékág volt, ami sajátosan értelmezte újra a leginkább A kincses szigetből ismert kalózképet – ötletes volt a fekete pont és a szirén szerepe, azonban nem tartottam emlékezetesnek.

"I think you call me... Sexy?"

Ellenben a negyedik epizód! Hiába, néha kellenek olyan zsenik, akik az egész Doktor-jelenséget ki tudják fordítani és egy sajátos, új nézőpontból mutatják be egy Időúr személyiségét. Neil Gaiman volt ez a bátor illető, aki a „Doctor’s Wife”-ban bátran nyúlt a Tardishoz, és egy rendkívül szórakoztató, de mégis kicsit szomorú részben segített betekinteni a Doktor lelkébe. Szexi!

Az összességében hullámzó színvonalú év egyik mélyebb pontja számomra a „lázadó hús”. A duplarész alaptörténete az, hogy egy veszélyes üzemben azért, hogy az emberek ne sérüljenek, egyfajta műanyagszerű masszát látnak el emberi formával és élő, emberi személyiséggel. Természetesen katasztrófa történik, amely során a „masszák” felett elvesztik az irányítást és az önálló életre ébredt lények kétségbeesetten elkezdik védeni a saját életüket. Ez a rész egyértelműen folytatja azt a korábbi szellemiséget, hogy nincs jogunk elvenni egy olyan lény életét, akit akár embernek lehet tekinteni, anélkül, hogy valóban az lenne. Mert vajon ki is ember igazán? Az alapfelvetés tehát tiszteletre méltó, azonban a megvalósítás sajnos szájbarágósra és erőltetettre sikerült – lehet, egy feszesebb forgatókönyv jobb lett volna.

A hullámvölgy után itt az egyik csúcspont: amikor a Doktor háborúba megy. Amy és Rory gyermeke védelmében ugyanis még a pacifista időutazónk is fegyvert ragad – természetesen az ő sajátos módján. Aki eddig figyelt, az számos rejtélyt már korábban is megfejthetett (pláne, hogy imádok spekulálni), itt azonban számtalan újra is fény derül. Megrázó epizód, amiben a 11. doktor magasba emelkedik, de ugye onnan még nagyobbat lehet esni. Számos rejtélyre fény derült itt, de persze még több nyitva maradt, így az ember lánya tűkön ülve várta a nyári szünet után a további epizódokat.

"Would you like me to repeat the question?"

De innen jött a fekete leves: az írók még mindig nem érzik ezt a Matt Smith-féle érát. Mert hiába imádnivalóan infantilis és egyúttal igazán ősöreg Doktorunk, a legtöbb epizód nem tudja érzékeltetni ezt a remek kettősséget és csak egy idétlen téblábolás marad belőle. A „Let’s Kill Hitler” a figyelemfelkeltő cím ellenére még csak árnyéka sem lehet az igazi Időlordos történeteknek. Itt kellene ugyanis megalapozni a River alakjában rejlő igazi konfliktust (tekintsetek el a részletes történetmeséléstől, ugyanis nem akarom elspoilerezni az egész évad „velejét”), azonban a lelki folyamatokat csak nagyvonalúan és ezért felszínesen éppen csak érinti a cselekmény, így hiányérzetet hagy maga után, melyet a további részek még kevésbé oldanak fel. A híres történelmi személyekkel való szükségtelen dobálózás pedig csak rontja az összképet.

A „Night Terrors” nem más, mint egy aranyos kis esti mese szörnyekről, kakukkfiókákról és a szülői szeretetről. A „The Girl Who Waited” és a „The God Complex” Amy Doktorral való konfliktusát elemzi: hogy mit jelent a lánynak az időutazó és maga az utazás, az a törékeny bizalom, ami kettőjük között kialakult. Míg a korábbi dolgozat mondvacsinált és nem túl erős konfliktushelyzettel operál és éppen ezért unalmassá válik, addig a másik epizód Ariadné fonalaként vezet végig bennünket egy huszonakárhányadik századi labirintuson egy modern Minotaurusszal, és megkíséreli bemutatni, mi tesz bennünket, a szó legtágabb értelmében véve, emberré. Ez a remek epizód bennem a „Midnight”-ot idézi, annak mély feszültségét mellőzve.

A „Closing Time” ismét egy könnyed ujjgyakorlat az ötödik évad „The Lodger” epizódjából ismert alakok megidézésével. Teljesen indokolatlanul és feleslegesen felbukkannak a régi ellenségek, a cybermanek, hogy asszisztáljanak az apai érzelmek bemutatásához. Szerethető benne, hogy felidézi azt a Doktort, akit mindenki imád, így a bevásárlóközpont teljes személyzete is; ugyanakkor felbukkan a menekülő énje is, aki minél inkább késleltetni akarja az elkerülhetetlent.

"That's why I usually take a human with me."

És elérkeztünk az évad utolsó epizódjához, az ígéretes című „The Wedding of River Song”-hoz. A Doktor menekülése a végéhez ér, ezúttal nem húzhatja tovább az időt, be kell vállalnia azt, amitől a legjobban fél, a halált. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy természetesen sikerül kicselezni a kaszást, hisz, némi szarkazmussal, nem érhet így véget a világ legrégebb óta futó és leghosszabb sorozata. Ez az évad is követte azon hagyományokat, hogy a rejtély megoldásához szükséges apró elemek mind el voltak szórva az évad részeiben és bárki összerakhatta őket, aki vett rá elég fáradságot. Azonban mégis úgy érzi magát az egyszeri néző, hogy átverték: az egész túl kisszerű, nincs benne semmi a megszokott eleganciából, mintha a szerzők maguk is csak az év közepén jöttek volna rá, mit is akarnak az egész történetből kihozni. Ez pedig csak némi izzadtságszagot hagy maga után, nem pedig a felfedezés örömét. A címben említett végső (vagy első?) kérdés feloldása pedig talán még ennél is kevésbé ötletes.

Szóval a Doktor megmenekült, de kérdés, hogy ez érdekel-e még bennünket ezek után? Matt Smith továbbra is lubickol a szerepben és minden epizódban szerethető karaktert alkot. Különösen örültem, hogy sikerült Rory karakterét fejleszteni, végre nem csak egy nyurga, Amy-be vakon szerelmes kis mitugrászt kapunk, hanem egy olyan férfit, aki méltó társ tud lenni, átlátja a helyzeteket és aktív szereplője tud lenni az eseményeknek. A legnagyobb vesztes River lett: hiába kulcsszereplő, mégis sikerült olyan szerencsétlenül megfogniuk a karaktert az alkotóknak, hogy csak Alex Kingston remek alakítása miatt mondom azt, hogy kíváncsi vagyok rá a továbbiakban is. Szóval üzenem a szerzőknek: igyekezzenek méltó történetet kitalálni a továbbiakra, különben menthetetlenül unalomba fog süllyedni a sorozat. A jövő őszi új évadig még van idő összeszedni az összeszednivalókat.

Benkő Marianna

Hasznos információk:

  • Természetesen idén még nincs teljesen vége a Doktor kalandjainak, még hátra van a szokásos karácsonyi különkiadás, ennek az első trailere itt megnézhető.
  • A sorozat jövőjével kapcsolatban több találgatás is megindult, ezek közül a két legérdekesebb, hogy Matt Smith a következő évadban elhagyja a sorozatot, és hogy a Karen Gillan által megszemélyesített Amy karaktere meghalna. Persze ezek mind csak spekulációk.

Hasznos linkek:

BBC Doctor Who

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: tévésorozat

Eddig 4 hozzászólás érkezett.

  1. acélpatkány szerint:

    És pár napja került ki egy egy perces prequel a karácsonyi részhez:
    http://www.bbc.co.uk/doctorwho/dw/videos/p00m7qjb

  2. solymosgyu szerint:

    félelmetes. nagyon rossz lett.

  3. Septi szerint:

    Nagyon kevés mindennel értek egyet a kritikádban. Természetesen ízlések és pofonok, de azért remélem, nem untatlak nagyon, ha elmondom:
    Én úgy gondolom, hogy ennél összetettebb évad még nem nagyon volt. A többi gagyiságnak tűnik a 6-hoz képest. Mondjuk az ötödiket meg nem szerettem, úgyhogy nagy változás… Mikor újranéztem az évad bizonyos részeit, rájöttem, hogy milyen sok információt csöpögtettek el, és hogy milyen hihetetlenül sok helyen épült egymásra két rész tartalma. Csak figyelmesnek kellett lenni. Persze első nézésre ezek annyira nem szembetűnőek. Te azt írtad, hogy csalódás volt, többre számítottál, illetve azt is, hogy nem érted. Ami egy kicsit paradoxon. Már, ha jól értelmezem. Nem tudtál belekezdeni, mert ?túl bonyolult?, ?túl sok?, mégse érzed elégnek… Ha ennél is többet kavartak volna?! Szerintem ez így volt tökéletes, ennél ne kívánj többet, mert nem jó elmérni a farkunkat. A kevesebb néha több. Mégiscsak kiderül, hogy Amy és Rory lánya pl. River, és azért ez sem semmi. Rengeteg csavart, váratlan, de logikus helyzetet láthattunk, és ennél többet hülyeség kívánni.

    Nekem is tetszett Rory, de őt eddig is szerettem. Tényleg sokat változott.:) De számomra magasan vitte River a pálmát.:) Központi alak, remek karakter és érdekes sztori. Most épp el nem tudnám képzelni nélküle a Doktort. Kettejük kapcsolata mindig elvarázsol, és remélem, még sokáig élvezhetjük. Zseniális.:)

    Illetve a kiemelt részekkel sem értettem teljes mértékben egyet. Nem pont ezeket tartom jobbnak, vagy rosszabbnak. Mindenesetre az biztos, hogy az első két rész nem volt semmi. Ezt még én sem tagadhatom.:)

  4. makitra szerint:

    Kedves Septi! Mint a cikk szerzője, köszönöm a hozzászólásod és röviden válaszolok is rá.
    Teljesen egyetértek veled abban, hogy ebben az évadban is szinte minden részben el volt szórva egy olyan információmorzsa, ami a végső megoldásban szerepet játszott (a korábbi évadokban is mindig így működött). Nekem inkább az nem tetszett, hogy maga a sztori végkimenetele lett súlytalan és összecsapott. Voltak olyan apró elemek is, amik nem koherensek az egész évad cselekményével, hanem teljesen kilógtak belőle, és így az egész kitalált világból is, ami számomra nagyon zavaró volt.
    Továbbra is fenntartom azt, hogy nem találják a 11. Doki személyiségét. A 9-10. Doktornál a fő karakterjegyeket az Időháború és az abból hozott sebek adták, amelyeket az utolsó két évad már teljesen elhagyott (nagyon helyesen, mert a Doktornak is túl kell lépnie a dolgokon). Viszont nem látom azt, hogy most egy dühös harcosról vagy egy menekülő emberről van-e szó. Persze, ha mind a két tulajdonság fontos, az is oké, de ezt nem sikerült harmonikusan egyesíteni. River esetében pedig a személyiségfejlődését sikerült nagyon összecsapni. Nem hiteles számomra az, hogy egy rész alatt egy olyan ember, akit a Doki megölésére kondicionáltak egész életében, rögtön megszereti. Ehhez a Doki nem volt elég meggyőző a “Let’s Kill Hitlerben”…
    Természetesen az én véleményem nem etalon csak egy vélemény :) És örülök annak, hogy más is hozzám hasonlóan szereti ezt a sorozatot. De számomra még mindig a 4. évad a legjobb, annak szinte minden része aranyat ér. A 6. évad sem rossz, de ezt inkább csak egyes kiemelkedő részeknek köszönheti nálam, nem összességében.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon