Nagyon gyorsan elszaladt az első év, és máris ünnepelünk – azt gondolom, van mit. Sokat dolgoztunk, hogy ez a honlap létrejöjjön, és a valódi munka nem éppen egy éve, hanem annál sokkal korábban kezdődött. Mire 2010 novemberében beindult a honlap, már számtalan ismertető, cikk, esszé várta a megjelenést.

Az SFmag valamennyiünk szerelemgyermeke, melyért ingyen, a szabadidőnkben dolgozunk. Ezért aztán nincsen szerkesztőségünk a szó fizikális értelmében. Tagjaink az ország számos pontján élnek, és a kapcsolatot e-mailben, egy közös levelezőlistán, és az LFG-nek köszönhetően egy zárt fórumon tartjuk. Az élet inkább ez utóbbin zajlik.

Eleinte mindannyiunknak bele kellett rázódni a feladatba – kialakult, kinek milyen jogosultságra van szüksége, ki mit vállal, és mihez van inkább érzéke. Mindannyian szerkesztjük a másét, egy-egy cikket akár többen is elolvasunk, mielőtt kikerül. Fontos az egyeztetés: számos könyv, film közös kedvenc, és ha véletlenül egyszerre többen is rávetették magukat ugyanarra, más megoldást keresünk, hogy a gondolatok ne vesszenek kárba. Ilyenkor páros kritikákat is közlünk, vagy egy cikket eleve ketten írnak meg. Mint minden közösségben, még ha főleg virtuális, és ritkán van csak módunk élőben találkozni, előfordul lemorzsolódás, jövés-menés, új tagok, külsősök, akik vagy hosszabb távra megragadnak, vagy csak egy-egy cikk erejéig ugrottak be hozzánk. Olyan is akadt, aki már a kezdet kezdetén velünk volt, de később nem tudott rendszeresen cikket írni.

Amint kialakult, kinek „hol a helye” e virtuális térben, létrejöttek az állandó fórumok. Több mint fél éve nem kellett új témát nyitnunk, tehát a fórumon is létrejött a megszokott munkamenet. Külön egyeztetünk, ki mit olvas éppen (eszerint frissül a „Moly-polc” is), többen egy 5-ös skálán pontozzák, ha valamit kiolvastak (ez csak hozzávetőleges, nincs különösebb jelentősége); külön fóruma van a heti linkgyűjteménynek, ahová jóformán a szerkesztőség összes tagja (de akár a hazai SF scéna más szereplői is) küldözget linkeket, néhány mondattal megfogalmazva magát a hírt is. A hírsaláta szerkesztése hármunk, szs, acélpatkány és jómagam közt rotálódik. Általában csütörtök estére másoljuk át a szerkesztőfelületre az addig összegyűlt híreket, a fórumon ilyenkor egy hozzászólással „lezárjuk” az aktuális hetet. A hírsalátában többségében angol nyelvű híranyagok találhatók – én azt gondolom, hasznosak és érdekesek, már teljesen rászoktam, hogy hétvégente innen tájékozódom.

A fórumokon szokták a cikkírók felhívni a szerkesztők figyelmét arra is, ha feltesznek egy ismertetőt a szerkesztőfelületre, és itt dől el akár hónapokra előre az is, hogy mi lesz a tematikus hét, s kinek mit kell addigra elolvasni, megírni. Nagyobb szervezést igényelt pl. a Hugo-hét, vagy a World Fantasy díj hete: a feladatot ilyenkor különösen meg kell osztani. Mint minden közösségben, olykor parázs, de kulturált vitáink is akadnak – minden érvet és ellenérvet meghallgatunk, mielőtt döntünk.

A szerkesztőfelület kialakításában, karbantartásában BePének múlhatatlan érdemei vannak, amiket nem lehet elégszer kiemelni és megköszönni, nélküle nem lendültek volna mozgásba az SFmag kerekei. Az „adminnak” több szekciója van – az újdonsült cikkíró tagoknak általában valamelyik szerkesztő elmagyarázza, hogy melyik részleg mire jó. A „Vázlatok”-ba nem nézünk bele, a „Függőben” viszont már a szerkesztő terepe: amit ott talál, „szabad préda”. A következő lépcsőfok pedig már azon cikkek gyűjteménye, amelyek várósorba kerültek a szerkesztői átnézés után. Az időzítésről – szinte csak a hírsalátát kivéve, mert azt hárman elintézzük – általában Hackett és Hanna dönt. Azt hiszem, mára már elég jól kitapasztaltuk a szerkesztőfelület csínját-bínját, különösen, ami a képek beillesztését, méretezését, feliratozását illeti.

Számtalan egyéb feladat is hárul a csapat bizonyos tagjaira, a nyereményjátékokat Hackett és SFinsider intézi, a novellákat, fantasztikus kéziratok éjszakáját Hanna, és ő szokta tartani a kapcsolatot a külföldi szerzőkkel is.

Egy szó mint száz, minden csapattagnak megvan a maga kis virtuális asztala, rajta az elolvasandók, szerkesztendők listájával. Új tagokra, beugrókra természetesen nyitottak vagyunk, ennek jegyében jött létre együttműködés pl. a Carcosa bloggal is. Újraközléseket oda-vissza az LFG felületén is találni. Külföldi partnereink, a nem régiben összeolvadt The Portal és World SF Blog felületein ugyancsak jelentek meg tagjaink angol nyelven virtuális kerekasztal vagy cikk erejéig.

S hogy mit hoz a jövő? Számos tervünk van, nem csak online megjelenések – tagjainkkal már ez évben is több alkalommal találkozhattak az érdeklődők különféle rendezvényeken. Azt hiszem, nem lesz ez másként ezután sem, addig is, olvassátok cikkeinket, ismertetőinket, híreinket az SFmagon!

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!

Eddig 2 hozzászólás.

  1. DBL szerint:

    „Az SFmag valamennyiünk szerelemgyermeke, melyért ingyen, a szabadidőnkben dolgozunk.”
    Fenti mondat apropóján mondanám:…
    A régi emberek úgy tartják: a szerelemgyerek bűnben fogan, de mindig szép… 🙂
    Nos az SFmag valóban szerelemgyerek. Okos, tevékeny, tehát a legfontosabb tulajdonsága (számomra), hogy TENNI akar. Ez a legfontosabb.
    Tegyétek azt, amit elhatároztatok, mert attól élet az élet, ha az ember tenni akar. Ráadásul…és ez sem utolsó szempont… :)Ti a mi emberi kultúránkért akartok tenni, bármilyen médiában jelenik meg.
    Ez meg a másik legfontosabb… 🙂

    Isten éltesse akaratotokat, munkátokat, és személyeteket.

  2. Jud szerint:

    DBL: köszönjük szépen. 🙂

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon