Exkluzív, magyar megjelenés előtti ismertetőnkben fdbdh, alias Farkas Balázs értekezik Scott Lynch angolszász nyelvterületen nagy sikert aratott fantasy ciklusáról. Az első kötet, a Locke Lamora hazugságai egy hét múlva, november 28-án, 560 oldalon érkezik a boltokba az Alexandra Kiadó jóvoltából, Novák Gábor fordításában.

A szélhámos, akit varázslók üldöztek

Amióta George R. R. Martin híres-hírhedt sorozata napvilágot látott, reneszánszát éli a realisztikus/kopottas fantasy, amelyben nem a hősök és világmegváltó célok, hanem a túlélésért és hatalomért folytatott küzdelmek a fő attrakciók. Scott Lynch ennek az „újhullámnak” az egyik legkarakteresebb képviselője. Bár viszonylag új figura a terepen (első regénye 2006-ban jelent meg, a harmadik már három éve késik), már most egy lapon emlegethető a klasszikusokkal.

A karakteres főhős köré épített sorozata, a The Gentleman Bastard ciklus eddig megjelent darabjai azonnal bekerültek a kedvenc könyveim közé, mivel olyan ízt hozott a zsánerbe, amelyet régóta vártam. A sorozat erénye, hogy a könyvek egy-egy önállóan is élvezhető sztorit mutatnak be, saját történeti ívük van (legalábbis ami az első két kötetet illeti), de egy nagyobb epikai panorámát is össze lehet rakni belőlük.

Lock Lamora hazugságai (The Lies of Locke Lamora)

Scott Lynch egyszerre fordult el a hősöktől és a látványos, de kimerítő vándorutaktól: a The Lies of Locke Lamora végig egyetlen városban játszódik, fő szereplői pedig tolvajok, igazi bűnözők, akik nem riadnak vissza az erőszakos cselekedetektől sem. Az olvasói szimpátia természetesen nem illetné meg őket, ha nem lennének elegáns, összetartó, valamint többé-kevésbé békés, fegyvertelen megoldásokkal játszadozó úriemberek, akik műveltek és a legjobbak a szakmájukban.

A főhős, Locke Lamora sorsát a gyermekkorától követhetjük, amint magához veszi egy mentor, de ezt az elhasznált elemet az író azonnal ki is zökkenti a történetből, és visszaemlékezések formájában adagolja. A regény központi történeti eleme egy cseles játszma, amellyel hatalmas vagyont akaszthat le Locke bandája Camorr gazdagjairól. A regény központi konfliktusa pedig nem is a lebukás, hanem az, hogy tevékenységükkel a helyi szervezett bűnözés és a hatalmi játszmákban utazó gengszterek útját keresztezik. Locke Lamora tehát tüske mindenki oldalában, és éppen ezért játszmája veszélyezteti a saját és barátai életét. A könyv pedig van olyan kegyetlen, hogy nem remélhetünk mindenki számára boldog befejezést. A regény nem hibátlan, legalábbis nem felelhet meg minden olvasó ízlésének és igény(esség)ének, de szerencsére nem idealizál, nem moralizál és nem kíméli a főhőseit. A varázslat háttérben marad, de szerepet játszik: összességében egy nagyon színes, gazdag Keresztapa / Ocean’s Eleven keverék a fantasyirodalomban.

A hamarosan kapható magyar kiadás borítója

A világépítésről érdemes még néhány szót ejteni. Itt nem mitológiai jellegű, hanem városi: Lynch nem népesíti be világait idegen lényekkel, mint Sanderson és Miéville, és nem is hozza túlságosan modern időkbe az eseményeket, mint az urban fantasy és a steampunk képviselői. Nem lesz állandó nézőpontkarakter sem uralkodó, sem harcos, sem varázsló. Camorr utcái, sikátorai, csatornái, bandái és családjai viszont olyan kidolgozottak, mint bármilyen hagyományos fantasy városai, uralkodói és népei. A fantasztikus elemek mítoszteremtése csak fűszer, de a sejtetés mesteri fogásaival teszi a szerző varázslatossá: a regény díszletei mögött ott lapul egy történelem előtti civilizáció emléke, amelynek hagyatéka, reményeim szerint, fontos szerepet játszhat majd a későbbiekben.

A regény világa átgondolt, némiképp a reneszánsz Itália és a gengszterfilmek modorosságait állítja szembe a klasszikus tolkieni körítéssel. Modernebb tehát a környezet, nyelvezete, párbeszédei pedig teljesen kortárs fülre optimalizáltak. Anakronizmusnak tűnhet, de működik, és ez a lényeg.

Végül a mágia kérdése, amitől fantasy a fantasy: a varázslók itt nem vállalnak mentorszerepet, nem mindentudó bölcsek, és nem is gonosz, hataloméhes őrültek. Egyszerűen hatalmukat felhasználva drága szolgáltatást kínálnak: hatalmas pénzeket akasztanak le azzal, hogy felbérelhetik őket egy mocskos melóra. Végtére is ebben a sorozatban ellenfelek, mert Locke Lamora őket is jól felbosszantja. A varázslók az eddig megjelent kötetekben játszadoznak a főhőssel és vadásznak rá. Sőt, Scott Lynch addig feszíti ezt a szálat, hogy kifejezetten horror-elemmé torzulnak a varázslatok: a hátborzongató, tehetetlenséget és kétségbeesést kiváltó fogásokkal élő mágusok ritkán, de akkor hatásosan bukkannak fel.

Red Skies Under Red Skies

A folytatás egyesek szerint jobb, mások szerint rosszabb, mint a sorozat indító kötete; ezt a megosztottságot valószínűleg az válthatta ki, hogy bár a történet, a cselekményvezetés, az alapvető premissza nem változott, a környezet egészen más díszletet ad a történetnek. A tolvajok újra egy nagy játszmába kezdtek bele, és megint megzavarja őket egy nagyobb hatalom, néhány mellékszálon többen próbálják hőseink útját akadályozni, és a flashbackek is visszatérnek (igaz, ezúttal csak a könyv első harmadáig).

A kérdés természetesen felmerül, hogy ugyanazt a regényt kapjuk-e más környezetben, de szerencsére erről szó sincs. A bűn városa helyett ezúttal a kaszinók és kalózok világába keveredünk, ami lehetőséget biztosít a világ színesítésére és gazdagítására. Nem tudunk meg többet sem a mágusokról, sem az ősi világokról, sem a technológiáról, de nem éreztem, hogy ez baj lenne, mivel pont ezek adják meg a regény misztikumát. Realisztikus környezetben a sejtetés mindig kifejezetten hangulatossá tehet egy-egy fejezetet. Hogy mik a könyv erényei és hátrányai (akár az első kötettől függetlenül), azzal legfeljebb írástechnikai szempontból érdemes foglalkozni. A könyv engem mindvégig lekötött, és mivel ritka a jó kalózos regény, mindenképpen meg kell becsülni.

A sorozat jövője

Scott Lynch minden kétséget kizáróan olyan író, akire nagyon is oda kell figyelnünk: kortársai mellett, mint Brandon Sanderson, Patrick Rothfuss és Joe Abercrombie, a huszonegyedik századi fantasy egyik legmarkánsabb alakja lehet. Maga az író hosszú ideig alig kommunikált a külvilággal (depresszióban szenved), de a sorozat nem állt meg. Decemberben érkezik a harmadik kötet, és ha lehet hinni az író blogján elhintett megjegyzéseknek, a negyedik rész is alakulgat. A hétkötetesre tervezett sorozat mellett elméletileg lesznek kisregények is, de a szerző szétszórtsága miatt ezeknek a megjelenése is kérdéses. Mindenesetre én erőt és kitartást kívánok neki, mivel Locke Lamora kalandjai a modern fantasy legizgalmasabb történetei közé tartozik.

Mi pedig reméljük, hogy a további regények is kiadásra kerülnek magyarul.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 5 hozzászólás.

  1. anarion szerint:

    Már meg is rendeltem az Alexandrától. Angolul megvan, nagyon tetszett, ráadásul örülök, hogy ugyanazzal a borítóval adják ki a magyar kiadást, ami nekem is megvan. Bevallom, anno azért ezt a kiadást rendeltem meg, mert ennek tetszett legjobban a borítója (a könyvről már előtte is olvastam, és tudtam, hogy jó lesz).

  2. jakirte_jak_cyr szerint:

    Én nagyon örülök a magyar megjelenésnek. Épp manapság gondolkodom, hogy egyre több kiváló író műveit fordítják le, egyre kevesebbet kell olvasnom angolul.

    El tudtam volna még képzelni a Lock Lamora lódításai címet is.

    „Lynch nem népesíti be világait idegen lényekkel, mint Sanderson és Miéville”
    Miéville-lel egyet értek, de Sanderson inkébb emberközpontú társadalmakat mutat be és csak néhány egzotikus lénnyel fűszerezi a regényeket.

    „Bár viszonylag új figura a terepen (első regénye 2006-ban jelent meg, a harmadik már három éve késik), már most egy lapon emlegethető a klasszikusokkal.”
    Kíváncsi vagyok, kiről emlékeznek meg 30 év múlva. Akkor eldől, ki az igazi klasszikus.

  3. fbdbh szerint:

    Egy-két évvel az olvasása után is néha elnyögöm angol nyelvű társaságban, hogy „sweet fucking Perelandro”, azért ez jelent valamit 😀

  4. narmor szerint:

    Na, megvan a könyv. A kiadás minősége jó, sokkal jobb lett a Trónok harcának puhafedeles kiadásánál, az alakja is más, kicsit hosszúkásabb, meg a betűk is nagyobbak. Olvasni még nem volt időm, de nekikezdek majd. Mindenesetre az ajánló alapján nagy reményekkel futok neki. 😀

  5. justin szerint:

    No, megvolt a Locke Lamora hazugságai. Őszintén szólva attól féltem, Patrick Rothfuss-szindrómával találkozom majd: kellemes, szórakoztató iromány, de sztorialkotás helyett a főhős nevetséges agyontápolására megy el az író ideje és energiája.
    Egyszóval nagyon hasonlóra számítottam, és ehelyett nagyon kellemesen csalódtam. Locke is sok szempontból kiemelkedő hős, de Rothfuss hősével ellentétben valódi hiányosságai is vannak (pl. ha már „entellektüell”, legalább nem szuperharcos, sőt, bárki elkeni a száját). A sztori lendületes, jól felépített, izgalmas, még meglepetésekkel is szolgál, és a hű sidekickekkel sem bánik kesztyűs kézzel az író, Rothfusstól eltérően.
    Tetszett.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon