Véget ért a nyereményjáték, és már ki is sorsoltuk a nyerteseket, akik Orson Scott Card Végjáték című, hosszú ideje már az antikváriumokban sem nagyon kapható, azonban a Dáin kiadó idén október elején újra megjelentetett Hugo- és Nebula díjas regényéből nyertek egy-egy példányt.

A regényt a Locus magazin 1998-as szavazásán pedig minden idők 9. legjobb science fiction regényének választották, és az internet legrégebb óta működő és legszélesebbkörű online scifi-szavazási listáján is évek óta az első helyen tanyázik. A tavaly huszonöt éves regényről mi is megemlékeztünk múlt év karácsonyán: az SFmag szerzőinek, szerkesztőinek kivétel nélkül az egyik nagy kedvence.

A szerencsésekkel a megadott emailcímeken rövidesen felvesszük a kapcsolatot, hogy leegyeztessük, miként szeretnétek átvenni a nyereményt.

A nyertesek a következők:

freevo

vackor

vérpista

Gratulálunk!

*****

A fülszöveg:

Egy Földön kívüli űrbázison szigorúan titkos és zárt körülmények között „nevelik” azokat a tehetséges gyerekeket, akiket a szüleiktől és testvéreiktől elszakítva tökéletes katonákká akarnak kiképezni, hogy majd bevethessék őket az idegenek ellen. A katonaiskola a gyerekek játékszenvedélyét egyre inkább a könyörtelen és kegyetlen harci játékok felé irányítja, s Ender Wiggin csak akkor döbben rá eszköz voltára, amikor már két fiatal társát is meggyilkoltatták vele. Card lélektanilag is kitűnően ábrázolt szituációkban vetíti elénk az emberi kegyetlenség és manipuláció ördögien kitervezett stációit, a kamasz- és gyermeklélek művészi igényű megjelenítése pedig messze túlmutat a sci-fi műfaji határain is. A kötet megkapta a legnagyobb nemzetközi elismerést jelentő Hugo- és Nebula-díjat.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: játék

Eddig 4 hozzászólás.

  1. kwindu szerint:

    Hát kár nem én nyertem de gratulálok a nyertesnek:-)

  2. vackor szerint:

    Szuper, jó nap ez a mai:)

  3. freevo szerint:

    Szuper! \o/

  4. vérpista szerint:

    na ez felvidította a napom, köszönöm 🙂

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon