Találkozásom Julian Comstock életregényével teljességgel a vakszerencse műve. Kezdjük ott, hogy nagyon is strukturált olvasási stratégiáim vannak, annak ellenére, hogy műfajjal, országgal, vagy az író nemével mit sem törődve gyakorlatilag bármit elolvasok. De vannak kedvenc íróim, akiknek a könyveiből évekre előre le tudom fektetni, mit is akarok elolvasni.

Robert Charles Wilson kanadai sci-fi író soha nem volt ezen a listán. Feltűnt, persze, meghívták már dedikálni, elismerő szavakat is hallottam róla, de amennyire kiábrándultam az elmúlt évek tudományos-fantasztikus terméséből, valahogy nem erőltettem túlságosan, hogy kortárs sci-fit olvassak. Aztán megláttam a Julian Comstock című könyvének a borítóját, és darabokra hullottam.

Kérdeztem magamtól: mi történik? Csak így áldozatul esek a külsőségeknek, egy kommersz irodalmi tematika vizuális reklámfogásának? A borítón a huszonkettedik századi Egyesült Államokat romjait láthatjuk, az előtérben pedig egy tizenkilencedik századi katonai egyenruhában ácsorgó legényt. A gőz, a réz, az olaj, a lobogó amerikai zászló megrendítő, kalandra hívó és Mark Twain csibészregényeit idéző hangulatoknak őrületesen pazar kompozíciója. Hogy azonnal megrendeltem, annak csakis ez a borító az oka.

Abban a pillanatban visszaváltoztam tizenkét éves fiúvá, nem is a fejembe tolultak emlékek, hanem a szívembe az érzések. És ebben az érzéshullámban ismét Indiana Jonesnak és Marty McFlynak szorítottam a tévé előtt, ismét Verne és Ende könyveit gyűrtem egy esős délutánon. Furcsa egy helyzet, gondolhatja bárki, hogy ez a komisz, nyolcvanas évekbeli generáció több nosztalgiát érez az amerikai polgárháború és a viktoriánus felfedezések iránt, mint a magyar irodalom örökbecsű remekei iránt, de ezt a csekély bűntudatot azonnal hajlandó voltam figyelmen kívül hagyni. És azt kell mondanom, nem csalódtam.

Na de miről is szól a Julian Comstock? Az alcím szépen összefoglalja: a huszonkettedik századi Amerikáról. Noha a gőzkorszak jellegzetességei eléggé alternatív ízt kölcsönöznek a világnak, az író hitelesen és egyben iróniával vezeti le a mai korszakból ezt a retro-panorámát, vagyis nem fantáziáról, hanem ténylegesen komoly társadalmi sci-firől van szó. A sci-fi persze itt nagyon rugalmasan értendő, ugyanis díszleteit tekintve több köze van a westernhez, abból is a humorosabb fajtára gondolok. A narrátor Julian Comstock ifjúkori cimborája, de feladatában rendkívül csapongó, elbeszélése megbízhatatlan, naiv, lelkes és szubjektív. Julian Comstock hisz a régi idők csodás felfedezéseiben: az evolúcióban, a holdra szállásban, míg Adam Hazzard igaz keresztény és amerikai módjára csak a fejét ingatja az ilyenekre.

Ennek ellenére követi Comstockot, mivel jóbarátok, és a regény elején mindkettejüknek el kell menekülniük a katonai besorozás elől (amelybe végül aztán jól bele is szaladnak). Ezzel nem árulok el sokat, mivel a narrátor is állandóan lelövi a poénokat jó előre, ha szabad így fogalmaznom, de ez is a regény humorának szerves része. Jó előre közli velünk, hogy a könyve miről fog szólni (hogyan nő a zsarnok amerikai elnök szemében unokaöccse, Julian Comstock potenciális veszélyforrássá, és eléri-e Julian élete legnagyobb célját: filmet forgatni Charles Darwin életéről és kalandjairól?). Szóval… nem egyszerű recept, tényleg. Van mozi, de szinte úgy kurblizzák be dinamóval-háttérzenészekkel, vannak digitális emlékek, de nem dekódolhatók, megvannak a régi ideák, de az új rend mindent megtesz, hogy a lehető legtöbb könyvet megsemmisítse.

Ennél többet viszont nem akarok leleplezni a könyvből. Szeretnivaló karakterek, pompás, gazdag nyelvezet, nosztalgikus hangulat, és bájos humor, amely vérkomoly társadalmi kérdéseket takar, emellett igen kemény háborús jeleneteket is kapunk. A Julian Comstock meggyőzött arról, hogy Robert Charles Wilsont tényleg érdemes olvasni, és ezzel együtt a kortárs sci-fit is. Van itt még képzelet, szív és lélek, nyelvi gazdagság és színtiszta festőiség… és ezt pont egy olyan írótól kaptam meg, akit majdnem elkerültem az előítéleteim miatt. Pedig az SF, ha másra nem is, arra megtaníthatott volna már, hogy nyitott legyek minden újra.

Örültem a lecke felfrissítésének.

A cikket Farkas Balázs írta.

További információk:

  • A Julian Comstock finalista volt a 2010-es Hugo-díjon, amit végül a The Windup girl nyert meg Paolo Bacigalupitol.
  • Wilsontól eddig három regény jelent meg magyarul, a Hugo-díjas Pörgés és folytatása, a Tengely, valamint a Bioszféra című sci-fi, és ha minden igaz, karácsonyig megjelenik a Pörgés-trilógia 3. része, a Vortex is. Van azonban még jó pár kiemelkedően jó könyve az írótól, így aki angolul olvas, érdemes beszereznie a The Chronolits, a Blind Lake, a Mysterium vagy a Darwinia című regényeket, amiket egyelőre hiába várunk magyarul.

Linkek:

Wilson honlapja

A Pörgés akciósan megvásárolható a Galaktika online könyvesboltjában

 

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 2 hozzászólás.

  1. rorimack szerint:

    Ezt megpróbáltam elolvasni, de sokadszorra sem jutottam tovább a hatvanadik oldalon.

    Nem volt rossz, csak nem sikerült rájönnöm, miért kellene, hogy a huszonkettedik századi Amerika érdekeljen.

  2. fbdbh szerint:

    Sok minden nem is történik, csak úgy a 150. oldal környékétől. Amúgy szerintem inkább a retró-faktor miatt érdekes a könyv, ahogy egy tizenkilencedik századi hangulatot elkap, nem is egy huszonkettediket. Akinek ez bejön, az jól jár 🙂

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon