Manapság ritkán jelenik meg idehaza egzotikusnak számító sci-fi, ami ráadásul első látásra közelebb áll a szépirodalomhoz, mint a science fictionhöz. Adolfo Bioy Casares kisregénye nem csupán a latin-amerikai, hanem az egyetemes tudományos fikciónak is fontos műve, ami irodalmi érdemei mellett filozófiai és mélyen gyökerező tudományos nézőpontjával emlékezetes mű mindenki számára, aki kezébe veszi a kötetet.

Egy névtelen, hazájából elüldözött író különös és végső soron igencsak hátborzongató történetét ismerhetjük meg ebben a rövidke emlékírásban. Az író – egy kalkuttai olasz szőnyegkereskedőtől szerezve az információt –, miközben menekül a hatóságok elől, eljut egy kietlen, a világtól távol eső, elhagyatott szigetre. A névtelen szigeten nem áll semmi, csak egy múzeum, egy kápolna és egy úszómedence, és a történetek szerint egy borzalmas járvány otthona ez a hely. Mivel a főhősnek nincs veszteni valója, viszontagságok árán, de kiköt a szigeten. Idilli magányát azonban furcsa események zavarják meg. Először csak egy fonográf hangjára lesz figyelmes, majd emberek tűnnek fel a partok mentén és a sziget különböző részein. Félelmében az író csak távolról figyeli látogatóit, egészen addig, amíg meg nem pillant egy nőt, aki minden alkonyatkor a sziget egyik emelkedőjén áll és csöndben végignézi, ahogy lemegy a Nap. Hősünk lassan plátói szerelemre lobban a titokzatos nő iránt, ám mindennemű közeledése közönybe ütközik. Vagy másról lenne itt szó? Hisz egyszerűen csak közönyről beszélhetünk, ha az illető nem csak, hogy nem vesz tudomást az emberről, de semmiről sem, ami a környezetében megváltozik? És ha mindez nem lenne elég, olyan dolgok történnek, amelyek a józan észnek és a természet törvényeinek mondanak ellent. Mi köze van mindehhez a különös Morelnek, aki állandóan a nő körül ólálkodik, és mint kiderül, egy furcsa szerkezetet alkotott? Mi a névtelen sziget rejtélye, kik ezek az emberek, akik hol feltűnnek, hol hirtelen felszívódnak, tudomást sem vesznek a poshadó vízről a medencében, a kiszáradt környezetről, a sötét és elhanyagolt épületekről, és úgy viselkednek, mintha minden új, szép és élettel teli lenne? És vajon kapcsolatba hozhatóak azokkal, akik az elhagyatott épületeket emelték?

„Azért írom le mindezt, hogy bizonyosságot hagyjak magam után a szörnyű csodáról.”

Az argentin Adolfo Bioy Casares első, 1940-es Morel találmánya (La invención de Morel) című műve rövid, és nem is túl mozgalmas. A csordogáló leírás csak lassan bontja ki az rejtélyt, és az elbeszélés hiányos volta miatt az olvasó nagyon sokáig sötétben tapogatózik mind a főszereplő személyét, mind a motivációit illetően. Ezzel a módszerrel Bioy Casares csak tovább erősíti a rejtélyességet, az olvasó kénytelen minden apró mondatra és megjegyzésre odafigyelni, jól megrágni a szavakat. És ennek van is értelme, ugyanis a szerző csak körülbelül a történet felénél kezdi megadni azokat az információkat, amelyek szükségesek az egész kép megalkotásához. Morel egy furcsa és különös gépet talált fel, ami egyszerre több, mint egy szokványos gép, és mégis csupán egy szerkezet, melyet hősünk is képes használni. (Akinek feltűnik a hasonlóság Morel és Dr. Moreau között, az valamit már sejt.) De hogy mire is való ez a gép, és hogy mi köze van mindennek a lélekhez és a halálhoz, az maradjon titok, hogy az olvasó a kisregény soraiból ébredjen rá a mérhetetlen perspektívákra, melyet Morel találmánya kínál mind nekünk, mind a történet főhősének.

Casares írása a latin-amerikai modern irodalom legjobb hagyományai szerint készült (nem csoda, hisz a szerző Jorge Luis Borges tanítványa és barátja, ezt az írását is példaképének ajánlotta): egyszerre foglalkozik a csodával, az emberi érzésekkel, a szabadsággal, a magánnyal, a tudományos problémával, az erkölcsi dilemmával, a tragédiával, a valóság rétegeivel, a múlt és a jelen kérdéskörével, összekapcsolódásával és a valóság megváltoztatásával. Mi a valóság, vajon az, amit a főhős leír, vagy amit átél, esetleg semmi sem az? „Ezek valódi emberek, legalább olyan valódiak, mint én magam” – írja a főhős naplójában a felbukkanó alakokról. Ránk hárul a feladat, hogy elgondolkozzunk ezen a mondaton, és magán az egész kisregényen, ami mélységeivel fölér bármelyik, napainkban az irodalom által kiemelt mű színvonalához. Ez az, amikor a szépirodalom találkozik a tudományos fantasztikummal. Ez az, ami örökérvényűvé teszi Bioy Casares művét.

A szerzőről:

Adolfo Bioy Casares 1914. szeptember 15-én született Buenos Airesben. Korán érdeklődni kezdett az irodalom iránt, tizenegy évesen írta meg első történetét. Hamarosan összeismerkedett Jorge Luis Borgesszel, akivel jó barátok lettek, több közös írásuk is született. Annak az írónemzedéknek a tagja, amely ugyan az argentin irodalom elkötelezett híve, de szakít a korábban megszokott vidéki, romantikus irodalmi iránytól és a nagyváros ill. a fejlett világ kérdéseire keresi a választ. Ugyan munkáit áthatja a fantasztikum, jelen regényén kívül talán csak az 1945-ös, Plan de evasión című regénye sorolható ebbe a tematikába. A magyar olvasók számára legérdekesebb talán El otro laberinto című írása, amelynek helyszíne Magyarország. Bioy Casares több argentin díjat elnyert, de kitüntették pl. Franciaországban is. Legismertebb és legtöbb nyelvre lefordított műve a Morel találmánya, emellett hat regényt írt és számtalan novellát, valamint több forgatókönyvet Borgesszel közösen. Hazájának meghatározó alkotója volt, 1999. március 8-án hunyt el.

Hasznos információk:

  • A regény magyarul két kiadást ért meg, 1981-ben Italo Calvino Láthatatlan városok című munkájával adták ki egy kötetben a Kozmosz Fantasztikus Könyvek sorozatban, majd 1986-ban Bukarestben jelent meg a Kriterion Kiadó gondozásában.
  • A műből 1967-ben tévéfilmet készítettek, 1974-ben pedig az olasz Emidio Greco mozifilmet forgatott belőle.
  • A Lost – Eltűntek című tévésorozat egyik szereplőjét látjuk, amint ezt a regényt olvassa. Sokan ettől függetlenül is úgy gondolják, hogy a sorozat merített Bioy Casares munkájából.
  • Bevallottan inspirációul szolgált Alan Resnais francia filmrendező Tavaly Marienbadban című filmjéhez.

Hasznos linkek:

Interjú Bioy Casaresszel (magyar)

Bioy Casares Borgesről (magyar)

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 2 hozzászólás érkezett.

  1. Justin szerint:

    A duplafedelű kiadást olvastam, vagy 100 évvel ezelőtt. Te jó ég, de rég volt. De a mű alighanem azok közé tartozik, amelyikben így, vén fővel sem csalódnék (már ha lenne bármi ötletem, hová keveredett el a könyv az eltelt huszonvalahány év alatt, és újraolvasnám). Arra még élénken emlékszem, hogy pergősebb, “scifisebb” sztorit vártam, de a végén nem bántam meg, hogy elolvastam.

  2. armand szerint:

    Koszi, beszerzem!

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon